Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pipi

69 bejegyzést írt és 465 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kezdem a magyarázkodással. A cím abban az esetben lehet helytálló, ha a huligánkodás belefér a jónak lenni kategóriába. Na, ott hagytuk abba, hogy Lacháza, öröm, szeretet, autó remek, mi boldogok, Veszprém meg jön. Hogy is lett ez a veszprémi buli? Van nekünk egy imádott Kornél barátunk, aki idén…..
Ritka aktív vagyok mostanság, alig több, mint egy év telt el az utolsó poszt óta. Amúgy van a fejemben egy csomó téma, csak időm nincs nagyon pötyögni róluk, most azonban rossz hírem van. Semmi közérdekű nem következik, mindössze a saját történetünk. Mondjuk, viszonylag mozgalmasra…..
Hát kérem szépen, egyszer az életben itthon vagyok relatíve korán és eszembe jut, hogy rohadt régen nem blogoltam, nyilvánvalóan álmatlan éjszakákat okozva sokaknak ezzel. No, hát ma fogtok aludni, nem kell megköszönni. Már csak az volt hátra, hogy kitaláljam, miről is írjak. Elsőre egy erősen…..
Aki legalább nagy vonalakban olvasgatta a blogot, az tudja, hogy a versenyzés mindig is nagyon közel áll a szívemhez és nagyon régóta dédelgetett álmom. Mivel elképzelhető, hogy akadnak olyanok, akik nem az én múltamból írták a doktorijukat, nézzünk meg egy pár soros összesítést az elmúlt…..
Jó rég nem jelentkeztem, sűrű is volt az életem, és nem is nagyon jött az ihlet. Na majd most.Megírtam ugye anno, hogyan sikerült nagyon felelőtlenül súlyos balesetet okozva totálkárosra törni az éppen elkészült fehér Celicát. Volt szó arról is, mennyit szenvedtem vele és…..
Na ezt a blogot elkezdtem, aztán abba is hagytam, de most kedvem támadt megint okoskodni. Mivel így visszaolvasva kicsit túl filozofálós lett a hangvétel, ezért úgy döntöttem, most nem kritizálok, hanem méltatok. Mivel a punk szóról azért jobb esetben még mindig a zene ugrik be a…..
FIGYELEM! Az alábbi posztban nem lesznek képek, és nem nevesítem, konkrétan melyik szervizről van szó. Nem állítom, hogy az általam tapasztaltak minden Opel szervizre, főleg nem, hogy minden márkaszervizre igazak lennének. Az alábbiakban az én személyes tapasztalataim olvashatók,…..
szirszarjaim Május 1., farolás! 2014.05.01 08:00:00
A munka ünnepén egy teherautót mutatok:  Jó, nem egy Ken Block, de azért a hangtól minimum feláll a szőr az ember karján.....
Pipi 2014.05.02 15:45:50
www.youtube.com/watch?v=HARjiJEA8eo javaslom kamion drift ügyében, szerintem jobb és egyedibb, mint ez :)
Jó sok idő eltelt, mióta legutóbb írtam a Pony projektről. Az ok nagyon egyszerű, nem volt mit. Szűcs elment anno Németországba és lassan kiderült, hogy bejött neki a dolog, nem is tervez hazaköltözni, így egyedül maradtam az autóval. Átvontattuk Csontihoz, hogy befejezze a…..
A baleset óta mást se csinálok, csak próbálom valahogy egyenesbe hozni az életemet. De ez az egyenes még a térképen sem látszik. Elkezdtem dolgozni, elkezdtem törleszteni az ügyvéd költségét, de még tárgyalás sem volt, fogalmam sincs, mi lesz a vége, de semmi jóval nem…..
Előre látom már, hogy ez a Daewoo Nexia lesz a hétvége sztárja. Tegnap este indult hódító útjára a racingbazaron található hirdetés, amiben Géza Bá' csodacsatalova került eladás tárgyává. G Astra lámpákkal. Evo beömlő-kiömlő, és az elmaradhatatlan króm M3. Index…..
Azt mondják, szerencsém volt. Végül is valahonnan nézve igazuk van. Sokkal rosszabb is lehetett volna. Ott maradhattam volna, egy életre lenyomorodhattam volna, vagy ami még rosszabb, történhetett volna ugyanez a másik autó sofőrjével, aki teljesen vétlen volt. Igen, innen nézve…..
