Adatok
Csák Morritz AKA Alibiman
27 bejegyzést írt és 602 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Bici
Városok, ahol a kerékpárok száma meghaladja az autókét - 1. rész: Amszterdam
2023.08.22 06:11:00
Az a tény, hogy Amszterdamban több kerékpár van, mint autó, a világ egyik leghíresebb és kétségkívül legérdekesebb városává teszi. Ez a történelmi város már régóta magáévá tette a környezetbarátabb, egészségesebb és hatékonyabb életmódot. Amszterdam kerékpáros kultúrája semmihez sem hasonlítható,…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2023.08.23 12:23:59
@Halász Arnold: A "bezzeg cikk" nem attól lesz az, ami, hanem a tartalmától és a koncepciótól, ahogy felépül. :-) Példa:
'MITŐL LESZ AMSZTERDAM KERÉKPÁROSBARÁT VÁROS"
Nem csak és nem elsősorban attól lesz, amit leírtál. Az általad felsoroltak csak kihasználják, ráülnek az elsődleges oknak tekinthető természeti adottságokra. Azaz sík terület. Bár ez az e-bringák terjedésével egyre kevésbé lesz különösebb előny, és itt azért nyerhet Pest is. Az éghajlat. Majd miután ezeket kitárgyaltuk jöhet az, hogy ezt a hollandok felismerték, és rágyúrtak. És ha ezután szépen, kiegyensúlyozottan leírod, hogy azért Budapest ezt a szintet objektív okok miatt meg sem tudhatja közelíteni, mindjárt más lesz a gyermek fekvése és a cikk is valóban egy jó hangulatú, szórakoztató, ám semleges élménybeszámoló lesz. Mert írni azért tudsz, azzal nincs baj. :-)

2023.08.23 12:39:20
@Halász Arnold: Ahogy már utaltam rá, én elképesztő lehetőséget látok az e-bikeban. Nem csak azért, mert így a dimbes-dombos vidék is könnyebben leküzdhető a nem sportolni vágyok által is, hanem sok, a bringázással járó "megterhelő" mozgást nem kedvelő (egyszerűen lusta) ember is kedvet kap az autóból átülni.
Azt gondolom, lesz itt forradalmi változás.
Azt gondolom, lesz itt forradalmi változás.
Európa Pont
Mađarica: a sütemény, amelyet minden horvát magyarként azonosít, de itthon nem ismerjük
2021.04.07 15:30:54
Minden országnak megvan az a süteménye, amelyet gyerekkora óta ismer és szeret, a családi recept generációkon keresztül öröklődik, szerte az országban cukrászdákban és boltokban is találkozhatunk vele, elkészítéséről sok ezer különböző recept létezik, de arról rendre heves viták bontakoznak ki. A…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2021.04.08 09:33:35
Horvátország harmadik legnagyobb városa Zágráb és Split után, amelynek történelme számos nemzetiséghez és országhoz kapcsolódik. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb kikötője (még Fiumeként), híres ipari múlttal és egyre erősödő turizmussal az Adrián, a Kvarner-öbölben: ez Rijeka. A város…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2020.02.20 08:49:16
Az alábbi cikket Alain de Botton - "Why some countries are poor and others rich?" videója ihlette, a saját gondolataimmal kiegészítve itt-ott.. 196 ország található a Föld nevű bolygón.Közülük 25 nagyon gazdag, azaz az egy főre eső átlagos vagyon évente meghaladja a 100.000 USD-t.Sokkal több ország…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2019.11.18 09:34:59
Lassan Nyugat-Európában is elkezdődik majd a nyári szabadságok időszaka, ilyenkor mindenki megindul kipihenni az év első felének fáradalmait. A határátkelők közül sokan ilyenkor Magyarország felé veszik az irányt – de vajon milyennek látják az országot, milyen tapasztalatokat…..
Nem volt szándékomban írni erről. Az utóbbi időben viszont annyi orbitális baromság kering a britekről hogy miért léptek ki az Unióból hogy muszáj egy kicsit más megvilágításba helyeznem a dolgokat. Olyanokat hallani hogy még midig nem tudták túltenni magukat a gyarmatbirodalmuk elvesztésén, sőt…..
