Regisztráció Blogot indítok
Adatok
buvarkund

0 bejegyzést írt és 278 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Most visszajövünk a közeli vizekre és megcsodáljuk kis hazánkhoz feltehetőleg a legközelebb található komoly roncsot, melyet valószínűleg sok honfitársunk közelről is megnézett már magának. Jelen úti célunk normál életének egy vihar vetett véget, s vele együtt vállalt…..
Elég volt a cyber térben cáfolatlanul áradó történelmi badarságokból, csodás származásból, összeesküvés elméletekből? Így gondolhatták a Tényleg!(?) honlap  indítói, akik „kutyaharapást szőrével” alapon az őrületeket hazai pályán: neten, mobilon,…..
buvarkund 2013.06.14 11:43:50
@gigabursch:

Az is "jól elárulja magát" aki a "nemzet oldaláról" közelíti a tudományosságot és nem az objektivitást várja el tőle. Az ilyen hozzáállás az áltudományosság egyik melegágya, mint azt a történelem már bebizonyította.
buvarkund 2013.08.25 20:24:22
@Treveri Gall:

Két idézet a hozzászólásodból:

"Tacitus egyik írásában felfortyanva jegyzi meg hogy alig van a kortársai írásaiban olyan amit használni tud mert nem voltak hitelesek!! Plinius szintén."

"Magyarként hogyan lehet kétségbe vonni a gestákban leírtakat?"

Remek önellentmondás egy rövid hozzászóláson belül. Tán azt gondolod, hogy Tacitus vagy Plinius kortársai összevissza minden hiteltelenséget leírtak, ám a magyarországi gesták lejegyzői ezzel szemben minden esetben a tények és a hitelesség géniuszai voltak ?

A gesták ráadásul nem is voltak kortársak, a feltételezett "ősgesta" tényleges tartalmát nem is ismerjük.

Aki úgy érzi jól magát, hogy esetleg tudományosan nem megalapozott, de minden bizonnyal magyar "bizonyosságra" van szüksége mindennapjaihoz, éljen ezzel, igénye szerint, lelke rajta, de a tudományt szíveskedjék a tudományosság elvei szerint működni hagyni :)
buvarkund 2013.09.01 12:02:40
@David Bowman:

A "magyaros tudományosság" ugyancsak súlyos rögeszmék mentén működik.Ez volna az előrelépés?
Vitaindítás céljából csatolom az alábbi videót:http://index.indavideo.hu/video/Muzeum_helyett_bevasarlokozpontban_kapott_helyett_a_hajoroncs_rakomanyaEzek a kérdések merültek fel bennem:Hol a publikáció, a dokumentáció a lelőhelyről?Ki tartja nyilván a leletek későbbi sorsát?Ki…..
buvarkund 2012.08.09 10:24:40
@jakab01:

Szerintem is erről van szó,Zelnik úr nyilvánvalóan okosabb ember annál, hogy olyan kincset vegyen, amit Magyarország területén a mindenkori magyar állam sikerrel elperelhet tőle, mert ugye itt a jóhiszemű tulajdonszerzés szóba sem kerülhet...Bűncselekmény elkövetésének tárgyi bizonyítékaként csak azért nem lehetne lefoglalni, amint az ország területére került, mert tudtommal a Sümegh ügy már elévült.
..
buvarkund 2012.02.17 12:43:13
@Levi/BudapestScenes:

Gratulálok a riporthoz és a riportalany megtalálásához is, érdekes adalék mindenképpen a témához, mert az eddig publikált, fennmaradt levéltári anyagból az következik, hogy a Diósgyőrből idetelepített DB motor főtengely gyártás, valamint a Horthy István Gépgyár lebombázása után sárkányszerelés folyt a kőbányai pincékben, míg a motorok készre szerelése a budafoki pincékben történt, ahová a WM Repülőgépgyára települt. A repülőgépeket viszont Győrben állították össze. A riport viszont egyértelművé teszi, hogy a fennmaradt levéltári anyag ezek szerint hiányos a kőbányai pincékben végzett tényleges gyártási műveletek vonatkozásában.
Tegnap kaptam a hírt Dunaföldvárról, hogy ismeretlen tettes, vagy tettesek levágták a 14. századi hajó leghosszabb fenékdeszkájának egy jelentős szakaszát, magyarul az orr-részt.A lelet semmiféle anyagi értéket nem képvisel. Fűtőértéke sem jelentős.  Kétlem, hogy…..
buvarkund 2011.12.19 22:52:53
@prukker: Kizárólag pszichopata rácsodálkozásra és birtoklásvágyra tudja használni. A deszkából hozzávetőlegesen három vagy négy "luca székét" lehetne készíteni.
Véres bronzkori csaták, kő- és csonteszközök titkai, légi régészet, ékszerek a népvándorlás korból ­- ismét izgalmas eladásokkal várják az ELTE Régészettudományi Intézetének munkatársai és doktoranduszai az érdeklődőket most pénteken, szeptember 23.-án, a Kutatók…..
buvarkund 2011.11.23 22:35:30
@Valaki Valahonnan:

Tanács ingyen: nem "amelyik" hanem aki. Így legfeljebb a középkorban illették az "asszonyi állatot" ami viszont vélhetően nem tesz jót a korszerű trubadúrlírának. :)
- Emberek, van egy jó, meg rossz hírem! – hirdeti ki a hajcsár az evezősöknek a gályán. - A jó hír az, hogy holnap mindenki dupla fejadagot kap, a rossz az, hogy a kapitány vízisíelni akar! Ez a régi vicc jut az ember eszébe, arról a parlamentnek benyújtott új…..
buvarkund 2011.11.04 09:10:25
@Nechuel:

Nem akarlak megbántani, de az ősmagyar állatfajokkal foglalkozó ökofarm (van az országban egynéhány) és a régészeti kutatóközpont ötlete, ami szintén sok helyen felmerül, pályázatokban is, nem annyira egyedi és eredeti, hogy a "lapító többséget" kéne ostorozni. Gondolom, a mesterképzésen foglalkoztok az örökségvédelmi törvénnyel is, ezért kívánom, hogy egyszerre lehess vállalkozó és státusztban lévő régész is, mert egyébként nem fogsz ásatási engedélyt kapni. Amikor ezt megvalósítod, és a vállalkozási bevételt legalább részben a régészeti kutatásra fordítod, akkor majd komolyan leborulok előtted.
buvarkund 2011.11.04 14:05:00
@Nechuel:
Szívből kívánom,hogy megvalósítsd a tervedet és ne találkozz annyi örvénnyel meg gánccsal, ami elvenné a kedvedet. Annyi lelkesedés még majdnem kétszer annyi idősen is maradt bennem, hogy inkább szeretnék leborulni, mint nem:)
buvarkund 2011.11.05 15:56:19
@jakab01:

Üdv Jakab01 !

Amit írsz abban teljesen egyetértünk, részt is veszek ilyen programokban rendszeresen, azért kezdtem azzal a mondókámat fentebb, hogy fontos amit Johnny01 kifejtett. Viszont úgy gondolom, hogy a posztban részletezett probléma nagyobb horderejű annál,mint amit civilek bevonásával önmagában kezelni lehetséges. Az ehhez szükséges erejű (főleg létszámú) civil háttér hiányzik, a néhány jószándékú, és tevékeny, terepmunkára képes civilszervezet léte ellenére. Emellett én is összefogás párti vagyok,valóban a "mentsük ami még menthető" szemlélet kerülhet előtérbe, mert nem marad más.
Ez a sztori nem a Bős–Nagymarosi Vízlépcsőről és a Dunakanyarba tervezett hídról, hanem egy megvalósult projektről szól. 1894-ben hadgyakorlatot rendeztek a Dunakanyarban, amelynek során osztrák és magyar katonai hidászok egy pontonhidat állítottak fel Visegrád és Nagymaros…..
buvarkund 2011.10.16 16:51:34
@balin1223:

A képen egy Birago-féle hadihíd látható, amit Karl von Birago hadmérnők tervezett és 1841-ben vezették be az osztrák császári hadseregben. így Görgey is ezt ismerte mint hídanyagot, ezért - egyébként személye iránti elismerésem mellett sem - beszélnék saját "hídépítési módszeréről" A birago hidat viszont még az első világháborúban is használták.
Mi az a Zenta Projekt?Tavaly ősszel a Vajdasági Vízalatti Kutatók, az Aqua et Archaeologia csoport, az osztrák Triton egyesület és a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztálya megállapodott, hogy közösen nekilátnak az 1697. 09. 11.-i zentai…..
buvarkund 2011.09.13 12:17:34
@jakab01:

Mi is ezzel nyugtattuk egymást a pontonon, amikor kiderült, hogy "a híd túl messze van" :)
Úgy tűnik, vannak dolgok, amiken még a kétharmad sem változtat. A Fidesz-kormány sem mer az öregségi nyugdíjasok juttatásaihoz nyúlni. Ismét egy kicsit több konkrétumot tudtunk meg a Széll Kálmán-tervről. Sajnos tényleg csak egy kicsivel többet, hiszen Matolcsy György…..
Különlegesen gazdag honfoglalás kori temetkezések kerültek elő múlt héten Pest megye délkeleti részén. A korábban teljesen ismeretlen, a mezőgazdasági munkálatok miatt bolygatott és veszélyeztetett lelőhely első leleteit fémkeresőt használó civilek találták meg, és ők…..
A Régiségbúvár oldalon olvasható annak a szakmai vitának az emlékeztetője, amely Pécsett folytattunk november végén egy konferencián a római kori lelőhelyek védelmével és azok fosztogatásával kapcsolatban. A beszélgetésben és vitában több tucat, főleg római korral…..
buvarkund 2011.01.03 21:32:28
@Free biker:

Hm...akár még szimpatikus is lehetnél, csak az a lelőhelyen fémkeresővel ebédelés,csak azt tudnám feledni, ha már személyeskedünk:)
buvarkund 2011.01.03 22:05:50
@Cludius Silvanus:

Tiszta sor, ezért elismeréssel írtam a fémkereső eszköz fejlődéstörténeti leírásodról. Magam viszont jogász vagyok, évekkel ezelőtt azt tapasztaltam, hogy a fémkeresősök nincsenek tájékoztatva arról, hogy mi a fémkeresőzés jogi helyzete. Ezért-mivel a hatályos jogszabályokról tájékozódni mindenkinek joga van - ezen az oldalon kialakult egy együttműködés, ennek eredménye lett az az etikai kódex, ami kapott hideget-meleget mindkét oldalról bőven. Viszont szerintem nem volt rossz kezdeményezés, teszem hozzá az általános jogi tájékoztatást nem magánembereknek kellett volna összehozni, hanem hivatalos intézmények kötelezettsége lett volna. Ezen kívül, most lehet hogy a finom lelkek majd nagyon bunkónak értékelnek de a nyóc általánossal sem rendelkezőknek kb. marad a puskatus, ha se nem írnak, se nem olvasnak, mégis van fémkeresőjük. Ami kizárólagosan úgy lehetséges, hogy azt valaki megveszi és a kezükbe adja, közismert lelőhelyek környékén, de ez már kriminalisztika...
buvarkund 2011.02.05 18:29:01
@Hadrianuska:

Egy dologra ügyelj, Hadrianuska. Mivel névvel azonosíthatóan szólok hozzá itt, az ilyen hozzászólást nyugodtan értékelhetem rágalmazásnak, és személyiségi jogaim megsértésének, ha úgy gondolom. Kérhetem IP címed azonosítását és leperelhetem rólad a gatyát:)
Hogy mi történt pontosan péntek este Kairóban, az Egyiptomi Múzeum épületében, attól tartok, sohasem fogjuk megtudni. Amit a szórványos hírekből egyelőre tudni lehet, az hogy miután a rendőrség a tüntetők nyomásra elhagyta a Tahrír teret, több fosztagató hatolt be az…..
buvarkund 2011.02.03 12:04:18
@Zig Zag:

A legjobb, mikor azt sem lehet tudni ki kivel van:) A frissen kinevezett Zahi Hawass nyilatkozata a Washington Post kérdéseire :

"A fosztogatások sokak szerint a műkincsek visszakövetelésére indított kampány sikerességét is alááshatja: a Mubarak elleni elégedetlenségek ugyanis pont pár nappal azután robbantak ki, miután Havvász visszakövetelte Nofertiti büsztjét a berlini Neues Museumtól. A kritikusok szerint jelen helyzetben a nyugati múzeumok méltán érvelhetnek azzal, hogy a kincsek nem lennének biztonságban a Nílus-parti országban, még annak ellenére sem, hogy azok nem Kairóban, hanem a most épülő, új egyiptomi múzeumban kapnának helyet.

