Adatok
nayzoli
169 bejegyzést írt és 648 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

"A pápa jól van, amíg meg nem hal" - ezt az Olaszországban sokszor hallható, megfigyelésen alapuló népi bölcsességet most a vatikáni híradások megszegték. Elég nyíltan elismerik, hogy a pápa súlyos beteg. Ez pedig kinyitja azt a kérdést, hogy ki lehet a következő pápa. Ezzel a kérdéssel is…..
nayzoli
2025.02.25 21:28:27
@gigabursch: Annak idején én is rá voltam állva Malakiásra. Ha a következő pápa Péter lesz, akkor nem is tudom mi lesz. Készülhetünk a világ végére 2032-ben :)
nayzoli
2025.02.25 21:33:07
@IamTwo: Összemossák II. János Pál és Ratzinger 1981-től kezdődő közös munkáját. Az elképzelés szerint amikor 1981-ben elkezdtek együtt dolgozni, akkortól kezdve II. János Pál lett az arc. Ratzinger pedig a főteológus.
Így két eset lehetséges. Az egyik, hogy 1981-ben kezdődött Ratzinger pápasága és 2013-ig tartott. A második, hogy II. János Pál pápasága 2013-ig működött, 2005-től a személyes jelenléte nélkül is.
Az elgondolás alapja a Föld sója c. könyv, amely egy Ratzinger bíborossal készített hosszú interjú. Abból derült ki (ha másból esetleg nem), hogy Ratzinger a főteológus szerepét töltötte be.

A Habsburgok toszkánai ága több posztot is megérne. Az alábbiak csupán bevezetők az egyes alfejezetekhez. Van miről beszélni!..
nayzoli
2025.01.13 22:18:34
@Mr. Kéktúra: igen, jól érted. Az az interjúnak indult közös kutatás kifejezetten Ferenc Ferdinánddal foglalkozott, de természetesen válaszokat adott a bennem felmerülő kérdésekre is. Ott annyira Ferenc Ferdinánd tervei voltak a középpontban, hogy komoly kitérőkre nem jutott már idő.
Amikor majd otthon leszek (a tervek szerint 2-3 hét), akkor előszedem a velük kapcsolatos jegyzeteket. Egyébként azzal a könyvvel, amiről beszéltél, érdekességben nem lehet versenyre kelni. Ha jól tudom (még nem olvastam) az egy mostanában készült írás, már csak ezért is sokkal teljesebb.

2025.01.31 21:11:10
@Mr. Kéktúra: Amiket írsz fordítási hibákat, sajnos rengeteg könyvben előfordulnak. Pénzt akarnak spórolni, ezért marad ki nagyon sok alkalommal a szaklektorálás. Amennyiben lenne szaklektor, az eladási árba épülne be, ami az eladott darabszámot csökkentené.
Nem, nem ő volt, hanem egy másik dédunoka.
Nem, nem ő volt, hanem egy másik dédunoka.
nayzoli
2025.02.27 08:57:05
@Mr. Kéktúra: Sajnos én is sokszor találkozom ilyennel, hogy a könyv nagyon jó, de magamban folyamatosan morgok a rossz szóhasználat miatt. Kár, hogy már ezen kell spórolni és még így is méregdrágák ezek a könyvek.

Hogyan lehet nevezni egy volt királyt a köztársasággá vált országban? ..
nayzoli
2025.02.12 09:17:37
@gigabursch: Az igazság az, hogy ez a család nagyon el van szakadva a hétköznapi valóságtól. Minden másik család sokkal rugalmasabb volt az ilyen ügyekben.
nayzoli
2025.02.27 08:55:31
@Mr. Kéktúra: Köszönöm szépen! Ki is javítottam.

A megszokott időben került sor Habsburg Károly előadására, némileg frissített tartalommal, valamint egy extra meglepetéssel...
nayzoli
2025.01.31 21:37:57
@Lyle Scott: Csak az apró részletekre szeretnék reagálni. Károlynak óriási az ellentábora az osztrák politikában, mivel amikor még EP-képviselő volt, akkor elkövetett egy óriási hibát. Illendőségből nem beszélnek róla, de ha komolyan szakítanának a köztársasággal (aminek kicsi mostanában az esélye), akkor szinte biztosan a fiában gondolkodnának.
Franciska nagyon-nagyon keveset, de tud magyarul. A semminél egy picit többet.
Ottó 1991-es engedélye egy olyan kérdés, amiről már más dinasztiákban is volt vita, A végkövetkeztetés mindig ugyanaz lett. Amikor a dinasztia nem tölt be államfői szerepet, akkor ők "terület nélküliek". Ez azt jelenti, hogy a dinasztia feje az államszervezet megerősítő és egyéb lépései nélkül változtathat a szabályokon. Éppen a Habsburgok esetében ez úgy ment, hogy egy családi szabályzat volt, amin Ottó módosított. Ráadásul kétszer is, mivel Károly első komoly kiszemeltje egy toszkán Habsburg volt, akiket korábban a dinasztia lefokozott. Első módosításra visszakapták a főhercegi címüket, majd utána csak annyi lett a házassági követelmény, hogy a partner keresztény legyen. Ebben inkább Györgynek volt szerepe, mivel Eilika evangélikus volt.
Lehet, hogy rosszul követtem a híreket, de a György fia Károly (aki mellette Konstantin) nem a spanyol király örökösével lett összeboronálva, hanem a francia legitimista vezér lányával. Rosszul olvastam valamit?

2025.02.01 16:09:22
@Peter82: Igen, a bálos párosítás csak a show része, nem szabad abból semmire sem gondolni. Ráadásul a szervezővel rengeteg interjú készült, vannak róla mini dokumentumfilmek, nagyjából 3-4 tucat részletes interjú, ahol teljesen nyíltan beszél erről az egészről. Ennek ellenére egyes újságírók mégis hírt készítenek a párosításokból úgy, mintha lenne mögötte valami más is. Sokan utána sem néznek annak, hogy miként jönnek ezek létre, pedig pár órás számítógép előtti keresgéléssel egész jól képbe tudnának kerülni. Ezért kérdeztem vissza a hozzászólótól, hogy abban a portugál cikkben is erről esett-e szó.
Károlynak erről az ügyéről teljesen nyíltan írtam 2020-ban, én nem vagyok vele semmi olyan viszonyban, ami miatt kerülnöm kellene ezt a témát :)
Arról volt szó, hogy egy segélyszervezet afrikai éhező gyerekek javára gyűjtött adományokat. Aztán kiderült, hogy az ilyen céllal összegyűjtött pénzek egy része Habsburg Károly EP-kampányának a kasszájába kerültek el. Az ügyben két embert ítéltek el.
Az adományokat gyűjtő szervezet pénzügyi vezetője Tina Krones-Taurer volt, aki ezért a csalásért 3 év letöltendőre ítéltek el, a férjét, Wolfgang Kronest pedig 2 év felfüggesztettre. Mindketten Károly főherceg bizalmasai voltak, a férj az osztrák páneurópai mozgalomban ráadásul vezető tisztviselő volt.
Károlyt soha nem gyanúsították meg, állítólag nem tudta, hogy a kampányköltségeihez a segélyszervezet pénzt csoportosított át. Egyébként a segélyszervezetben Károly vezető tisztviselő volt, de igaz, hogy nem a pénzügyeket kezelte.
A Habsburgok eleve nem népszerűek Ausztriában. de Károlynak ez a fura botránya elég volt ahhoz, hogy elveszítse a hitelességét. Látható, hogy ezek után milyen szavazatokat kapott.
Erről nagyon részletesen írtam, sőt, még arról is, hogy a védekezése és a magyarázkodása mennyire ügyetlen volt. A pártja nem is indította őt a következő ciklusban, ezért önálló indulással kísérletezett, ami hatalmas bukás volt.
Ennek a bejegyzésnek a Károllyal foglalkozó részében kb. 7 bekezdést kapott ez az ügy:
monarchy.blog.hu/2020/10/16/az_utolso_magyar_koronaherceg_fiai
Ott benne vannak a hivatkozások is, meg a választási adatok is, melyek rámutatnak Károly népszerűtlenné válására.