Lehet verni a mellet, hogy Magyarország jobban teljesít. Aki hajlandó levenni Orbán rózsaszín szemüvegét, észreveszi, a korábban mögöttünk kullogó országok ülepe is előttünk tart.
Nem is kell ehhez messzire menni, elég, ha egy napra átugrunk Szlovákiába. Brrrr, igen, Szlovákiába. Brrr, de hát ők…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2019.03.25 08:38:53
A hosszabb időt külföldön töltők közül sokan szokták felhozni azt, mennyire meghökkenti őket a magyarok feszültsége. Mások szerint ez nem igaz, mert külföldön is hasonló a helyzet. Természetesen nem akarhatunk igazságot tenni (talán nincs is, hiszen minden ember másként éli…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2019.03.13 10:43:26
@mojszipupi: Nem tudom, honnan veszed az adataidat, de úgy gondolom, erősen túlzol.
www.graphicmaps.com/which-country-drinks-the-most-alcohol
Ez alapján sokkal rosszabbak nem vagyunk egy rakás igencsak jóléti országtól. Kicsi a különbség köztünk és pl. a gazdag Luxemburg között. 10%? De a norvégok és svédek sem vetik meg a piát. Nálunk azért nem látni olyan jeleneteket, mint amikor Göteborgban kiköt a komp és ájultra részegülteket kell leszedni róla.
A drogfogyasztásról annyit, hogy általában a volt szoci országokban gyerekcipőben jár a drogpiac. Messze vagyunk még az igazi lverpooli vagy frankfurti szinttől, van hova fejlődni.
Azt is gondolom, hogy te sem nagyon jártál még pl. Párizs bizonyos lakótelepein, ahova jobb, ha fehér ember nem teszi be a lábát. De Amszterdamban a főpályaudvar környéke sem a nyugalom és biztonság szigete. Minden nagyvárosban vannak olyan helyek, ahol közbiztonság szar, drogfogyasztás, prostitúció és a kapcsolódó bűnözés erős. Ez a dolgok természete, bár Budapest pl., de még Belgrád is kispályás Hamburghoz, Frankfurthoz képest.
Amúgy meg nem kéne sértegetned azt a magyarországi réteget, aki becsületes munkával szépen összeszedett egy házikót valahol egy kertvárosban, max. 4-5 éves autóval jár, rendszeresen nyaral, hobbija van és politikának a közelében sem járt. Praktikusan a kertvárosi részeket ilyenek lakják.Én is ilyen környéken lakom, ilyenek a szomszédaim. Azért szabad szemmel jól látható népességről van szó.
A Balkán az én szemben pozitív jelző. A horvát, albán, görög tengerpart jut eszembe az ott lakó népekkel és az ő komoly történelmükkel, csodaszép városaikkal. De eszembe jut Montenegró is, vagy a Drina völgye Szerbiában ahol a vendéget a tenyerén hordják az emberek, ahol nem kell lelakatolnom a motoromat a lopás ellen, mint mondjuk Bécsben és nem kell óránként a parkoló autóm kerekeim meglévőségét ellenőriznem, mint Chicago-ban. Én szívesen lakom a Balkánon, ha te úgy gondolod, hogy Mo. a Balkán része.
Nyilván vannak itt is problémák, ahogy máshol is. De azért annyira nem szar a helyzet, mint azt sokan leírják. És annyira nem kolbászból van a kerítés a Lajtán túl sem. Ott is dolgozni kell, ott is megy a munkahelyi fúrás-faragás, ott is fizetni kell a rezsit, részletet, hajjaj! Sehol nem adnak ingyen semmit. Amikor valaki panaszkodik, azt szoktam mondani, születhettünk volna kínai parasztnak is.

2019.03.13 11:34:52
@Igazamvanvagyigazamvan?: Látom te is tényeket sorolsz a vitában és kerülöd a személyeskedést. Ez igazán civilizált, amolyan "nyugatias" stílus.:D
Azt is érzékeltem, hogy valszeg nem voltál gazdaságilag aktív 1989 előtt, akkor nem írtad volna azt, amit az orosz megszállással kapcsolatban és tudnád, hogy hova gyűrűzik az, ha egy nagy hatalom fegyveres jelenléttel biztosítja be a neki tetsző gazdaságpolitikát is.

