Regisztráció Blogot indítok
Adatok
amize

0 bejegyzést írt és 146 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hát megszavazták a választási szabályokat - hogy melyikeket, arról érdemes lett volna egy rögtönzött felmérést tartani a parlamenti padsorokban, tudják-e, éppen melyikeket. Az biztos, hogy az utolsó pillanatban Lázár János és Gulyás Gergely vezetésével szanaszét…..
A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal? A dinnyeügy nem friss történés, mi is foglalkoztunk már vele, de Budai Gyula hétfőn nyilvánosságra került szavait nem lehet…..
Nemrég a TASZ véleményt nyilvánított egy nagy vihart kavart oroszországi esettel kapcsolatban. Ahogy lenni szokott a kommentelők nem igazán értették meg, hogy miről is van szó. Történt, hogy Oroszországban egy Pussy Riot nevű fiatal lányokból álló punk banda bement egy…..
Saját beosztottjának húsz évvel ezelőtti nyálas köszöntőjével ünnepeljük lemondott köztársasági elnökünket, hetvenedik születésnapján. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor téptem ki újságból cikket. Ez az éppen ma húsz esztendeje megjelent írás ezek közé…..
amize 2012.05.13 13:42:39
@Rick Astley:
Ki volt az ország első ember és miniszterelnöke hat évig? Hát Gyurcsány. Megtagadod?
A te miniszterelnököd volt. Te szavaztál rá.
Meg a magadfajta ballibsi okostojások.
Kedves látogatók, nekem oly drága kommentelők! Igyekszem mindekinek válaszolni. Moderálás nem lesz, mert ez nem jógyerekblog, valamint a moderálás az nem a jógyerek-szokás szerinti törlés [dürüllés] , hanem valami más. De a fatengelyes blogmotor nem bir el ennyi kommenttel, hát…..
amize 2011.10.09 18:18:22
@légycsapó:
És mit lépsz az Amerikai újságban megjelent cikkre a másik fazontól?
Amúgy Sütő és egy csomó más magyar író sokkal alkalmasabb lett volna a Nobel-díjra.
Imre Kertészt a kutya sem ismerte itthon. Csak a berlini zsidó haverjai.
amize 2011.10.09 18:25:18
@kíváncsivagyok:
Nem pénzról van szó. Kapcsolati hálóról, politikáról.

A magyarok pofájába akarták verni újból és újból az örök témát.
Ehhez a díj volt a legjobb eszköz.
no emisszió Ökopárt-e az LMP? 2011.09.04 08:25:00
Nagy kár, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságok jogköre nem terjed ki a politikafogyasztók érdekeinek óvására. Ha így lenne, bizonyosan óriási bírsággal sújtották volna már az LMP-t magát és mindazokat a médiumokat, akik ökopártnak nevezik őket.Nem az a baj persze, hogy ők a…..
Lehet, hogy a Orbán Viktor atomjaira röhögte magát azon, hogy az EU Elnökeként az EU diktátorát, azaz magát támadta. *** Ugyebár az úgy volt, legalábbis a whig történetírás szerint, hogy Orbán kiosztott egy pár kokit és sallert Brüsszelnek. És persze mi más is…..
amize 2011.07.06 22:26:07
@Brendel Mátyás:
Cohn Benditnek a pedofilia után nincs erkölcsi alapja arra, hogy másokat ő leckéztessen.
A sértéseidre meg nem vagyok kíváncsi.
És nem győztünk. Míg tavaly ilyenkor a Fidesz az IMF ellen vívta gazdasági szabadságharcunkat, függetlenségünkért, ma a Fidesz gazdasági megállapodást kötött Kínával. 1 milliárd eurós hitelkerettel, és 2015-re 20 milliárd dollárra növelt kétoldalú gazdasági kapcsolattal.…..
amize 2011.06.25 19:21:40
@ökörpöröly:
Bocs, már későn szóltam. De ne add fel!
amize 2011.06.25 19:33:13
@ökörpöröly:
Melyik ország felelne meg a te elvárásaidnak?
Ha megtaláltad ezt a tökéletes helyet, kicsit költözzél oda.
Hátha onnan visszatekintve már nem gyűlölöd annyira szülőhazádat.
amize 2011.06.25 19:47:05
@Magyarnaba:
Köszönd az elvtársaidnak, akik eladósították az országunkat.
A régebbi nagyobb kamatozású hiteleket valamiből vissza kell fizetni.
Helyettük kisebb kamatozású hiteleket vesznek most fel, és próbálnak minél többet törleszteni.
Ez van. Ezt kaptuk.
Ha te vagy a szabad világ vezetője, nem guríthatsz szarral. Jól tudják ezt a nagy víz másik oldalán is, nem is játszottak sokat amikor Obamából elnök lett. Az új kocsi nagyobb ablakokat kapott Bushénál, meg hülye nevet is: Cadillac Elnöki Limuzin. Persze nem a név a lényeg, hanem…..
Varánusz IV. Béla beájulna 2011.04.16 06:08:00
Szegény királyaink és egykori magyar nemzetvezetőink szerintem harsányan röhögnének azon a giccsparádén, amit a nevükkel-nevükben a mai politikai elit végrehajt. Szent Istvántól IV. Bélán keresztül Széchenyiig és Kossuthig bezárólag ülnek fent a felhők szélén, és…..
