Adatok
Only.Me
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Mivel nagyon megszaporodtak a posztok alatt a nárcitól félő kommentek, nagyon fontosnak tűnik a nárci által generált félelemnek szentelni egy teljes posztot.
A dilidokimtól kapott első és legfontosabb mondat az volt, hogy „féljen bátran!”. Ha nárci van a közvetlen környezetedben, akkor…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a blogra. Bár évekkel ezelőtt olvashattam volna ezt. Ijesztő volt végigolvasni sokatok történet, ami kevés kivételtől eltekintve mind-mind akár az enyém is lehetett volna.
Fogalmam sem volt, hogy mi történik velem. Igaz, sokat is fogytam azalatt az időszak alatt, de egyébként is éreztem, hogy elhagy az erőm. A teljesség igénye nélkül: természetesen mindig mindenben igaza volt, természetesen mindig mindenről én tehettem. Semmi nem jó, bármit csinálok, az nem elég. A legnagyobb fegyvereket én adtam a kezébe. Alapból könnyű (volt abban az időben :) ) engem elvarázsolni, de ő egyébként is tudta, mit akarok hallani. Az eleje óta jogot formált arra, hogy kikérdezzen mindenről, így azzal is pontosan tisztában volt, hogy mivel lehet bántani. A jogot formálás nyilván minden másban is megjelent, egyébként ő nem csak rám és a környezetére haragudott az élete miatt, hanem valahogy mindenki, aki csak él a Földön. Azt hiszem, a legnagyobb baj, ami vele történhetne, ha valahogy olyan irányt venne az élete, amivel együtt már abba kellene hagynia az áldozatpózolást (csak vicceltem, egy igazi nárci végtelen számú variációt tud az "ez is szar, az is szar, minden szar" témára :) ).
Nagyon sokszor elgondolkodtam azon, hogy bár nem tudom mi az, de történik velem valami, ami nem normális. Amikor szembesítettem azzal, hogy mit mondott (pl. ígért), akkor egyszerűen csak nem mondott ilyet, vagy olyasmire emlékeztettem, aminek a kiejtése tényleg nagyon kínos az emberre, maximum röhögött rajta. Többek között ezek voltak azok az alkalmak, amikor azt gondoltam, már nem tudom felfogni, hogy lehet ezt csinálni velem. Olyankor bele tudtam volna őrülni ebbe, pedig alapvetően nem jellemez a vehemencia.
Apránként lett elég. Azt gondolom, mindenkit megillet otthon az az alapélmény, hogy szeretve van, és én ezt nem éreztem, viszont amikor józanul végiggondoltam, kilátást sem láttam erre. Akkor már pontosan tudtam, hogy ledolgozom a munkanapot, aztán minden más fennmaradó időt az ő kiszolgálásával töltök, ez akkor sem lesz jobb. Természetesen az én fizetésemnek mindig megvolt a helye, de ő egy időben megtehette azt, hogy hónapokig gondolkodik, hol adnak neki tízezerrel többet, és inkább nem ment el sehova. A kiszolgálását illetően pedig halmozottan hátrányos helyzetből indultunk, mivel ráadásul megszokta otthon, hogy még kimernie se kell magának a kaját, amit a másik megfőzött. Bár nyilván, ha nem ezt hozta volna, akkor is "járna neki". :)
Bármekkora szemétkupac is ez az egész már csak visszagondolva is, minden más áldozat megérti, hogy nagyon nehéz volt otthagyni. Mégis sikerült, valahogy volt egy olyan időszak, amikor az életösztönöm sokkal nagyobb volt ennél a mérgező függőségnél. Nehezen váltam le. Aztán rengeteget foglalkoztam magammal. Arról, hogy nárci, véletlenül győződtem meg, amikor valami kapcsán elkezdtem mélyebben utánaolvasni a témának (mindig érdekelt a pszichológia).
Az eredmény:
Ma már több, mint két és fél éve együtt vagyok egy olyan férfival, akivel szeretjük és tiszteljük egymást. Nincs minden mondatom 2-3 szó után félbeszakítva, mert az én gondolataim, véleményem, érzéseim is ugyanolyan fontosak. Nem csak akkor lehet véleményem, ha az megegyezik a másikéval. Azt hiszem, nagyon ritka az, hogy egy pasi így ki tudja mutatni az érzéseit - és persze ki is akarja. Egyfelé tartunk, és együtt tervezünk. Minden pillanatban érzem azt, hogy értékes vagyok. Amikor nekem szeretne segíteni, vagy adni valamit, azt olyan formában teszi meg, amit tud, hogy én örülnék neki, és attól, hogy kapok tőle valamit, nem érzem, hogy ennek még meg kell fizetnem az árát (régen ezt éreztem, bár a nárcim praktikusan meg is jegyezte, hogy akkor most nem szeretne panaszkodást hallani - miután megkaptam az ajándékot, amit nem kértem :) ).
A közérzetem teljesen megváltozott. A párom egy pozitív, megoldásorientált, nyugodt ember, aki mellett soha egy pillanatig sem kellett félnem. Szereti a munkáját, jó is benne (számomra ez azért fontos, mert teljesen más ízt ad a hétköznapoknak, hogy esténként az új ötleteiről mesél, és nem egy savanyú, kiégett embert látok). Már az egészen korai randik egyike után bemutatott a barátainak - nagyon szeretem őket, ma már ők az én barátaim is. A nárcimra senki nem volt kíváncsi - egy időben emiatt ostoroztam magam a legtöbbet, hiszen ennek a tényezőnek akkora árulkodó jelnek kellett volna lennie, mint egy ház. Nem szeretem az általánosítást, szóval a tanácsom, hogy mindenképpen legalább gondolkodjunk el, amikor azt látjuk, hogy a másiknak nincs legalább egy közeli barátja. Igen, legtöbbször ebből kerül ki a "mindenki hülye, csak én nem". Ugye ismerjük?
Az egész komment annak jegyében született, hogy akármilyen stádiumban vagytok jelenleg a nárcitokkal, el kell indulni. Az első lépés a legnehezebb. A lezárását követően 2 év múlva találtam meg az igazi szerelmet. Legyetek magatokkal türelmesek! A nárcik esetében hatványozottan igaz, hogy egyedül is százszor jobb, mint velük.