Az én jó ember Viktorom új politikai termékként azzal állt elő idén, hogy Magyarország 2030-ra utoléri Ausztriát. Jó vicc. Emlékeztet egy másik "jó ember" beiktatási tréfájára, aki 1933-ban azt mondta: "Adjatok nekem tizenkét évet, és Németországra nem fogtok ráismerni." A német emberek megadták.…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2018.12.29 12:00:01
@Nancsibacsi: Kezdeni kéne valamit (a lemaradt térségekben) egy-két kényes témával, feladva píszíséget, azaz a képmutatást. De ez úgysem fog bekövetkezni.
Csák Morritz AKA Alibiman
2018.12.29 19:14:26
@math0: >akkor maradjunk annyiban, hogy kamuztál.
Nem értem, mire reagáltál. Márcsak azért sem, mert semmilyen adatot nem írtam le, ami kamu lehetne.
Nem értem, mire reagáltál. Márcsak azért sem, mert semmilyen adatot nem írtam le, ami kamu lehetne.
Csák Morritz AKA Alibiman
2018.12.29 23:27:57
@math0: Úgy látom, nem vagy képes arra, hogy leírd, hogy szerinted melyik hozzászólásomban kamuztam és mit. Politikusnak készülsz? :-)
Mindannyiunknak megvannak a magunk kis szokásai, ezek nagy részét gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. A szűkebb (család) és a tágabb (ország) környezet is sokban hozzájárul ahhoz, miként viselkedünk a mindennapokban. Aztán amikor külföldre költözve új környezetbe kerülünk, akkor bizonyos szokásokat…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2018.11.08 18:32:28
@tikk: Ilyen bárhol van. Velem hasonló történt már Amszterdamban, Rómában, Prágában és Las Vegasban is.Ebből még kár általánosítani.
Amúgy sok idelátogató külföldivel volt már lehetőségem beszélgetni, általános véleményük, hogy a magyarok udvariasak, kedvesek és közvetlenek.
De ha már általánosítunk, nekem az elmúlt 25 év tapasztalata az mutatja, hogy "általában" a nyugati emberek elképesztően képmutatók, egy mázzal vonják be magukat, igazából rájuk, és nem az ázsiaikra igaz, hogy nem valódi a mosolyuk. Ha üzleti kapcsolatban állsz velük még rosszabb a helyzet. Csak addig van "barátság" vagy "haverság" amíg az érdekük azt diktálja. De még a "haverság" alatt is simán hátba döfnek, sunyik, hazugok. Érvényesülni akarnak bármi áron. Persze vannak kivételek, de azok nagy valószínűséggel szegények.
Ez a How are you, How are you doing dolog jól példázza az angolszász, de mondhatni a ny. európai, vagy észak-amerikai (NYC, LA, Chicago) mentalitását. Senki nem kíváncsi a válaszodra. Mi ezt azért értjük félre, mert mi úgy szocializálódtunk, hogy valóban érdekel, mi van a másikkal. Nagy különbség.
Sok csavargás alatt azt tanultam, hogy Európában minél keletebbre megyek, annál kedvesebb, és őszintébb emberekkel találkozom. Az USA esetében ez minél délebbre...

Kata és családja öt évvel ezelőtt költözött Norvégiába. Mint oly sokan, nekik is a svájci frankos hitel tett be, így voltaképpen kényszerhelyzetben voltak. Akkor úgy tervezték, maximum 5 évig maradnak, így most felmerül a kérdés, visszaköltöznek-e. Írásra annak kapcsán…..
Ez nem a Monty Python, ez itt az Európai Unió 2018-ban. ..
Pár éven belül lesz egy nagyon komoly gond a magyar gazdasággal.
Túlzott mértékben építünk a nagy német autógyárakra. Ezek mind benzines autókat gyártanak nálunk. A benzines autók eladása 3-4 éven belül durván elkezd majd hanyatlani.
