Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kemény Krisztián

10 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
            A fenti mondatot Szemere Bertalan, a fősereg teljhatalmú kormánybiztosa és az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja vetette papírra 1849 februárjában Miskolcon. A mind a Közlönyben, mind pedig röplapokon terjesztett, Huszár című írásban a kormánybiztos az ősi magyar vitézség örököseiként…..
    „Azt mondja a párbeszéd (példabeszéd), hogy a vízbe haló ember a borotvához is hozzákap. Hát bizony a magyar kormány is, mikor Windisch-Grätz Pestet megszállotta, Schlik Mészárost Kassa alól csúfosan elkergette, Puchner a magyarokat Erdélyből kiszorította, bizony-bizony igen hasonlított a…..
1 „Bem apó”   Józef Bem, vagy „magyarosan” Bem József talán a magyar história legismertebb lengyel személyisége. Alakja köré már életében legendák szövődtek, a halála óta eltelt 171 évben pedig szinte „népmesei” figurává vált. Általános az a vélemény, hogy „Bem apó” katonái és a költőgéniusz,…..
  Amióta csak hadseregek léteznek, mindig volt törekvés arra, hogy ezeken belül olyan alakulatok is legyenek, amelyek felszereltségük, képzettségük, és válogatott állományuk folytán kiemelkednek a többiek közül. Ezen egységek harctéri teljesítménye is jobb volt az átlagosnál, így a hadsereg…..
      1 A Kisfaludy Balatonfüred előtt   A zömmel nyárra eső szabadságok jelentős részét az emberek többsége rendszerint valamilyen vízpart közelében szereti tölteni; különösen az utóbbi időben jellemző rekkenő hőségben. E szempontból hazánkban kitüntetett szerepe van a Balatonnak, mint…..
    Az 1848–1849. évi magyar forradalom és szabadságharc sok szempontból korszakhatárnak tekinthető, és nemcsak a magyar honvédség megteremtésével alkotott újat, hanem a magyar folyami hadihajózás esetében is. Így az ekkor létrejövő magyar „folyamerők” katonái ugyanúgy elődei a mai katonáknak,…..
    Mint minden új hadszervezet, így az 1848-ban megalakult honvédség is az előtte lévő korszak fegyveres erejét tekintette mintának; ez pedig a cs. kir. haderő volt. A cs. kir. hadsereg 15 sorgyalog-, 18 határőr-, és 12 huszárezrede nyerte újoncait a Magyar Királyság és Erdély, valamint a…..
    A napokban ünnepeltük a Magyar Honvédelem Napját és ezzel párhuzamosan a Magyar Honvédséget; visszaemlékezve a 171 évvel ezelőtti eseményekre, Buda visszavételére. Mint az köztudomású, 1992 előtt a Magyar Honvédség Napja szeptember 29-e, a pákozdi csata évfordulója volt. Míg azonban előbbi…..
    Noha erről a tárgyról általában kevés szó esik, fontossága mégis vitathatatlan, hiszen ahogy azt már I. Napóleon császár, a legendás francia uralkodó és hadvezér megmondta: „A hadsereg a hasával menetel”, vagy magyarul prózaibb megfogalmazásban: „Éhes katonával nem lehet harcolni”. Mit is…..
    Furcsa dolog az emlékezet. Ha valamilyen esemény kapcsán beszélünk egy résztvevővel, vagy egy szemtanúval, az illető általában meg van győződve arról, hogy minden úgy történt, ahogy ő azt látta, illetve átélte. És az emberi természet már csak olyan, hogy az idő előrehaladtával az emlékező…..