Adatok
civisvarosi__
0 bejegyzést írt és 51 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Volt egy szuper és tényleg vicces film, a Trópusi vihar, abban filmforgatásosat játszottak, és a főszereplő Robert Downey jr egy fekete őrmestert játszott, úgy értem, magán a filmbéli filmforgatáson. És már akkor is értetlenkedtek a többiek, hogy ezt miért imádja a média, ezt a nagy átalakulást,…..
civisvarosi__
2020.05.03 18:07:35
ami liberális, urbánus kultúrának neveznek az valójában a nagyvárosi underground. tkp. kulturálatlanság. sztereotipizálásra van alapozva, mint a kisvárosi, kültelki zsidózás. és ebből lesz a mainstream. kereskedelmi média kitömve temérdek reklámpénzzel. kereskedelmi bankokban persze tudjuk, hogy kik uralkodnak, illetve nem tudjuk. celebek. a trollkodás. mint ez a komment. stohl buci a járványból is pénzt csinál. 22-t könnyedén "behúzza" o1g. vagy nem. ez majd kiderül. ezt már úgy hívják, hogy politológia.
Orbán ajánlata munkanélkülieknek a cégeknek adott mentőcsomag helyett: állami vállalatok, közmunka, hadsereg.
"Három hónap álláskeresési támogatás után jár három hónap jövedelempótló támogatás, amiből nem lehet megélni, ismerte el Orbán. Ezért kínálnak mást is mellé vagy ehelyett:
részt lehet…..
civisvarosi__
2020.05.01 16:26:39
civisvarosi__
2020.05.01 16:51:41
@Larrikin:
azért írtam, hogy kb. de ugye az mdf-szdsz kevesebb, mint 50%-ot kapott. és ők uralták a közmédiát. az egy másik kérdés: hogyan. egymás nyakába haraptak. így nyert választást az mszp. és az mszp-szdsz uralta a médiát. leginkább az szdsz. és nemcsak az államit, hanem a kereskedelmi médiumokat is. úgy, hogy szocikkal is kb. 50% támogatottságuk volt. csakhogy elődeikhez hasonlóan ők is csődbe vitték az országot. így nyert választást a fidesz. és az majdnem totális média ellenszélben megbukott. azért csak majdnem, mert lala a székházeladásból, közbeszerzésekből "fogott" pénzből gründolt magának egy jobber lakájmédiát. de ez kevés volt a brutális médiafölényben levő komcsi-libsi bagázshoz képest. és egyre inkább ebbe kezdték belehergelni magukat. és medgyessy péter teszetoszáskodó "nemzeti közép" kormánya után gyurcsány ferenc gyerünk barátaim abba, hogy a demokraták magyarországon a nácikkal állnak szembe. (bácsfi diana esetén is ez ment. tkp. csak az ensz biztonsági tanácsát nem hívták össze a magyarországon dúló náciveszély miatt.) és a napkelte demokratikusságához kétség nem férhetett. lakat t károly kb. úgy vallott szerelmet a lendvai ildikónak, ahogyan most a fideszes rezsimszolgák. egon a média lakáj, kálmán olga és a többiek. de ők saját pénzből. nem. reklámpénzből. és az mindenkié. tehát amikor a fideszesek fizették a reklámpénz felét, akkor nem számított, hogy ez nem érvényesült a kereskedelmi médiában 1997-2010 között. mert így döntöttek az igazgatótancsok. a piacon többségi elv van. a többinek meg coki. na ugyanígy megy ez az állami keretek között. azzal, hogy kétharmad mindent visz. 1990 óta.

