Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ittel

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Andrea Pirlo Juventusa a Dinamo Kijev elleni idegenbeli győzelemmel mutatkozott be az európai színtéren, s jövő szerdán egy igazi rangadó vár a zebramezes csapatra, hiszen az FC Barcelona látogat majd Torinóba. A nagy érdeklődést kiváltó Bajnokok Ligája-megméretés előtt azonban a Juventusnak az…..
ittel 2020.10.25 22:48:33
@m.martin91: kár, mert akkor lemérhetnénk, hogy jelenleg hol áll a csapat.
A Juventus továbbra is nagyszerű formában robog zsinórban kilencedik bajnoki címe felé, miközben az üldözők egyre inkább leszakadni látszanak. A szezon első felében kitartó kihívónak mutatkozó Inter végképp kiszállt a versenyből, s már a harmadik pozíciója is kérdésessé vált, míg a Lazio előbb az…..
2020. júniusának 27-edik napján a Debrecen 1-1-es döntetlent játszott a Pakssal, melynek eredményeképpen kiesett a magyar elsőosztályból. Hogy ez miért olyan fontos? Igazából, egyáltalán nem fontos, de tökéletesen szemlélteti azt, ahogy a Fidesz viszonyul az országhoz. Kihasznál bárkit és bármit a…..
Az utóbbi 10 évben először néz szembe Orbán Viktor kormánya egy olyan kihívással, mely egyelőre megoldhatatlan feladat elé állítja. A kormányfő érzékelhetően retteg attól, hogy népszerűtlen intézkedéseket kelljen meghoznia a koronavírus okozta válság kezelése miatt. A most tapasztalható kormányzati…..
Sokan sokfélét írtak és mondtak már a kormány eddigi tevékenységéről a koronaválsággal kapcsolatban. Ideje összeszedni a meghozott intézkedéseket, és mérlegre tenni a döntéshozók eddigi teljesítményét. Szerintünk szabad kritizálni a kormányt koronaválság idején, de ugyanúgy fontos, hogy a pozitív és…..
ittel 2020.03.30 21:19:55
@Attilajukkaja: hát persze, hogy elkéstek vele. Azt kedvelem bennetek fotelhuszárokban, hogy mindenhez jobban értetek, mint a járványügyi szakemberek, magasan kvalifikált orvosok, közgazdászok. Ha rajtad múlik, gondolom már decemberben bezárattál volna mindent, és kijárási tilalmat rendeltél volna el. Mert ti olyan rohadt okos emberek vagytok.
ittel 2020.03.30 21:59:25
@math0: ez benézted, mert ki nem állhatom a fideszt, meg ezt az egész pereputtyot, de a jelenlegi ellenzéki söpredékhez képest még mindig ezerszer inkább ők kormányozzanak.
ittel 2020.03.30 22:18:22
@math0: neked nagyon vastag bőr van a pofádon, amikor az EU-t meg az összes többi országot állítod példaképnek. Köztük nyilván az olaszokat, meg a spanyolokat is, akiknél hullanak az emberek mint a legyek. Én nem vagyok fideszbuzi, te viszont egy jelző nélküli ócska kis buzi vagy.