A két nálunk már termelő gyár és a beszállítói hálózatuk kb…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2018.08.28 08:24:21
@math0: Olvass utána! Ilyen 1szerü. Szerintem a közönséges stílusod miatt még akkor sem vesznek komolyan, ha okosakat mondanál. Valaki, hozzád hasonló, egyszer megunja, lenyomoz, megtalál és pofán ver. Szóval szerintem nem érdemes ílyen stílusban társalogni. Légy sokkal türelmesebb!
Az áram szállításról. Feltételezem, hogy te még egy pajzán gondolat sem voltál, mikor én már az ELMÜ városligeti 30/10 KV-os, az angyalföldi 120/10es alállomásain dolgoztam. A fél életemet az elektromossággal kapcsolatos melókkal töltöttem el. Ennek nagy része fejlesztés volt. Szóval az átlagnál kicsit jobban értek hozzá.
10 év megtérülés nagyon hosszú idő, ezért nem igazán jó "befektetés" a napelem. ...ha utólag rakja fel az ember. Ha most nulláról építenék egy házat, az valszeg már más lenne, mert akkor teljesen ebbe az irányba mennék, e. padlófűtés, hőszivattyú, stb.
A napelem nem csak energia ellátás, hanem befektetési kérdés is. 1-2 millió forintot lehet kockázatmentesen úgy befektetni, hogy nagyobb a nyereség, rövidebb idő alatt. Ha meg valaki nagyon zöld akar valaki lenni, befektethet nap, szélenergia ipari részvényekbe is, ezzel támogatva azokat.
Ugyanakor az sem mellékes, hogy jól látható módon a kormányok a napelem rendszerek megadóztatását is tervbe vették, ez nyílt titok, meg erre utalnak bizonyos törvények is. A cseheknél már van is valamilyen adó a visszatermeléssel kapcsolatban.
Az otthoni energiatárolás további akksikkal (jelenleg) nem racionális, nem gazdaságos. Akkor már legyen az, hogy nappal visszatermelek a hálózatra, éjjel meg fogyasztok. Oldja meg a tárolás gondját a szolgáltató. Az otthoni tároláson én akkor gondolkodnék, ha önálló, független energia ellátást szeretnék a háztartásomnak, autómnak. Van az a helyzet, amikor ez megéri, vagy jól jöhet. Ez nem kérdés.
Meg lehet úgy is gondolkodni, hogy nem valami csicsás marhaságra költöm a pénzem a házra, hanem panelokat teszek a tetőre. Gondolj bele, sokan drágának tartják az e-autót, még a tehetősebbek is, akik simán elköltenek pár milkót egy-két extrára az új kocsinál. Mi van, ha nekem az az extra, hogy villanymotor van benne?
Ha globálisan gondolkodunk, az e-autó, nap, szélenergia nem olyan nagy mértékben a környezetszennyezés csökkentése, hanem a gond áthelyezése IS. Ezeket az eszközöket le kell gyártani, ki kell bányászni, szállítani, stb. kell. Az nem kérdés, hogy a fosszilis források további felhasználása nem járható út, de az átállást ésszel, körültekintően kell csinálni.
Szóval nagyon sok aspektusa van az e-autó, napelem univerzumnak. Bőven vannak racionális, gazdaságossági és emocionális kérdések. Pl. most azért vettünk megint hibrid autót, a javaslatom (e-autó) ellenére, mert a döntnöknek nem tetszett annyira egyik e-autó sem. Ilyen is van. Mint ahogy van, aki azért nem rak panelt a tetőre, mert szerinte csúnya. És ez az ő döntése, nem kell rá haragudni.

2018.08.28 08:30:12
@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem mondtam, hogy azonnal felhasználják. Én az otthoni használókra utalok. Akik esetleg nem akarnak további komoly lóvét akksikra költeni.
Sok európai országban kiváló megoldás a tározó tó. Ausztria, Svájc, Norvégia, pl. A németek pl. bértároltatják a szélenergiájujat a sógorokkal.
Rémlik, hogy nálunk is építeni akarnak tározó tavat valahol a Mátrában.
Sok európai országban kiváló megoldás a tározó tó. Ausztria, Svájc, Norvégia, pl. A németek pl. bértároltatják a szélenergiájujat a sógorokkal.
Rémlik, hogy nálunk is építeni akarnak tározó tavat valahol a Mátrában.
