Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nyers Fa

0 bejegyzést írt és 752 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mint minden nagy ország, így Spanyolország esetében is nehéz egységes szokásrendszerről beszélni, hiszen másképp élnek az emberek mondjuk Baszkföldön és másként az ország déli csücskében (a baszkoktól ezúton is elnézést a „lespanyolozásért”). Ezzel együtt is vannak olyan szokások, melyeket nem árt…..
Nyers Fa 2020.07.29 19:47:02
@fhdgy: fűteni mindenhol kell, mi Máltán élünk, télen fűtünk, kb decembertől márciusig, nyáron meg hűtünk. Havi 120€ alatt nem úszod meg a rezsit. Téligumi tényleg nem kell, cserébe a nap tönkreteszi a fényezést. Tele van a sziget melegházzal, de szicilián még több van belőle. Azért mert télen nem megy 10-fok alá a hőmérséklet, még nem azt jelenti, hogy januárban beérik a paradicsom.
Magyar kreativitás kimaxolása dölux: pár nappal azután, hogy be kellett szüntetnie az utasok szisztematikus lerablását a Wizz Air budapesti földi kiszolgálójának, a Malév GH megtalálta a megoldást a kieső bevételek pótlására: a telefonokra pdf-ben letöltött beszállókártyát nem fogadja el, 30 euróra…..
Nyers Fa 2019.08.04 12:51:30
@Barkalot: Fapadosokhoz sehol nincs folyosó.
Nyers Fa 2019.08.04 13:08:27
@CoolKoon: ha jól emlékszem akkor a Wizz járatainak csak 3%-a indul Budapestről. Szóval nehéz rájuk hatni.
A világ legnagyobb vallásának, a kereszténységnek legfontosabb alakja maga Jézus, noha életének első szakaszáról (gyermek-, és ifjú koráról) és például külső megjelenéséről alig - alig szolnak a fennmaradt írások. A Biblia csak egyetlen helyen utal külsejére: Ézsaiás próféta könyvében (53:2b):…..
Nyers Fa 2019.07.07 13:56:40
@FILTOL: Jézusról nemcsak a zsidók állítják, hogy zsidó volt, hanem a keresztény egyházak is tényként kezelik. Ez sosem volt vita kérdése. Aminek négy lába van és úgy néz ki mint egy ló, az nagy valószínűséggel ló.
Nyers Fa 2019.07.07 18:33:27
@Pipas: ezt úgy értette, hogy ő áll Isten és az emberek között. Nem rangban áll elötte, hanem fizikailag, rajta keresztül vezet az út istenhez.
Nyers Fa 2019.07.07 20:20:03
@Kovacs Nocraft Jozsefne: A szamár nem úgy néz ki mint egy ló, a szamár úgy néz ki mint egy szamár.
Te pont a modern marketing eszközeit próbálod ràhúzni Jézusra, elfelejted, hogy az embereket a tetteik alapján is meg lehet itélni, nem csak a külsőségek alapján.
Kívül tágasabb Véres London 2019.03.10 06:30:00
Egyre válságosabb a helyzet a brit fővárosban, ezért az egyik nagy áruházlánc úgy döntött, minden boltjában leveszi a polcokról a késeket, amiket mostantól csak csomagban lehet majd kapni...
Nyers Fa 2019.03.11 06:55:42
@teéjesenmindegy: tévedsz, ezek igazi angolok. Az alsó osztálybeli angolnál nincs ostobább állat. Agresszívek, igazi agyatlan állatok. Ezek szurkálják egymást.
  Manapság, amikor a neten bármilyen hosszú és távoli utazást, bármilyen extrákkal könnyedén le lehet szervezni otthon a fotelből, egy repülőjegy és egy repülőtéri autóbérlés intézése egy kis semmi, kezdő turistáknak való feladat, amihez elég, ha ismerjük az aranyszabályt: bármilyen irtózatos,…..