2025.02.02 15:56:24

A sorozat utolsó részében a rendszerváltás köztársaságáról lesz szó...
nayzoli
2025.02.02 10:00:46
@Peter82: A válságból a dán politika azt tanulta meg (szintén az idézett online enciklopédia utolsó bekezdésében olvasható erre utalás), hogy a politikai csatákat veszélyes nem parlamenti eszközökkel kezelni.
Ezért azóta (tehát 100 éve!) direkt cél, hogy tárgyalóasztalok mellett oldják meg a kríziseket, maximum a parlamenti üléseken. Az, hogy egy krízis hol kerül kibontásra (tárgyalóasztal, törvényhozás, utca), a válság veszélyességének a mércéje.
A dán politikai kultúra ezt tudatosan kezeli, nem akarnak utcai összecsapásokat (ettől függetlenül voltak ilyesmik). így a király ilyen döntéseit azóta nem viszik ki abból a teremből, ahol azok megszületnek. Általában amikor erről hallgatsz értelmes dán politikusokat beszélni, akkor azt fogalmazzák meg, hogy el kell kerülni az utcai zavargásokat, a sztrájkot, mert a következő lépés a polgárháború, amin az ország csak vesztene.
Körülbelül ez olyan, mintha a magyar politikában 2006 őszén született volna egy kompromisszum arról, hogy a politikai viták rendezésének legyen egy békés módja. Vagyis, ha a tárgyalóasztaloknál és a parlamenti ülésen sem áll helyre a béke, akkor egyszerűen kiírnak egy új választást és a választók döntenek - mivel ez jobb, mint az évekig tartó hideg polgárháború, stb. stb.
Erről a kérdésről a magyar közélet "lemaradt", mert éppen akkor előkerült az a kényes kérdés, hogy a nemes bécsi magyar urak elkövettek egy rablást annak idején, amiből elvileg Horthy megalapította a Nemzeti Hadsereget. Kimatekozták, hogy a pénz nem jutott el maradéktalanul Horthyhoz, így elkezdték feszegetni az eltűnt pénzek ügyét. Az újságokban az első 2 oldalra nem fért be a hír, de azért volt róla szó.
Ezeken a linkeken a Budapesti Hírlap 1920. március 31-i számának a 4. oldaláról származó tudósításokat olvashatsz:
m.blog.hu/mo/monarchy/image/dania16.jpg
m.blog.hu/mo/monarchy/image/dania17.jpg
A szövegből egyértelmű, hogy a király váltotta le a miniszterelnököt.
A tudósítás egyik hibája az, hogy Zahle miniszterelnök ÉS külügyminiszter volt, nem egyszerűen csak egy külügyminiszter. Ezt a cikk szövegezője mintha nem értette volna.
Az viszont látszik, hogy a király hozott egy ilyen döntést, ehhez a joga megvolt (és megvan most is, ahogyan az alkotmány szövegéből látszik).
Csak emlékeztetőnek, mert túl sokat írtam: a király ott van az Államtanács ülésein, azokon ő elnököl, a kormányülések döntései pedig a király egyetértése nélkül nem érvényesek. Tehát a király "ellenkeze" nem a sajtóban kerül kifejtésre, hanem abban érhető tetten, hogy a kormány király nélküli ülésein hozott döntését az Államtanács újra napirendre veszi. Amúgy az Államtanács hetente ülésezik, tehát nem egy jelképes politikai fórum, nem valóban működik.

2025.02.02 15:50:46
@gigabursch: a kérdező érdeme - maga a kérdés is, meg az is, hogy nem privát emailben kérdezett, hanem itt :)

Mi történik Grönland körül?..
nayzoli
2025.01.12 21:29:27
@gigabursch: pont arról beszélgettünk amit a második pontban megfogalmaztál. Ráadásul nem is egy őrült nagy szerelemről volt szó, hanem egy egyszeri, időben sem túl hosszú együttlétről. Erre most miatta fordul fel a világ.
A hölgy testét már össze-vissza díjazták a műfaja kategóriájában, de még a mostanában megkapott életműdíj sem fejezi ki a valódi értékét. Szerintem ez volt a világtörténelem legdrágább 15 perces aktusa. Egy ideális világban ennek a Rekordok Könyvében lenne a helye.

2025.01.13 00:09:55
@IamTwo: A terelést illetően könnyen megeshet, hogy tévedek. Most nem gondolok ilyesmit, de nyár elején már tisztábban fogunk látni.
Igen, ez már egy régi terv, hogy kell nekik Grönland. Most csak az a fura, hogy amit az USA (vagyis Trump) szeretne megkapni, már náluk van. Értelmetlen a követelés minden egyes részlete. Most csak Trump megjegyzéseire és a fia állításaira értem ezt, a volt nemzetbiztonsági vezető írása egy értelmes okfejtés. A kínai és az orosz cégek tényleg ott vannak a küszöbön.
A címerváltás egy gesztus akart lenni. Vannak olyan emberek, akikre ez tényleg hat. Ránk nem hatna valószínűleg pár ilyen gesztus, de ha úgy alakulna, hogy egy szavazáson 1-2 százalék dönt, akkor felértékelődnek az ilyenek. Van még pár hasonló ilyen lépés a királyi pártól.
Szerintem a költségvetés megcsappanásának a veszélye sokkal nagyobb százalékot terel az elszakadás ellenzőihez.

2025.01.31 21:16:51
@Lyle Scott: Amikor anno először írtam Dániáról, akkor kihagytam a volt királynő néhai férjének az ügyét, mert annyi minden más szövevényes dolog volt a jelenükben, hogy már olvashatatlanul hosszú volt így is.
Egyébként igen, a grófi címet nem ismerik el valódinak. Azzal, hogy a dán királynő megalapította, más a helyzet, de akkor sem a francia cím folytatása, hanem egy dán alapítású cím.