2020.05.01 17:23:10
@Larrikin:
az szdsz maradékát szorítják ki úgy egyébként. és annak tized annyi a támogatottsága, mint az afd-nek. az mszp-nek nincs médiája, vagy a dk-nak. azt gyurcsány maga teremti meg a fészbukon. kezdetben fizetett egy ezrest, hogy szelfizzenek vele a fiatalok. a dk is brutális média ellenszélben van.
a momentum nem. mert leginkább ők az szdsz örökösei. illetve az lmp-ből kivált párbeszéd. a valós támogatottságukhoz képett brutális médiafölényben. így lett főpolgármester karácsony gergely. így lehet potenciális miniszterelnök jelölt szél detti. de ezeknek az emberek a média nélkül nem lehetnének a politika színpadán. mert összesen annyi a közéleti mondanivalójuk, amit simicska lajos egy mondatba belesűrített. és utána a comedy central logóját átrajzolták. villám géza elindította a heti dörgést, vagy micsodát.
www.youtube.com/watch?v=anpEuw6PYpU
ezt a komedi szentrál pénzelte. a cbs vagyona 50 milliárd dollár. aminek nagyjából 1/4 része saját tőke. és 3/4 része hitel. csak villám géza heti dörgése o1g ellenében kevésnek bizonyult. és ugye megannyi próbálkozás. az index is pénzoligarchák tulajdonában volt. a wallis, spéder, simicska és most majd vaszilij nyikoláj rendet vág vagy nem. de amit liberális médiának neveznek az valójában a pénzekkel kitömött underground. ami addig működött amíg a média egyirányú volt. és beült a tévébe egy "baloldali" neolib és egy "jobboldal" neokon hírmagyarázó. és azt mondta. a kapitalizmus és a nyugat hegemóniájához kétség nem férhet. mert keleten nem vették a fáradságot, hogy eljátszák, hogy plurális a kultúra és hogy prudens a gazdálkodás. amerikában meg de. nyugat-európában is. és erre jött kövér laca. hogy picsába már ezekkel. menjenek a francba ezek a nem-magyarok. és most ez áll nyerésre.

Krekó Péter szerint illiberális hibrid rezsimben élünk, de nincs diktatúra, mert "a rendszer nem teljesen autoriter, amiben a népakaratnak már ne lenne szerepe, a választások továbbra is nagyon fontos részét képezik a rendszernek. (...) Egyenetlen az autoriter logika, de kevés az olyan elem, ami…..
civisvarosi__
2020.04.29 18:40:10
@ijontichy:
nekem nem kenyerem a fidesz. csak próbálom megérteni az ellenzéki értelmiséget. hogy mégis mi lenne a koncepció túl azon, hogy a piac mindent megold. szabad piac a valóságban nincsen. láthatatlan kéz. láthatatlan alkotmány. az egy mese. a londoni city a láthatalan kéz. franfurt. és ezek a tőkepiaci központok. de ezek kormányközeli érdekcsoportok. "liberálisok". orbán rájött, hogy ezeket utálják, mint a szart. és ezért "illiberális". és akkor azt mondják, hogy kérem szépen nincsen jogállam. mert ne akarja már a parlament felhatalmazni az orbánt. a szabad mandátum elvéből következően a képviselők arra hatalmazzák fel az orbánt, amire csak akarják. az alkotmányos kereteken belül. és hogy mi van belül azt az alkotmánybírák mondják meg. amit kétharmaddal választanak. és őszerintük ez jogállami. ők így olvassák a láthatatlan alkotmányt. szóval ezek mesevilágok. nyilván. de van aki szerint nem, mert ez így nem jogállam, mert nem jogállam. nácik. és az nem lehet jogállam. mert nácik. ilyen típusú érvelések vannak. az akadémián. ezerszáz oldalas tanulmányokban.

2020.04.30 09:45:10
@HaFr:
ne viccelj már. 1552-ben debrecen polgárai úgy döntöttek, hogy minden utca válasszon egy esküdtet. és azok válassszanak egy bírót szent györgy napjára. és az volt a bíró. neki volt monopoljoga bíráskodni a városban az esküdtekkel, akik ugye megválasztották. az volt a szokásjog két egymást követő évben senki se viselje a főhatalmat. de választottak főtisztviselőket, akik eseti vagy testületi döntéseket hoztak. és persze ettől elvált a városi tanács és az egyháztanács. de az egyháztanácsnak az egyház ügyeiben monopoljoga volt. akiket erre a feladatra kiválasztottak. de ez nem a diktatúra. hanem az államalkotás. ez városias keretek között történt. így lett debrecen városállam magyarország hármas határán. mert hogy akkoriban fel volt osztva a királyság. persze azt vallották, hogy az egy. és ebben a katolikusokkal is egyet értettek. akik megválasztották a kalocsai érseket akkor is ha az budai pasa fennthatóság alá tartozott. őt nem választották. azért volt a pasa kvázi diktátor. a bégeket se választotta senki. egy bégnek nagyjából annyi joga volt, mint a debreceni bírónak. bíráskodott egy szandzsákban.

