Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sebők Máté

6 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A belvárosi és azon belül is a nagykörúti forgalomcsillapítások kapcsán egyre nagyobb hangsúlyt kap az a megközelítés, hogy nem elsősorban autós vagy kerékpáros szempontokról kell beszélni, hanem az adott környék vagy útvonal élhetőségét kell javítani a helyi érdekek lehető legnagyobb fokú…..
Városaink állandóan változnak, új épületek, parkok, terek és szokások alakulnak ki, ezek azonban csak nagyon ritkán nyerik el egyből a széles közvélemény tetszését. Sőt, kezdetben sokszor inkább ellenkezést váltanak ki az adott kor emberéből. A 19. és 20. század fordulóján rohamosan fejlődő…..
Bár az új kerékpársávok felfestése már több mint egy hónapja elkezdődött, azonban a kialakításuk, a szerepük és az, hogy szeptember után mi lesz a sorsuk, a mai napig heves érzelmi és adott esetben szakmai viták tárgyát képezik. Ez a körúti sávra kiemelten igaz, ami a Nagykörút városban betöltött…..
Sebők Máté 2020.06.12 13:45:57
@gyongyi70: természetesen az igény egy magas színvonalú tömegközlekedési rendszer meglétére jogos, ez szerintem nem is lehet kérdés tárgya. A városi közlekedésnek sokféle módja van, ide tartozik a kombinált mód is, hogy az utad nagy részét közösségi közlekedéssel teszed meg hosszabb táv esetén, de az első és utolsó rövidke szakaszt már kombinálva gyalog, bicajjal, esetleg elindulsz autóval, váltasz közösségi közlekedésre és legvégén 3-5 percre biciklire ülsz. Ez az a táv, ami gyalog már-már hosszúnak tűnik, bicajon (esetleg rolleren) viszont fel se tűnik, de annyi előnye van mondjuk az autóhoz képest, hogy nem kell parkolóra vadásznod, stb. Ilyen esetben még gy csinosabb ruha, cipő sem szokott sokaknak gondot okozni, ez túl röv út ahhoz. Elég megnézni 1-1 holland, dán városban készült videót, sokan kiskosztümben, ingben bicikliznek. Természetesen ez nem elvárás mindenki felé, hogy ha nem jön be, akkor nem kell erőltetni, de maga az elv az nem ördögtől való.
Sebők Máté 2020.06.12 14:02:38
@gyongyi70: erre van kitalálva a Donkey Republic vagy a Bubi közösségi kerékpár. De ahogy mondtam, ha számodra ez nem opció, én nem erőltetem. A szegény emberre vonatkozóan: ne ítélj elsőre, lehet, hogy valakinek egy drága autója van, de azt már felismerte, hogy a belvárosba nem éri meg azzal járni hanem oda kis helyet igénylő, rugalmas, ámde a gyaloglasnal gyorsabb közlekedési eszközt érdemes igénybe vennie vagy kombinálni az egyes módokat.
Sebők Máté 2020.06.12 14:10:40
@gyongyi70: ok;) az biztos, hogy a teljes változáshoz elengedhetetlen az infrastruktúra további építése (metrók,új villamosok és buszok, elővárosi vonat, hév és még sorolhatnam). Ezeket én sem kérdőjelezem meg. De ismerve a viszonyokat, ezekből az évtized vége előtt nem lesz kész semmi sem. Addig meg a gondok csak hatvanyozodnak. P.S. amúgy örülök, hogy tudunk értelmesen erről beszélni, megvitatni az allaspontokat, mar ez sokat jelent ;)
A főváros közlekedésével kapcsolatos intézkedések számtalan vitát generáltak az elmúlt hetekben. Sokan adtak hangot véleményüknek, nem egyszer nagyon ötletes, alternatív megoldási javaslatokat ajánlva, hogy hogyan lehetne másképp, netán sokkal jobban kivitelezni az úttestek, közterületek…..
A parkolás pár héttel ezelőtti ingyenessé tételével újra fellángoltak a viták a parkolóhely nélkül maradt helyi lakosok, a parkolóhelyet nem találó ingázók, valamint a gyalogosok és a kerékpározók között, akik az előbbiek következtében a járdára vagy a kerékpársávra parkoló autók miatt csak…..
A háromnapos hétvégén Terézváros és Erzsébetváros ideiglenesen lezárta a kerület belső részein az utcákat az átmenő forgalom előtt – közölte a hírt sok hazai sajtóorgánum szalagcímeken az elmúlt napokban. „Lezárták”, „akadályozták”- könyvelték el sokan magukban a „negatív hírt”...