A home staging igen divatos jelenség napjainkban. A wikipédiát segítségül hívva a home staging (hóm sztédzsing): “az a folyamat, amely során felkészítik a magánkézben lévő ingatlanokat az ingatlanpiacon történő értékesítésre. A felkészítés célja, hogy minél több embernek felkeltsék a…..

Miért nem hallani török monarchista törekvésekről?..
nayzoli
2023.12.31 14:03:51
@gigabursch: Dolgoztam együtt nagyon normális hetvenesekkel, de azt is tudom, hogy ők a kivételek. A konkrét család esetében is látszik, hogy mire ezek az emberek a család élére kerültek, hiába volt nem akármilyen múltjuk, elérni már semmit nem tudtak.
A szultánfikat szinte börtönben tartották, hogy ne gyilkolásszák egymást. Van erre a fajta fogságra egy török kifejezés, amit nem találtam meg a jegyzeteimben meg interneten sem, így kimaradt.

2025.01.20 13:52:18
@IamTwo: Tényleg! Köszönöm!

Hogy néz ki egy ember nélküli hírösszefoglaló?..
nayzoli
2025.01.15 16:11:23
@gigabursch: A tesztelésre kapott bemutató változat szintjén vannak azok amiket ők használnak. Kirázott a hideg, hogy annak a végeredménye pont az volt, amit ők adnak le híradó cím alatt.
Azt hiszem az M1-nek van egy drágább szerződése, de szerintem ők nem a híradóban használják fel. Szoktam látni az ő híradásukból részleteket, az garantáltan emberi munka eredménye :)

Egy újabb uralkodói lemondás előkészülete zajlik a színfalak mögött. A trónváltás helyszíne Luxemburg lesz, ennek okán született ez a 6 részből álló áttekintés...
nayzoli
2024.05.01 12:59:34
@gigabursch: így van :) és ez még az egyszerűsített változat :)
Kész csoda, hogy az országuk ennek ellenére működik
Kész csoda, hogy az országuk ennek ellenére működik
nayzoli
2024.05.02 12:47:13
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ugye az államformás népszavazás ellen az egyik érv az volt, hogy Luxemburg jobb köztársaság, mint Franciaország, élén egy olyan királlyal, akinek még koronája sincs. Ahogy írtam is, önmagában az is csoda, hogy egy olyan politikai elittel, amilyen a luxemburgi, működik az országuk, ráadásul jól.
nayzoli
2025.01.09 10:15:04
@Mr. Kéktúra: igen, tavaly áprilisban már látszódott, hogy a trónváltás elkezdődött. Annyira nem volt nehéz "megjósolni", mivel Henrik a korábbi interjúiban nagyon sokszor utalt arra, hogy 70 felett már nem kellene államfőnek lennie egy uralkodónak.

Baden, az egykori nagyhercegség, iskolapéldája annak, ahogyan egy országot elveszíthet egy dinasztia...
nayzoli
2023.12.31 13:49:11
@gigabursch: Az egy éve elhunyt Max herceg volt az, aki csődbe vitte a családot. Arra alapozva, hogy majd felfut a családi üzlet, hiteleket vett fel. Nagyon sokat. Azon csodálkoztam, hogy az állam (pontosabban a tartomány) segített nekik és ebből nem lett nagyobb botrány. Még most sem értem, hogy ezt milyen okok miatt tűrik el.
nayzoli
2025.01.09 10:06:54
@Mr. Kéktúra: Mindkettő megjegyzéssel egyetértek :)

Mi történt a "magyar monarchikus szférában" az elmúlt évben?..
nayzoli
2025.01.06 12:02:40
@gigabursch: köszönöm, a diplomatás cikket megkeresem majd, mert eddig elkerülte a figyelmem.
Az említett 3 szerkesztőség egyike sem nagyon meri átlépni a meghúzott határokat. A vörös vonalakat ugyan megközelítették, de amikor még korábban kaptak (nem tőlem, de a levelezést utólag megmutatták) anyagokat, egy szót sem mertek publikálni belőle.
Nem ez az ügy a mániám, de ez egy jó indikátor: mit állítanak Mészáros Lőrincről? Azok, akik erősítik azt a képzetet, hogy ő a miniszterelnök barátja és ennek köszönheti a vagyonát és a kivételes szerencséjét az üzleti életben, az finoman szólva nem mond igazat. A három említett szerkesztőség (is) tudja mi az igazság, de megy tovább a mesélés a gazdag barátról.
Vagy vannak olyan események, amely mögött ugyanaz a család áll. Egyikük sem írt róluk a 3 közül, pedig nagyon sok ügy mögött közvetlenül ők állnak. A három szerkesztőség mindegyike tud róla, mert mindhárommal valaki hosszas levelezésben állt. Világos és egyértelmű bizonyítékokat kaptak, nem éltek vele. Ráadásul a három közül az egyik kapott ajánlatot (nem is akárkitől!) egy nagyon különleges interjúra, de elhárították.

2025.01.07 13:06:02
@dundyvega: Igen, 3 lehetőséget vázolt fel. Az egyikre nem emlékszem. A másik az, hogy azért nem állították bíróság elé, mert nem követett el semmit. A harmadik pedig az volt, hogy a kulisszák mögött szövetkeznek egymással. Mármint a NER kormánypártjai és a parlamenti ellenzéke. Az emlékeim szerint az FB-re írta ki, de nem találom sehol.
nayzoli
2025.01.07 21:15:27
@dundyvega: Nem lenne meglepő :)
Nekem tetszett, hogy ilyen nyíltan leírta amit mindig is gondoltam róluk, de akkor ez csak egy borgőzös pillanatában hozta össze :)

