Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sugyosa

0 bejegyzést írt és 64 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az utóbbi idők szomorú belföldi slágertémája a kilakoltatások ügye. A Lemilblog - a lehetőségekhez képest - igyekszik távoltartani magát az általános belpolitikai fejlemények kommentálásától, s azon vagyunk, hogy csak a rendvédelemmel, katonai témákkal, biztonságpolitikával és hasonlókkal fárasszuk…..
Sugyosa 2018.10.01 09:05:01
Tiboru: Jó cikk, de vitaposztnak meglehetősen szubjektív, ha jól sejtem van némi személyes érintettség a témában :-)

A kilakoltatással nincs semmi baj. A tulajdont védi az intézmény, és igen, az állami tulajdon is tulajdon, sőt elméletileg a MI tulajdonunk.

A rendőrséggel azonban komolyabb baj van, és az nem most kezdődött, sőt, szerintem nem is a rendőrséggel kezdődött. A magyar nép történelme során soha nem volt olyan időszak, amikor az átlagember sajátjának érezhette volna a felette regnáló hatalmat. Ez nem új dolog, ha végiggondoljuk a Habsburg - Horthy - megszállás - Rákosi - Kádár vonalat. Emiatt a hatalom első számú képviselője, a rendőr is az "ŐK" csoportjába sorolódik a "MI" helyett.

Ez nem új dolog, így az, aki rendőrnek áll, ezzel számolhat/számolt. (az elvárható gondosság elve ugye... ;-))

Ha csak az elmúlt éveket nézed, pont a jelenlegi kormány tett sokat azért, hogy a rendőrség ismételten a hatalom arctalan képviselője legyen. Lásd: 2006 - rendőrattak, tüntetők lövetése stb. mint narratíva.
Ehhez jön hozzá az, hogy az átlagember csak akkor találkozik a rendőrrel, ha az valamiért megbünteti, illetve bűncselekmény történik vele. Az elsőt most hagyjuk, de a második esetben is jó eséllyel nem kap védelmet, nem találják meg a tettest. Nem a nagy esetekre gondolok, hanem a tipikus, tyúklopás kategóriára. Személyes tapasztalatom is ezt támasztja alá. Eleddig 3 - 0 az arány az eset/felderítés tekintetében...

Kilakoltatásra tiltakozni meg jellemzően nem az átlagember jár, hanem valamiféle aktivista, több esetben politikai párt/mozgalom tagja. Szóval az sem az a kimondottan reprezentatív minta.
Sugyosa 2018.10.01 09:35:22
@sinus67: Abban az esetben így lenne, ha sietne segíteni. De a legtöbb bűncselekmény esetében nem lesz sikeres a felderítés.
Eddigi leghosszabb és egyben talán a legnehezebb munkám, több hetes modellezés, majd animáció eredményeként végre kijelenthetem, hogy KÉSZ! Rövid történet a kép készítéséről: vízparton pihenés közben az egyik újságban volt egy képrejtvény (egyszerű "találd meg az öt…..
Káin és Ábel óta ismerjük az egymás mellett élőkben dúló szeretetet, de nem vagyunk állatok, hogy puszta körmökkel és fogakkal tépázzuk meg társainkat, elő hát a ”vasakkal”! Ősidők óta kínzó kérdés, hogy mivel lehet elpusztítani a nálunk nagyobb, vagy erősebb,…..
Sugyosa 2013.08.01 15:24:52