Nyers Fa 2019.03.02 14:26:30
@Sipovicsné Zahedli Krisztina: a Rentalcars app kifejezetten hasznos, bérléskor körbe tudod fotózni az autót, amit rögtön feltölt az app a felhőbe, ez reklamációnál sokat segíthet.
Én már az Exatlon első promója láttán attól rettegtem, hogy előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor a távolról skorbutos öregasszonynak tűnő Palik László lefordul a dobogóról Dominikán. És akkor még nem is tudtam, hogy a műsorvezető csak gyümölcsöt és zöldséget eszik, és minden nap edz valamit de a…..
Almás Jóska Az iPhone jövője 2019.02.21 07:44:00
Az Apple tervei elég jól kirajzolódnak iPhone téren: 2017 az új generáció bejelentése, '18 és '19 az átmeneti korszak, amikor általánossá teszik az exkluzivitást és kiadják annak különböző változatait, meg persze mindet tovább finomítják. 2020 az első nagy ugrás, ahol jön…..
Nyers Fa 2019.02.22 11:22:31
@midnightcoder2: nem a dex-ben van a linux, hanem a telefonban. Az android az linux. A dex csak egy átalakító vagy hub szerűség, ami kapcsolatot teremt a telefonod és a perifériák között, egy dokkoló egy rakás port-tal.
Tulajdonképpen az araboknak és a szlovákoknak köszönhetjük, hogy ma pálinkával koccintunk a vidéki lagzikban. Az ital pedig az első masszív alkoholistákat hozta magával. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára ..
Nyers Fa 2019.02.21 19:44:58
@Nincs közöttünk csicska: gondolom szláv akart lenni és nem szlovák. Bár végül is a szlovákok is szlávok.
A magyar munkamorál, a szaktudás sokat segít a beilleszkedésben – legalábbis Istvánnak ez a tapasztalata Franciaországban, ahol úgy érzi, befogadták és képes egyedül eltartani a családját. Nem nagy csoda, hogy eszükbe sem jut a visszaköltözés Magyarországra...
Nyers Fa 2019.02.09 14:39:47
@kék madár: óceánpartot írt. Monaco és Montpelier a Földközi-tenger partján van.
    Andy Vajna világhírű producer volt. Nem színész, nem rendező, hanem producer. Megtanulta a szakmát. Vajnának nemcsak a Rambo-t, a Terminátort és a Total Recallt, azaz Stallone-t és Schwarzeneggert köszönheti a filmvilág, de a Nixon-t, Anthony Hopkins-szal, ahol Oliver Stone volt a rendező és…..
Nyers Fa 2019.01.20 22:02:50
@Zoltanius: Andy Vajna nem volt orbánista. Nem volt sem jobb, sem baloldali, teljesen mentes volt a politikai ideologiáltól. Egy klasszikus self made man volt, azt nézte honnan van haszna, a többi nem érdekelte. El lehet itélni ezért, de minek. Azt tette ami neki a legjobb, a többit magasról leszarta.
Nyers Fa 2019.01.20 22:08:36
@Aegopolis2: ez Schwarzenegger hitvallása volt, Vajna mondta az Index interjúban, hogy ezt tanulta Scwarzeneggertől. Azért ne ködösítsünk.
Nem történt hatalmas meglepetés kedden este Londonban, amennyiben a brit parlament alsóháza nem szavazta meg a Brexit feltételrendszerét rögzítő 585 oldalas megállapodást. Illetve ha történt meglepetés, az az elutasítás aránya volt, közel 100 éve nem szenvedett ekkora vereséget kormány a brit…..
Nyers Fa 2019.01.16 20:45:14
@Határátkelő: mindenesetre, ha a maradás győzött volna 2016-ban, akkor lehetett volna új népszavazás a kilépésről pár évente, ez egészen biztos.