Második visszatekintés 2024-re...
nayzoli
2025.01.06 12:41:11
@Peter82: Ezeknek a szövegek a fordítása még nem okoznak problémát, sőt, sokszor egyszerűbb lenne angolul írni, mert a források jelentős része angol nyelvű. Nem kellene megkeresni a magyar változatokat és azokban megnézni a fordított verziót. A fordítással tehát nem lenne gond.
Az volt az eredeti cél, hogy a magyar közvéleményt érjük el. Van egy ügynökségünk, amelyik azt állítja magáról, hogy a magyar média írott szövegre épülő szférájában tud információkat elterjeszteni tematikus felületeken. Ez a blog valahol annak az egésznek a tesztlaborja, ezért nem volt cél más nyelveken is előállítani a tartalmát.
Azt kínáljuk az ügynökségnél, hogy aki a magyar piacon szeretne eladni, annak készítünk és üzemeltetünk olyan felületeket, ahol a neten információkat keresők végül hozzájuk jutnak el. Rengeteg kérdés volt 6-7 évvel ezelőtt, hogy
miként érdemes megcsinálni valamit, mi működhet, mi nem és itt volt letesztelve az éles oldalak helyett. Akkoriban volt egy olyan várakozás, hogy radikálisan meg fog változni az internetes keresés és rossz lett volna, ha erre csak utólag tudunk reagálni.
Főleg ezért nem szerettem volna más nyelvre váltani.
Az angol, francia és spanyol nyelveken ráadásul az is gond, hogy ott van vagy tucatnyi jól bejáratott felület ebben a témában. Amikor a blog elindult, egyből lett velük együttműködés az ő kezdeményezésükre. Ezekben a szerződésekben vállaltuk, hogy az ő célterületükön nem nyitunk médiafelületet, cserébe ők sem indítanak ilyesmit magyarul.
Persze az USA nincs benne, oda még az angol működhetne, de az nagyon más világ. Volt három boltunk, csak pár terméket árultunk, sikeresek is voltak, de közben felismertük, hogy nagyon más környezet, egészen más megközelítés kellene megtanulni.
Csak egy példa erre a fogyókúrás étrendkiegészítő. Látszólag nem okoz gondot egy ilyennek a reklámozása, az egyik leghálásabb termék szokott lenni. Ugyanis ha egyébként jó a termék, könnyen megfizethető, akkor pár embernél ott a gyors, látható eredmény, ami azonnal hozza a többi vevőt. Közben viszont azzal szembesültünk, hogy a legtöbb embernél az árat illetően... az étrendkiegészítő a műtéttel volt versenyben! A műtét költségeinek a nagy részét fedezte a munkahely által fizetett biztosítás, így végül rá kellett jönnünk, hogy a biztosítókkal kellett volna üzletet kötni. Örültünk annak, hogy a készlet nem maradt a nyakunkon. És ez csak egy egyszerű termék, nem közéleti téma, az még bonyolultabb. Ott kellene élni ahhoz, hogy az ő logikájuknak befogadhatóan tudjon írni az ember.
Friss élmény, de jól megmutatja az eset, hogy mennyire más a gondolkodásuk. Nyáron történt Budapesten, ottani vendégekkel. Látták, hogy jön a villamos, de nem vesz fel utasokat, mert tanuló. Elkezdtek rajta nevetni, hogy milyen rossz tanuló, hiszen elfelejtette felvenni az utasokat. Nagyon nehezen értették meg, hogy a szakmát tanuló villamosvezetők nem valami ordas nagy hibát követtek el, hanem nálunk ez a "normális". Még a mai napig emlegetik, hogy milyen furcsa logika szerint "működik" az országunk, ahol a tanuló villamosvezető pont azt nem tanulja meg, ami a munkájának a legfontosabb része. Azt, hogy ez egy ésszerű gyakorlat, azóta sem vagyok képes megértetni velük. Ha egy ilyen egyszerű dolog nem megy, akkor összetettebb dolgokra nem is merek vállalkozni :)

2025.01.07 12:58:10
nayzoli
2025.01.07 13:04:05
@dundyvega: Nagyon sokan benne vannak. Nem mindenki aktív elkövetőként, hanem más érdekek miatt egymás szövetségesévé váltak ezek az emberek. Találó elnevezés erre a "polip", mert sokan kapcsolódnak egymáshoz, mindenki fedezi a másik bűneit.
Azt gondolom, hogy rendet lehetne vágni. Bizonyos kinevezéseknél mindenki tudja, hogy kik azok, akiknek tiszta a keze és elkezdenék a saját területükön a rendrakást. Ha csak egy valaki elkezdené és kitartana benne, kártyavárként tudna minden leomlani.
Tehát nem egy Voldemort van, hanem jó pár akad belőlük.

A mai rész a király nélküli királyság időszakát tekinti át. ..
nayzoli
2024.12.29 19:58:50
@Peter82: Köszönöm a kérdéseket, ezek jó kérdések és fontosak, persze nem is ok nélkül kérdezted :)
1. A rövid válasz az 1944. évi X. törvénycikk 9.§. Amennyiben minden jól megy, ezen a linken látható, ameddig lehetségessé teszik:
m.blog.hu/mo/monarchy/image/allamforma23.jpg
Ez a jogszabály mondta ki a mandátum hosszabbítását, amivel van egy kis gond.
Farkas Ferencék tévesen az 1944. évi VII. törvénycikkre hivatkoztak, miközben a VIII. törvénycikkre gondoltak. Az a jogszabály 1944-hez képest (mert akkor 5 évre szólt a ciklus) +1 évet hosszabbított.
Az 1944. évi X. törvény ezt hosszabbította meg úgy, ahogy a fenti linken elérhető szövegben is olvasható. Vagyis "a békekötést követő hatodik hónap végégig" szólt a hosszabbítás.
2. Az Országtanács 1944. október 27-én ült össze, ők rendelték el az 1944. évi X. törvénycikk megalkotását. A 7.§. kimondja, hogy amíg a nemzetvezető a hivatalában van, addig az Országtanács működése szünetel. Igazad van abban, hogy jogi szempontból nem lett volna annak semmilyen akadálya, hogy 1945 májusában összeüljön.
Akadálynak annyi felvethető lenne, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés hozott egy határozatot, mely az 1945. évi I. törvény lett. Az kivette az Országtanács kezéből a döntést, mert önmagát az állami szuverenitás kizárólagos képviselőjének nyilvánította, majd megalkották az 1945 évi III. törvényt, amely rendezte az államfői jogokat.
Ezeknél felvetődhet a megfelelő felhatalmazás hiánya, de minimum az, hogy csak 1945 őszén lettek kihirdetve. Úgyhogy elvi akadálya nem lett volna az Országtanács ülésének.
Azt érdemes lenne megnézni, hogy a megnevezett tagok 1945 májusában kik voltak. Arra gondolok, hogy például hercegprímás egy ideig nem is volt, mert Serédi márciusban halt meg, Mindszenty pedig csak októberben lett beiktatva. Vagy ki a miniszterelnök? Ki a két házelnök? Ha az a válasz, hogy az 1944 végén a debreceni nemzetgyűlésen meghatalmazást kapott emberek, akkor viszont az általuk elfogadott szabályozás felülír mindent. Ha nem fogadjuk el őket jogszerűen felhatalmazottaknak, akkor kik lehettek volna a tagok?

2024.12.31 00:12:36
@Peter82: Az első kérdéskörnél azt kell mérlegre tenni, hogy 1947-ben a magyar emigráció érintett részében hol húzták meg ezt a bizonyos határt. Náluk sem a német megszállás, sem Horthy lemondása nem volt határvonal. Számukra az 1944. évi X. törvénycikk a kánonba tartozott. Ugyanakkor az Ideiglenes Nemzetgyűlést és az ott megalakított kormányt ők nem fogadták el legitimnek, ráadásul az 1945-ben alakult Nemzetgyűlést sem.
Az, hogy utólag úgy teszünk, mintha az 1944. évi X. törvény meg sem született volna (nem te meg én, hanem a múltat kutató összes ember), nem befolyásolta őket a saját jogi álláspontjukban.
Ők azt gondolták, hogy Szálasi a jogszabályoknak megfelelő eljárással lett államfővé választva. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés sem hozott olyan határozatot, amellyel Szálasit megfosztotta volna a hatalmától visszamenőlegesen is, csak egyszerűen önmagukat nyilvánították az állami szuverenitás egyetlen képviselőinek.
Még 1989-ben volt egy kísérlet arra, hogy összeszedjük az Országtanács tagjait. Erre az elvi dátum 1945. április 10. volt, már nem tudom az okát.
Akkor nem volt internet, hanem könyvtárból dolgoztunk. Azt próbáltuk megkeresni, hogy ki volt elérhető Magyarországon.
Az ideiglenes Nemzetgyűlés és a Miklós Béla vezette kormány nem volt képben, mert az eléggé nagy logikai bukfenc lett volna - hiszen ők 1944. december 21-én meghatározták a fent említett határozatot, miszerint ők kizárólagosan jogosultak az államhatalmat gyakorolni.
Nekünk akkor az jött ki, hogy nem lehetett volna összeszedni a tagokat. Sajnos a részletekre nem emlékszem, illetve az sem biztos, hogy minden előkutatott információ helyes volt. Érdekes lenne ezt ma, lényegesen több informálódási lehetőség birtokában megnézni, hogy kik voltak elérhetők.