Csák Morritz AKA Alibiman
2018.08.28 12:53:44
@math0:
:DDDD
A vulgáris stílusod ellenére igazán szórakoztató vagy. Barátaimnak mutattam a válaszaidat, visítva gurulnak a röhögéstől. Köszönjük neked, igazán jót szórakoztunk, csak így tovább! Reméljük, máskor is tudunk tőled olvasni. :-)

Június volt, s ujjongtunk: nyaralás! Összecsomagoltunk, és irány a reptér, hiszen repülni hív a magas ég! Viszonylag jól értünk ki, csekkolni nem kellett, mentünk a biztonsági ellenőrzéshez. Ilyenkor mindig eszembe jut Robert Harris Szellemíró című könyvének sokkolóan mély gondolata: "Az utazást…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2018.08.25 09:03:12
Széles utat!
A hétvégén körbe gurultam a Balatont, két balesetet láttam. Mind a kettőben volt motoros érintettség, és mind a kettő kanyarban történt...
Egy kezdő motoros egyik legnagyobb mumusa a kanyar. Hiába olvasol klassz beszámolókat arról, hogy a haverok mekkorát csapattak a közeli…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2018.08.23 20:43:10
A hideg és fagyos tél után bátran és örömmel kijelenthetjük, hogy megérkezett a Nyár Európába is! Akár már ma el is kezdhettek pakolni, hisz összegyűjtöttem nektek a 12 legkedveltebb tengerpartot Európa szerte, ami tökéletes választás lehet a nyári vakációhoz, és linkelek nektek be relatíve olcsó…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2017.06.07 13:30:53
Vallomással kell kezdenem, ugyanis elgyengültem picit, és bár másik posztot terveztem mára, nem tudtam megállni, hogy ne változtassak. A magyar parlamentben ugyanis vitanap zajlott, aminek a témája egyébként a határátkelők szempontjából nagyon érdekes volt, de aztán menet közben kiderült, hogy nem…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2017.04.12 23:29:13
@graphics: Amúgy én sem értem, milyen számok ezek. Itt valami nem stiimel. A 410 ezer talán a teljes bérköltség, de az is sok 2015 ben. Asszem akkor talán 160 nettó lehetett az átlag, az meg kb. olyan 310 teljes bér klts lehetett akkor.
Csák Morritz AKA Alibiman
2017.04.12 23:29:15
@csakférfi: Na pl. ez is egy jó példa.
Csák Morritz AKA Alibiman
2017.04.13 09:26:58
@Herr Géza: A mélypont valamikor 2008 júniusában volt, ahhoz kepest most kicsit több, mint 2ster annyit fizetünk a CHFért. De volt, hogy többet kellett. Itt tanulmányozhatod a görbét:
www.finanzen.ch/devisen/historisch/schweizer_franken-forint-kurs
www.finanzen.ch/devisen/historisch/schweizer_franken-forint-kurs
Egyre divatosabb manapság a motoros túrázás. Egy-egy túrán a társadalom különböző képviselői alkotnak átmenetileg egy csapatot tekintet nélkül gazdasági helyzetre, politikai, vallási, stb. hovatartozásra. Nem vitás, hogy az alkalmi csapattársak között (különösen akkor, ha először találkoznak)…..
Egy ideje már ismét autóval járok munkába. Úgy döntöttem két évvel ezelőtt, hogy megöregedtem, és már ritkán járok kerékpárral. Pedig hajdanán még az emlékezetes pintérsanyai hófúvás napján sem ültem át más autójába, hanem hazatekertem, és fagyott, könnypárás tekintetekkel gondolok az ónos esőben…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2016.11.04 15:39:14
@Barbaarb: Szerintem az egyes pontnál arra gondolt, hogy védett útvonalon halad és úgy fordul ki elé valaki. Úgy emlékszem, hogy a KRESZ szerint nem szabad a védett útvonalon haladót sem lassításra sem irányváltoztatásra kényszeríteni. És az NAGYON FONTOS körülmény, hogy mögötte kihalt a táj. Én pl. sokszor vagyok úgy, hogy látom, valaki nagyon ki akar már jönni, de azt is látom, mögöttem már nincs senki, ilyenkor minek engedjem ki, nem praktikus. Egy másodpercet még tud várni, nem? Ezt én nem gondolom önzésnek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az már valóban bónusz, hogy kifordul elém, nekiáll cammogni, majd pár száz méter múlva lefordul az útról. Én véletlenül sem tennék ilyet. Mondom, fontos az a kritérium, hogy nem jön senki mögöttem. Mert sűrű forgalomban (pl. hosszú tömött sorban jönnek mögöttem) teljesen más a helyzet.
Egyébként ezt a pontot nem tartom annyira lényegesnek, hogy az első helyen szerepeljen. Engem sokkal jobban bosszant az, amikor a jobbra forduló, vagy a körforgalomból kijövő nem indexel. Az nettó bunkóság.
Az meg igazi balkáni udvariaskodás, mikor megyek a pályán 130-al, utolérek valakit pont egy gyorsító sáv mellett, kiállok előzni, pont jön valaki fel a pályára, ez meg szépen kiteszi az indexet balra, hogy a másikat beengedje úgy, hogy jön felém, nekem meg nagyot kell fékezni, nehogy összetörjem. Amikor meg picit megpöccintem a dudát, hogy ez mi volt, még mutogat, hogy ő csak jó fej akart lenni.

2016.11.07 08:35:25
@Barbaarb: Pedig szerintem logikus. Ha nem védett úton megy, akkor
Ha jobbról jón, elsőbbséget kell neki adni, nincs miről beszélni.
Ha balról, az meg olyan, mintha védett úton haladnánk.
Ha jobbról jón, elsőbbséget kell neki adni, nincs miről beszélni.
Ha balról, az meg olyan, mintha védett úton haladnánk.
A mókusok spórolnak.
Hogyan lett 175 000 forintból új fűtésem 50m²-en úgy, hogy az üzemeltetése is filléres
2016.10.14 14:48:13
*UPDATE: újabb cikk ebben a témában - tapasztalatok, költségek
Zajlik az ősz és kezdődik a fűtési időszak is. Ám én csak most dőlhettem hátra, mert eddig versenyt futottam az idővel, hogy még 20 fok fölött kiépüljön az új fűtésem. Dőlj hátra, vegyél magadhoz kávét, mert hosszú lesz, de a végére…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2016.10.15 10:22:44
@zuhanorepulesss: Attól zöld, hogy legalább 3x jobb a hatásfoka a sima villanyfűtéstól, így az erőműnél is kevesebb co keletkezik.
Nagyon fontos a megtérülés. Én most kb. 220 m2es házban fűtés +HMV kb. évi 250e Ft gázzal megoldom. Egy ekora házhoz kb. 3 milla lenne a fűtés átállítása jó SCOPos cuccra. Tévedek, ha legalább 10 éves megtérüléssel számolok? Jelenleg is van klíma, kb. 3.5 SCOP a hatásfoka, nagyjából 0 fokig jó, mert nem fiatal cucc. Kiegészítő fűtésnek jó csak.

Mostanában sokszor úgy írom ki a motoros túrákat, gurulásokat, hogy meghatározom a maximális létszámot. Volt, aki megkérdezte az okát, volt, aki csak utalgatott rá kicsit az értetlenségét kifejezve. Van, aki meg egyszerűen úgy gondolja, hogy egoizmusból, vagy a tolerancia hiánya miatt teszem ezt.…..
Mert minden hozzám hasonló átéli ezt családi ebédek, kocsmázások alkalmával. Akinek még nincs autója, nem tudja, hogy mit gondoljon erről. Ő most talán közelebb kerülhet az igazsághoz. Vagy mégsem?..
Csák Morritz AKA Alibiman
2016.09.19 16:09:12
@pobeda: Meglepő módon, nem. BMW e32 1989.
Csák Morritz AKA Alibiman
2016.09.19 16:23:35
@pobeda: Kis demó:
Beszkenneltem az owners manualt:
alibiman.hu/lapaj/pdc.jpg
és itt van élőben:
alibiman.hu/lapaj/saddle-tan/20141101_152734.jpg
Beszkenneltem az owners manualt:
alibiman.hu/lapaj/pdc.jpg
és itt van élőben:
alibiman.hu/lapaj/saddle-tan/20141101_152734.jpg
Csák Morritz AKA Alibiman
2016.09.19 16:42:48
@joco2057: Szerintem ez egy olyan dolog, hogy van, aki szereti a pacalt meg körömpörköltet, van aki meg kizárólag rántotthúst vagy csirkemellet fogyaszt. :-) De úgy szép az élet, ha nem vagyunk egyformák.
