Regisztráció Blogot indítok
Adatok
andy_cube

138 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A napokban decoupage technikával készített vintage tojásaink ihletet adtak egy másik kézügyes projekt megvalósításához is. Jól tudjátok, nálunk sok minden, talán elsőre kacatnak látszó holmi alakul át, kap új külsőt vagy másik funkciót, hiszen fontos számunkra hulladékszegény életmódra való…..
Régóta szemeztünk ezzel a ragyogó színeket, metálfényű csillogást és kiváló fedést ígérő, ráadásul vegán akvarellkészlettel, mígnem ki is próbáltunk egy készletet, miközben hangolódtunk a tavaszra. Talán akkor is érdemes tovább olvasnotok, ha már rögtön az elején eláruljuk, hogy nem ért minket…..
Sokan kértétek a fahéjrudakra csomózott karácsonyi díszek elkészítésének útmutatóját, ezért a lépéseket összefoglaltuk nektek egy könnyen követhető videóban, amit megtaláltok a folytatásban. Meglátjátok, amilyen szép, olyan egyszerű! A fán épp olyan jól mutat, mint ajándékkísérőként, és ha tetszik…..
Ahány ország, annyiféleképpen nevezik a Mikulást. Egy biztos, szinte minden népnek megvan a maga mitikus ajándékosztó figurája a francia Père Noëltől a lappföldi Joulupukkin át a japán Hoteioshoig. Az viszont biztos, hogy a piros ruhába öltözött, joviális, szakállas öregapó eredetének története…..
Már másodszor vágtunk bele az Inktober kihívásba, amit akárcsak tavaly, idén is veletek együtt teljesítettünk. Akik esetleg nem hallottak a szabadkézi rajzolást népszerűsítő kihívásról és a Rajzshop.hu csapatával közösen szervezett kapcsolódó nyereményjátékunkról, a linkre kattintva minden…..
Ennél a kis süninél nehéz aranyosabbat elképzelni, az elkészítése pedig egészen egyszerű, tehát akár kezdők is nyugodtan belevághatnak. Ha megtanuljátok a technikát, egész sereget gyárthattok viszonylag rövid idő alatt, ami kedves ajándék lehet akár gyerek, akár felnőtt számára, hiszen a süni sokak…..
Hogy a kapcsolódó közleményt idézzük, „ismét megteltek Tállya utcái és pincészetei fesztiválozókkal, idén is nagyon sokan látogattak el a Kerekdomb Fesztiválra. A remek időnek köszönhetően kellemes napsütésben járhatták a látogatók a pincészeteket, hallgathatták a koncerteket, a zenés-, irodalmi…..
A Rajzshop.hu-val közösen indított sorozatunk előző fejezetéből megtudhattátok, mi is az Bullet Journal, más néven kreatív napló, hogyan és egyáltalán miért érdemes belekezdeni, és gyűjtöttünk pár hasznos tippet is, ami jól jöhet akár a tervezés, akár az eszköztár összeállítása során. Akkor csak…..
A blogoláshoz hozzátartozik az is, hogy a bloggerek előszeretettel módosítgatják, csinosítgatják blogjukat. Ehhez pedig némi html/css ismeretre is szükség van. Összeállítottunk egy segédletet, melyben részletesen elmagyarázzuk, hogy hogyan működnek a blog.hu-s tagek. Tanulásra…..
andy_cube 2023.08.28 17:53:39
@TrueFood: Saját sablont használok, de nem tudtam megoldani. Esetleg van valami konkrét tipped, hová kellene beilleszteni?
Még a rutinosnak számító szülők körében is minden évben okoz némi fejfájást az iskolakezdéshez szükséges eszközök beszerzése. Nemcsak azért, mert költséges és sok utánajárást igényel, de nem kis feladat az sem, hogy egyensúlyba hozzuk a gyerekek kéréseit a lehetőségekkel. Ebben az időszakban nehéz…..
A mai bejegyzésünk a türelmesebb olvasóinknak szól, viszont aki veszi a fáradtságot az aprólékos munkához, ezekkel a hihetetlenül szép levelekkel - vagy ha úgy jobban tetszik, tollakkal - díszítheti otthonát. El tudom képzelni pici és nagy méretben, csak önmagában a falon vagy térelválasztó…..
Otthonunkban rengeteg olyan alapanyag található a papírgurigától kezdve a tojásos dobozig, amiket elsőre hulladékként azonosítunk, pedig alkotói szemszögből mindből potenciális játékok lehetnek a gyerekek számára. Ha ezeket is felhasználjátok kreatív tevékenységeitekhez, nemcsak időt és pénzt…..