Ismerünk csatákat, amelyek évszázadokra meghatározzák egy-egy ország sorsát. Ezek egyike volt az a japán klánok hatalmi harcait évszázadokra lezáró szekigaharai ütközet 1600 október 21-én. Az elkövető mentegetőzik, avagy előszó Remélem aki idetévedt, nem haragszik meg…..
Sugyosa 2013.07.12 11:40:52
@Papp Sanyi: Mert amikor várakat építettek, nem volt még tüzérség, a portrugál hajósok meg nem hoszem hogy túl sok hadmérnököt hoztak volna.
Az egyiptomi királynő tragikus és egyben misztikus halálát követő kétezer évben több tucatnyi műalkotás (és film is) készült róla, amelyek mindegyike csábító szépségként ábrázolja a fáraók országának királynőjét, VII. Kleopátrát. Manapság pedig modern…..
Sugyosa 2013.06.28 11:46:26
@nemorino:
Plutarkhos 80 évvel később az Augustus által épített birodalomban élt. Antonius és Cleopatra történetében pedig pont Augustus a „roszfiú”, aki miatt a szerelmespár a halálba menekül. Ezért eléggé érthető a negatívabb alaphozzáállás egy áruló nőjéhez.
Avagy minden idők egyik leghülyébb nevű módosítója, aminek a háttere sem piskóta. 2013. április 22.: Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az mfor.hu kérdésére elmondta, "a pénzügyi tranzakciós illeték alapja jelentős szezonalitást mutat…..
Sugyosa 2013.06.27 11:25:17
@Enrico72: Neked se sok számlakivonat volt a kezedben. Ott tételesen, összegszerűen látható, hogy mikor mennyit vontak le a tranzakcós adó miatt. Nem keveset.
Szektás majom, aki ezt nem hajlandó észrevenni.
Elég sűrű epizódunk volt, szóval nem tekintünk vissza, hanem egyből a lecsóba csapunk, megtartva a helyszínekre bontott struktúrát, ahogy szoktuk. A korábbi részek itt érhetők el, ha valakinek averziói lennének a tagekre klikkolgatással szemben. A Falon túl Samu és Szegfű a…..
"Zuschlag János civilszervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működött közben és 8,5 év letöltendő fogházbüntetést kapott."A Fidesz-KDNP kormányzás szerencsére megszüntette az állami korrupciót, nincsenek már többé béna…..
Publius Amiért győzni fogunk 2013.04.16 15:57:03
(kép forrása) "Karddal keressük a békét, de csak a szabadsággal jön el" - Massachusetts állam mottója Az egyik halálos áldozat egy 8 éves gyerek. Maratonfutáson. Három bomba, de "csak" kettő robbant fel. Bostonban, az Egyesült Államokban. Ebben a pillanatban nem tudjuk, ki tette,…..
Sugyosa 2013.04.17 11:56:22
@Pepibubó: Az, hogy ki a szabadságharcos és ki a terrorista (régies nevén partizán) egy dolog dönti el - ki győz a végén.
Az 56-osok a forradalom leverése után reakciós ellenforradalmárok, azaz terroristák voltak. Változott a rendszer, változott a név és a megítélés is.
Egy aránytalan felek között vívott háborúban a gyengébb fél azokhoz az eszközökhöz nyúl, ami számára elérhető. Az meg, hogy te - vagy bárki más - minek nevezi nem függ mástól, mint az illető hovatartozásától.
Sugyosa 2013.04.17 13:47:09
@_zulu_: Mindehol haltak meg civilek.

