Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Városi Farkas

175 bejegyzést írt és 124 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Végre elkészült az első videó a Minden Seb kislemezhez, az Egyszer hozzám bújsz című dalból. A forgatást - mely részben Bristolban zajlott - egy casting előzte meg: a Neveletlen Facebook oldal követői választhatták ki, hogy a négy szupercuki plüssállat közül melyik legyen a főszereplő. A választás…..
Sok-sok stúdiózás után végre elkészült az első Neveletlen kislemez. Fogadjátok szeretettel:  Minden seb EP by Neveletlen A dalokat ingyenesen le is tudjátok tölteni, elég hogyha az összeghez nullát írtok be. Minden seb EP Zene és szöveg: NeveletlenProducer: Szabó MártonBorítóterv: Palman…..
Ahogy egy korábbi bejegyzésben is írtam, Neveletlennek egy új, zenei oldala is bemutatkozik. Bár számos "komoly" dalt feltöltöttem már, az eddigi legnépszerűbb szerzeményem a Hiába kattogtatom (gázkonvektor blues) című szösszenet. Ezzel kapcsolatban írok most pár gondolatot :)..
Már nem is számolom, hanyadjára támasztom fel holtaiból a Neveletlen blogot, de most nagy hírekkel érkezem, hiszen közel 20 év bénázás és bizonytalankodás után elindult a Neveletlen zenei projekt is...
Bő három évet vártunk a kilencedik Foo Fighters nagylemezre, de magyar rajongókat közben azért bőven kárpótolta a csapat, hiszen húsz év után újra élőben zúztak idén Budapesten Dave-ék. A rendhagyó Sonic Highways után sokat gondolkodtam azon, hogy vajon egy ilyen különleges projekt után mit tud még…..
Úgy alakult, hogy hogy a közelmúltban öt hónapig Szardínia szigetén, Cagliariban éltem, és ha már ott voltam, kihasználtam azt, hogy lehetőségem van egy kicsit jobban megismerni az olasz zenét. Ennek eredménye ez a poszt, ami egy abszolút szubjektív válogatás olyan dalokból, amelyek fontosak az…..
Nem kell tovább találgatnia a Foo Fighters rajongóknak: a banda honlapján hetek óta tartó visszaszámlálás után végre kiderült, hogy egy 5 számos, ingyen letölthető EP-vel leptek meg minket Dave Grohlék. Pár nappal azt követően, hogy a csapat lemondta európai turnéjának…..
Nem kapok jegyet.A jegy, amit online vettem, hamisítvány.Az online megrendelés során ellopták a bankkártya adataimat.Az átvett jegyemet elhagyom vagy ellopják.Kiposztoltam a jegyről a képet a Facebookra, és a vonalkódot lenyúlva valaki felhasználja a jegyem.Elmarad a turné, mert Dave…..
Daryl G. kezelte az összes hangszer, Dave C. énekelt, a producer pedig Chris D. volt. Én mindig úgy gondoltam, hogy a lemezzel nem is igazán hangzásbéli gondok vannak, hanem fele olyan hosszúnak kéne lennie. Olyan az album, mintha kétszer pakolták volna rá a dalokat, feleslegesen…..
Városi Farkas 2015.01.14 12:00:30
Nem volt ilyen 1997 óta!!!!!!!!!!!!!!!!! Jó sokan vártak erre!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Én is! Pláne, hogy életem legjobb szigetes koncertje a Faith No More legutóbbi fellépése volt, igaz, osztoznia kell a dobogó tetején Robert Planttel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Szóval, itt az új…..
Városi Farkas 2014.11.20 11:21:30
Töredelmesen bevallok nektek egy szörnyű titkot a múltamból: kb. tizenkét évesen egy Kenny Rogers bakelitlemezt kértem karácsonyra. Mentségemre legyen mondva, hogy valójában a Planet Texas klipje fogott meg annyira, hogy erre vetemedjem - hiszen már akkor is nagy sci-fi rajongó voltam.…..
Amikor Dave Grohl életrajzi könyvét olvastam, nem teljesen értettem, hogy miért is foglalkozik a szerző annyit a washingtoni hardcore-szcéna részletes bemutatásával. Kicsit soknak is éreztem, hogy minden egyes zenekar háttértörténetét oldalakon keresztül kifejtették, miközben…..
Bő egy hónap múlva érkezik a hazai mozikba az új Éhezők viadala film, a Kiválasztott első része, úgyhogy még pont időben vagyok a vonatkozó bejegyzéssel. Addig is nézzük meg az előzetest :)   Sajátos helyzetben vagyok a sorozattal, mert hamarabb láttam a történet első két…..