2020.05.01 09:26:49
@HaFr:
errefelé csak az van. a helyi mozi járvány idején magyar filmeket mutat be online. és az alkotókat meghívják egy beszélgetésre. ezen a héten a fidesz kulturális alpolgármestere szász jánossal beszélgetett a premier előtt álló mozijáról. aki tomboló antiszemitizmus elől berlinbe menekült.
előtte hajdú szabolcsot hívták meg filmbemutatóra. új filmjében szereplel schilling árpád és sárosdi lilla. a deszka nevű színházi fesztivál a járványveszély miatt elmarad. hajdú szabolcs ennek lett volna a díszvendége (!).
és ez ugye a fidesz. úgy, hogy számottevő ellenzék. a konszolidált ner teszt üzeme.

Nem az érdekel, hogy egy szemlátomást, sőt a saját elmondása szerint is (amennyiben a mondatai önmagukért beszélnek) beszámíthatatlan ember mit gondol arról, hogy mégis kicsoda ő -- méghozzá most épp annak kapcsán, amit kétmillió választó felhatalmazásából a parlamentben ülő "balliberális…..
civisvarosi__
2020.04.30 19:39:28
@Főnix Oszlár Gazdag:
te orbán fóbiás vagy. engem meg nem érdekel orbán. leváltják, akkor leváltják. ha nem, akkor nem.
ez a városi tanévnyitó. behozzák a nemzeti zászlót a templomba.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/2968/180901-varosi-tanevnyito-pl-mj_1.jpg
és utána a város zászlaját. mert hisznek a keresztény államnemzetben. abban, hogy be lehet vinni a nemzeti zászlót a kettős kereszttel a templomba. és lehet mondani, hogy ezzel felülírják a bibliát. még a város zászlaját is beviszik. abban a helvét reformáció keresztjével és a könyves báránnyal. és lehet mondani, hogy ez bálvány imádás. a bibliát olvasgatva mindenkinek felmutatják az ördögöt. az ilyesmiben nem nagyon hiszek.

2020.05.01 08:03:13
@Főnix Oszlár Gazdag:
a reformáltak azt gondolják, hogy a hit félig világias. van nem evilági bölcselet. ami a zsidókeresztény hagyomány. és van természetfilozófia. ami általában véve a néphagyomány. és mindkettő a hiten és az általános emberségen alapul. ebből következően össze lehet kapcsolni.
egy róm.kat. ismerősöm azt mondja, hogy majd meglásd, hogy a szent lélek kiáradása elsöpri a vírust. és ő abban hisz, hogy ez így lesz. legyen az ő hite szerint. de mondjuk a csikós abban hisz, hogy kihajtja a ménest a pusztába. úgy árad ki a szent lélek. mert megkezdődött a tavasz. és lassacskán nyár van. és nyargalnak a lovak. tehát a szent lélek kiáradása nem kizárólag a bibliában olvasható. hanem látható a természetben. íme.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2020/khajtas.jpg
ez ez élő Isten. az első. az égi, az egy, az ige. igen. ez sem nem nietzscheánus, sem nem anti-nietzscheánus. mert ez természetfilozófia.

2020.05.01 08:40:22
Orbán rendszer- és kulturális probléma. Nem lehet az ágytálak hiányával és az ellopott billiókkal megdönteni. Amíg az ellenzék nem tud rendszerben gondolkodni és konzisztensen érvelni, nem lehet kormányváltás, és csak politikán kívüli mozgalom döntheti meg a rezsimet (az ellenzékével együtt). Nekem…..
civisvarosi__
2020.04.29 19:20:04
@lobaszopiatej:
a helyi szociális otthonnak ma egy autót ajándékozott a fidesz egy opel márkakereskedő jóvoltából. a fidesz folyamatosan adományoz azért, mert a vállalkozók döntő többsége a fidesz környékén van. és mondhatod, hogy ezek ügyeskednek. és azt is, hogy csődbe viszik az országot. lehet. és az is lehet, hogy nem. ki tudja?

