Regisztráció Blogot indítok
Adatok
oc

4 bejegyzést írt és 130 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lakberendezéssel foglalkozó szakemberek elárulták, hogy mi az a 6 divatos irányzat, trend, amit egy kicsit már unnak, és szívesen lecserélnének – azt is elárulták, hogy mire. Persze ha olyasmit talál a listán, amit Ön imád és el se tudná képzelni az otthonát nélküle,…..
Az egyik legváratlanabb dolog, ami 2017-ben történt velem, hogy egy baráti sugallat hatására elkezdtem nézni a Tóth János című sorozatot. Idén előtte olyanokat néztem, mint a Homeland, Fargo, The Handmaid's Tale, The Man in The High Castle, szóval mi sem állt távolabb tőlem, mint egy jó kis köztévés…..
Közeledik az év vége, és ezzel elkezdődik a céges évzáró bulik időszaka. Ilyenkor mindenki kiereszti egy kicsit a gőzt, és ebben a túlzott italozás is szerepet kaphat. Ilyen állapotban sokszor azok a kollégák okozzák a legnagyobb meglepetést a viselkedésükkel, akiket eddig szürke kisegereknek…..
Továbbra is azt mondjuk, hogy van helye az amerikai konyhának egy panel lakásban is. Kényelmes kifogás, hogy ez csak egy divat. Olvasói visszajelzésekből tudjuk, hogy egyre többen szeretnék kinyitni otthon a teret. Ők legalábbis erre gondolnak, amikor felvetődik, hogy miként lehetne otthonosabb a…..
Az Otthontérkép sorozatában, összegyűjtöttük nektek az elmúlt hét legmegérősebb eladó és kiadó otthonait, olyanokat, melyek jó szolgálatot tehetnek egyetemistáknak, fiataloknak. A válogatás alapját ezúttal a lokáció és az ár adta. ..
Taxisofőrnek lenni egy szakma. Jól kell tudni vezetni, ismerni kell a várost, kell tudni emberekkel foglalkozni, elfogadható megjelenés kell hozzá, a közlekedési viszonyokat percre készen kell ismerni.Sok ilyen taxis van Budapesten, de sajnos nem elég. Nem elég, mert egyre többször nem tudnak a…..
Szent karácsony ünnepén mindenkit elkap az ihlet, szeretjük egymást gyerekek, még a fikamatyi poszterekből is előbukkan jobbik énjük. Mikor máskor összegezhetnénk az elmúlt év faszaságait? Mert bármennyi mocsokság is történt 2014-ben, mi is kerestük a jót és észre is vettük.…..
A Budapestről az agglomerációs településekre költözés és az onnan való visszaköltözés, majd egy következő generáció újabb kiköltözése, és így tovább, újkori történelme egy pár évtitezede tartó és folyamatosan változó jelenség. A nyugati, keleti, déli és északi…..
Lenyomják a megasztárosok az X-faktorosokat, már ami az énekesek gázsiját illeti, írja a Blikk. A lap birtokába került ugyanis egy "gázsilista", amiből kiderül: Tv2 felfedezetteinek magasabb a tarifája, és a keresettségük nem is tiszavirág életű, hiszen az évekkel ezelőtt…..
Tudjuk, hogy a legszegényebbek több időt fordítanak munkára, mint a szerencsés többség. Ha ez így van, akkor a feltétel nélküli alapjövedelem elleni legfőbb érv nem állja meg a helyét. Vajon van-e realitása egy efféle járandóság hazai bevezetésének?  Szalai Júlia…..
Én természetesen a műegyetmistákra gyanakszom. Nem csak a poén stílusa és a helyszín miatt ugrott be a BME, de az alábbi "felháborodott hangú" levél miatt is, ami pár napja landolt a postaládámban a fenti képpel együtt (nagyításért kattintsatok rá, úgy elolvashatók a feliratok…..
Eltelt néhány nap a román-magyar óta. Azért nem írom, hogy sorsdöntő mérkőzés, mert valójában senkinek a sorsáról nem döntött. Mindenki a helyén maradt, a magyar válogatottat is alaposan helyre tették. Na, jó, nem akarom szapulni sem Egervári Sándort, sem a játékosokat,…..
oc 2013.09.10 11:31:09
@gipsz.jakab: azért zseniális, hogy egy játékról szóló poszt második kommentjében megjelenik a fideSS... :)
oc 2013.09.10 11:45:32
@gipsz.jakab: na várj, akkor ha ma leülök megnézni az észtek elleni meccset, akkor fidesznyik vagyok? jobb lesz vigyázni.

és ha egy barca meccset nézek? az még belefér?
oc 2013.09.10 11:57:01
@gipsz.jakab: Bonyolult ez a politika. mindenesetre köszönöm szépen a jegyem 90%-át, bár meccsre nem szoktam járni, max TVben nézem.
Ellenben jégkorong meccsre annál többször. Azt is Te fizeted? Vagy abba megy az én adómból is?
Mindenesetre köszi!

Barca meccset se nézek, azt csak példaként hoztam fel, hogy jobban megértsem ezt az egészet.
Aki olvassa a Lángoló Gitárokat vagy az Indexet, nézi a Facebookunkat, plusz még a Tankcsapda oldalaival is tisztában van, annak nyilvánvaló, hogy nem felhőtlen a blog és a debreceni zenekar viszonya. Az utóbbi időben a helyzet már odáig fajult, hogy jobbnak láttuk, ha leülünk velük beszélgetni a…..
A kép természetesen csak illusztráció és a Mindennapi hülyeségek blogon jelent meg, csak nagy hirtelen nem találtam más kiadó lakásos fotót, ez meg tök jó, nem? Nem is olyan rég szedtünk össze egy nagy kazal "remek" sztorit az albérletek világából. Van ahol a…..