Adatok
richelieu
14 bejegyzést írt és 90 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Richelieu mindig bőséges körítést ad a sztorijaihoz, nincs ez most sem másként. Tulajdonképpen ezúttal is mindenki életben maradt, a lényeg talán leginkább az, hogy nem csak nagy, fekete, lesötétített autókban ülnek közlekedésre és úgy általában közösségi létre…..

Az történt, hogy az oda járó tömeg teljesen lepusztította a kocsmánkat, ezért azt a blog.hu szakértő gárdájának renoválnia kell és mivel erősen felújításra szorul szeretett vendéglátóipari egységünk, ezért ez eltarthat egy ideig. De nyár van, dög meleg, miért is…..
richelieu
2009.11.26 18:01:10

Megvolt az első reggeli adás a Sláger helyén, a 100.8-on sugárzó Neo FM-en és a Danubius 103.3-as frekvenciáját elnyert Class FM-en. Politikáról egyelőre szó sem volt, érezni lehetett, hogy más rádiót hallgat az ember. Én azért kapcsoltam be reggel mindkét adót, mert meg mertem…..

Kissé hosszúra nyúlt alkotói szabadságomat követően (elmerültem a közélet izgalmas de végtelenül egysíkú bugyraiban egy másik blogon) újra itten vagyok, és visszatérésem mi sem tehetné kellemesebbé, mint az a legújabb Head and Shoulders reklám, mely alapján újra kell…..

Richelieu magához képest nem is írt most olyan nagyon sokat, másokhoz képest azért mindenképpen. Visszatérő probléma a kétsávos körforgalmak használata, valahogy Magyarországon ez sokaknak még mindig nem meg. Alulírott hazai autós azzal a tiszteletteljes tiszteletteljes kéréssel…..

Visszatérő szófosó levélírónk, Richelieu, megpróbált jófej lenni azáltal, hogy a feleségét és annak barátnőjét elfuvarozza a hétvégi Madonna koncertre, aztán meg vissza. Mindkét irányban belebotlott egy-egy idiótába, íme részletesen: Ez a poszt, előre szólok,…..

Linda sztorija üde színfolt a sok anyázós, mérgelődős, erőszakos történet között. Nincs is viccesebb annál, mint amikor egy zselés hajú faszacsávó nekiáll vagánykodni, hogy bevágódjon, aztán néhány pillanat alatt egymás után többször is beégeti magát, egészen a…..

Akik rendszeresen olvassák a blogot, egészen biztosan találkoztak már Richelieu nevével és azt is tudják, hogy ha ő ír, akkor sokat. Ezúttal egy idióta után eredt, hogy kérdezzen tőle ezt-azt, de végül feladta az üldözősdit, mielőtt nagyobb baj lett volna belőle. A történet…..

A pannon talaj fura hatással van a legpatinásabb cégekre is. Vegyük például a HSBC-t, ami a világ egyik legismertebb, multinacionális bankja, elegánsan visszafogott londoni felhőkarcoló-székházzal. És vegyük S. D. G.-t, a Homár-olvasó magyar nőt, akit igazi kafkai hangulatban…..
richelieu
2009.04.02 11:26:11

[UPDATE: 2009. 07. 24.]A kocsma renoválás idejére bezár, a felújítás befejeztéig várunk mindenkit a sörsátorban!Jó kis társaság alakult ki itt a blogon, aminek kifejezetten örülünk, ám ezzel együtt sokszor az egyes témák elkanyarodnak nem pont oda illő témába. Létrehoztuk…..
richelieu
2009.02.13 11:01:29
richelieu
2009.02.27 13:03:22

Alábbi két történetünk ezúttal praktikus tanácsokkal szolgál a közlekedésben megfáradt idegrendszerű autósoknak. Richelieu írja le tapasztalatait némi "beletörődéssel" fűszerezve. Ti mit gondoltok, érdemes egy kicsit elhatárolóda közlekedeni, vagy ne hagyjuk annyiban…..
richelieu
2009.02.13 08:41:06

Nem lehet nagyon olcsó az ilyen méretű gumi, pedig muszáj lesz legalább kettőt beszereznie a lenti benzinfaló szörny tulajdonosának, ugyanis szabálytalan parkolás közben valahogy defektesek lettek az első kerekek. Szerintetek így kell ezt elintézni, jogosnak érzitek a megoldást,…..

Gáborhoz hasonló halálközeli élménye bárkinek lehet egy magyarországi autópályán, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a közlekedők egy része még mindig úgy hiszi, halhatatlan testet kapott és terminátor módjára közlekedik. Január 27-én, kedden reggel 9 körül mentem…..

Bélbolyhos jó napot!Azt hiszem itt az idő elfogadnom, hogy nem vagyok se fiatal, se modern. Én bizony csak úgy, mondhatni nur so alapon eszem néha dolgokat, és ebbéli szándékomról nem értesítem előre sem a bélflórámat, sem az ott tüsténkedő bolyhokat, de legkevésbé a…..