Pár részből álló sorozat indul arról, hogyan lett Magyarország köztársaság. Az első rész az 1946-ig vezető utat mutatja be...
nayzoli
2024.12.26 15:23:06
@gigabursch: Köszönöm a visszajelzést! Valami ilyesmi volt Horthyban is. Akkoriban bárki lehetett kormányzó, államelnök, kormányfő vagy akármilyen miniszter, csupán bemondás alapján. Akkor ő miért ne lehetne fővezér? Ráadásul megmutatta, hogy képes a többiekhez képest komolyabban is csinálni. Ha nem vérre ment volna, akkor lehetne azt mondani, hogy az valóban reality volt - egyébként tényleg az volt. Szépen, egyesével minden riválisát kiejtette, a végén még a királyt is.

Andorra Európa egyetlen diarchiája, ami azt jelenti, hogy az országnak két uralkodója van. Már önmagában ezért is izgalmas téma ennek az országnak a működése...
nayzoli
2024.12.18 11:07:51
@gigabursch: Arra gondolok, hogy a pápa ki szeretne lépni a társhercegi rendszerből, mert az általa kifogásolt törvényeket jövőre meg fogják szavazni. Ezért gondolom azt, hogy a diarchiának nagyon hamar vége lesz.
A vásárlást ez nem fogja érinteni. Hiába próbálják erőltetni, hogy a turizmus a vezető ágazat, olyan tételeket soroltak alá, melyek jelentős része csak a nagyon olcsó árak miatt folyik be. Még a benzinkúton eladott étel és ital is idegenforgalmi bevételnek van elszámolva.
Csak tankolni utazni akkor éri meg, ha mást is vesz az ember. Pár hete jártunk a környéken. Akkor 1 liter gázolaj a franciáknál 1,643 euro, a spanyoloknál 1,421 euro, Andorrában 1,259 euro volt. A francia részről nagyon sokat kell fizetni útdíjat, mert egy alagúton kell felmenni. Ott már kérdéses, hogy megéri-e még átmenni. Ha valaki kannákba és kicsi hordókba is tankol, akkor talán még igen. Látni ilyeneket, nem is keveset. Ha valaki vesz ruhákat, telefont meg minden mást is, akkor bőven a pénzénél marad. Őket hivatalosan kirándulónak tekintik, mintha nem a pénz miatt jönnének, hanem egy fél napos családi programként megnéznék az óvárost...
Ez a része marad, mert ebből élnek, de az államfői rendszernek már nincs sok esélye.

2024.12.18 11:09:29
@gigabursch: "Csak tankolni utazni " - Csak a tankolásért átutazni, így akartam írni.
nayzoli
2024.12.24 12:15:37
@IamTwo: Igen, szerintem is mindenkinek jó így. A pápának talán nem, de akkor már jövőre változtatni fog.

Vagyis Monaco dinasztiájáról és különleges államszervezetéről lesz szó...
nayzoli
2024.11.23 14:57:47
@gigabursch: Bocsánatot kérek érte.
nayzoli
2024.11.25 20:20:27
@IamTwo: Vérzik a szívem akkor, amikor ilyen hosszú bejegyzések születnek. Jól tudom, hogy ezek több bejegyzést tömörítenek egybe. Azért nem szeretném kisebb adagokba vágni őket, mert ezeket az első év alatt ki szerettem volna rakni. Még van pár ilyen anyag, de direkt nem nézem meg mennyi, hogy ne legyen bennem sietség.
A belga bejegyzésnél az is hajtott, hogy esetleg a "nagy lelkesedésben" valaki megelőz a Dutroux-ügy magyar szálaival, de nem jutott el odáig a magyarországi oknyomozónak gúnyolt újságírói munka. Mindenesetre aggódtam miatta, ezért azt is beledolgoztam. Annak idején eszméletlen sok időt fordítottam arra a részre, de iszonyatosan megjártam, mert finoman szólva nem volt ajánlott elővenni a témát.
Van egy törzsanyag, ami kb. minden dinasztiát magában foglal, valamint kitér pár érdekes dologra. Ezeket még régebben dolgoztam ki, de olyan sok munka van benne, hogy azt megbecsülni sem tudom. Amúgy annak idején kaptam érte fizetést, bár az elvi munkaidő többszörösét fordítottam rá.
Fejből már nem emlékszem pontosan, de talán 2011-ben vagy 12-ben lett kész a jegyzetanyag, amit azóta folyamatosan bővítettem az eredeti lapokhoz betoldott újabb lapokkal. Mielőtt ide kikerülnek, ezeket bele szoktam szerkeszteni. Illetve szinte mindegyiknél vannak bennem új kérdések, melyekre igyekszem válaszokat találni. Ahogy kikerül az egyik bejegyzés, azonnal indul a soron következő szerkesztése. A két közreadás közötti eltelt idő nagyjából mind az aktualizálással megy el (persze közben van munka is, meg folyamatos építkezés is).
Azt már bele sem számolom, hogy igyekszem minden újabban megjelenő könyvet elolvasni. Ha nem lenne ez a blog, akkor is elolvasnám ezeket, amennyiben meg tudnám vásárolni... Az utóbbi években ezeket ajándékba megkapom, aminek őszintén szólva nagyon örülök, mert kifizethetetlenül drágák a könyvek, legalábbis a magyarországi jövedelmekhez képest.
Jogos kérdés lehetne az, hogy megéri-e? Ezt a jegyzetanyagot egyébként is megszerkesztettem volna úgy, hogy akár meg is jelenhessen könyvként, ezért ezt az időt rászántam volna. A blog ezzel kapcsolatos előnye (még 2024-ben is!) az, hogy jó pár olyan visszajelzést, kiegészítést és sok hasznos egyebet kapok, ami ebben segít. Szinte minden témához érkezik valami, amiért nem tudok elég hálás lenni. Még egy apró, jelentéktelennek látszó vélemény is támpontokat adhat ehhez az átszerkesztéshez.
Az aktuális hírekkel kapcsolatban pedig nagy szívfájdalmam, hogy jelen pillanatban (2019 óta tart ez a "pillanat") egy szerkesztőség sem akar alkalmazni írásra. A blog ezen a keserűségen valamennyit csökkent, mivel így nem esek ki a gyakorlatból.
Szoktam kapni listákat, hogy amikor bizonyos cégek médiafigyelést végeznek, akkor a blog is szerepel a követett felületeken. Ennek van némi előnye, néha még fizetnek is előadásokért vagy beszélgetésekért, de talán egyszer majd újra felvesznek valahova. Úgyhogy a látszat ellenére megéri rászánni ezt az időt.