Ha megtámadják az országodat, el kell vinned a háborúdat az ellenséghez. Kiállni konvencionális háborúra az USA ellen öngyilkosság. De ha az ő civiljeik (is) hullanak, elfordulnak az ügytől, és végetérhet a háború.

Amerika több konfliktust vesztett így el a közelmúltban. Pl: Vietnam.

Az USA nem a harctéren, hanem a közvéleményen keresztül győzhető le. Ehhez pedig egyértelműen eszköz a terrorizmus, és a civilek halomra gyilkolása.

Egyszerű Átlag Joenak hirtelen nagyon elege lesz a világ túlfelén vívott háborúbol, ha félti Pici Joe életét. És ha sok Átlag Joe van, akkor a Választott Politikus le fogja fújni a háborút. Dióhéjban ennyi.

A háború nem fényes páncélban vívott párbaj. Az, hogy te erről mit gondolsz, irreleváns, nem az a célja, hogy tetszen neked, hanem hogy félj.
Már a második napja zajlanak az elsősök beíratása, így természetesen máris újabb részletek látnak napvilágot ebből a sikertörténetből. Míg tavaly 100 195 elsős iratkozott be, idén a megváltozott jogszabályok miatt a becslések szerint kb. 20%-kal több. A területileg…..
KatPol Blog [KNN] Kalózok alkonya 2013.02.03 15:47:52
A közel-keleti forradalmak és polgárháborúk nyilván jóval izgalmasabb témát jelentenek, mint azt figyelni, hogy éppen hány halászhajó legénységét tartják fogva gumicsónakokban keménykedő kelet-afrikai kalózok. Ettől függetlenül azonban a szomáliai önkényes hajófoglalók…..
Sugyosa 2013.02.06 13:54:07
@kalózvadász: Hogy lesz valakiből kalózvadász (vagy egyszerűbben szólva zsoldos, ha nem sértő ez a kifejezés) Tényleg érdekel, mert nem nagyon tudom. Katona voltál elötte?
Sugyosa 2013.02.07 08:15:42
@kalózvadász: Köszi. Érdekes életutak vannak. :-)
Rengeteg panasz érkezik Fónagy János felé, hogy a Zemberek nem értik, hogy mi van a rezsiszámlán. Fónagy bevallotta, hogy maga sem érti a számlákat (ehhez külön gratulálunk!), Orbán pedig kerek-perec megmondta, hogy "a kormány érthető, átlátható közüzemi számlák…..
Sugyosa 2013.02.05 11:48:22
@Vidéki: azt azért tudod ugye, hogy a szállítás mit is jelent itt? Leegyszerűsítem, hátha úgy érted: Kurva nagy transzformátorállomásokat, meg egy csomó drótot a böszme oszlopok tetején. Na azt fenn is kell ám tartani, mert loptyák...
Köztudott, hogy a vallásokról az átlagemberekben kialakított képet elég durván torzítják a hírek a fősodorbeli médiából, hiszen miközben például az iszlámról és a muszlimokról az olyan dolgokra szokás asszociálni, mint erőszak és terrorizmus, addig például a buddhisták…..
Sugyosa 2013.01.23 13:56:45
@SchA: A vallás miatt erőszakosak, vagy az eleve erőszakosabb (mert a körülmények miatt erészakosnak kellett lennie) társadalom kreált magának egy agresszívabb világképet?
Ismét a kényszernyugdíjazásról. Kit hogyan érint. Ugye az év végén megjelent kormányhatározat szerint a nyugdíjas kort elért közszférában dolgozók munkaviszonyát meg kell szüntetni január 31-ével. Annak érdekében, hogy az oktatás és egészségügy ne omoljon össze az…..
Sugyosa 2013.01.16 15:28:18
@Vidéki: A cikk lényege azok a nagy piros képek, rajta Orbán aprószentjeinek ikonjaival... értő olvasásról beszélnék neked, de felesleges lenne.
Nemrégiben írtam egy bejegyzést az Európa jövőjét firtató újévi jóslatokkal kapcsolatban, és egyelőre úgy néz ki, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt főnöke tippelt a legjobban. Dél-Európa tekintetében humanitárius katasztrófát és fokozódó erőszakot vizionált Yves Daccord,…..
  Dicsőségre ítélve   Hogy lehetnék én a hős, amikor kétszázötven bajtársammal szálltunk partra, és csak huszonheten éltük túl?   Ira Hamilton Hayes, a pima törzsből származó indián 1923. január 12-én született az arizonai Gila rezervátumban Nancy és Joe Hayes nyolc gyermeke közül a…..
Sugyosa 2013.01.02 08:36:09
@Sigismundus: És ez miért volt baj?
Sokan meghaltak az atomtól, de ha jobban belegondolsz, sokkal kevesebben, mintha roham lett volna a fősziget ellen, illetve azt gondolom, hogy az a két atombomba hozott vagy 70 évnyi békét Európának.
Sugyosa 2013.01.02 09:58:02
@Rosszindulatú Vászka: Hány civil halt volna meg Európa csataterein, egy, az atombomba nélkül óhatatlanul "felforrosodó" hidegháborúban?

A kölcsönös megsemmisítés fenyegetése tette lehetővé, hogy megússzuk nagyobb vérengzés nélkül az elmúlt időszakot.
A magyar politikai elit jelentős része tehetetlen, ha kiderül, hogy az emberek, az ügyek nemcsak eszközök a szavazatok megszerzésre. Itthon sajnos politikusaink eddigi tapasztalatai azt támasztották alá, hogy az ország három részre osztható: az egyiket a ti bandátok manipulálja,…..
Sugyosa 2012.12.21 12:42:08
@tyúkarc: Egymás mellé kéne lógatni mindet. Az egyiket piros, a másikat narancs színű kötéllel...
Madách az ember tragédiájának Falanszter színében van az a jelent, amikor a tudósok ránéznek a gyerek fejformájára és az alapján döntik el, milyen szakma való hozzá. A kormány frissen kiadott közleménye szerint a legversenyképesebb, a legtöbb embert váró szakokon nem lesz…..
Sugyosa 2012.12.21 08:35:23
@fchris82: Te nyilván egy reprezentítv minta vagy...
Miközben (nagyon helyesen) egyetemisták, főiskolások, gimnazisták, szülők, szimpatizánsok tiltakoznak a kormány "három nap alatt elkészített felsőoktatási reformja" ellen, a csendben, a háttérben olyan "reformok" zajlanak, amik hasonlóan fontosak a felsőoktatási ámokfutáshoz,…..
Sugyosa 2012.12.19 13:24:09
@Vidéki: Na mi van Pokorni lesz az új Rajk? A láncos kutya ölebe?

