Adatok
Terna Szilvia
28 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Kedves Olvasóm !
Idén arra az elhatározásra jutottam, hogy átköltöztetem a blogom a Facebookra. Tavaly próbálkoztam már vele, de kudarcot vallottam, remélem idéntől fogva ügyesebben és sikeresebben tudom szerkeszteni az oldalam.
Runbeliveable néven leszek megtalálható, itt lesznek a…..
2021.....Ez az év a kálváriám éve volt, a gödör aljáról kikecmergés körömszagattó tusája. Tavaly elég rendesen ráztam a pofonfát aminek jóformán egy évig ihattam a levét. Nem szándékozom részletekbe bocsátkozni, hiszen alaposan körberágtam a témát - volt is erre lehetőségem sajnos éppen elég.…..
Idén 25-ik alkalommal rendezte meg a Tabáni Spartacus tájfutó egyesület a Dobogókői Hegyi futóverseny névre keresztelt eseményt, amin én első bálozóként vettem részt. Ez egy tavalyról áthozott nevezés volt a maratoni távra, de idén ezt jobbnak láttam félmaratonra redukálni. Azt érzem úgy bő egy…..
Összefoglaló poszt következik két versenyről melyen az elmúlt hetekben álltam rajthoz. Tehettem mindezt annak köszönhetően, hogy lábam megközelítőleg abban a formában dolgozik amit én tavaly ilyentájban hátrahagytam. A gyógyulásom óta egyre bíztatóbban alakultak az edzések, már tempófutásokat is…..
Elérkezett eme pillanat a várva várt, hogy megírhassam a lezárását ennek a közel egy éves kálváriának. Tavaly volt a Mátrabérc Trails futóverseny amit követően elszenvedtem a jobb combhajlítómban egy izomsérülést, majd hosszú és sokszor kilátástalan rehabilitációs "zarándok út" következett. Erről…..
2016-ot írunk, egyik kora nyári szombat hajnal, mikor is megérkezünk Oroszlányba a sportcsarnok parkolójába. Nyüzsgő tömeg és Deák Bill Gyula (a hangszóróból) fogad minket és álmos szemeinket dörzsölgetve el sem hisszük, hogy a "Rajtpálinka" feliratú asztalnál valódi házi nedü kiséretével lehet…..
A tavaly októberben lezajlott Mátrabérc volt az utolsó verseny ahol rajtzónában állhattam. Nem csak azért mert a vírushelyzet bizonytalanná tette a hátralevő eseményeket, hanem mert ezután kezdődött sérülésem folytatásos története. Négy hónapnyi lábadozás és még ugyanennyi edzői irányítással…..
Április 19- én új időszámítás kezdődött a futásomat tekintve. Ettől a naptól fogva edzői kezek irányítanak, kapom az erősítő feladatokat, ezek egyelőre hangsúlyosabbak a futóedzésekénél, mivel a lábaim és törzsizomzatom erőteljes ráncfelvarrásra szorulnak.
Noha nem tűnik soknak az alig eltelt két…..
Első fejezet : A vattába csomagolt acéltű
Miután megírtam előző blogbejegyzésemet a sérülésem egyre kilátástalanabb helyzetéről, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, valamint jótanácsokat kihez forduljak, ha továbbra is ez vagy az a bajom fennáll és ezek az energiák lendítettek engem előre.…..
Szeretném azt írni, hogy túl vagyok rajta. Szeretném hinni, hogy túlleszek rajta. Mondhatni két hónapja semmi érdemleges futóedzést nem végeztem az elhúzódó jobb térdhajlati inak gyulladása miatt. Február elején pislákolt némi fény az alagút végén, persze nekem rögtön a Börzsönybe kellett menni…..
......ha utolér egy sérülés. Mert hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a baj mindig valaki mással történik majd meg. Másoknak fáj itt meg ott, másoknak megy ki a bokája, húzodik meg valamelyik izma. De mi van akkor, ha mi lettünk azok a bizonyos "mások". Most én járok "a mások" cipőjében. Ahogyan…..
"Az utálatból lesz a legjobb barátság"
.......tartja ez a közmondás vagy szólásnak definiált mondatocska, mindenesetre hűen tükrözi a futással való kapcsolatomat sok évre visszamenőleg. Mert ez az egész nem indult ám ilyen magától érthetődően. Kimondottan a szükséges rossz, amolyan púp a hátamon…..
A címválasztás nem véletlen, ugyanis ez a mottója a Tatranska Selma Ultra elnevezésű versenynek, melyet a Magas Tátrában rendeznek meg minden év augusztus végén és ami az én dédelgetett álmom. A Mátrabércre is emiatt neveztem be - mint ahogyan korábbi blogbejegyzéseimben utaltam rá, illetve a…..
Mióta elkezdtem terepfutni sok pozitív élményt olvastam és hallottam a Vadlán Ultra Terep elnevezésű versenyről ezért és mivel magamat elég érettnek gondoltam a feladatra, beneveztem.