Pipi 2013.10.06 21:33:17
@AdMiRaL4488: ha majd egyszer lezárul végre az ügy és majd valamikor kijelentik, mikor vezethetek újra, nem nyugszom, amíg nem kerül újra celica a ház elé :)
Aha, ezzel ki fogom verni a biztosítékot sok embernél. Tehát ide most hatványozottan igaz, amit a blog oldaldobozában is olvashattok, ez az én véleményem, nem szentírás.Az autógyártásnak vannak igazán csodálatos időszakai. A hatvanas években még a vasfüggönyön innen is…..
Autóbuziságom története Az elit 2013.11.16 09:44:22
Már az előző posztban volt róla szó érintőlegesen, de most kicsit kitárgyalnám a prémiumautók szegmensét. Ez nyilvánvalóan az a kategória, amiről a többségünk csak álmodozhat és sose lesz ilyenje. Persze épp ettől prémium, különben népautónak hívnánk. Ma már szinte…..
Márkanáciból kétféle típust különböztetünk meg. Az egyik, aki kijelenti, hogy csak az adott típus jó, a másik pedig kategorikusan kijelenti egy adott márkára, hogy szar. Előbbi természetesen egyértelmű hülyeség, a másik pedig nagyon kevés esetben igaz. Alapvetően autókat…..
Foglalkoztunk már sokszor autóvásárlással, szereléssel, imádattal, sok mindennel, csak az eladással nem. Pedig az autók nagy részénél ez előbb-utóbb megtörténik. Mint rendes autóbuzi, elég sokszor túrom a használtautót és bizony látom, mennyire rettenetesen adnak fel emberek…..
A punkok jellemzően saját felsőbbrendűségüket két dologban látják: az egyik a divattal való szembehelyezkedés, a másik pedig azok a szép és hangzatos elvek, amiket "követnek". A divattal szembemenésről az előző posztban már értekeztem, hogy miért tartom abszolút hiteltelennek…..
A bemutatkozó poszt óta eltelt egy kis idő. Ennek az az oka, hogy ugyan rengeteg gondolat kering a fejemben, de nem tudtam, mi legyen az első szösszenet témája. Valami általánosat, de sokak által feszegetett témát akartam, de azt hiszem megtaláltam.Ez az a kérdés, amire ezer válasz…..
Igen, az első kérdés, ami joggal vetődik fel, ki is vagyok én, hogy véleményt alkossak, rangsoroljak bármit is? Hát őszintén szólva, szinte senki. Nem vagyok se híres zenész, se a legnagyobb szervezők egyike, de pofátlan viszont igen, ezért rátok erőltetem a véleményemet :)…..
Nagyon sokszor sokan vitatkoznak az új autó-régi autó kérdésen. Nyilván mindkettő mellett vannak bizonyos érvek, de azért azt hozzá kell tenni, hogy a régi autó mellett kardoskodók 90%-ának esélye sincs új autó vásárlására, így az ő véleményüket hiszem is meg nem is, mert…..
Kiveséztük hát az előzőekben nagy vonalakban, hogy miért nem fog kevesebbet inni az autónk. A másik gyakori kérdés a teljesítménynövelés lehetősége. Ez egy bonyolultabb, szerteágazóbb kérdés, hiszen sokkal több irányból lehet megközelíteni, több módja és szintje van.…..
Kicsit kezd átmenni a dolog közérdekűbe, de végülis az nem gond. Szóval van két téma, amit nagyon szeretnek sokan, akik autót birtokolnak. A teljesítménynövelés és a fogyasztáscsökkentés. Az utóbbi talán gyakoribb, de azért az izmosítást is kitárgyaljuk majd. Ebben a két…..
A laptopom az örök vadászmezőkre költözött, viszont melóhelyről elég ritkán tudok írni, szóval elnézést azoktól, akiket érdekel a blog és várják a frissülést. Lekopogom, de most talán lesz időm végigírni egy posztot és ennek örömére be is jelenteném, hogy indítok egy…..
Hoppá! Az előző, autóvásárlós poszt a blogajánlóba került és elég csúnyán rekordot döntött olvasottságban, szóval eléggé feladta nekem a leckét, hogy mit írjak, hátha erre is sokan kíváncsiak lesznek. Na jó, ez így ebben a formában nem igaz, mert már az előzőben…..
Autószerelőként és alkatrészkereskedőként sokan megtalálnak, hogy milyen autót vegyenek, vagy menjek el velük megnézni a kiszemeltet. Persze minden eset egyedik, de azért vannak általános igazságok. A mai elég hosszú poszt születésének apropója Norbi barátom autóvásárlási…..