A Daniel Cohn-Bendit interjú meghamisítása miatt ismét előtérbe került a sajtószabadság problematikája. A vicces az, ahogyan az ügy kapcsán mindenki átugrott a ló túloldalára. A korbányimádó majmok a sajtószabadságra hivatkoznak, az ellenzéki cerkófok pedig -és most figyelj!-…..
Igaz, hogy a tegnapi újságban jelent meg, de még azóta is ott van, tehát nem tréfa.Teljesen komoly, hogy a híres - megvágott, ám nem hamisított - hangfelvétel miatt kurucinfósan kipakolta a hódmezővásárhelyi Fidesz három, általuk felelősnek tartott férfi nevét, lakcímét,…..
A nap izéje Elnök úr! Ön teher? 2011.03.18 10:16:00
Még alig csitultak el Schmitt Pál 1964-es, felfüggesztett börtönbüntetéssel végződő büntetőügyének hullámai, máris itt az újabb botrány. Az Index mai cikke szerint ugyanis a köztársasági elnök életrajzában nem szerepel az a több mint egy évre tehető, 1980–81-es…..
Varánusz A diadal íve 2011.02.24 11:14:22
Hetek óta tart az álságos élcelődés a luxus Fideszről.  Lézerblokkolós Audi Hódmezővásárhelyen, kifizetett életbiztosítás Salgótarjánban, faszbúkot megszégyenítő kapcsolati háló Zuglóban, keresetének nagyságára ráébredő Szijjártó Péter vannak porondon, pedig…..
Rohanó világunkban az ember egy senki, ha legalább egy kicsit nem égeti meg magát a pornóiparban: én ezennel letudom a kötelezőt, íme Árpád kedvenc motoros filmje, a legmagyarabb pornó, amit valaha láttam. Egy úgynevezett nemzeti érzelmű motoros garázsában készülhetett, van itt…..
amize 2011.02.15 20:20:36
@légycsapó:
Meg a vörös idióta Kun Béla a maga 133 napos Tanácsköztársaságával. Ez is kemény ok volt arra hogy szétkapják a komcsigyanús Magyarországot és a romjaiból ütközőállamokkal szigeteljék el a Szovjetuniót.
Balra is csapkodjál légycsapó! Volna mit.
A tegnapi határidő lejárta után napvilágot látott, hogy kicsivel több, mint százezer fő vállalta „önként”, hogy kiközösíttetik az állami nyugdíjrendszerből (illetve egyéb szociális juttatásokból) „most és mindörökké”. Nincs kétségünk afelől, hogy…..
 A november 22-én indult Való Világ miatt már harminckilenc panasz érkezett a médiahatósághoz, de az Ifjúsági Kereszténydemokraták Szövetsége panaszbejelentő formanyomtatványának segítségével elképzelhető, hogy ez a szám a sokszorosára fog emelkedni. Stágel Bence, az…..
Meglehetősen aktuális éppen az inkriminált Ice-T nóta médiahatóság általi fordítása, tehát cseppet sem meglepő, hogy beküldés is született belőle.Az első tettes Karcsi.Az Ice-T-gate kapcsán az NHMH lefordította az implikált számszövegét. Nem nyálaztam végig, de úgy…..
amize 2010.12.31 21:56:30
@röhögő:
Igazad van.
Az élet nem ennyire szörnyen komoly. Lazíts!
BUÉK
amize 2010.12.31 22:20:19
@szamarhegy:
Dícséretes dolog. Nem is ez miatt bírálják őket.
amize 2010.12.31 22:29:49
@Közbiztonság Szilárd?:
Egyetértek veled teljes szívemből.
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság december 13-én levelet küldött a Tilos Rádiónak, mivel (uramisten) a rádió korhatárra való figyelmeztetés nélkül játszott egy Ice-T számot. A kurva életbe, a köcsög amcsi rappernek nem mocskos a szája?! "A zeneszámokban angol…..
amize 2010.12.30 23:12:13
@ionsrác:
Nem hallgattam. Csak Budapesten lehet hallani. Viszont minden erről szóló cikket elolvastam akkor.
Nagyon is utólag határolódtak el, amikor rájöttek, hogy ez sok volt. És nem ez volt az egyetlen húzásuk. Előtte a feszületen lévő Jázust nevezték artistának.
Sportot űztek a keresztények gyalázásából. Bűntetlenül tehették eddig.
amize 2010.12.30 23:14:18
@RAMBO:
Primitívnek érzem ezt a választ.
Egy hamis keresztényellenes propaganda áldozata, vagy szándékos művelője vagy.
amize 2010.12.30 23:15:36
@Lófasz Hadnagy:
Ebben a stílusban senkivel nem beszélek. Méltatlan az emberhez.
Jó éjszakát mindenkinek.
Vastagbőr Egyszerűen eltűnt 2010.12.22 14:46:00
Tegyük fel, hogy Te egy céget irányítasz, és történik egy nem várt, és igen kellemetlen esemény, és rávilágít arra, hogy még ha nem is történt emberi mulasztás, akkor is valami nem jól működik a folyamatban, mert ennek így nem lett volna szabad megtörténnie. Mint egy okos…..
Varánusz A koponya királysága 2010.11.17 08:00:00
Hatalmasat döndült mögöttük a becsukódó ajtó. Legalábbis a házban honoló csendhez képest szólt nagyot, és visszhangzott a tágas szobában. Mintha kihalt volna minden, mintha megszűnt volna létezni a külvilág. Mintha a parketta is elégedetlenül percegne most a lábuk alatt,…..