Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szujó Flórián

8 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az erőszak gyakran nem derül ki, mert az áldozatok - különböző okokból - félnek elmondani mi történt velük. Hogy a nyilvánosság megismerje a problémát fontos lenne beszélni róla. A csend megtörése érdekében elindítottunk egy kezdeményezést, mely során arra kértük a nőket és a férfiakat, hogy -…..
A hazai és nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy a fiúk minden országban, kisebb-nagyobb mértékben hátrányban vannak az olvasási és szövegértési kompetenciák terén. A különbségek már óvodás korban megmutatkoznak és életkorral előrehaladva folyamatosan növekednek. Nem csupán a szövegértési tesztek…..
Tisztelt Emberi Erőforrás Támogatáskezelő! A Nemzeti Tehetség Program nemek közötti egyenlőséget célzó pályázatának fiúkra-férfiakra vonatkozó kibővítésével kapcsolatban keressük meg önöket az alábbi nyílt levéllel a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság részéről. A Nemzeti Tehetség Program…..
Elkészítettünk egy javaslatcsomagot a nőkkel szembeni erőszak és a férfiakkal szembeni erőszak témájában. Cél volt, hogy egy olyan javaslatot hozzunk létre, amely figyelembe veszi mind a nők, mind a férfiak elleni erőszak sajátosságait, így alkalmas legyen arra, hogy az általános erőszak elleni…..
Férfi - és apaszervezetek közös állásfoglalásukban bírálták az Isztambuli Egyezményt amiatt, hogy az diszkriminálja a férfiakat. Alighanem tevékenységük eredményeképp is az elmúlt időszakban a sajtó több esetben is foglalkozott azzal, hogy az Isztambuli Egyezmény hogyan érinti a férfiakat. Ennek…..
Szujó Flórián 2020.04.19 22:22:22
@rabelais: A moderálva a hozzászólásra, a destruktív a tartalomra vonatkozott, a normális a társadalmi vitákra. Ezek a moderációs alapelvekről való vita során releváns kérdések. Ezzel szemben a köcsög, a hülye és a mongolidióta személyére vonatkozik és sértő.
Szujó Flórián 2020.04.20 15:51:21
@_Wasp_: _Wasp_: "annyi, hogy ha kifejezetten a férfijogok védelmét várjátok el az írásokban, az nem fog összejönni, pont egyenlő számban van a gyermekeim nemének a megoszlása, ezért ugyanannyira fontos számomra úgy a férfi, mint a női jogok védelme :)"

Teljesen egyetértünk ebben. Nálunk nőjogi témák is jöhetnek, mi is írtunk már ilyen témákban. Nagyon fontos az ezek közötti összhang szerintem.

Azzal is teljesen egyetértek, amit az erőszak és a nem kapcsolatával kapcsolatos megközelítésről írtál, hogy az áldozatok nemének figyelembevétele előremutató lehet az erőszakkal szembeni fellépés érdekében és tamogatandó irány, szemben azzal a megközelítéssel, amely az elkövető oldal nemi arányaira helyezi a hangsúlyt.
Szujó Flórián 2020.04.19 22:07:45
@math0:@rabelais: Visszatérve erre a kérdésre, ha már említetted (ugye lehet kulturált módon is érvelni). Én úgy látom, hogy a társadalom legtöbb területén azt tapasztaljuk, hogy a fizikai erő szerepe egyre inkább eljelentéktelenedik és egyre inkább a technológia, a hatalom egyéb formái és a tudás, készségek válnak fontosabbá. A bűnözés se kivétel ez alól, nem feltétlenül kell egy bűnözőnek átlagon felüli fizikai képességekkel rendelkeznie.

Továbbá ha elfogadjuk azt az állítást, hogy természetes, hogy a bűnözők szerepét a férfiak töltik be, ugyanilyen okfejtés mentén elfogadhatnánk azt is, hogy a társadalom vezető szerepét férfiak töltik be. Ami ellen pl. az Isztambuli Egyezmény is állást foglal. Ha nem utópisztikus társadalmi cél az, hogy a társadalom tetején kiegyensúlyozott nemi viszonyok legyenek (márpedig úgy tűnik nem az, hiszen az Isztambuli Egyezményben is ott van), akkor miért lenne az, ha azt mondjuk, hogy fontos társadalmi cél az is, hogy a társadalom alján, a társadalmi devianciák körében, mint a bűnözés, vagy az erőszak szintén megragadjuk azokat a társadalmi normákat és tegyünk ellen, ami az egyik társadalmi csoportot jobban kiteszi annak.

Én nem gondolom, hogy teljesen uralkodóvá kell válnia egy nézőpontnak ahhoz, hogy hatással legyen a társdalomra. Eltérő társadalomfilozófiai nézőpontok léteznek ma is, ezek között vannak meghatározóbbak és kevésbé meghatározóbbak, de ez utóbbiak is hatással vannak. Az erős ellenállás elsősorban nem racionális érvek mentén van, hanem a berögződött sztereotípiák és azokra épített identitások miatt. Ezeknek a korlátait le lehet bontani és olyan identitások kialakítását segíteni, ami összhangban az új gondolatokkal.
Jogos igény, hogy több nő legyen a közéletben. Miért fontos, hogy több nő legyen politikusok, illetve más közéleti személyek között? Azért, mert ma a diszkrimináció akadályozza őket ebben. - mondják sokan. Erre mások azt mondják, hogy ilyen ma már nincs is, nem emiatt alulreprezentáltak a nők,…..
Támogassuk a nőket az egyenlőséghez vezető úton és céljaik elérésében. Ne csak nőnapon, de általában is. A Nőnap szerintem egy megfelelő alkalom arra, hogy kihangsúlyozzuk szolidaritásunkat a nők irányába. Minap találkoztam olyan véleményekkel is, mely szerint ez már nem fontos, hiszen "minden nap…..
Magyarország alkotmányának XV. cikkének 3. pontja rendelkezik a nemek közötti egyenjogúságról és arról, hogy az állam külön intézkedésekkel védi a nőket. Az Igazságügyi Minisztériumhoz fordultunk annak érdekében, hogy járjanak közre abban, hogy az alkotmány e része egészüljön ki a férfiakkal. A…..
Szujó Flórián 2020.01.29 00:27:53
Semmi esetre se kormány elleni kirohanásnak szántam. Itt ennek tágabb összefüggéseire szerettem volna rámutatni. Említettem a cikkben ugye nemzetközi szerződéseket is, mint amikkel hasonló probléma van épp azért, mert ez is jelzi: a probléma messze túlmutat a magyar kormányon. Ezek a jelenségek megfigyelhetőek voltak minden korábbi kormányzat tevékenységében is. Ahogy a többi európai országban is. Ez a nyugati jogi - és politikai rendszer kritikája (aminek része a magyar is). Hogy ez egyértelműbb legyen kiegészítettem a szöveget egy bekezdéssel, amiben erről van szó.

De annak is csak kritikája, semmiképp nem rendszerellenesség, hiszen az akkor lenne, ha a politikai rendszer egészét utasítanám el. Ezzel szemben én ezt egy rendszeren belüli kritikának tartom, hiszen magam is olyan érvek és logika mentén vitatom a rendszernek e jellemzőjét (alrendszerét), ami e rendszer alapvető értékeiből indul ki (vagyis itt a rendszer egyik díszfunkcionalitására, egy belső ellentmondásra mutatok rá).

Amit itt leírtam az a főbb tendenciákra vonatkozik. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének olyan szereplők, akik máshogy állnak hozzá. Ami ezt illeti én bizakodó vagyok: azt gondolom, hogy mindkét politikai oldalon találunk olyat, aki támogató a férfiak irányába is. Másrészt viszont a politika általában statikus, csak akkor változik, ha valami nagy erejű hatás éri (ilyen volt pl. a feminizmus), ellenkező esetben nagyon lassú folyamatok tudnak olyan fordulatot hozni, ami a korábbi berögzült gyakorlatokat felülírja. Az, hogy néhány szereplő pozitívan áll hozzá, az annak az első jele, hogy ezek elindultak, de sajnos messze van még az, amikor ez általános jelenséggé válik.