Adatok
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
432 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Egyetemünkön minden focirajongó ismeri Baumgartner Dávidot, ő volt a Pázmány Labdarúgó Liga (PLL) egyik főszervezője. Dávid a Jog- és Államtudományi Karunk ötödéves hallgatója, így lassan készül átadni a szervezői stafétát. A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) éves rendes közgyűlése…..
Schlett András habilitált egyetemi docens, 2018 óta a Pázmány Alapítvány kuratóriumának elnöke. Három karon is tanít, így a diákokkal és a kollégákkal egyaránt élő kapcsolata van. Az Alapítvány alapvetően oktatási, kulturális, szociális és vallási célokat szolgál. Az ösztöndíjak gondozása mellett…..
Egyetemünk idén is kiírta a Gyermeket Nevelők Szent József Ösztöndíjának pályázatát, amelyre várják a hallgatók jelentkezését. Minden évben 50 hallgató részesülhet a támogatásban, melynek célja, hogy ösztönözze és segítse a gyermeket nevelő hallgatókat. Az ösztöndíjra jogosult valamely alap- ,…..
Egyetemünk idén is kiírta a Gyermeket Nevelők Szent József Ösztöndíjának pályázatát, amelyre várják a hallgatók jelentkezését. Minden évben 50 hallgató részesülhet a támogatásban, melynek célja, hogy ösztönözze és segítse a gyermeket nevelő hallgatókat. Az ösztöndíjra jogosult valamely alap- ,…..
Egyetemünk idén is kiírta a Gyermeket Nevelők Szent József Ösztöndíjának pályázatát, amelyre várják a hallgatók jelentkezését. Minden évben 50 hallgató részesülhet a támogatásban, melynek célja, hogy ösztönözze és segítse a gyermeket nevelő hallgatókat. Az ösztöndíjra jogosult valamely alap- ,…..
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
„Felkészültség, őszinteség, következetesség, hitelesség, empátia - mindezt a hitre alapozva.” – Homor Lajos, a PPKE Óvó- és Tanítóképző Tanszék oktatója
2023.04.20 10:19:50
Homor Lajos az Óvó- és Tanítóképző Tanszék oktatója február 25-én, a BTK diplomaosztó ünnepségén egyetemünk magas rangú elismerését, a Pázmány Emlékérmet vehette át több évtizeden át önzetlenséggel végzett oktatói és főiskolai, majd később kari vezető helyettesi munkájáért. Interjúnkban elsősorban…..
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Büszkeségünk: Decsi Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó, a JÁK végzett sport szakjogásza
2023.03.30 09:17:35
Decsi Tamással olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok magyar kardvívóval beszélgettünk sport karrierjéről, a jogi pályáról, tanulmányiról és terveiről. Az interjúból kiderül, Tamás hogyan vált edzővé és miért döntött a JÁK sport szakjogász képzése mellett.
Először beszéljünk a sportról,…..
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
„Mi keresztények, azért mondunk le dolgokról, hogy százszorta többet kapjunk vissza.”
2023.03.29 13:32:53
Völgyesi Leventét habilitált egyetemi docenset, a JÁK oktatóját és tanulmányi dékánhelyettesét kérdeztük a nagyböjt lényegéről, üzenetéről és az elcsendesülésről.
Mi a Nagyböjti időszak üzenete és célja?
A nagyböjt egy olyan negyven napos időszak, amikor Krisztust követjük azon az úton, amelyet…..
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Büszkeségeink: Szabó Nóra maratonfutó, a BTK hallgatója
2023.03.17 09:59:39
Szabó Nóra maratonfutó, a BTK elsőéves pszichológia szakos, levelező tagozatos hallgatója életmódváltásnak köszönheti, hogy február 19-én Sevillában 2 óra 28 perc 25 másodperces eredményével megdöntötte Földingné Nagy Judit 1996-os magyar csúcsát maratoni futásban. A futásról, a tanulmányairól és a…..
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
„Fontos volt, hogy amit tudományosan tudunk, azt hitelesen és élvezhetően meg is tudjuk mutatni.” – beszélgetés Türk Attilával
2023.03.10 10:00:00
A közzétételt követő egy hét alatt csaknem 70 ezren tekintették meg online a Lovakon, nyergekben – A honfoglaló magyarok hadművészete című, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának (PPKE BTK) Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszéke közreműködésével készült 28…..
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Bevezetés a város teológiájához – ezzel a címmel jelent meg a Studia Theologica Budapestinensia könyvsorozat újabb kötete
2023.03.06 13:00:00
Bevezetés a város teológiájához – ezzel a címmel jelent meg az egyetem Hittudományi Karának gondozásában a Studia Theologica Budapestinensia könyvsorozat újabb kötete. Sághy Ádám, az egyetem Hittudományi Karának, valamint Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának oktatója, a könyv szerzője…..
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
„Az egyetemi hallgatók lelkes partnerek, igazi kutatótársak voltak” – interjú Csath Magdolnával
2023.03.03 10:00:00
Csath Magdolna közgazdász professzor asszony, a PPKE keretében működő Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont Gazdaságfejlesztés- és Kisvállalkozás-kutatási és Továbbképző Intézet vezetője. A most kiadott Innovációs sikerfeltételek a kis- és közepes vállalkozások (mkkv-k) körében című könyv már a…..