1000 leütés
A rendszerváltás vakrepülése a történelemtudományok gyengeségének is köszönhető
2020.04.20 16:02:53
Valaki azt írta nekem egy korábbi poszt alatt, hogy 30 éve még volt remény... Nem értek egyet. Ez a remény (=reménykedés) azért létezhetett, mert gyengék voltak (ahogy maradtak is) a történelem- és társadalomtudományaink, következésképp nem ismertük eléggé a magyar nép kritikus tömegét,…..
civisvarosi__
2020.04.27 13:39:51
@Tamáspatrik:
a nemzet egy politikai identitással rendelkező szaporodási közösség. az írek többsége nem beszél írül. mégis írnek vallja mag. sőt amerikában élnek úgy 40 millióan, akik szintén írek. egy részük sohasem járt írországban. mégis írek.

Soros, a migránsok és a COVID-19 között egy lényegi különbség van: hogy az utóbbi valóban veszélyt jelent az országra. Ezt kénytelen felismerni a kormány, ahogy láthatóan visszavesz a járványt érintő hazudozásból. (Nyugati mércével mérve őszinte persze sose lesz.) Nem érdemes ugyanis visszakézből…..
civisvarosi__
2020.04.26 19:03:42
@Főnix Oszlár Gazdag:
ez ügyben két tudománypolitikai koncepció ütközik össze. az egyik az, hogy budapesten semmiféle egyetemi integráció nem lehetséges. azért, hogy a ceu legyen a legmagasabb rangsorolt felsőoktatási intézmény. és magyarországon nem lehetnek kutatóegyetemek. az akadémiai intézeteket le kell választani az egyetemekről. így nemzetközi összehasonlításban folyamatosan leértékelődnek az egyetemek. a ceu lenyúlja a posztgraduális képzést. ez egy koncepció. és ezt képviseli a magyar tudományos akadémia. politikai irányultságtól függetlenül. pálinkás és vizy elek is ezt képviselte. hogy mi okból azt nem fejteném meg. a kocsmában megfejtik. de azt most hagyjuk. nincs racionális magyarázat.
a másik koncepció, hogy kutatóegyetemek, elitegyetemek kellenek. illetve fejlesztő központok. és ezeket az mta legfeljebb csak felügyelja. mert hogy még a határon túlra is el kellene érnie. a kisebbségi magyar területekre. és ehhez szükséges egy elitváltás leginkább a bölcseletben. anélkül nem megy.
az első célja lényegéban az, hogy szétverje a magyar felsőoktatásban az intézményi autonómiát. mert abban az egyetemek csak alacsony szintű kiszolgálói az mta-ceu-erc hármasnak. és ezzel szemben a kormánypárt elveszi a kutatóintézetek irányítási jogát, és újabb fejlesztő központokat igyekszik építeni. és ez az átalakítás hosszú távon vagy sikeres lesz, vagy nem lesz sikeres. ezt nem tudjuk.
a felszín az, hogy kocsik, libsik, illetve nácik a elüldözik a tudást, stb.

2020.04.26 19:26:38
@Főnix Oszlár Gazdag:
a koronavírussal kapcsolatos kutatások ma nem az mta intézeteiben folynak. hanem a négy orvosi egyetemi klinikán illetve a népegészségügyi központban. ezeket az itm koordinálja. és a bme-n is elindultak fejlesztések. tehát nem az eddigi főokosok és liblingjeik az mta-n. hanem a korábbi másodvonal.

2020.04.26 19:39:26
@Főnix Oszlár Gazdag:
még csak azt sem állítom, hogy ez az áttérés a kormány szempontjából feltétlen sikeres lesz. és jobb lenne nagyobb egyetértés. de nincs. nem is lehet. ez a két koncepció üti egymást. és ebben a vírus okozta rendkívüli helyzetben megindult egy elitváltás. aminek következtében magyarország nemzetközileg elszigetelődik a harmadik világ szintjére süllyed. és ez is lehetséges. és az, hogy nem.