Vic torio hiányolja az utakról a rendőrséget, azt a fajtát, ami hű a nevéhez és valóban rendet is tart. Vagy legalább van. Bár amióta sorozatosan lejjebb és lejjebb került mindenféle valós vagy valótlan ügyek miatt a rendőrség respektje, sokszor még a jelenlétük sem segít…..

Richelieu jó szokását tartva újabb szösszenettel -vagyis mindjárt kettővel- ajándékozza meg a lelkes olvasókat és kommentelőket. A végkövetkeztetés pedig, hogy a legjobb ha a mező közepén közlekedünk gyalogosan, de ez manapság nem tűnik túlságosan reális…..

Jó napokat ismét!Érdekes témát szeretnék feszegetni ma. Nyilván mindenkiben ott feszeng évek óta egy gondolat, amely magányos vasárnap délutánokon újra és újra előtör belőlünk, a buszon állva is ezen morfondírozunk, miközben a mellettünk álló SUV-ben a dvd lejátszón menő…..

Már kezdtük azt hinni, hogy jól bejáratott udvari krónikásunk, Richelieu mindent kiírt már magából amit lehetett és világgá ment élményeket gyűjteni, hogy aztán tíz év múlva mesélje el mindazt, ami történt vele idő közben. De nem, itt van köztünk és ma is autóval ment…..
richelieu
2008.11.25 14:11:57
ja van blogom, de nem árulom el...
www.rek-lama.blog.hu
Amúgy átlagos reggel ide v oda, ha szaggatott vonal van, és a felüljáró kezdete kb 250 méter, már miért ne soroljak be, ha nem pofátlan vagyok, nem bunkó, és megy a forgalom?
De amúgy igaz...uncsi a sztori...sőt
PHOTOSHOP!!!!!!
www.rek-lama.blog.hu
Amúgy átlagos reggel ide v oda, ha szaggatott vonal van, és a felüljáró kezdete kb 250 méter, már miért ne soroljak be, ha nem pofátlan vagyok, nem bunkó, és megy a forgalom?
De amúgy igaz...uncsi a sztori...sőt
PHOTOSHOP!!!!!!

Figyelem, előre szólok, hogy nem lesz se vér, se drog, sem pedig szex a következő történetben, amelyet Álmostól kaptunk, sőt, az egésznek számotokra borzalmas, pozitív kicsengése lesz. Tulajdonképpen a szexnek is lehetne, de az meg nem ez a blog, amíg valaki nem ír nekünk egy…..
richelieu
2008.11.19 15:07:19

Jó napot kívánok Mindenkinek!Remélem mindenki jól van, és nyitott egy újabb szépségre, egy gyöngyszem megismerésére reklámaink világából.....Na akkor ennyit a jófejségről, így a hétvége hullámai között. Ismét ujjbegyet kell ragandom, mert nem tűrhetem. Az utóbbi időben…..

Gyakorlatilag amint megszületett az autózz!kocsma - off topic, amellett, hogy nem lettek teleszemetelve a posztok, azonnal jött tőletek az ötlet, hogy ha már itt kocsmázunk, akkor ugyan üljünk már be valahová egy este személyesen is megismerni egymást, aki pedig ott volt júliusban…..
richelieu
2008.11.14 15:08:55
richelieu
2008.11.14 15:15:01

Először is, akik némileg már ismernek, azoknak leszögezném, hogy nem minden narancs színű Swift sofőrje idióta baromállat. Szegény autó nem tehet róla. Na de hogy a lényegre térjek, György összefutott egy ilyen hülyegyerekkel, akit nem túl magas intelligenciával áldott meg az…..
richelieu
2008.11.13 10:08:57
richelieu
2008.11.13 10:39:45

A fontos emberek sosem érnek rá. Úgy tűnik Zoli olyasvalakivel találkozott aki csak szeretne az lenni, mert egy másodperc késést sem engedhet meg magának. Szerintem kellene egy szégyenfalat is csinálni az autózz! Blogon. A mellékelt képen látható GZN-944 nagyon siethetett ma…..

Lehet, hogy NorbArt sztorijával bővül a sztereotíp körbe tartozó Suzukik színskálája? Mindenesetre párjának és neki ezúttal egy fehér példánnyal gyűlt meg a baja és alapjáraton 90/60-as vérnyomása is jócskán az egészséges határérték fölé kúszott egy nyugdíjas…..

Van nekem is ismerősöm, aki keveredett már pisztollyal fenyegetős helyzetbe, ott még egy figyelmeztető lövés is eldördült. Gyula külső szemlélőként nézett végig egy hasonlót, ami közben majdnem őt is lelökték az útról. Jó kérdés, hogy egyáltalán mit keres fegyver egy…..
richelieu
2008.11.03 08:55:39
richelieu
2008.11.03 10:14:19
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nos, akkor ismét:
- nem direkt írok így, hanem így sikerül;
- nem gondolom, hogy tudnék írni;
- elmeséltem egy sztorit és ennyi;
- kedves távolkeleti segédmunkás, sok jó további segédmunkát, de nyilván Neked is feltűnt, hogy csak Te nem használtál írásjelet, és nem kezdted nagyb etűvel a mondatot. De ez senkit sem zavar, mert ebben a műfajban ez szinte elvárt. Hát így.
Good night to all!!
:-)