Regisztráció Blogot indítok
Adatok
EXBlogger

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Konferenciát tartott, majd közleményt adott ki az "Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért" nevű, dr. Pócs Alfréd ortopéd sebész, dr. Tamasi József természetgyógyász és dr. Gődény György gyógyszerész által alapított, leginkább járványtagadónak nevezhető mozgalom. Közleményükben azonban…..
EXBlogger 2020.11.13 13:29:55
@enpera: Nem a vírust tagadják, hanem beszámolnak eme vírussal kapcsolatos valóságról a félrevezető főáramlatú narrativa állításait cáfolva.
Ha téged is a valóság érdekel, olvasd el az itt posztolt kommentjeim beleértve a hivatkozott forrásokat is, és nézz utána magad is.
EXBlogger 2020.11.13 13:43:28
@Ph.D. Sandor Peresztegi:
Érdekelne az Önök kutatási eredményeik forrása, azaz konkrét tanulmányok tudományos folyóiratokból, és az is, hogy Ön szerint azok súlya miért nagyobb mint ezen jó mélyre eltemetett Stanford-tanulmányé. (*) Ez utóbbi tanulmány szerint ezen vírus halálozási rátája ugyanaz mint egy szezonális influenzáé. Ez az eredmény aktuális adatokra támaszkodik, nem hipotetikus modelekre támaszkodik, hanem normális módon minden restrikció és maszk nélküli életmódot folytató alanyok révén nyert eredményekre.
www.thepressandthepublic.com/post/perspectives-on-the-pandemic-iv
EXBlogger 2020.11.13 13:52:43
@Bircanyíró:
"Bárki bármit is képzeleg, a valóság az, hogy a 30 millió fertőzött túlnyomó része pont úgy esett át a koronán, mint a többi gyakori vírusfertőzésen. Igen, én sem tagadom, hogy egy viszonylag kis részüknél felléptek különféle komplikációk, mint ahogy bármilyen más vírus estében is lenni szokott. Nincsenek még olyan hiteles statisztikák, amelyek mást mutatnának! Idővel persze lehetnek, de ráérne akkor riogatni!"

Teljesen egyetértek. Miféle statisztikák azok amelyek szerint minden jelenbeli megbetegedést Covid-ként kell regisztrálni? Az összes egyéb megbetegedés, vírus, baktérium, stb eltűnt és mindenki aki lebetegszik Covid-19. Kész. Ha valaki rákban meghal de Covidra tesztelték időközben, az is Covid-halál. Hiteles statisztikák helyett valóban csak riogatás van, értelmetlen és végzetesen romboló intézkedések. Amire nem figyelnek fel, például az a Stanfordi tanulmány ami bebizonyította már tavasszal, hogy egy influenza veszélyeivel egyenértékű vírus illetve járvány ez a bizonyos Covid-19. Ha aktuális empirikus adatokra támaszkodtak volna, hány ember életét mentették volna meg? (további info az itt közölt egyéb kommentjeimben)
Éppen olvasok egy Farkas Katalinnal készült interjút -- az apropó, hogy az elmefilozófust az európai Analitikus Filozófiai Társaság legújabban az elnökének választotta, de ettől eltekintve is Betegh Gábor és két-három másik filozófus mellett a hazai filozófiai középgeneráció legjelesebbje --,…..
EXBlogger 2020.10.14 13:26:48
A helyzet az hogy nem hal ki egyetlen utca sem sehol.
Sőt, még az évi halálozási számok sem haladják meg a normális szintet, egyetlen országban sem, nemcsak nálunk.

Aki tud angolul és érdekli hogy mi is zajlik itt valójában egy német jogász elmondja, egy nemzetközi orvos, tudós és jogi szakértő csoport kutatási eredményeit. Ha nagyon gyengén akarom kifejezni magam, óriási nagy a baj gyerekek. Emberiségellenes bűntettről van szó, túlzás nélkül:
WATCH: Int’l Lawyers Bringing Class Action Over “Covid Scandal” Litigators describe lockdown as “the greatest crime ever committed against the public”
off-guardian.org/2020/10/05/watch-intl-lawyers-bringing-class-action-over-covid-scandal/

Sajnálom hogy Orbánt ennyire elvitték az erdőbe az otthoni orvos-társadalom megfizetett hasznos idiótái. Az amit politikai úton nem tudott elérni a globalista világelit, elérte ezzel a vírus-narratívával.
Orbán legalább menti a menthetőt, de nyugaton valóban súlyos a járványügyi intézkedések hatása.