2024.11.25 20:29:47
@gigabursch: Ezeket a bloggereket én is szoktam olvasni :)
Ahogy jelezted is, a felsorolás nem teljes. A kihagyottak közül nekem nagy kedvencem a pangea, ott is szoktalak látni. Oda (is) rendszeresen visszatérek már többször elolvasott cikkekhez. Nagyon jó minőségű munkát végeznek.

A belga dinasztia különleges küldetése az államuk életben tartása. Hogyan lehet ezt megvalósítani?..
nayzoli
2024.10.30 07:51:11
@dundyvega: Köszönöm a visszajelzést, hasonlókat gondolok én is. Az lepett meg a legjobban, hogy a magyar politika egyszer sem vágott vissza nekik az általad említett vitákban.
Persze annyira nagyon nem, hiszen volt egy elég furcsa szövetség a mai magyar kormány és azok között a belgák között, akik ma annyira nagyon bírálják őket. Gondolom egy bizonyos határon túl nem mennek el egymás bírálatában, de ezt csak tippelem, hiszen nem mondanak erről semmit.

2024.11.07 08:43:42
@gigabursch: Igen, ez most látszólag elég offtopic lesz, de valahol mégsem az, mert a belga állam egyik jelentős ügyéről van szó, ami a bejegyzésnek a tárgya.
Ebben az egészben annak a bizonyos belga politikusnak a példája elég beszédes figyelmeztetés, akire csak utaltam, mivel nem lehet leírni a nevét. Ő azzal menekült el a legalább egy gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény vádja alól, hogy nagyon gyorsan melegnek vallotta magát. Így az a látszat, hogy aki őt támadja, az a melegségét támadja, nem pedig azt amit és ahogyan megtett.
Ezek az emberek inkább képesek melegnek vallani magukat, minthogy kiderüljön róluk a valóság. Az lenne a jobb eset, ha melegek lennének, hiszen ettől a puszta ténytől fogva még nem károsítanának meg másokat. Az egész LMBTQ és minden hasonló csak egy álca számukra, hogy el tudják titkolni a valóságot.
Persze észrevettem, hogyan oldottad fel az LMBTQ jelentését, miszerint elsősorban elmebeteg embereknek tartod őket, nem pedig melegnek. A véleményem szerint ők elsősorban veszélyes bűnözők. Pont ezért nem jellemzem őket olyan kifejezésekkel, ami tévesen írja le az elsődleges minőségüket (elmebeteg, melegek, stb).
Ezek az emberek akármilyen minőségükben kapnak jövedelmet a közpénzekből, akármilyennek is jelölik ők maguk a szexuális orientációjukat, elsősorban olyan lények, akik sok törvényt megsértő módon élik ki az amúgy sem elfogadható vágyaikat gyerekeken. Súlyos hibának érezném, ha nem veszélyes bűnözőként nevezném meg őket.
Furcsa, hogy a fentieket a bejegyzésben említett belga bűnözőkre írtam le, de olyan, mintha a magyar kollégáikra utalnék. Lehet, hogy jó kapcsolatban vannak és tanulnak egymástól...

2024.11.08 08:58:28
@gigabursch: Szerintem te ezt hamarabb olvastad annak idején, mint én:
vakablak.blog.hu/2009/09/17/a_buzi_szo_eredeterol
Mivel nagyon nem szerettem a latint, mindig menekültem előle, így nem merek állást foglalni ilyen kérdésekben, mert nagyon buta vagyok hozzá.
Sokáig azt hittem, hogy van az a helyzet, amikor kérdésként, saját véleményként és egyéb kreatív módokon le lehet írni neveket. Aztán párszor megrángattak érte a bíróságon. Bár nem nyerték meg az ilyen pereket, azért nem volt kellemes élmény. Önmagában az idegfeszültség miatt sem érte meg, mert nincs az az utólagos kárpótlás ami el tudja feledtetni az egészet és azt a kárt helyre tudja állítani, amit egy ilyen ügy alperesként elszenved az ember. Ráadásul nem napok, hetek, esetleg hónapok alatt megy le egy ilyen ügy és vannak olyan költségei egy alperesnek, amit soha, semmilyen formában nem térítenek meg.
Utána jött a másik oldal kreativitása az ilyen ügyekben, ez pedig a közösség elleni uszítás vádja. Itt sem az a lényeg, hogy eljut-e az ügy a bírósági szakig, noha ez sem lényegtelen, hanem mindaz ami előtte történik. Az ilyen ügyekben pont az a lényeg, hogy ezek a bűnözők egy olyan csoport képviselőjeként azonosítják magukat, akiket a jog véd. A rendőrségi vizsgálat célkeresztjébe kerülni nem éppen egy szívderítő dolog. Nem véletlen, hogy az ilyen ügyekben mindenki jobbnak látja hallgatni. A részletekkel inkább nem sokkolnék.
A konkrét esetben a közismert politikus sértettje egy 15 éves gyerek volt. A politikus hirtelen kiállt a nyilvánosság elé azzal a bejelentéssel, hogy ő homoszexuális. Onnan kezdve azt állította, hogy aki őt bűncselekménnyel vádolja, az nem egyszerűen XY állampolgárt keveri gyanúba, hanem a homoszexuális emberek egyik kiemelkedő képviselőjét, mivel ő az első politikus, aki ezt elismerte magáról. Onnan kezdve úgy beszélt az ellene felhozott állításokról, mintha az összes homoszexuális embert vádolnák meg gyermekek megtámadásával. Buta módszernek látszódik, de hatékonyan működik.