Személy szerint nagyon kedvelem a régi székek, fiókok, polcok, hokedlik felújítását célzó ötleteket, talán azért, mert valahogy sokkal több ilyesmi kerül hozzám ilyen-olyan lomtalanításokból, mint amennyire eredeti funkcióját megőrizve szükségem és helyem lenne. Mivel az újrahasznosítás is legalább…..
A textilfestés nálunk is többször volt már téma, és várhatóan újra meg újra előkerül majd, hiszen egy nagyszerű lehetőség arra, hogy egyedivé varázsoljuk ruhadarabjainkat, öltözetünk vagy otthonunk kiegészítőit úgy, hogy közben remekül szórakozunk, akár magunk készítjük el a mintákat, akár a család…..
A hatalmas testű víziló nem az a tipikus mesehős alkat, mégis számos kedves történet főszereplője. Ezért, és még sok másért is a gyerekek egyik nagy kedvence, horgolt figurájával nem lőhettek mellé, ha elkészítitek ajándék gyanánt. Mivel horgolással foglalkozó bejegyzés már régen volt,…..
A mai homokfeltöltéssel harmadik szezonját kezdi meg az a homokozó, amit egy kacatmentő akciónk során beszerezett alapanyagokból építettünk kislányunk örömére. Az ágyrácsot egyik barátunk költöztetésekor mentettük meg a hulladékudvartól, de elsődleges funkciója szerint nem tudtuk sehová felhasználni…..
Ezekkel a könnyen elkészíthető, pihe-puha gyapjú szívecskékkel díszíthetjük ajándékainkat, felragaszthatjuk őket képkeretre, felfűzhetjük girlandként, és számos más módon felhasználhatjuk őket, ráadásul nem anyák napjára. Mi például elképzeltük, milyen jól mutatna egy füzér a gyerekszobában, pláne,…..
A kedves ünnepi dekorációk sorából összegyűjtöttünk néhányat, amit percek alatt elkészíthettek és semmi más nem kell hozzájuk, csak néhány olyan alapvető hozzávaló, mint a színes papír, olló vagy a ragasztó. Az ötletek jól jöhetnek, ha kertészkedés, ablakpucolás vagy éppen a konyhai teendők miatt…..
Nem könnyű feladat, hogy fenntartható módon, egészséges hozzávalókból oldjuk meg a legkisebbek tojásvadászatát. Akár a korábban összegyűjtött - úgy gondoljuk, mindenkinek ismerős - műanyag tojásokat is megtölthetjük mindenféle finomsággal, hogy azokat rejtsük el a kertben! Csak egy kis…..
Ha van kéznél pár oldal színes papír, percek alatt készíthetsz néhány aranyos nyuszit az ünnepi dekorációdhoz, a gyerekek szórakoztatására vagy velük közösen! A videóban megmutatjuk, hogyan!..
Annyi kedves húsvéti hangulatra szabott ötlet akad különféle játékokat és dekorációt illetően is, hogy alig győzünk válogatni. Mindenesetre inkább készítsünk tíz papírnyuszit, mint meggondolatlanul vásároljunk egy igazit! Ugyan a kézügyeskedés már önmagában is jó móka, a mai bejegyzésben olyat…..
A bit of DIY is definitely a good thing to do in the first days of spring, so here's a very simple, no-skills but useful tool to put outdoors now, at the beginning of March, to help pollinators of all kinds to reproduce. Inexpensively, using left-over materials that seem useless, you can do…..
Február 21.-e az anyanyelv nemzetközi napja. A jeles alkalom tiszteletére összegyűjtöttünk nektek néhány tudnivalót többek között a magyar nyelv kapcsán, hiszen ez a téma még nyelvészeti diploma nélkül is számtalan érdekességet rejt. A folytatásban fejest ugrunk a magyar ábécé máshol ebben a…..
Ahogy ígértük, azt is eláruljuk, mi kerül a Valentin-napi, saját kezűleg, sütikiszúró forma segítségével nemezelt szívecskékkel díszített papírdobozunkba! Nem nagy dolog, de jól jöhet az ötlet azoknak, akik hozzánk hasonlóan csak jelképesen tartják ezt az ünnepet. Nálunk minden más jeles napon a…..
Mi általában eltesszük a tojástartókat kreatív célokra, mert egy nagyon jól feldolgozható, festhető, vágható alapanyag, amiből számos nagyszerű kreatív ötlet megvalósítható. Korábban készítettünk belőle például merített papírt, hamarosan pedig a tavaszi virágözön elkészítéséhez vetjük be, de akár…..