Mi eme álpandémiának a lényege (az angolul nem tudóknak) hogy bár a virus létezik, az akörüli adatok és tények mind elferdítésre kerültek.

Többek közt
- adott egy hamis adatokat kimutató téves diagnosztikai eszköz a PCR-teszt, amiről annak feltalálója is elmondta hogy nem alkalmas betegségek azonosítására,
- adott egy hamis tesztelés alapján eredeztetett hamis fertőzöttségi szám
- adott egy tünet-kombináció, aminek alapja lehet épp a Sars-CoV-2 virus de lehet más oka
- akik meghalnak Covid-19 betegként nem ebbe vírusba halnak bele hanem egyéb komorbiditás é vagy a kórházi félrekezelés miatt (NY-i orvos kimutatta hogy a betegek többsége a nagy nyomású lélegeztető gép hatására hal meg, illetve végzetes lehet maga az influenza oltás, mert ez utóbbi alatt a beoltott szervezet legyengül az adott vírus elleni immunitás kidolgozása alatt igy az nem tud egyéb vírussal megbirkózni
- egyetlen országban sincs nagyobb halálozási arány az előző évekhez képest. A médiák tele vannak pánikkeltő szenzációval, és eltorzított statisztikákkal, légből kapott hamis prognózissal.

Tudnám folytatni, de ami a lényeg, nincs pandémia, ami van egy statisztikának csúfolt szám-mágia, ráadásul az egész alapja egy hamis tesztelő apparátus.

Hogy mennyire nincs pandémia, arra egy adat a sok közül, a napokban olvastam hogy meghalt 28 krónikus beteg. Egy tíz milliós országban napi 30 alatti halálozás egy nagyon alacsony szám, nemhogy járványra utalna, annak ellenkezője. Egy éve valószinű egy hasonló adatot kaptunk volna de akkor senki nem figyelt ilyesmire. A maszk sem jelent védelmet semmilyen cseppfertőzéstől (meta-analizis igazolta sokszorosan elvégzett tudományos alapokon álló RCT empirikus tesztek alapján) azaz ezen alacsony halálozási szám minden védelem nélkül adott.

Más szóval nem pandémia van hanem egy óriási mesterkedés annak érdekében hogy a vakcinagyártók hiper-lobbijai eladják a mérgeiket jónéhány milliárd dolláros profittal. Azaz nagy kapitalizmus van szteroidon.
Ha szétnézünk egy kicsit a nagyvilágban, de akár itthon is, azt lehet látni, hogy az emberek egyre felelőtlenebbül viselkednek járványügyileg. Ebből nem csak az következik, hogy a társadalom egy része nem igazán érti, hogy miért veszélyes a járvány, hanem az is, hogy sajnos, problémát jelent a…..
EXBlogger 2020.10.14 11:28:18
@Ekrü: Teljesen igazad van. A sebészi maszk dolga hogy megóvja a nyílt sebet attól hogy a sebész beleköhögjön vagy tüsszentsen. De még az orvosi körökben is csak korlátozott mértékben hordják ezen maszkokat mert az oxigén-hiány és egyéb káros hatásokkal tisztában vannak. Hirtelen amnéziába kerültek eme bizonyos Covid-19 miatt, és amiatt hogy a pánik hatása alatt az orvosok többsége nem képes tisztán gondolkodni. Egymást viszik el az erdőbe, vak vezet világtalan módján.

Egyébként az angolul és németül tudóknak nagyon ajánlom hogy nézzenek utána miért a nagy ellenkezés külföldön a járvány-intézkedések ellen. Alap hogy kint csak a nagycégeket "mentik ki", azok akiket ki kellene menteni, azaz a magánzók hullanak. Másik hogy ezen maszkok egyike sem véd meg senkit semmilyen cseppfertőzéstől, (erről is tudok tudományos anyagokra hivatkozni) ugyanakkor súlyosan egészségkárosító ezek állandó hordása.
A beszámoló rövid lényege:
- ezek a tesztek nem azonosítanak egy vírust, hanem egy RNA szekvenciát, ami azonban nem jelent aktív fertőzöttséget
- akik állítólag belehalnak e vírusba, nem a vírus miatt halnak meg, hanem azért mert egyéb súlyos betegségben szenvednek, és/vagy félrekezelések miatt. Továbbá bizonyos vakcinákkal való kombináció következtében jelentkezhetnek náluk extrém tünetek.
- a világon sehol nem mutatják az adatok azt hogy az eltérőnél nagyobb számú halálesetek történnek. Azaz a pandémia nincs jelen, ami van, egy hamis tesztelés és annak hamisan pozitívra adott eredménye.
- az orvosok nagy többsége nem néz utána a tudományos anyagoknak - így nem látják a hivatalostól eltérő ellenvéleményt
- a cél sok milliárd dolláros profit olyan vakcinákra amire egyébként nincs szükség és az esetek többségében súlyosan káros lehet.

WATCH: Int’l Lawyers Bringing Class Action Over “Covid Scandal” Litigators describe lockdown as “the greatest crime ever committed against the public”
off-guardian.org/2020/10/05/watch-intl-lawyers-bringing-class-action-over-covid-scandal/

Sajnálom hogy Orbánt ennyire elvitték az erdőbe az orvos-társadalom megfizetett hasznos idiótái. Az amit politikai úton nem tudott elérni a globalista világelit, elérte ezzel a vírus-narratívával.
Orbán legalább menti a menthetőt, de nyugaton valóban súlyos a járványügyi intézkedések hatása. Aki tud angolul és érdekli hogy mi is zajlik itt valójában egy német jogász elmondja, egy nemzetközi orvos, tudós és jogi szakértő csoport kutatási eredményeit. Ha nagyon gyengén akarom kifejezni magam, óriási nagy a baj gyerekek. Az egymásnak esés helyett össze kellene egy kicsit tartani.
EXBlogger 2020.10.14 11:53:13
@Drizari: Tudod, az emberiség nagy szerencsétlensége hogy oly sok embernek oly erős a véleménye van oly sok téren, annak ellenére hogy eszükbe sem jut hogy utána is járjanak az igazságnak.
Léteznek olyan emberek, akiknek gyakorta fáj az élet. Akik hosszasan képesek a söröspoharuk mélyére merengve azon filozofálni, hogy mennyire más lehetne minden. Akik órákon át ecsetelik a barátnőiknek, hogy mi és hogyan rossz éppen az életükben. Akik talán azt is elmondják, hogy…..
EXBlogger 2019.11.15 09:02:19
@munkanélküli informatikus:
Nem biztos hogy hazugság, lehet hogy csak tévhit, általánosítás, előítélet. Egyébként pedig teljesen igazad van.

Nagyon sokan vannak akik joggal panaszkodnának, de az efféle általánosítások miatt be van fogva a szájuk. Azok többsége akik valahogy megoldották életük, el sem tudják képzelni hogy valaki saját hibáján kívül hulljon ki a rendszerből. Egész életemen át tanultam, képeztem magam, summa cum laude hallgatóként és szuper-effektív alkalmazottként is. Van két mesterfokú diplomám, emellett többször is szakmát váltottam ahogy éppen a kereslet követelte. Nárcisztikus szüleim pénzzel zsaroltak és minden támogatást megvontak hogy megakadályozzák önállósodásom. Az otthoni fizetésekből, egyedül, családi támogatás nélkül nem tudtam megélni, ezért külföldön helyezkedtem el. Minden munkahelyemen sokszorosan túlteljesítettem a normát, mind mennyiségben és minőségben, erre mit ad Isten, mindenhol azt rótták fel nekem, hogy túl jól dolgozom és emiatt kollégáim . Sőt, mivel nő vagyok, a főnökeim megengedték velem szemben a szexuális zaklatást is, aminek a vége az lett hogy mivel nem engedtem az elképzeléseiknek, további referenciák nélkül maradtam, azaz végül kitúrtak az akkori szakmámból is. Minden egyéb területen pedig hiába jelentkeztem, mert akkorra már túlkoros lettem és "túlkvalifikált".

Na, de ezek szerint ez még nem elég, ha mégis panaszkodnék, mint ahogy itt fenn tettem, egy passzív agresszív valakivé válok, akivel jobb ha senki nem barátkozik. Magyarosan szólva ez azért már tényleg nem semmi. Áldozatvádlás a sokadik hatványon, még akkor is ha valaki nem tudatosan teszi.