Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kenyeres Tibor

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sokan gondolkoznak el azon, hogy egy-egy régebbi település miért lett népesebb, nagyobb, mint a többi. Mitől van az, hogy vannak kétezer, meg léteznek negyvenezer fős helységek? Számíthat persze az elhelyezkedés, nemzetközi útvonal, vasút, geográfia, természeti kincsek, történelmi múlt és sok egyéb.…..
Kenyeres Tibor 2020.01.04 22:23:21
Bizony, mekkora koponyák voltak! Szép is az ő emléküket ápolni, köszönjük a Szerzőnek! Habár, kedves halasiak, nyugodtan lehetne írni regényt, forgatni filmet Sziládyról, Szász Károlyról, kalandos életükről. Vagy legalább olvasni Szász Károlyt - az antikváriumokban sorakoznak művei. Igen remek a Salamon c. történelmi költeménye.

Olvassuk csak Szász Károly egyik prédikációjának részletét:
"Az az elv pedig, melynek minden tudományt, hogy tévelygéssé ne legyen, át kell hatnia, nem egyéb, mint az arról való meggyőződés, hogy mindennek, a természet nagy világának, úgy, mint az emberi gondolkodásnak egy kiindulási pontja, egy középpontja és egy célpontja van, tudniillik Isten. Ki a természetet Isten nélkül vizsgálja, értelmetlen zavarban vergődik, végevesztett gombolyagot bonyolít, s megfejtés nélküli talányt hüvelyez. Ki az emberi lelket mint önálló lényt, s nem mint az isteni szellem kifolyását vizsgálja, akinek nem jut eszébe, hogy a lélek megtér Istenhez, aki adta volt azt (Préd 12,7.) – akinek lelkében nem tükrözik az istenség, melynek képét viseljük, - az elvetett megától az alapot, amelyen léte épül, s a tetőt, mely felé törekvései irányulnak.
A természetben, saját létünkben, a gondolkodás törvényeiben, mindenütt Isten beszél, s az ő kijelentése nyilatkozik. De Istent Jézus nélkül nem ismerhetjük; a kültermészet egy kezdőbetű az ő végtelen létéből, a mi képünk egy vonás az ő belső valójából; egésszé, érthetővé a kegyelem tesz ezt, mely Jézusban lett teljes, a szeretet, mely Jézusban érte el tökélyes kifejezését. Sőt, mit mondjunk? Jézusban Isten jelenvén meg testben (I. Tim III.16.) – s ő és az Atya egy lévén (Jn 10,30): benne szemtől-szemben látjuk, közvetlenül megismerjük az Istent, s ő ember lévén, meg is érthetjük."

Életművük teljességének, maradandóságuknak egyik kulcsa az lehet, hogy a cikkben említett urak nem voltak materialisták, nem voltak evolucionista-ateisták.
Világvége. A fejünkre esik az ég, üstökös jön, isteni végzet, tágul a világegyetem, vörösóriásból fehértörpe, majanaptár, atomháború, robotok lázadása, üvegházhatás, 2020 körül már nem lesz kőolaj és földgáz. Az emberiségnek kellenek a világvége konteók. A mai legdivatosabb elméletet…..
Ha azt gondoljuk, hogy a modern időszak korsága nem hatott már a régi idők emberére, nagyon nagyot tévedünk. Mielőtt azt hinnénk, hogy a társadalmi-, a közösségi- és közélet problémái csak mostanság csaptak át szélsőségekbe, rosszul hisszük. Százöt éve is hasonló gondok sújtották az itteni…..