A számok meg ne azavarjanak, még most is el vagyunk maradva vagy 10%-al a diplomások arányát tekintve a fejlett országokho képest. Bár Kínához meg Észak Koreához képest nem, és szerintem nektek inkább az a cél, úgy tűnik...
Egészen elképesztő reakciókat vált ki a hatalomból az, hogy a fiatalság nem hagyja átverni magát: Egymás után hívták be a balatonalmádi Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnázium végzős diákjait, és tanáraikat az igazgatói irodába és faggatták ki arról, hogy beszélnek-e…..
Sugyosa 2012.12.19 08:15:59
@Megfigyelo: Nem, nincs rá égető szükség. Sokkal égetőbb szükség van kinevelni azokat, akik a következő generációt jelentik.
Csak az önerő 18 milliárd forint. Ha annyira nincs pénz, hogy nem tanítjuk a gyerekeinket, akkor erre se kéne költeni.
A kohéziós alapot pedig sokkal jobban is el lehet(ne) használni, ha az Orbán kormány képes lett volna az elmúlt két évben kiosztani azokat a forrásokat. De ez is meghaladta a képességeiket.
Sugyosa 2012.12.19 08:37:25
@Szumi: őőő...a te iskoládat mégis ki fizette? Te?
Egyébként egyrészt a szüleik fizetnek nem kevés adót, én pl kicsit többet, mint amennyibe ez az egész kerül. Másrészt egy diplomás a statisztikák szerint egyrészt könnyebben talál munkát, másrészt többet keres, és még Orbán szerint is 4-5 év alatt kitermeli az árát.
Erőszakkal meg senkit nem tarthatsz itt. Azt már próbálták többen, többször, legutóbb szocializmusnak/kommunizmusnak hívták, és nem működött.
A fiatalság felzúdulása és a tüntetések megtették a hatásukat, a kormány visszavonta a keretszámokat, úgy tűnik azonban, hogy a hallgatóknak semmi sem elég. Balog Zoltán miniszter állítása szerint minimum 40 ezren tanulhatnak állami ösztöndíjas formában, de ez a szám akár…..
Ha Kismy, akkor tetemes összegben fogadhat bárki, hogy kalózok kerülnek terítékre. Mai posztjában a szerző (aki mai posztjával elérte a törzstagsághoz kapcsolódó pontszámot, de továbbra is ragaszkodik a számára kevesebb adminisztrációval járó jelenlegi állapothoz, vagyis…..
Sugyosa 2010.06.18 09:05:38
@Tehetséges Fiatal: Ja, és hamarosan jön az SPQR konyak helyett az LSAH snapsz :-)
Geoffrey Regannak meg volt anno egy könyve a Döntő Csaták (koleszban lopták el) az nagyon tetszett. A baklövéses-sorozatát eléggé "eladásorientáltnak" érzem, de azért vannak benne tanulságos történetek.
Domokos Lászlót már ismerjük valamennyire, ő kötött tavaly májusban Békés megye és Észak-Szumátra között testvértartományi megállapodást, aminek a hasznára, értelmére a mai napig nem derült fény. Az ÁSZ-elnöknek jelölt közgazdász végzettségű politikus jelenleg…..
Sugyosa 2010.06.17 16:28:08
@iqlight: tesó, te is egy intelligens, szűrésérett kommentelő vagy...
Sugyosa 2010.06.18 08:45:41
@csernaja obca: bocsánat, a 36% a tavalyi volt.
Idén a jövedelem évi 5 000 000 HUF összegig (azaz havi 416 000 HUF összegig 17% utánna meg 32%
www.apeh.hu/adokulcsok_jarulekmertekek/adotablak
Tehát azért eléggé durván adóztatják a magasabb jövedelmet - amely még így is messze nem a gazdag kategória.

Hoplita:
Igen, az emberek nagy része azért minimálbéres és adócsaló, mert így döntöttek. Me' hogy okosba' ócsóbb... Én, aki minden után adózok, azt mondom, menjenek az ilyenek a pi#ba!
Vannak törvények, olyanok, amilyenek, be kell őket tartani, pont. Ha nem ezt teszed, de jure bűnöző vagy, ha tetszik, ha nem.
És ha nem lennél write only üzemmódban, akkor érveket is felhoznál az ellen, hogy mitől igazságosabb az, hogy én többet fizessek, ha egyébként is kevesebbet, vagy nem többet használom a rendszert, mint Marika néni.
  A második Orbán-kormány első heteiben egyértelműen a kormányzás két (plusz egy) iránya rajzolódott ki. A plusz egy irány az előző cikkben már említett szimbolikus politizálás iránya. A lényegi, tartalmi politika két iránya pedig a gazdaság átszervezése, a másik pedig…..