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
’Egy család lettünk!’ – beszélgetés Benke Zsuzsával és Benke Tiborral
2023.02.17 09:00:00
Egy házasság igaz története ritkán tündérmese. Persze vannak, akik az egymásra találástól a boldog családi életig szinte észrevétlenül gyorsan, a nehézségeket könnyen átvészelve jutnak el. Sokakat azonban megpróbál az élet, valahogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az korábban elképzelték. Ha nem…..
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
'Egy család lettünk!' - beszélgetés Kővári Viktóriával és Fodor Richárddal
2023.02.16 14:00:00
Kővári Viktória szabadbölcsész filmelmélet, filmtörténet jelenleg pedig magyar szakosként tanul, Fodor Richárd pedig angol-történelem tanárként végzett a PPKE BTK-n. 2013 őszén egy Ószövetség óra előtt ismerkedtek meg. Közös baráti társaságba kerültek, kapcsolatuk pedig szerelemmé mélyült, majd egy…..
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Büszkeségeink: Pozsonyi Levente erőemelés, a Pázmány ITK hallgatója
2023.01.27 09:00:00
Pozsonyi Levente a Pázmány ITK mesterképzéses hallgatója. Levente kicsivel több, mint két évvel ezelőtt döntötte el, hogy az erőemeléssel komolyabban szeretne foglalkozni, de már most számos egyéni sikereket és csúcsokat tudhat magáénak. A MEFOB-on elért első helyezetéről, a sportról, tanulmányairól…..
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Büszkeségeink: Dobránszky Laura atlétika, a BTK hallgatója
2022.12.19 09:00:00
Dobránszky Laura a Pázmány BTK kommunikáció és médiatudomány szakának másodéves hallgatója. A tanulmányai mellett több sikeres sporteredményt is magáénak tudhat a fiatal atléta. A sport szeretetéről, eredményekről, kitartásról és motivációról beszélgettünk.
Hogyan kerültél kapcsolatba az…..
December 2-án hirdetik ki a Kopp-Skrabski-díj nyerteseinek a nevét. Az elismerés értéke elősorban abban áll, hogy a díjazottak Kopp Mária és Skrabski Árpád nyomdokaiba lépnek, akik közösségteremtő és kutató tevékenységükkel a magyar társadalom lelki egészségéért dolgoztak. Molnár Sarolta és Polcz…..
Joggal mondhatjuk, hogy hiánypótló könyv bemutatására került sor az egyetem Hittudományi Karán október 19-én. John. F. Collins Az egyházi latin nyelv alapjai című műve túlmutat a szorosan vett nyelvkönyvek világán, betekintést enged a klasszikus keresztény műveltség világába is.
Erre utalt…..
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagjaként a közelmúlt történelmi fordulópontjainak kutatása, valamint a feltárt tényanyag széles körű megismertetése érdekében végzett sokoldalú munkája, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézet Jelenkori Tanszék vezetőjeként végzett…..
Adorjáni Zsolt 2011 óta a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (BTK) adjunktusa az Újlatin Nyelvek és Kultúrák Intézetében. Eddigi munkásságát a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetéssel ismerték el augusztus 20-án. Ebből az alkalomból beszélgettünk az 1982-ben Désen született…..
Ezzel a címmel nyílt kiállítás a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon Robert O. Fisch emlékére. A Budapesten 1925-ben született gyermekorvos – aki túlélte a náci koncentrációs tábort – 1957-ben távozott az Egyesült Államokba, majd a Minnesotai Egyetemen szerzett professzori címet. Amikor a…..
„Társadalmi és hitéleti tevékenysége, különösen az érdekegyeztetés területén, a Magyar Katolikus Egyház és az egyházi oldal képviselőjeként végzett munkája elismeréseként” a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést adományozták Beran Ferenc atyának, a Budapest-Újlaki Sarlós Boldogasszony plébánia…..
Méltó és felemelő ünnepség keretében áldották meg a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Sophianum épületében elhelyezett Mária-szobrot Kisboldogasszony napján, szeptember 8-án.
Kuminetz Géza rektor atya elmélkedését az ismert mondással kezdte: „Ügyelj a gondolataidra, mert szavakká válnak;…..
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pázmány Alumni: interjú Hirling Attilával, a HTK egykori hallgatójával
2022.08.23 12:43:39
A diakónusi szolgálatról, a tudásról és arról a lelkiségről beszélgettünk Hirling Attilával, a Pázmány egykori hallgatójával, ami a Pázmány Hittudományi Karát jellemzi. Attila szerint soha nem volt ennyire fontos az Egyház jelenléte, mint napjainkban. Biztos, erős bástyaként kell állni, hogy…..
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pázmány Alumni: interjú Benyó Ritával, a BTK egykori hallgatójával
2022.08.03 14:07:17
Az Egyetem varázsáról, az újságírói szakma szépségeiről és nehézségeiről, valamint a cukrászat hétköznapi „praktikusságáról” beszélgettünk Benyó Rita szerkesztő-riporterrel, a BTK egykori hallgatójával.
Magyar-kommunikáció szakon végzett a Bölcsészet-és Társadalomtudományi Karon. Van olyan konkrét…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz