Regisztráció Blogot indítok
Adatok
0Hanga

0 bejegyzést írt és 59 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
És igen, most már szó szerint is vehetjük a címben szereplő "kutyameleg" kifejezést, hiszen már négylábú kedvenceinknek is van hely a strandolásra, így lehűthetik magukat a nagy melegben.  Biztosan sok gazda igyekszik kutyáját a nagy nyári melegben vízpartra vinni, hogy egy…..
Akkora állatot öltek meg Balatonbogláron, hogy a partra húzott testet még nézni is fárasztó volt. Nyomban fel is iratkozott mindenféle rekordos listákra.Valami elvarázsolt hely lehet a balatonboglári kikötő. Minden idők legnagyobb kifogott harcsája is boglári volt (2007, 103 kiló,…..
Erre a történetre még emlékezhetnek néhányan, akik annak idején kezükbe kaphatták a három nagy, rejtélyekkel foglalkozó könyvek egyikét. Sajnos már nem emlékszem a pontos címükre. Puhafedelű, A/3-as könyvek voltak, tele mindenféle finomsággal, mint a Loch Ness-i szörny, a…..
Egyre több a borvidéki összefogásra épülő rendezvény - Eger, Somló, Szekszárd és Tokaj már visszatérő vendég a fővárosban - ezúttal pedig a Balatonboglári Borvidék tart bemutatót Budapesten. Május 5-én délután négytől este kilencig egy híján húsz pince borait lehet majd…..
Hollywoodban senki sem kerülhet a halhatatlanok közé, amíg legalább egyszer meg nem halt a filmvásznon. Legyen szó természetes vagy erőszakos halálról, negatív vagy pozitív karakterről, a főhős halála mindig katartikus élményt kell, hogy okozzon. Hitelesen, megindítón meghalni…..
Nem Ted Bundyról vagy Csikatilo elvtársról lesz szó a posztban, hanem azokról a színészekről, akiket többek között a Screenjunkies nevű oldal csak TV Cancerként (sorozatpestis, copyright by Sorozatjunkie) emleget, mert amihez hozzányúlnak, az az esetek kilencven százalékában gyors…..
0Hanga 2010.03.24 10:43:10
@napocskin9: Én meg Erick Avari- ra gondoltam ő is azt sok sorozatban megfordult. :)

Mondjuk nem hinném, hogy a annyira a szinész hibája lenne, ha behal sorozat részben lehet , de ha meg rosszul játszik le lehet cserélni. Vagy inkább ők válaszák meg rosszul a filmjejiket,vagy egyszerűen nem szerencsések.
Nálunk nem elterjedt szokás, hogy a postai bélyegekre művészembereket rakosgassunk, de ha netán mégis előfordul, akkor biztos nem a nemzet nagy nevettetőit, ne adj isten zenekarait pakolja a Magyar Posta a nyalható hátú papírdarabokra, jól is néznénk ki ha egy szép napon a Hooligans…..
Majd egy hónappal ezelőtt harangoztuk be a Viasat3 új "átváltoztató" show-ját, ami akkoriban még a szereplők keresésénél tartott, mi viszont azt találgattuk, hogy vajon ki lesz az a műsorvezető, aki hasonló karakterrel bír majd (hogy finoman körülírjuk azt, hogy az…..
comment:com A varázsló kertje 2009.09.01 16:30:00
Ha tegnap kimaradt Vágó debütálása a TV2-n, ma még bepótolhatjuk úgy, hogy ne röhögjenek ki a kocsmában: Párbaj - Játssz agyban, játssz nagyban! (19:05 TV2), vagy legalább olvassuk el, hogy mit gondol róla kiricsi. Aztán jöhet a Zabriskie Point (20:00 Cinemax), vagy egy angol film…..
comment:com A rókaszemű menyecske 2009.08.31 16:30:00
Ma kezdődik a TV2 őszi szezonja: indul Vágó István új műsora, a Párbaj - Játssz agyban, játssz nagyban! (19:05), folytatódik a Jóban Rosszban (20:15), és kezdődik a Celebműszak (20:50). Akit nem érdekel a csillagkúti vergődés meg a celebszívatás, válassza a Beugrót (20:10 m1)…..
Jó messze van még, de azért beharangozzuk Jamie-t, ugyanis jön vissza a Spektrumra. Mármint Jamie Oliver. Tudjuk, vannak, akik utálják, ahogy kevergeti a rukkolasalátát, meg ahogy a tésztát gyúrja, de hát ezért amúgy is háromszorosan megfizettek neki az olasz háziasszonyok, amikor…..
Broyles végre rászánta magát, és az előző rész végén Dr. Boone-tól szerzett információk alapján megalakítja a nyomozócsoportot, ami a ZFT-t, konkrétabban a ZFT és William Bell közötti kapcsolatot fogja felderíteni. Charlie most már joggal pattoghat, ő lett az osztag vezetője…..
A japánok lelkesedésének nincs határa, ezt eddig is tudtuk, de azt nem, hogy az ottani Harry Potter-fanclub legvérmesebb tagja spontán infarktus- és/vagy orgazmusközeli állapotba képes kerülni attól, ha megérintheti az egyik HP-szereplő szempilláját. Maga az interjú az…..
0Hanga 2009.07.23 09:29:25
Építőmunkások kötik be éppen a dinamitot, csak most nem építenek, hanem rombolni készülnek. Mindenki visszatért a körútjáról, senki nincs az épületben, az egyikükön mégis rossz érzés lesz úrrá, és a visszaszámlálás megkezdése után visszarohan az épületbe. Az…..
0Hanga 2009.06.30 10:43:48
@Szugló utca: Igen nekem is feltünt a notesz vándorlása pedig nem nagyon szokott az ilyesmi feltünni nekem.
hogyvolt Alias 5x06 - Solo 2009.04.01 13:00:00
Pár másodperces összefoglaló után átlag középosztálybeli családnál nyitunk, apuék focit néznek, a lány netezik, minden a lehető legnagyobb rendben, igaz? Nem igaz, egy sötét alak tűnik fel a háttérben, aztán annyi az áramnak, majd a sötétség leple alatt a család is eltűnik…..
Azzal kezdünk, amivel zártunk, Doakes továbbra is azt ordibálja, hogy Dexternek meg kell ölnie őt. A másik lehetőség, hogy elengedi, de az semmiképp nem megy, hogy magasról teszik rá. Dexter viszont épp erre készül: el kell látnia a sebét, meg az FBI-os ügynököket sem hagyhatja…..
Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon. A Dexter következő epizódja természetesen csak ma este lesz, nem figyeltem oda az élesítéskor - mea culpa, mea maxima culpa. Remélem nem sok embernek kúrtam el a ma esti szórakozását. A poszt holnap reggel 11-kor, változatlan formában, az eredeti…..
hogyvolt Smallville 7x05 - Action 2008.11.17 12:29:00
Clark engedélyt adott egy stábnak, hogy egy sokmilliós képregényfilm pár jelenetét a farmon rögzítsék. Smallville java csakhamar a környékre tódul, hogy kilesse a kulisszatitkokat. Az egyik jelenet felvételbe azonban hiba csúszik, és a főszereplő szupersztár, Rachel Davenport…..
hogyvolt 24 3x15 03:00-04:00 2008.11.07 12:01:00
3 óra. Az előző részben megtörtént az, ami sokaknak nagy örömet okozott, míg mások sajnálkoztak. Jack kinyírta régi ellenségét Ninát, így az mehetett Sugárberci apjuk után, és megérdemelt szabadságukat töltik valahol a Karib tengeren. Mondjuk én kifejezettem örültem, hogy a…..
0Hanga 2008.11.11 10:33:21
66 éves korában elhunyt Michael Crichton, regény és forgatókönyvíró. A régóta rákkal küzdő író könyveit (pl. Androméda-törzs, Jurassic Park, Idővonal, stb.) világszerte 151 milió példányban adták el, korunk egyik legkeresettebb bestseller-írójának számított. Nem csupán…..
hogyvolt House 4x11 - Fagyos 2008.11.06 11:00:00
Ez volt az a bizonyos Super Bowl utáni epizód tavaly, az ilyenekkel mindig igyekeznek valami nagyot húzni a stúdiók. A Grace Klinika anno három meztelen csaj egy zuhanykabinba való elhelyezésével próbálkozott, a House pedig egy izgalmas esetet kínált izgalmas körítésben. A hetibeteg…..
Akármennyire elbénázták a Sztárok a fejükre estek-et, ha tíz, celebnek nevezett bohócot végigutaztatnak Afrikán, hozni fogják a formájukat. Ráadásul a második epizódra sikerült egy nagy raftingborulást összehozni valahogy, egyébként azok a jelenetek tényleg jól is néztek ki.…..
Itt a vége a második évadnak, amit sajnos a sztájk tönkrevágott egy kicsit, de sebaj, majd a harmadik jobb lesz. Nem foglaljuk össze az eseményeket, amik idáig vezettek, ott van fent a Hősök-tag, tessen használni és olvasni kicsinyég. Mohinder törött orrával indulunk, hazaér, és…..
A Bennet-házban pakolás van, hiszen Klermackó köcsögsége miatt most megint lehet költözni, de persze a Lázadó És Meg Nem Értett Tinilánynak van a legnagyobb pofája, és csírlídör ruciban parádézik fel s alá, nem megyek én innen sehová, bekaphatod fater, mondja. Ilyen esetekre…..