Gazdaságilag nem érdemes a dolog felett vitát nyitni, mert hamar le lehet vezetni, hogy az ésszel vásárolt / tartott öregautó sem kerül végül többe, mint az új autó (sőt, még fordítva is lehet) viszont cserébe színt visz az ember életébe, van zamata, színe, szaga. Míg a mai autóknak ez egyre ritkábban adatik meg. Az általad említett kocsik egyébként igen jók tudnak lenni, de vérpezsdítésről azért nem lehet velük kapcsolatban beszélgetni. Azonban azt is fontos megjegyezni, hogy az öregautóra sem igaz hogy bármelyik / akármelyik élvezetes lenne pusztán csak azért, mert egy régebbi autóépítési elv terméke. Hiszen egy megbízható 20 éves Toyota Corolla pontosan olyan unalmas öregen, mint újonnan volt - bár, abból is van egy széria, ami nekem tetszik. Vagy nem hiszem, hogy valaki hobbiból tartana egy 1.4-es Kadettet a 80-as évek végéről, mert imádja a karakterét. Igaz, bármi lehetséges, meg annak az ellenkezője is. :-)

Privát gondolatok az autók világáról
Miért tudom tiszta szívből utálni az Apple termékpolitkáját?
2016.09.09 10:51:15
Érik egy ideje egy füstölgés az almás márka ökörségeiről. Korábban sokáig nem értettem, hogy mire fel az a nagy hype egy drága és felvágós kütyü miatt, amit más bevált gyártóktól nagyobb szabadsággal és sokkal olcsóbban is megvehetek.
Éppen ezért sok-sok éve, amikor megvettem első…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2016.09.10 11:30:38
@dunántúli gyerek: Ez nem ilyen 1szerü. Szerintem kevésbé tud egy szifonon eltévedni ott esetleg egy rossz mozdulattal kárt okozni, belezavarodni, stb. A több rétegű tudás / szolgáltatás bonyolultabb eszközt tud eredményezni. A júzerek zömének egyszerűbb, letisztultabb cuccok kellenek. Most droidja van, de lehet, hogy karácsonyra veszek neki egy szifont. Mert jön a másik faktor is, hogy X ba rátnőjének az van, neki is az kell. Ha ez kell ahhoz, hogy örüljön, hát legyen. + bonusz, már tudom jövő karácsonyi ajándékát is, veszek neki egy mekbukot. Nem kell velem kompatibilisnak lennie. Nekem évek óta mindig a flagship droid telóm van, de én müszaki ember vagyok, technokrata vagyok, sok mindenre használom. Amúgy meg a már korábban vázolt napi dolgokra pont jó lehet egy szifon. Ezt azért csak be kéne látni a droid vallásúaknak.
ténytár.blog
Lemaradásban a hazai bérek: ezért keresel kevesebbet, mint Nyugat-Európában
2016.09.08 08:07:00
Nincs olyan nap, amikor ne jelenne meg cikk arról, hogy Magyarországon súlyos munkaerőhiány van. 2016-ban a magyar gazdaság fő problémájává a munkaerőhiány vált, ami nemcsak az olyan magas hozzáadott értékkel rendelkező ágazatokat érinti, mint például az IT-szektor, hanem…..
IFL Gazdaság
Nyílt levél a háborgó kereskedelmi dolgozókhoz a vasárnapi nyitvatartással kapcsolatban
2016.04.13 17:53:26
Fúúúúú gyerekek állítsuk meg a triciklit, mert nagyon messzire gurult. Enyhébb nyomásra a Fidesz kihátrált ebből a buliból, és egy évnyi szenvedés után kinyitja nekünk a boltokat, kereskedelmi egységeket. Bloggerként nagyon sok emberrel érintkezek a legkülönbözőbb társadalmi, politikai rétegekből és…..