A mostani nyáron volt pár meglepő kitüntetés Magyarországon és ezekhez kapcsolódó egyéb fejlemény, amiről a hírolvasók nem értesültek. Ezt igyekszem pótolni a bejegyzéssel...
nayzoli
2024.09.06 07:08:15
@dundyvega: Több olyan barátom is van, akik az érintett szervezet vitézei és a tiednél erősebb szavakkal írták le ugyanezt. Többük azt írta, hogy értik a nemzetközi kapcsolatépítési szándékot az ilyen döntések mögött, de szerintük az ilyen lépésekkel a szervezet vezetése belőlük csinál cirkuszi bohócot.
nayzoli
2024.09.24 10:00:37
@nemes_egyszeruseggel: Először is szeretnék elnézést kérni, ha bántóak voltak a megjegyzéseim! Ahogy írtam is az elején, nem zárnám ki, hogy az adott helyzetben én is hasonló döntéseket hoztam volna.
Közel 25 éven át dolgoztam civil szervezetekben, ennek kb. a felét szervezésért felelős vezetőként. Azt vallom, hogy mindig jobb tenni valamit és valamifelé haladni, mint semmit nem csinálni. Abban a pillanatban, amint valaki tesz valamit, egészen biztosan lesz kritikusa és az lényeges, hogy a kritikus véleményekkel mit kezdünk.
Sajnos a magyarországi szervezeti kultúrának a része, hogy ilyenkor elvárt a hallgatás, az öncenzúra, mert azt hiszi mindenki, hogy ez a jobb. Van ennek szakirodalma, így nem szeretnék hosszasan érvelni, mivel mindent onnan idéznék. A szervezet vezetésének a döntése az, hogy mit csinál ezekkel az ellenvéleményekkel.
Ezzel együtt az is megkerülhetetlen, hogy amikor belül "nem illik" megszólalni, akkor annak megteremtődnek a helyettes fórumai. Főleg akkor, ha van olyan rivális szervezet, amelyik ezt értelmes módon még bátorítja is. Nem beszélve a Honvédelmi Minisztériumról, amelyik a 2011-es álláspontján nem változtatott, vagyis még mindig közeledést szeretnének. Szerintük csak egy Vitézi Rend létezik, ami szép gondolat, csak éppen egyik szervezet sem hiszi el ezt úgy, ahogy a minisztérium akarta akkoriban.
A másik szervezet az általam is bírált lépéseket úgy jellemezte, hogy az nem más, mint "az alapítói szándék elleni merénylet". Az indokaik is hasonlóak voltak ahhoz, amit leírtam, csak ők direktebb kifejezésekkel jellemezték a helyzetet. Egy szervezet vezetésének a véleményem szerint az ilyen reakciókat előre kellene látnia, majd megelőző jelleggel kommunikálnia is kellene erről valamit. Ez viszont megint a saját véleményem, biztosan jól átgondolt lépés a hallgatás is, amellett is léteznek érvek.
Ahogy írtam is, nem szerettem volna senkit sem megbántani, viszont úgy éreztem, hogy a konkrét ügy több ponton is illeszkedik a bloghoz, ezért hiba lett volna hallgatnom. Igyekeztem nagyon sokat finomítani a leírt véleményemen, de valószínűnek tartom, hogy rosszul sikerült.
Amennyiben bárkinek van ezzel kapcsolatban olyan közlendője, amit szeretne itt közreadni, egyáltalán nem zárkózok el előle, sőt, nagy örömmel benne lennék! Egyébként a nálatok lévő barátaim, ismerőseim többségét már régóta próbálom rávenni egy akár névtelen interjúra is, de nem voltak hajlandók rá, mert szerintük ezzel ártanának a Rendnek, amit nem szeretnének. Szerintük az expénztárosotok blogja is felért egy árulással (szerintem nem), mert azzal az összes Vitézi Rendet nevetségessé tette. Elfogadom, hogy így gondolkodnak, de az, hogy több irányban is kibeszélik a kétségeiket, szerintem annak az erős jele, hogy kellene valami belső fórum, ahol ezekről szó eshetne.
Persze azt is tudom, hogy nem nálad kell ilyen ügyben reklamálni és nem is nekem, hiszen nem az én bajom, csak mivel látom a mögötte lévő lelki gyötrődést, szeretném segíteni a feloldását is, már amennyire erre lehetőségem van.
Ismételten szeretnék elnézést kérni tőled, semmilyen rossz érzést nem szerettem volna kiváltani belőled, de másokból sem. Remélem érted mire utalgatok a soraimmal.
Egyébként szívesen megbeszélném ezt a lovagrendes célt, akármilyen módon, akár négyszemközt is, mert nagyon nem érthető nekem ebben jó pár dolog.

2024.09.24 23:37:51
@nemes_egyszeruseggel: Örülök, hogy nem bántottalak meg!
A katonaságnál ez az "elöljárói döntés" nem úgy van, ahogy sokan hiszik. Nem akarom részletezni, mert hosszú lenne, de a lényeg az, hogy nagyon szabályozott a környezet, van felelőssége a parancsnoknak is, ráadásul maga a parancs tartalma sem mindegy. Létezik olyan jellegű parancs is, amit nem szabad teljesíteni. A parancsnoklás sem terjed ki mindenre, ez részletesen a szabályzatban bárki számára elolvasható.
A nagyobb gondom ezzel a hasonlattal az, hogy a katonai szervezet döntési jogköre elég kicsi. Eleve nincsenek kontroll nélkül, mert a jogszabályokon túl a politika is felügyeli őket, ráadásul nagyon sok eszközzel (vezetők kinevezése, parlamenti bizottság, szakminisztérium, katonai ügyészség, stb.) - a lovagrendeknél ilyen nincs.
A katonai szervezetnél ráadásul a nagy döntéseket mindig a politika hozza. A katonai szervezet a politika döntéseit fordítja le végrehajtásra. A katonai szervezet tehát a politikai hatalomnak a jog által szabályozott szervezete, amely akár erőszakos eszközökkel is élhet. A lovagrendeknél elvárt "belső fegyelem" ezért nem hasonlítható az állam katonai jellegű szervezeteihez.
Az állam által létrehozott katonai szervezetben ráadásul fel sem merülhetnek olyan kérdések, hogy milyen politikát folytat, milyen külkapcsolatai vannak, mert ezekben a szervezet vezetése nem dönt. Ráadásul nem is a benne szolgálók tartják el anyagilag a szervezetet, hanem a benne szolgálók pénzt kapnak a szervezettől.
Ennek ellenére is előírás, hogy a parancsnokoknak félfogadási időt kell biztosítaniuk, ahol az "alárendeltek" észrevételeket, javaslatokat, panaszokat nyújthatnak be. Tehát ahol van lehetőség a parancsnoknak döntést hoznia, ott van helye az észrevételeknek.
Lehet, hogy rosszul gondolom, de amikor a VR-hez hasonló lovagrendek magukat félkatonai vagy katonai szervezetként azonosítják, akkor kimarad pár lényeges elem. A belső fegyelem sokkal szigorúbban és nagyon más jelleggel kerül értelmezésre, viszont nem látom felettük a többszörös kontrollt, sem a jogilag szabályozott környezetet. Most a VR-től eltekintve, az összes hasonlóra értem, hogy teljesen alá vannak rendelve egy-egy családfő akaratának. Össze lehet hasonlítani őket a monarchiákban működő lovagrendekkel, nagyon másképpen működnek.
A minisztériumot csak azért hoztam szóba, mert ők tárgyalásban állnak többekkel, mivel szerettek volna valamilyen módon hivatalos státuszt adni a VR-nek. Azért gondolták így, mert egy magyar jog által kreált szervezetről van szó, amit nem egy pár évtizede létrehozott szervezetnek (például az ICOC-nek), hanem nekik kellene legitimálniuk. Ez a több szervezettel nem megy, de a szándék megvan ma is, ezért veszélyes elvárni a döntésekbe való csendes beletörődést. Persze ez is olyan, amit nem nálad kellene reklamálnom, tudom.
A külső kommunikációt illetően arra utaltam, hogy az afrikai törzskapitányok kinevezésének elébe lehetett volna menni. Vagy az ilyen-olyan külföldi emberek felavatásának is.
Az ilyen "melyik az igazi?" vitában van személyes élményem. A civil szervezeteknél is volt egy ilyen időszak, hogy egy adott csoportnak kik képviselik hitelesen az érdekeit. Egy olyan szervezet amelyet még az állampárti időkben alapított az állam, így a rendszerváltás után nagy taglétszámmal és óriási költségvetési pénzzel kezdett neki a civilségnek - vagy azok, akik alulról szervezték meg magukat, rendszeres állami apanázs nélkül? Pont én voltam az, aki le tudtam ültetni a két felet egy asztalhoz és tető alá tudtunk hozni egy olyan együttműködést, amiben mindkét szervezetféle megfért és nem egymást támadták. Az utána elért eredmények össze sem voltak hasonlíthatók a korábbiakkal. Azok is kaptak benne teret, akik élethosszig elnöki székben akartak maradni és ehhez volt támogatójuk, meg azok a szervezetek is, ahol a tagság választhatta ki a vezetőség minden tagját. Amennyiben a cél valóban fontos minden vezetőnek, akkor meg kell tudniuk egyezni.
Más kérdés, hogy e miatt az együttműködés miatt hagytam abba a pályafutásom náluk, mert ahol én voltam vezető, ott a többség árulásnak tartotta a kiegyezést, ezért a tisztújításon még a jelöltséghez szükséges ajánlásokat sem tudtam összeszedni. Ugyanakkor nem mondták fel az együttműködést, így valahol mégis átlátják, hogy jobb kiegyezni egymással.
Mindezeket csak arra írtam, amit leírtál, tudom, hogy a VR ügyeiben nem nálad kell reklamálni és bele sem akarlak kényszeríteni abba a helyzetbe, hogy védened kelljen őket.