Nyers Fa 2019.01.16 20:56:27
@Shaktee: meg New Yorkban és Hong-Kong meg Tokyo is játszik még
Nyers Fa 2019.01.16 20:56:35
@tanato: szerintem van egy olyan olvasata is a dolognak, hogy a paki paki marad több generáció múlva is, meg tudják tőlük különböztetni magukat az angolok, a feketéktől, ázsiaiaktól szintén. Ráadásul ezek a népek klikkesednek, saját boltjaik éttermeik stb vannak, jórészt egymásnál dolgoznak. Míg mi k.európaiak ugyanazt esszük, isszuk mint ők, ugyanabba a pubba járunk, ugyanazt a zenét hallgatjuk, a mi gyerekeinkről már nem tudják megmondani, hogy angol vagy sem.
Féláron esznek. Ráadásul a királyi vár új lakója fordítva fogja a kést, miközben a Gundel szotyimenzáján a vagdalthúst szeleteli. Kedves #Gundel - ez aztán remekmű. Igazi Fine dining...
Van ez az öt pont, amit az ellenzéki képviselők decemberben be akar(n)tak olvastatni a közmédiában, mert rájuk tört a forradalmi hevület, és ha teszem azt, odabent van egy Táncsics vezetéknevű alkalmazott, foggal szabadítják ki a Kunigunda úti vágószobából, de hát nem volt. Szóval mentek Szél…..
Nyers Fa 2019.01.07 20:27:16
@444: Révész Máriuszt egy másik tüntető csapta pofán, ez többször bizonyítást nyert, csak a hír tv nem számolt be róla. Ellenben mi a véleményed a kordonbontásról?
Korea in Hungary Élet Budapesten 2019.01.02 16:25:26
A koreainhungary.blog.hu-n már számtalan cikk révén ismerkedhettünk meg a koreaiak mindennapi életével, hagyományaival. Arra gondoltam, hogy izgalmas lenne most a másik oldalról rápillantani a magyar és koreai kultúra találkozására. Egy lassan egy éve Budapesten élő koreai anyukával beszélgettem…..
Nyers Fa 2019.01.04 09:48:09
@Gandosz: most nagyon mellélőttél, nekem eddig egyik külföldi országban sem okozott gondot nyilvános wc-t találni, ellentétben magyarországgal.
A legjobb elemzések is általában úgy beszélnek rólunk, mintha országunk a Holdon lenne, ami nálunk történik az mind csakis ránk jellemző és nem lennének más, hasonló problémákkal küzdő országok. A magyarok mentalitásáról gyakran beszélünk jó vagy rossz értelemben egyaránt, tapasztalataink alapján…..
Nyers Fa 2018.12.29 13:20:18
@Éhesló: nemcsak az állami támogatást szüntették meg, hanem nem lehet mint önálló szakot indítani, csak egy másik szak kiegészítő tárgyaként lehet oktatni.
Ezzel nem védeni akarom, mert szerintem nincs benne annyi, hogy önálló szakként oktatni lehessen, de ezt a piacnak kellene eldönteni, hogy mire van igény. Ha semmire nem jó, senki nem fogja hallgatni.
• A felkelés már az egész illiberális rend ellen irányul, de sikeréhez meg kell nyerni a vidéket, ami a tömegtájékoztatás fideszes túlsúlya miatt nem lesz könnyű  • 2018-ban is a demokrácia húzta a rövidebbet Magyarországon  • Az EU tökéletesen impotens, ha Orbán Viktor megfékezéséről van szó és a…..
Nyers Fa 2018.12.20 08:24:41
@chrisred: ezt az ajándékot azért kapta Orbán (szándékosan nem az országot írom, mert ezt a pénzt Orbán és bandája lenyúlja), mert nem lövetett a tömegbe.
Nyers Fa 2018.12.20 09:18:21
@chrisred: ne legyenek illuzióink, ez a törvény a legtöbb munkáltatónak tetszik, a sarki zöldségestől kezdve a multikig. Mindenkinek akinek alkalmazottja van.