Havvász szerint azonban ezen aggályoknak nincs létalapja: az egyiptomi kincseknek Egyiptomban a helye, még akkor is, ha az egyiptomiak úgy döntenek, hogy elpusztítják azokat – nyilatkozott a Washington Postnak.

forrás: mult-kor.hu

Remélem hogy ezt a primitív populizmust a tömegek előtti népszerűségnövelőnek szánta és nem komolyan gondolta, mert akkor tényleg nagyobb a baj még annál is mint amire számítani lehetett.
buvarkund 2011.02.05 09:42:31
@Inpu: Ez esetben ismeretlenül is kénytelen vagyok megkövetni Hawass-t a történelmi bulvárportál "nem Moszkvában osztogatnak,hanem Leningrádban fosztogatnak" pontosságú hírének minden forráskritika nélküli ide citálása miatt:)
Ahogyan az - nem túl meglepő módon - bekövetkezett, a pénteki Seuso-konteók megmozgatták az olvasók fantáziáját, s nem kevesen voltak azok is, akik nem voltak restek és egy csöppet utánanéztek a történet szereplőinek, kiegészítendő a róluk tudható  közösségi…..
buvarkund 2011.01.17 22:52:00
Érdekes, hogy ebben az ügyben milyen aktívak amerikai szövetségeseink a Thyssen gyűjteményből való kép visszaszerzés érdekében:

www.mult-kor.hu/20110104_a_wikileaks_es_a_spanyol_mukincsek

Gondolkodjunk, mit tudnánk felajánlani, hátha kiügyeskedik nekünk a trezorból a Seuso kincset, ami majd felbukkan a nemzeti múzeum lépcsőjén stílusosan egy 1979-es népszabadság példányba csomagolva:)
Az alábbi linkre kattintva láthatóak a képek és egy magyar leírás. Bár nem régészet, de van olyan érdekes, hogy itt is közzétegyük:http://granturizmo.blog.hu/2010/10/26/a_vilag_legmelyebb_uszomedenceje#comment-formés egy videó (a youtube-on van több…..
buvarkund 2011.01.16 20:04:05
@régészbúvár:

2010. november 4-e valóban fontos időpontnak tűnik a cég életében, szerintem akkor vásárolták fel:) Az jó jelnek tűnik, hogy székhelye a Jarrow road közelében van, mert ez legalább hangzásában emlékeztet a Yarow rendszerű hajókazán feltalálójára, így már meg is van a hajózástörténeti vonatkozás:)
Több, mint kétéves adósságot próbálok törleszteni az idei év első posztjával. Amikor 2008 decemberében megjelentek az első írások itt, a Konteóblogon, felhívott az egyik régi kollégám és azt javasolta, hogy a mindkettőnket sokáig élénken foglalkoztató Seuso-kincsről…..
buvarkund 2011.01.12 11:03:33
@capture3:

Persze hogy nem, a "slamposság ennyhíti a diktatúrát" kitétel jelentősen érvényesült. Az akkor még nem eszmélt generáció korszakkal kapcsolatos jelenlegi világképéért köszönet a történelemtanárok egyesületének. Eszembe jutott egy majdnem témába vágó esemény: Az 1970-es évek második felében mint a pártállam szekerét csapágyasra toló,véres szájú úttörő, az elnyomatás közepette megvásároltam a Pajtás újság nyári magazinját, abban volt egy cikk "építsünk fémkeresőt" címmel. A kapcsolási rajz mellett le volt írva, hogy milyen alkatrészeket kell megvásárolni az Ezermester-és Úttörőboltban ahhoz, hogy kb. 5-8 cm érzékelési távolsággal működő fémkeresőt alkothassunk. Jóskának viszont a fentebb megismert profil alapján ilyenje sem volt valószínűleg, míg civil ruha viselési engedélyt az eltávra simán kaphatott, különösen ha ilyen népszerű volt felettesei körében...
buvarkund 2011.01.13 14:19:16
@tiboru:

Ha feltesszük, hogy Jóska a feletteseinek is "adományozott" néhány darabot,és közülük nem volt mindenki gyűjtő, vagy esetleg nem fordított gondot az eladásra, akkor azok legvalószínűbb fellelési helye a pápai tiszti lakótelep 1970-es évek végén kikapós szépasszonyainak lakása,a tv. tetején a porcelán cicától jobbra:)
A régészeti lelőhelyeken rejlő ingó és ingatlan leletanyag nemzeti kincsünk, aminek védelme, őrzése, gondozása és kutatása a régészeti és örökségvédelmi intézmények feladata. Különösen az ingó leletanyag van veszélyben, korábban inkább a gondatlanság és felelőtlen…..
buvarkund 2011.01.08 10:16:13
@ninjaficus:

Nos, nézzük meg közelebbről: Angliában rögvest eljárás indul, amikor valaki más földjén engedély nélkül keresőzik (ami a magyar keresősök jelentős részének tulajdonsága) Németország egyes tartományaiban a hazainál szigorúbb feltételekhez kötött, Franciaországban kategorikusan tilos, Görögországban szintén. Keletebbre, az unión kívül meg már nem is mennék, mert ott a fémkereső elővételét követő azonnali letartóztatás mellett más kellemetlenségek is érhetik az embert. Az Uniós tagságnak az örökségvédelmi törvényekhez semmi köze, mert a tagállamok nemzeti szabályozásába tartozik. Volt rá kezdeményezés, hogy legyen közös uniós szabályozása az örökségvédelemnek, azonban a déli, hagyományosan tiltáspárti tagállamok nem tudtak közös nevezőre jutni a műkincs kereskedelemben leginkább érdekelt gazdag tagállamokkal, vajon miért ?
Az itt talált olyan leletek mint a Seuso kincs, csak akkor maradnak itt, ha megtalálójuk kiforrott közösségi gondolkodású ember, ugyanis a fizetőképes kereslet nyilván jelentősen erősebb mondjuk Angliában vagy Svájcban (sőt akár Oroszországban is ). Így lehet itt akármilyen szabályozás, ha valaki el akarja illegálisan adni a leletet, akkor el is fogja, vagy legalább megpróbálja.
Örvények titkai Gyarapodás 2010.10.04 12:01:01
Szombaton reggel megszületett a fiam, Tóth Marcell. Mindenki jól van. Lesz némi elfoglaltságom, aminek örülök. A blogot és a búvárrégészetet eddig is össze tudtam hangolni a családdal, úgyhogy természetesen lesznek még programjaink!..
A barabási rendőrök 2010. április 10-én négy személyt igazoltattak az ukrán – magyar határ közelében. A tiszakerecsenyi határ meglehetősen eldugott részén fémkeresőző személyekre a helyi lakosok figyeltek fel, akik határsértőknek nézték a gyanús idegeneket, így…..
buvarkund 2010.07.14 14:06:22
@Zsos:

No comment:) Amennyiben nem lennének szövegértési gondjaid, akkor megértetted volna, hogy a régész és a régészeti búvár nem ugyanaz, mivel a mondatomból kiderül, hogy a régészeti búvár egy búvár végzettség.

Sok sikert a fémkeresős érdekvédelmi és/vagy jogvédelmi szervezethez, széles körű tagságot kívánok, mert egyedül nehéz lesz :)
buvarkund 2010.07.14 16:14:10
@Zsos:

Régészeti Búvár tanfolyamot 2006 óta lehet végezni, aki az MRMT Búvárrégészeti Szakosztálya keretében végzi a tevékenységét annak van is, vagy régész akiknek nyilván nem kell. Hogy minek a hitelességében vagy biztos, az a magánügyed, mindenesetre a Blog szerzőjét (nem én vagyok) ismeretlenül, anélkül hogy megnézted volna miről van szó, kár vélt hiteltelenséggel sértegetned, de körülbelül ez a kalibered.

Találd meg a képzett, gyakorló és sikeres jogászokat, akik majd asszisztálnak neked, (ingyen nehéz lesz) mert nagy szükséged lesz rájuk, stílusod és felkészültséged alapján úgy tűnik:)
Igencsak meglepődtem, amikor tegnap egy volt gimnáziumi osztálytársam felhívott, hogy fia 8. évfolyamos kompetencia tesztjének szövegértési feladatai között ott szerepelt a drávatamási bödönhajókról szóló…..
Az alább látható jelenséget az április 18.-i szonarazáson találtuk. A képet több, egymást átfedő szonárfelvétel összeillesztésével készítettem. Szerintem ez az egyik legizgalmasabb jelenség. Arra tippelek, hogy hajóroncs. Kora, állapota ismeretlen. Lehet elmélkedni, hogy mi is…..
buvarkund 2010.04.28 12:38:57
@régészbúvár:

A hajótest vonala és elhelyezkedése a képen kb. ugyanúgy néz ki mint a szuezi öbölben 1869-ben elsüllyedt Carnatic:) Még második világháborús hajónak is hosszúnak és karcsúnak tűnik, és mintha visszahajló fartükre lenne...csak meg kéne nézni:)
A Pilis-Visegrádi-hegységben számos helyen találkozhatunk olyan utakkal, melyek eredete az idők homályába vész. Közöttük néhányról azt tartják, hogy még a római korban készültek. Bár ezek egy részét a Második Világháború idején régészek is dokumentálták, pontos korukat…..