Még a NER mércéjével is irdatlan mértékű közpénzlopás valósult meg Húsvét égisze alatt a Mathias Corvinus Collegiumnak juttatott MOL- és Richter pakettal, plusz a mellékesen átadott ingatlanportfólióval, mai áron számolva olyan 400 Mrd+ összegben. Ezt már összevetni sem érdemes a "gazdaságvédelem"…..
civisvarosi__
2020.04.22 20:45:50
@white999:
a kórházak 60-70%-os ágykihasználtsággal működtek. így márc. 16 óta csak sürgősségi beavatkozásokat végeznek. így az ágykihasználtság 35-40-45% körüli.

2020.04.24 10:17:33
@white999:
orbán egy ügyes hatalomtechnikus, aki rájött, hogy az egyház alkalmas az olcsó szavazatvásárlásra. ez mondjuk egy zarándoklat.
www.youtube.com/watch?v=Wpzbbg-QBf4
megtámogatja az állam. de nem kerül túl sokba. vagy mondjuk ez.
www.youtube.com/watch?v=Pp62Nqjx1zM
tipikusan annyi, hogy a fidesz kimeszeltette a templomot. ezek tipiksan alacsony költségvetésű fesztiválok vidéken. városban megjelennek a "piaci" támogatói. az otp. és a helyi vállalkozók. de ez is posztmodern. multikulti. szent lászló napok és casino twist.
www.youtube.com/watch?v=Z8pgEGxqm9U
és ez is alacsony költségvetésű.
és persze ezek mellett van kissé túlárazott infrastruktúra fejlesztés. de lölő barátai leginkább azt a nyereséget teszik zsebre, amit a strabag is zsebre vágna. vagy amennyit macron barátai is elraknak. és a multik is a fidesszel építkeznek. a fidesz nagyon leegyszerűsítve egy építőipari kartell és egy programiroda.

Az ún. illiberális állam csak egy kicsit értelmesebb választás a középkornál; csupán annyival, amennyivel nem kell hozzá megtanulni az időutazást, hanem elég elhinni (kellő tudás hiányában), amit az embernek egy cinikus politikai vezető mond. Hogyha ehhez egy egész ország is asszisztál, akkor…..
civisvarosi__
2020.04.23 15:44:39
@birkamenet:
a reálgazdaság teljesítménye a munkagépek állapotán múlik elsősorban. a többi pénzteremtés. abban jól áll magyaoroszág.
data.oecd.org/money/narrow-money-m1.htm#indicator-chart
data.oecd.org/money/broad-money-m3.htm#indicator-chart

Mostanában kétszer is tűnődtem erről. Először egy hozzászóló a családomról írt olyasmit, ami nem felelt meg a történelmi valóságnak, Másodjára egy másik hozzászóló Orbán-ellenes újságírók konzervatív értékrendű hetilapját, a Magyar Hangot gyanúsította azzal, hogy külföldi - globális háttérhatalom -…..
civisvarosi__
2020.04.21 18:47:41
civisvarosi__
2020.04.21 19:04:39
civisvarosi__
2020.04.21 19:31:18
@Kurt úrfi a narancstálibok réme:
tehát ugye elég egyszerű ez. azt is lehet mondani, hogy nem, kedves kommentelő, elhatárolódok attól az időktől, amikor a névtelen olvasói levelek alapján rendrőségi nyomozásokat rendeltek el. és ha ezt minden oldalról megteszik, akkor úgy elejét lehet venni az ilyen típusú gyűlölködésnek ugyebár. mert ez megint egy nyilvánvaló dolog. demonstrálom, hogy ez megy a neten. azért írok mindent csupa kisbetűvel. de ez nem egy forradalmi gondolat, amit előadnék egy próbaperben. de ha kell, akkor ezért elnézést kérek. erre az a válasz, hogy ne "rinyálj". vágjam le a kezemet, hogy a komment csatornában kérdezni merészeltem.

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz