Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dave55

0 bejegyzést írt és 237 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Sapa Fehérvár AV19 19 éves hátvédjét 6 hónapos, tehát 2011. április 10-ig, míg Kóger István edzőt 2 hónapos, tehát 2010. december 10-ig tartó eltiltással büntette hétfőn az MJSZ fegyelmi bizottsága. Mint emlékezetes, az október 10-i Miskolc–Fehérvár mérkőzés után…..
Dave55 2010.10.18 19:08:50
Komoly változtatásokat hajtottak végre az edzők a Sapa Fehérvár AV19 összetételében, ahogy azt Énekes Lajos edző a hivatalos honlapon előre jelezte. Csak az első soron nem módosítottak, a második és a harmadik új lesz, a negyedik pedig a találkozó elején nem játszik. A Linz…..
Dave55 2010.09.26 15:20:18
@rol71:Szia!
Küldtem neked egy privátot, az "ökölpárbajjal" kapcsolatban, remélem így érthető lesz, hogy mért volt az úgy ahogy, és elnézést mindenkitől, aki ott volt, nem így szándékoztuk
Csütörtök este egy mérkőzést játszottak, pénteken a nagyüzem is beindult a quebeci juniorligában. A világ legjobb juniorbajnokságába első magyar mezőnyjátékosként eljutott Hári János hosszú lefolyású vírusos betegség miatt az első két fordulóban biztosan nem léphet…..
"Elkötelezett vagyok a támadó hoki mellett, a csapat így fog majd játszani" – mondta blogunknak Ulf Weinstock, a Sapa Fehérvár AV19 vezetőedzője a pénteki edzés előtt. Hozzátette, az eredetileg elképzelt letámadásos taktikával kapcsolatos terveit nem adta fel, de a…..
Dave55 2010.09.10 15:19:41
@horivan: Még a régi jó Mount Everest-es lábujj lefagyós hőmérséklet van :D
Decemberben lesz kész a beruházás, ha jól értesültem!
A Mol Liga első fordulójában egyedül Kiss Gábor, az FTC 30 éves csatára tudott két gólt szerezni, jelenleg tehát vezeti a góllövőlistát. A 16-szoros válogatott jégkorongozó igen ritka útvonalat járt be egy év alatt. 2009-ben nevelőegyesületétől az UTE-hoz igazolt, majd…..
Nem tudta felvenni a ritmust a magyar bajnok a horvát Medvescakkal szemben, és bár a különbség az első harmadban még nem volt annyira egyértelmű, mint utána, de a látottaknak megfelelő végeredmény alakult ki a Fehérvár ötödik felkészülési mérkőzésén. Az elején egy…..
Dave55 2010.08.22 13:34:50
@Fedayn: Ha jól tudom sem a mezen sem a jégen nem jelenhet meg az Erste bank miatt másik bank logója, de lehet hogy hülyeséget mondtam, én ezt hallottam, ha így van akkor viszont a bankok kilőve...
Az előszezonprogram vasárnap korán kezdődik a magyar csapatok számára. 11-kor a zólyomi juniorokkal találkozik a Ferencváros a gyetvai tornán, ahol eddig mindkétszer egy góllal maradt alul (2-3, 3-4). Magyarországi idő szerint ötkor játssza a Brassó Kupa döntőjét a Fenestela 68…..
Dave55 2010.08.22 11:34:34
@csatoimi: Ja igen nektek is szurkolok:D
De a Brassóra is nagyon kíváncsi vagyok
Dave55 2010.08.22 12:16:05
@csatoimi: Na majd ha jöttök Fehérvárra akkor megnézem a Csíkszeredát :D, mert most nem tudtam kimenni, na meg a Brassót is.
Jégkorong Vasas–Villach 3-4 2010.08.20 18:19:00
Remek eredményt hozó mérkőzéssel feledtette előző napi gyászos teljesítményét a Vasas a bledi tornán. Az igen erős kerettel rendelkező és az eddigi felkészülési mérkőzéseken menetelő – 6-3-re verték a Medvescakot, 8-2-re az Olimpija Ljubljanát – Villach ellen az…..
A Sapa Fehérvár AV19 farmcsapata elégedett a próbajátékosokkal, így a két dunaújvárosi védő, Erdélyi Tamás és Varga Arnold, valamint a Németországból hazatérő csatár, Pilcsik Tamás is Székesfehérváron folytatja pályafutását. Az EBEL-keretből a farmba áthelyezett Flinta…..
"Az EHC München elleni mérkőzéseken mindkét csapat tudása alatt teljesített, a HSC Csíkszereda ellen a gyakorolt játékszisztémákat igyekszünk tökéletesíteni" – mondta blogunknak a kedd délelőtti edzés után az esti találkozóra készülve Énekes Lajos, a Sapa…..
Dave55 2010.08.17 14:40:13
Az OHK Dinamo elnöki tanácsadója lesz Alekszandr Malcev, a rendszerváltás előtti szovjet jégkorong egyik legnagyobb alakja. A klasszis igazán közel áll a magyar szurkolókhoz is – elsősorban persze közösségünk lila-fehér érzelmű részéhez –, hiszen fantasztikus…..
Dave55 2010.08.17 13:38:04
@kovacsistvan: Ne rontsd el a kedvem:D
Remélem azért egy-kettőt megtudok nézni
A Jegesmedvéknél folytatja pályafutását az UTE tehetséges excsatára, ezt a játékos saját Facebook-odalán jelentett be, majd a hírt a klub elnöke is megerősítette. A borsodiak egy újabb edzőmérkőzést is lekötöttek, augusztus 22-én, vasárnap 18 órakor a szlovák másodosztály…..
Dave55 2010.08.17 11:56:30
@Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit!:
Nekem is ez jutott az eszembe:D
Szlovák bajnok, dán gólkirály, több egykori NHL-es és még sok remek idegenlégiós landolt az EBEL-ben bő egy héttel ezelőtti összefoglaló cikkünk megjelenése óta. Update. Aaron Fox vállsérülést szenvedett, nem tudni, mikor tér vissza. A korábbi EBEL-gólkirály pótlására…..
Dave55 2010.08.02 13:13:49
@peterszky: @Lazlee: Csatlakozom :D
A 29 éves Ales Kranjc a Sapa Fehérvár AV19-ben folytatja pályafutását. A ponterős bekk az előző szezonban a Vienna Capitals játékosa volt, 63 mérkőzésen 27 pontot szerzett, viszont pluszmínusz mutatója a leggyengébb volt a csapatban, –15. A szlovéniai divízió 1-es…..
Dave55 2010.07.29 18:34:38
Dave55 2010.07.29 21:06:30
@F. Kapus: El vagyok/vagyunk kényeztetve az igaz :D De nem duzzogok, csak nekem nagyon meglepő volt, örülök hogy itt fog játszani egy ilyen jó játékos
Dave55 2010.07.30 16:41:21
@PMilan83: Igen tudsz, meccs előtt egy órával még tuti, hogy lesz
A második kanadai játékosát is megszerezte a profi alapokra helyezett miskolci együttes. Andrew Derton védő után egy nagyon ponterős csatár érkezett Bob Dever csapatába. Az egyetemi évek után két szezont az ECHL-ben húzott le, majd az utóbbi négy évét európai kalandozással…..
A magyar jégkorong-szövetség a jövő hét első napján rendkívüli közgyűlést és elnökségi ülést tart. A közgyűlés megszavazza a szakmai és pénzügyi terveket, amit egy hónapja, az elnökválasztó közgyűlésen nem tettek meg. Ezenkívül eldöntik, hány fővel és kikkel…..
Dave55 2010.07.16 12:35:24
A Testnevelési Egyetem októberben egyéves sportedzői és sportoktatói tanfolyamot indít. A részleteket és a jelentkezési lapot itt találják. A jelenlegi szabályok szerint a sportedzői végzettségűek B licencet kapnak a jégkorongsportágban, és bárhol dolgozhatnak edzőként, még…..
Dave55 2010.07.10 13:52:37
@munkagep: Hát ha a palánk mellől akarod vezetni az edzést akkor nem :D
Egyébként én már gondolkozom rajta egy ideje, csak a pénz miatt elég necces...
Dave55 2010.07.10 14:23:19
@canadien: Azért a fiataloknak sztem nem árt megmutatni hogy mit várunk tőlük... de ahogy gondolod :)
"Biztató tárgyalásokat folytatunk a Megyeri úti jégcsarnok tulajdonosával, remélem, rövid időn belül megállapodunk, és terveink szerint július végén, de legkésőbb augusztus első hetében beindul a jeges szezon" – tájékoztatta blogunkat Zsigmond Barna, az Újpesti…..
Dave55 2010.07.07 20:06:27
@jacint70: Igen, csak az a baj, hogy azóta folyamatosan csökken a színvonal... :S
A magyar inline válogatott bronzérmet szerzett a divízió 1-es inline világbajnokságon. A 3. helyért kiírt mérkőzés könnyűnek indult, nagyon hamar háromgólos előnyt szereztünk. Az első negyed után 5-1-re vezettünk, és a félidőben is ez volt az eredmény. A harmadik…..
Dave55 2010.07.04 14:21:53
Szlovák források szerint a privigyei csapat hétfőn jelentkezni kíván a Mol Ligába. Az ügy előzménye, hogy az MHC kiesett az 1. ligából, azaz szeptembertől a szlovák harmadosztályban (2. liga) kellene szerepelniük, ám ehhez anyagi helyzetük, szurkolóik elvárása és a…..
Az inline vb divízió 1-es negyeddöntőjében meglepő magabiztossággal vertük ázsiai ellenfelünket. Az első harmad elején másfél perc alatt három gólt szereztünk, a félidőben már 8-1-re vezettünk, közben a 14. percben az első számú japán kapust pihenőre küldtük. A 12-4-es…..
Dave55 2010.07.02 19:24:40
Dave55 2010.07.02 20:28:26
A Sapa Fehérvár AV19 centere Finnországba utazik próbajátékra. Nagy Gergőt az SM-Liiga-résztvevő Ilves Tampere és másodosztályú farmcsapata, a LeKi hívja. A 20 éves csatár örül, de blogunknak elmondta, nem mindenáron szerződik külföldre. "Igazából a LeKi augusztus…..
Dave55 2010.07.01 13:24:47
@Skandinávia-mánia: Ez is igaz :D
Galvinst is szoktam nézegetni!
Dave55 2010.07.01 13:25:25
@Dave55: Mármint a Dinamo Rigát meg a lett válogatottat! :D
Az egyre masszívabb huszonötszörös bajnokcsapatban folytatja pályafutását Peterdi Imre. A svájci A csoportos világbajnokság legeredményesebb magyar támadója vegyes szezonon van túl, a Sapa Fehérvár AV19 EBEL-csapatában kezdett, a Vasas Bp. Starsban folytatta, és első körben…..
Dave55 2010.07.01 12:54:30
@kapusLaci: Egyetértek hülyeség volt elküldeni a Volánból...
Dave55 2010.07.01 13:23:40
@kerusz: :D
Egyébként örülök, hogy erős lesz a Fradi, csak nemtom a Starsal mi lesz..
Fantasztikus sikert ért el a magyar inline válogatott, az utolsó csoportmeccsen óriási csatában, hosszabbításban 5-4-re legyőzte a két éve világbajnoki döntőt játszó Szlovákiát. Északi szomszédunk vb-ezüstérmes csapatából többen is ott voltak a pályán ezúttal, többek…..
Elkészült az EBEL programja, az alapszakasz szeptember 10-étől február 25-ig tart. A nyitányon a Jesenice látogat Székesfehérvárra, a záró fordulóban megismétlődik a Medvescak–Fehérvár mérkőzés. A sorsolás nem volt kegyes hozzánk, karácsonykor Villachba, újév napján…..
Dave55 2010.06.21 17:59:55