Csák Morritz AKA Alibiman
2016.04.14 23:52:51
@panelburzsuj: Igen. Azt mindeképpen látni kell, hogy a népet annyiszor átverték az utóbbi 27 évben, jobbról, balról, hogy - valószínüsítem - azért sincs igazi szakszervezet, mert abban sem bíznak. Meg láttunk is mostanában példát arra, hogy van ok a bizalmatlanságra. Meg gondolj bele, igazából nincs is gyökere a rendes szakszervezetnek, hiszen 89 előtt nem érdekvédelemként, hanem üdülőhely osztogatóként üzemelt. Egyszerűen nem jól szocializálódtunk ebben a tekintetben.
Csák Morritz AKA Alibiman
2016.04.15 00:11:29
@vukfej: Nézd, azt nagyon nehéz megítélni, hogy mi az "igazi" érték. Nem hiszem, hogy itt és most ezt mi el tudnánk dönteni. Már csak idő hiány miatt sem. A világ nagyon sokat változott. Gondolj csak a művészetekre, a zenére, filmekre, vagy akár festészetre. Szerintem Bach és DaVinci után is van élet, Vasarelli vagy Picasso, esetleg vesd össze Bartókot Vivaldival. Ez az egész kihat a viselkedésünkre, megváltoztatja az értékrendünket. Nem mondom, hogy nekem minden tetszik, ami történik.
Ma másban lelik az emberek az örömüket. De ez már csak ilyen. Lehetne kötelező színházba járási kvótákat kitalálni büntetéssel fenyegetve, stb. Lehetne pl. szabályozni, hogy a tévétársaságok milyen sűrűséggel sugározzanak klasszikus zenei koncerteket. Végül is építhetünk egy Orwelli társadalmat is, ahol majd valakik megmondják nekünk a tutit. Fahrenheit 451 megvan?

2016.04.15 00:14:38
@panelburzsuj: Ebben van némi igazság. :-) Ez az összekacsintás, kéz-kezet mos buli nagyon ment nekünk.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
De azt is írtam (E felett biztosan elsiklottál.) mindettől függetlenül Budapesten van még hová fejlődni. Ez jól látható pl. Bécs vagy Prága összehasonlításban.
Ha te Prágában hóesésben is bringáztál, akkor te kb. minimum megszállott vagy. Épeszű ember azért sem csinál ilyet, mert mire megöregszik az összes ízülete odalesz, reumás lesz mint állat - pl. mint én. Leigazolt sportolóként bringáztam a KSIben, MTKban, télen-nyáron, ennek bő 50 éve. Na meg is van eredménye. Ha meg te sem bringáztál télen, hidegben, akkor meg miről beszélgetünk? Ja arról, hogy ott jobb a bringás infrastruktúra? Igen. Ezt kb. mindennap leírhatod, hogy Budapesten szarabb a bringás infrastruktúra, mint Prágában, vagy megelőlegezem, mint Bécsben. Vajon Romával, Madriddal, Barcelonával, Berlinnel mi a helyzet? De pl. Budapestet élhetőbb városnak tartják, mint Prágát (asszem Amszterdam a 20. a listán, Bp. meg a 35.) mert ha nem csak bringás szemüvegen át nézzük a világot, akkor Budapest a bezzeg.
dailynewshungary.com/budapest-beats-surprising-places-on-the-list-of-most-liveable-cities/
Tehát, az egyszerű hétköznapi, átlagos holland bringás egész biztosan buszra szállna, ha olyan időjárás lenne náluk, mint nálunk vagy Prágában. persze láttam én már Budapesten is bringást hóesésben, magamat is 50 éve, de akkor fiatal voltam és hülye, de mostanában is látok ilyeneket. De nem tömegével, hanem elvétve. Nagyon nem mindegy.
Csak jótanácsként, ilyen "bezzeg" cikkeket akkor érdemes írni, ha kiegyensúlyozott tudsz lenni és nem hasonlítasz össze nem összehasonlítható dolgokat. Máskülönben erre is csak legyint egyet az olvasók többsége. A fejlődés érdekében nyilván mindig a nálunk jobb felé kell tekintenünk, de ésszel, mértékkel, megvalósítható célokat kitűzve.