Városi Farkas 2014.10.21 11:35:09
@Tinderella: örülök, ha tetszett :) inkább sci-fiben mozgok otthon, de rákeresek, thx
Városi Farkas 2014.10.27 14:31:23
@szünetjel: Dűne sorozat :)
Az In This Moment amerikai csajfrontos formáció ismét lecsap a gyanútlan fiúrajongókra. A hamarosan megjelenő Fekete Özvegy (Black Widow) című album felvezető dalához készítettet a csapat egy videóklipet, amiben természetesen Maria Brink istennőcske bájaira és szépségére van…..
Városi Farkas 2014.10.22 10:54:27
Amikor lement a Sonic Highways első epizódjának stáblistája, csak ültem bárgyú mosollyal a képernyő előtt, és azt éreztem: mennyire rohadt jó Foo Fighters rajongónak lenni. Úgy várni a novemberben megjelenő új lemezt, hogy hétről-hétre nemcsak az új dalokat ismerhetem meg,…..
Ha jól emlékszem, 300 forintért akadt kezembe az év elején az Átjáró sorozat második része egyik kedvenc könyvesboltomban az Üllői és Ferenc krt sarkon, és egyből le is csaptam rá, azt hiszem a The Thing egy ponyvakiadásával egyetemben.  Jó volt visszatérni Pohl sajátos…..
Már bő húsz éve olvasok sci-fi könyveket, de érdekes módon Orson Scott Card nevével csak az elmúlt években találkoztam, leginkább az Ender's Game (Végjáték) kapcsán. Ez azért is fura, mert több külföldi fórumon is alapműként emlegetik Scott regényét (és a folytatásokat),…..
Városi Farkas 2014.08.06 15:45:31
@látogató_: szívemből szóltál :)
Movie Tank Léon, a profi (1994) 2014.08.05 16:00:00
Luc Besson leginkább íróként és producerként van jelen a filmvilágban, és ezen minőségeiben alkot is rendesen, miközben gőzerővel irányítja az úgynevezett Besson-istállót, saját kezűleg összerakott, idézőjeles filmgyárát, amelynek olyan produkciókat köszönhetünk, mint a…..
Jim Jarmusch az egyik kedvenc rendezőm, amit mi sem jelez jobban, hogy sokszor úgy érzem, az életem egy Jarmusch film, és én is csak egy „szerethetően különös” karakter vagyok valamelyik mozijából. Legutóbbi filmje, A Limits Of Control (Az irányítás határai) ennek ellenére túl…..
Ne félj címmel ma jelent meg digitálisan az Esti Kornél harmadik nagylemeze, amit mellesleg két napig ingyen lehetett letölteni a zenekar honlapjáról. Aki ezt elmulasztotta, természetesen még megveheti az albumot, április 24-től akár fizikai formátumban is. De természetesen azonnali…..
Városi Farkas 2014.04.24 10:56:17
Az Őrség-sorozatról már többször is írtam a blogon, például itt és itt, nem csoda hát, ha rég nem látott barátként üdvözöltem Anton Gorogyeckij Fénypárti Mágust és barátait. Igazából közel két éve vártam már, hogy elolvashassam ezt a könyvet, és végre eljutottam…..
Rég volt már rá példa, hogy a blogon egy viszonylag friss könyvről írjak. Sajnos az már szomorú aktualitás, hogy az ukránokról most túl sokat is hallunk a hírekben... A Gyacsenko házas- és szerzőpárról már írtam itt a blogon, és az Arszen és a játék hatalma az úgynevezett…..
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már nagyon várom a tavaszt, ezért stílszerűen a Helliconia: Tavasz című könyvvel ébresztem fel tetszhalott állapotából a Neveletlen blogot. Természetesen az elmúlt bő fél évben is olvastam, de egyszerűen nem jutottam oda, hogy le is írjam…..
Sem a hazai, sem a nemzetközi szaksajtóban nem találok róla infót, hogy van-e összefüggés az új Terry Gilliam film (Zero Theorem) és Jevgenyij Zamjatyin: Mi című regénye között... Őszintén szólva nekem a trailer alapján elég nagy nyúlásnak tűnik. ..
Úgy tűnik, Neil Gaiman is bekerül abba a sorba nálam, amiben Vonnegut, Herbert és Dick is van: szabályos időközönként el kell, hogy olvassak tőle valamit. Mivel mostanában nehezebben megy az olvasás, itt volt az ideje egy újabb novelláskötetetnek, pedig ha igazán aktuális…..