Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tanárdiák

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ezt a szösszenetet még tavaly írtam. Meglepően örökérvényűnek bizonyul viszont az érzésvilág. Ezért közzéteszem itt is, most is. Hogy soha többé ne kelljen. Egyesek az előre megírt, minimálisan befolyásolható sorsban hisznek, míg mások az élet tudatos, saját erőn és…..
Üdv. Ezer éve. Mentségemre szóljon: változtam. Ezen tevékenység olyannyira felszippantotta minden szabadidőmet, hogy nem volt időm blogolni. Ezvan. Én kérek elnézést.Vegyük csak át, mi is történt. Elbúcsúztam a gimitől, amit szívből gyűlöltem nyolc hosszú éven át(balassi),…..
Nem is olyan nagyon rég az egyik poszt kommentjei között jött elő a közterület önkényes kisajátítása parkolási célra. Zsuzsanna sztorijában ugyan rendszám nem volt felfestve a hely elé és semmi sem utalt rá, hogy valaki azt már jól kinézte magának, de a csöppet sem udvarias…..
Ez az első eset, hogy nem találok szavakat. Keresem őket, de semmi. Csak arra tudok gondolni, hogy ezt tényleg megvette egy ügyfél? A By Far dán ügynökség tényleg elkészíettte ezeket, vagy egy hatalmas nagy kamu az egész? Vigyázat, a tovább gombra csak azok kattintsanak, akik nem…..
tanárdiák 2009.04.16 21:31:00
 A bátor léptű és szép emlékű Bertie Ahern miniszterelnök (aki annak idején elengedte pórázáról a Kelta Tigrist Írországban) gondolt egyet 2004-ben, és belecsapott a lecsóba, hogy még az ükunokák is emlegessék nevét. Bevezette a füsttilalmat, így a zöld sziget lett az…..
Hihetetlen rumlit már máskor is láttunk ingatlanhirdetésekben, de akkor nem fűzött hozzá az ingatlanos becsmérlő szavakat. Nos Gábor, az Izoom bloggere most egy ilyenbe botlott. Eddig lakásnak használták, gyalázatos körülmények között laktak itt emberek, azért van olyan csúnya…..
addict Hosszabbítsd meg a szexet! 2009.03.29 08:45:00
Fürge gyík? Így hangzott a Durex Performa óvszerek hazai kampányának fősora, utalva arra, hogy ha hajlamos vagy a kelleténél előbb elmenni, akkor a Performa a te barátod. Ezt a terméket hirdetik a barcelonában található meghosszabbított billboardok is, amelyeken komolyabb spanyol…..
tanárdiák 2009.03.29 14:58:55
tanárdiák 2009.03.29 15:00:26
A szájhagyomány szerint egy rockbandához szükség van zenészekre, plusz egy dobosra. Eme gondolat valóságtartalmáról persze nyilván mást gondol egy szólógitáros, és mást egy dobos, de azt talán az ütősök is elismerik, hogy ők csak legritkábban meghatározók egy-egy…..
A Homár elképzelni sem tudja, hogy lehet az ilyen kiváló tömegverekedési lehetőségeket kihagyni. Molcsa nem borított semmit a Humanic személyzetére, akik pedig Monty Python-heteket tartanak az Eurocenterben, és olyanokat mondanak, hogy a kettérepedt talpú cipőt azért nem veszik…..