Alaposan meglepődött az a házaspár, amelytől a férj anyja pénzt kért a karácsonyi vacsorán való részvételért. Mondjuk megértjük a döbbenetet...
Nyers Fa 2018.12.05 16:13:37
@LKerekes: Hagyományosan, tradicionálisan és konzervatív felfogásban is a gyerekek mennek a nagyszülőkhöz, szülőkhöz. Ugyanis egyszerűbb mindenkinek meglátogatni a nagymamát, mint a nagymamának körbejárni az unokákat meg gyerekeket. Ez régen is így volt, a jövőben is így lesz. Egyszerű logisztika
Minden iskolai atlasz, világatlasz és hasonló kiadvány egy egészen drasztikusan eltorzított világképet közvetít, aminek kevés köze van a valósághoz. ..
Nyers Fa 2018.11.30 14:36:48
@világevő: Grönland 25x nagyobb mint Magyarország és kb 10x akkora mint Nagy Britannia, azért ez így is tekintélyes, mégha nem is egy földrész.
Szép hagyománya van már az köztévénél annak, hogy bizonyos híreket és riportokat úgy vágnak meg, majd adnak le a műsorba, hogy az csak részben, vagy egyáltalán ne fedje a valóságot, cserébe tökéletesen tükrözze a kormány üzenetét és álláspontját a menekültekkel kapcsolatban. Egy olvasónk azonban…..
Nyers Fa 2018.11.25 12:34:49
@paraszthajszal: azért Macedónia és Magyarország között is van biztonságos ország. Mikor Orbán megadta a meneküktstátuszt Gruevszkij-nek, akkor miért nem értetlenkedtél?
Nyers Fa 2018.11.25 12:40:42
@paraszthajszal: a magyar polgároknak az égvilágon semmi közük nincs hozzá, hogy mi történik Horvátországban. Beszélj inkább Gruevszkijről.
Egy tipikus XIX. századi szegény bérescsalád asztalán ritka vendég volt hús, de vajon akkor mit ettek a szegények az elmúlt századokban? Történelmi ételkalauz nem csak vegáknak... Forrás: Fortepan..
Nyers Fa 2018.10.09 19:01:42
@rudo: azért ma már nem biztos, hogy átmenne egy élelmiszer biztonsági teszten egy zsírban tartósított hús, meg nincs is szüksége az emberek nagy többségének annyi kalóriára. Ettől függetlenül a bő zsírban sütött(inkább zsírban főzött) hús nagyon finom.
Nyers Fa 2018.10.09 19:01:50
@Gyalogrépa: a lecsó egy balkáni étel, talán szerb, de ebben nem vagyok biztos. Erdélyi magyar ismerősöm nem rak a pörköltbe pirospaprikát, arrafele nem szokás azt mondja.
Nyers Fa 2018.10.09 19:02:04
@Halál kamionja mindenkit elgázol: a tehetősebbek ma is jó minőségű húst esznek, nem szupermarketest.
F1Vitriol Megérdemelt vereség 2018.10.07 18:36:00
Miközben Lewis Hamilton minden küzdelem nélkül két hét múlva újra világbajnok lehet, nagyobb a baj a Forma-1-ben, mint elsőre látszik...
Oké, szóval kering már a neten egy ideje a pletyka, miszerint érkezik egy 8K-s kijelző, ami bár Apple logót visel, még sincs benne számítógép, mint az iMac-ek esetében. A cég maga is megerősítette az új Mac Pro „bejelentésekor” (az idézőjel oka, hogy nem volt még tényleges bejelentés, csak említése…..
Másodjára sikerült Marcit Bulgáriába csábítanom, egy olyan országba, amellyel szemben, mint sokaknak, neki is megvoltak a maga előítéletei. De aki csak a Napospartról, földrajzi elhelyezkedéséből (“nagyon Balkán”), vagy a húsz évvel ezelőtti emlékeiből ítéli meg az országot, annak talán tudok egy…..