A versenynek otthont adó Cserszegtomajra már péntek este leérkeztünk, majd a helyi általános iskolában átvettem a…..
Terna Szilvia
2020.10.05 20:05:30
@narkid: Köszönöm, kedves Dikran. Azt hiszem így elsőre a szintidőn belüli tisztes helytállás lesz a cél. Majd lesz beszámoló arról is.
Jó túrázast!
Jó túrázast!
Közel egy hónapja voltunk nyaralni a Magas Tátrában, ahol csodálatos négy napot töthettünk el Férjemmel kettesben, olyan régóta vágyott helyeket és csúcsokat felfedezve, mint például a Rysy - alias Tengerszem csúcs. Ide kimondottan feltöltődni jöttem, kipihenni a tavasz óta tartó elég intenzív - és…..
Naptár szerint nyár van. Mert ugye abban egyetértünk, hogy ez az évszak idén nem kényesztet el bennünket és nem is igazán tudunk előre tervezni, hol merre töltsük el jól megérdemelt szabadságunkat. Futás szempontból ez a nyár most a várakozás és felkészülés időszaka nálam, mert én éltetem az ősz…..
Egy kicsit az előzményekről.
Ezt megelőzően három évig teljesítménytúráztam - túráztunk Férjjel - és ezalatt az idő alatt a legtöbb kilométer amit megtettem az a Vérkör 77 km-es köre volt. Ez is egy instant túra, akárcsak a Szénás körök, de a rendezők kitalálták, hogy ebből TT -t is rendeznek, így…..
Egy éve kezdtem bele a terepfutásba, mikor is szülinapomra beneveztem magam egymás után két félmaratoni távra. A teljesítménytúrázás világából idecsöppenve elsőre kicsit idegennek éreztem ezt a világot. Mindenki ismert mindenkit, beszélgettek együtt készülődtek, én meg csak álltam bambán és azon…..
Az utóbbi hónapok másról sem szóltak, mint a "maradjotthon" kampány különböző formában történő agyunkba sulykolásáról és az ezzel kapcsolatos információk tengeréről, sűrűn vakargatva a fejünket, hogy vajon melyik hír a hír és melyik csupán "lájkvadász" kitaláció. Természetesen a mozgás,…..
Vagyunk ugyebár mi futók, terepesek, aszfaltosok és van a közösségi media, a tér, ahol megmutatjuk magunkat, eredményeinket, kicsit "megfürdünk" a többiek elismerő virtuális gratulációiban. Van aki saját oldalán teszi ezt, van aki célcsoportban és akad aki futós oldalát szerkeszti, valamint vannak…..
Terna Szilvia
2020.05.09 19:35:55
@narkid: Egyetértek szavaiddal. További sok sikert és szép élményeket az erdőben. Azért nappal is túrázz, akkor csodálatos igazán az erdő ;)
Az utóbbi napokban - kihasználva a korai világosságot - szerencsére többet tudtam futni, mind az otthoni betonkockák árnyékában, mind terepen. Ez nem csak a napok számában lett több, hanem kilométerben is. Hét elején rögtönöztem magamnak egy jó kis 14 kilis pályát a Pilisben, amit igazi…..
Szerintem mi nők pontosan tudjuk mi fán terem a cipővásárlás, mennyit tudunk nézelődni, próbálgatni, kezünkben forgatni a kiszemelt darabot (darabokat). Van mikor azonnal lecsapunk szívünk topánjára és van,hogy hosszas mérlegelés előz meg egy beruházást.
Nos nálunk futócsajoknál sincs ez…..
Most, hogy ilyen "vérzivataros" időket élünk - ugyebár nyakunkon ez a Coron 19 - és belátható időn belül minden versenyünk elmarad, bizony egy futónak ilyenkor összeszorul a ...hát minimum a gyomra.
Sokunk célversenyei landoltak a kukába, vagy éppen csúsztak nem is keveset, értem ezalatt például…..
Ez a hétvége sem telt esemény nélkül, hiszen alig hevertem ki a vasárnapi Hello Pap-rét kemény pályáját, máris Piliscsabán találtam magam a Pilis Trail 8 kilátás rajtjára várva.
A két verseny közötti napokban mindössze egy alkalommal voltam futni, amolyan izomátmozgató jelleggel és többre nem is…..
Minden csoda három napig tart, tartja a régi közmondás. Azonban a Magas Tátra gyönyörűséges vonulataira ez egyáltalán nem igaz. Immáron 7 éve, hogy kijárunk túrázni télen és nyáron, nem számít ha esik ha fúj. Kezdetben csak férjem és én túrázgattunk útjain, de az utóbbi három évben már lányunk is…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Igen...nem könnyű nyugton maradni, de tanultam belőle.
Én egyenlőre nem tervezek 100 fölé menni, Anettet meg nem lehet megzabolázni