Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Veégh Julianna Eszter

45 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A pillanat, amikor Judit rádöbbent: véget ért a házassága……Meleg, nyári este volt. Baráti társaságban ettek-ittak, körül nagy zaj, olyan igazi vidámság, ami megtölti a teret. Judit ült és nem értette, hogyan jutottak el eddig. Aztán a keserű érzés, ami villámként hasította végig: rádöbbent, de…..
Az idő……  Az időnek valóban komoly jelentősége van a folyamatban, azonban nyilván ez csak egy komponense!Magamról, kislányként, fiatal nőként a tűz, a lobogás, a világgal való harc az, ami eszembe jut.Ebben nem kis szerepe volt annak, hogy a nők, akiket magam körül láttam gyengék, kiszolgáltatottak,…..
Életem során nem nagyon foglalkoztatott ez a két dolog.Természetesen megéltem a magam sikereit, kudarcait a sportban is és az élet egyéb területein, mint mindenki, de soha nem gondolkodtam azon vajon hol kezdődik a siker és hol a kudarc?Akkor kezdett el igazán e két szó, fogalom motoszkálni bennem,…..
A nő finom fehérbort kortyolgatott. A teraszon ülve szomorúan meredt az éjszaka sötétjébe.Nem értette, nem tudta megfogalmazni a hirtelen rátörő szomorúság okát.Van, amikor az öröm, a fájdalom összefonódik, és valami megmagyarázhatatlan egységgé alakul! Mint mikor a keserű és az édes egyesül a…..
„A nihilizmus egy olyan filozófiai felfogás, eszmerendszer, amely a társadalmi értékeket és normákat, minden elvet, szabályt, erkölcsi követelményt, törvényt tagad, mivel mindenféle értelem, értelmezés vagy értékelés hiábavaló. A cselekvés hiábavalóságát, a lét teljes értelmetlenségét, az emberi…..
Az utóbbi időben többször szembesültem azzal, mennyire változik a világ körülöttünk, ami nagyban befolyásolja a kommunikációs létünket is. Mint anya és mint segítő szakmát választó, felelős felnőtt is azt tapasztalom,  a gyerekek sokkal inkább szeretnek, tudnak írásos formában kibontakozni.  Az élő…..
Mióta asz eszemet tudom, küzdök a súlyommal. Egész gyerekkoromban sportoltam, így visszatekintve, a képeket nézve gyerekkori alakomról, inkább testképzavarnak tűnik az, ahogy láttam magam.  Mindig magas, vékony szerettem volna lenni… Hát sok minden lettem, de ezek semmiképpen nem… Picike voltam,…..
Amíg élek hálás leszek neki, hogy az élete kockáztatása árán vigyázott az anyukámra. És azért is, hogy végül mert és tudott szembenézni az emlékeivel, amelyeket aztán meg is osztott velem!E történetek, emlékek nélkül nem lehetnék az, aki vagyok.De emlékezés ez a nagyapámra is, akit soha nem…..
A történet megszokott módon kezdődik…. Ez a karácsony más volt, mint a többi, fájdalommal és mégis reménnyel teli!Fájdalommal, mert a lány anyukája akkor már halálos beteg volt! Igen, kimondták több hónap vizsgálat és műtét után, nincs remény, az ő útja itt véget ért….Reménnyel, mert a lány úgy…..
Ma reggel, amikor felébredtem, emlékek jöttek elő a semmiből egy fantasztikus tanárnőmről.Nem tudom miért és nem tudom honnan jött az emlék, de egyszer csak itt volt.Nagyon régen nem találkoztunk, és nagyon régen nem is hallottam róla. Ezért kicsit aggódom is, valami rossz érzésem támadt. Mintha…..
Ezt a nagyon régi KFT dalt dúdolgatom napok óta magambanAz jutott eszembe, hogy régen jöttek-mentek a pofonok az életemben.  Kisebbek, nagyobbak egyaránt. Elhajoltam, beleálltam, az adott helyzettől függően.Elérkezett az idő  - nem tudom beazonosítani pontosan mikor volt, vagy inkább folyamat…..
A napokban, amikor hazajött a lányom az iskolából, nagyon rosszkedvű volt, és igazából nem is tudta elmondani, megfogalmazni mi bántja….. Kérdeztem, történt-e valami amivel megbántották, rosszabb jegyet kapott, mint amire számított (én hülye,hiszen szerencsére ez azért ritkán bántja, mert pontosan…..
Kislánykoromba anyukám a jövőnkről gondolkozva, sokszor mondta el, sajnos ők nem tudnak majd nekünk „sarokházat” venni….Ez speciel az én gyerekkoromban nem is nagyon volt szokás (80-90-es évekről beszélünk), bár valóban voltak, akik akkor is úgy tudták útnak indítani a gyerekeiket, hogy lakást,…..
Sportoló voltam…..egészen kis koromtól kezdve.Gyerekként már megkaptam szinte mindent, amit más egy életen keresztül sem mindig él át:Küzdelem, szorongás, félelem, ember feletti fájdalmak, sérülések érzelmileg és fizikailag egyaránt, versenyek, lemondások, külföldi utak, egyedüllét, felismerések,…..
Az utóbbi időben túl sokszor találkoztam az elmúlással!Többször nem az idősebb generáció volt érintett, hanem nálam sokkal fiatalabb emberek.ELMÚLÁS…….Ízlelgetem a szót: mióta az eszemet tudom, barátkozom vele. Igen, tudjuk, halljuk, tanuljuk: az elmúlás része az életnek. Banálisan hangozhat,…..
Szerintem az egyik legbonyolultabb összetett érzés!Hogy miért? Mert nagyon sok mindentől függ kialakulása, feldolgozása, kezelése.Függ a személyiségtől, mentalitástól, a tanult, tapasztalt mintáktól, attól hogyan reagáltak kiskorunkban a dühünkre.Mindenki ismeri, érzi, mindenki kezeli…..
Évek óta azt látom, a mosoly kezd eltűnni az emberek arcáról.Illetve ez így, ebben a formában nem igaz….., hiszen látok mosolyt, de az leginkább kényszeredett,  őszinte érzelmeket elfedő vicsorgás, semmint kedves  „csak úgy” mosoly.Nem tudom a világ egyéb helyein is így van-e, de itt…..
Ahogy írtam már (nem győzöm hangsúlyozni), minden visszajelzés fontos a segítő szakmában dolgozóknak, és mindenki másnak az életünk minden területén. Tapasztalataim alapján, nem mindegy kitől származik a visszajelzés. A számomra hiteles emberektől sokkal inkább elfogadom a kritikát, vagy akár még…..
Az alábbi sorok, azért (is) nagyon fontosak számomra, mert egy kollégám írta.Már maga a tény, hogy hozzám fordult, megtiszteltetés volt számomra.Az élethelyzetünk a korunk eltérő, mégis az első pillanatban egymásra hangolódtunk.Hamar kiderült nagyon hasonló az értékrendünk.Természetesen ez nem…..
Mindannyiunk életében fontos szerepe van a visszajelzéseknek.A visszajelzés segít, tanít, új irányt mutat, elgondolkodtat.A segítő szakmában különösen fontos szerepe van.Az ülések végével megbeszéljük, hogy érzete magát a folyamatban. Mivel volt elégedett? Mitől félt a legjobban? Mi változott…..
Vannak kérdéseink, amik szinte mióta ember él, foglalkoztat minket.Vannak kérdéseink, amik időről, időre kerülnek előtérbe.Vannak kérdéseink, amiket úgy teszünk fel magunknak, hogy igazából tudjuk a választ.Vannak kérdéseink, amiket úgy teszünk fel magunknak, pontosan tudjuk, soha nem kapunk rá…..
Vannak dolgok, de emberi kapcsolatok is, amelyeket olyan magától értetődőnek élünk meg.Vannak szüleink, barátaink, rokonaink, távoli ismerőseink. Körülvesznek minket emberek az életünk különböző szakaszaiban. Tanárok, sok esetben Mesterek, akik tanítanak, kísérnek minket.Sokan láthatóak, és vannak,…..
Nyár van, feloldották a korlátozásokat, újra lehet összegyűlni, ünnepelni.Mi is esküvőre voltunk hivatalosak.  Meghatódva készülődtem, nem csak kívül, de belül is ünnepélyesen éreztem magam. Felnőtt valaki, aki nagyon sokat jelent nekem. Amikor kicsi volt, szinte ők voltak a családom. A szemem…..
Személyiségfejlesztésünk egyik alapja személyiségünk bonyolult összetevőinek beazonosítása, azaz maga az önismeret.Lehet, evidensnek tűnik, hiszen azt feltételezzük, ismerjük magunkat.Sok esetben ez igaz is. Azonban eddigi klienseim közül a legtöbben adott problémával, elakadással érkeztek hozzám,…..
Kezdésnek kicsit visszamennék az időben.Legközelebbi barátnőim közül én szültem legkésőbb.Addig azonban végignézhettem, részese lehettem rokonaim, barátaim gyerekei különböző életszakaszainak fiúknál, lányoknál egyaránt.Kezdve az első lépésektől, megható kimondott szavaktól, első ovis, iskolai nap,…..