Talán nem tűnik időszerűnek a kérdés, de az: van-e jövője a holland monarchiának?..
nayzoli
2024.08.31 00:08:58
@IamTwo: Nyugodtan írj meg ilyesmit, nincs ezzel baj, köszönöm a visszajelzést! Ez a bejegyzés egyébként azért késett másfél hónapot (annyi ideje "kész" volt), mert a nevekben kerestem középutat. Volt olyan férj például akit Miklósnak nevezett a magyar sajtó, holott ő nagyon nem Miklós.
A magyarosításban lévő következetlenségnek azt hiszem az egyik jó példájáról is beszéltünk, amikor a jelenlegi angol király egyik fiát Vilmosnak nevezik, míg a másikról azt mondják, hogy ő Harry...
A második lányt láttam már Alexandraként emlegetni, de az Ariane névre még nem láttam magyarosítást. Persze már az Alexandra is felér egy merénylettel, hiszen nem Alexandra a neve, pedig adhatták volna neki azt is.

Élt egy ember, akit a környezete Habsburgnak tartott. Vajon ki volt ő?..
nayzoli
2024.07.20 14:51:54
@Deak Tamas: Erre a kérdésre sajnos nem tudom a pontos választ.
Nemere azt írja, hogy 1900 után, akik szintén ugyanezt állítják, azok rá hivatkoznak. A lengyel cikkek 1890 és 1900 közöttre helyezik a költözés dátumát, de nem találtam e mellett sem semmilyen érvelést, csak így leírják.

2024.07.24 17:21:15
@Deak Tamas: Polonezköy ma már egy város része, igazából könnyen el lehet oda jutni. A temetőben lévő sírhelyen kívül nincs ott már semmi, még a háza sem áll. A holmijait a német nagykövetség elvitte, ami megmaradt, azt a helyiek elosztogatták. Már nagyon olyanokkal sem lehet találkozni, akik ismerték ők. Az a lengyel író, aki készítette az első könyvet a témáról, kb. összeszedte mindazt, amit lehetett tudni a helyiektől.
A törököknél nem volt olyan, mint az USA-ban Ellis Island.
Az útlevelek mai jellegű használata az I. világháború után indult el. Ettől függetlenül neki volt útlevele és a bécsi levéltárakban talán lehetne is találni valamit. Annak idején rengeteg fényképes katonai nyilvántartást átnéztünk, de nem találtuk meg sehol, de ez nem jelent semmit.

2024.08.03 07:16:43
@Deak Tamas: igen, sajnos ebben az ügyben nincs sok esély arra, hogy előrébb lépjen bármi is

A címben megnevezett lappal kapcsolatos ügy részleteiről írnék pár sort. Vagyis, miért nem bízok meg a Point de Vue nevű lapban?..
nayzoli
2024.07.14 10:26:14
@gigabursch: Az apja Habsburg Róbert (1915-1996), aki IV. Károly második fia volt. Még 1917-ben megkapta apjától, az akkori királytól, a Habsburg-Este címet, amelyik a dinasztia egyik ága lett. Róbertnek Lorenz (vagyis Lőrinc) a legidősebb fia, így az Este-ágnak ő a vezetője.
Lorenz/Lőrinc a belga király lányát vette feleségül, ma ő a belga király egyik sógora. A belgiumi monarchián belül hivatalosan két címe van: Ausztria-Este főhercege és 1995 óta Belgium hercege. Talán a legfontosabb tisztsége az Almanach de Gotha mögött álló szervezetben van. Annak a spanyol király a vezetője, ő pedig a helyettese. E mellett vállalta el a Román Királyi Tanács nevű szervezetben a tagságot, ahol a dinasztia vezetőjének az első számú tanácsadója.
Lorenz/Lőrinc esetében alapvetően nincs bajom a tevékenységével, csak a magyar ilyen-olyan címeivel bemutatni szerintem azért hibás, mert nincs semmilyen magyar vonatkozású tevékenysége.

Elhunyt Afganisztán koronahercege...
nayzoli
2024.07.06 13:09:11
@gigabursch: Köszönöm a visszajelzést! :)

Az orosz cári cím körüli vita sokszor azon megy, hogy egyáltalán létezik-e vagy sem. Miért is érdekes ez a vita?..
nayzoli
2022.05.28 08:18:26
@gigabursch: köszönöm a várakozást és a türelmet is :)
nayzoli
2022.10.15 08:43:33
@Mr. Kéktúra: a "cárnővel" vitatkozó családrész arra hivatkozik, hogy már senkinek nincs megfelelő (mármint egyenlő) házassága. Amint módosíthatónak tekintik a szabályokat, akkor abban a pillanatban a "cárnő" legitimálnák. Persze értem, hogy miért őt jósolta következő örökösnek, de a családi egyesület (a mely a cárnővel vitában álló családrész képviselete) még nem mondott azóta sem semmit.

Képvisel-e bármilyen értéket egy olyan királyi cím, amelyik mögött már nincs állam? Ha azt gondolnánk, hogy értéktelen, akkor vajon milyen okok miatt harcolnak érte olyanok, akik nélküle is lennének valakik?..
nayzoli
2023.08.23 13:09:05
@Mr. Kéktúra: köszönöm szépen!
nayzoli
2024.06.27 13:24:54
@Mr. Kéktúra: Nem vettem észre a kommentet, köszönöm szépen!
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz