Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fischermonika

38 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1. Az egyéni coaching helyzetben a coach és coachee között kell, hogy legyen kémia, egymásra hangolódás, egymás tudatos és/vagy tudattalan választása. Ezt általában egy orientációs beszélgetés keretében próbáljuk kideríteni, illetve tesztekkel, melyek a "coacholható vagy-e" kérdésre igyekeznek…..
Túl vagyunk Anitával a Halkarikában néhány csoportos coaching ülésen, és mindegyik alkalom után meg kell csipkednem magam, hogy ilyen remek vállalkozónőkkel hozott össze bennünket a sors. Nem tudom eldönteni, hogy szerencsénk volt, és/vagy bevonzottuk a zseniális alanyainkat, vagy egész egyszerűen…..
Jóslatok Emlékeztek még arra, amikor a TV miatt jósolták a könyv halálát? Meg arra is, hogy az internet miatt? És arra is emlékeztek, hogy az e-book olvasók miatt csődbe megy a papíralapú könyvek nyomtatása (az elektronikus könyvek részesedése alig 2 százaléka a piacnak)? Ezzel szemben a…..
Azt hiszem úgy egy éve hallgattam egy talk showt, ahol Almási Kitti vállalta azt a (szerintem) hálátlan szerepet, hogy tudományos háttérrel felvértezve “magyarázta meg”, hogy miért csináljuk ezt vagy azt a hülyeséget a gyereknevelés kapcsán. És volt egy kulcsmondata, amin azóta is rengeteget…..
“There is no decision that we can make that doesn't come with some sort of balance or sacrifice.” “Nincs olyan döntés, amely ne követelne valamilyen egyensúlyozást vagy áldozatot.” Simon Sinek Patrick McGinnis rövid TedTalk beszédében kifejti, hogy azért egyre nehezebb döntéseket hozni, mert…..
Nyelvtanítási módszertan tankönyvek a nyelvtanulás alatt a második, harmadik nyelv megtanulását értik, és a nyelvelsajátítás kifejezéssel a gyermek első, azaz anyanyelvének elsajátítására utalnak. Az utóbbi ugyanis organikus folyamat, a gyermek szemlélődik, megfigyel, és utánoz. Az utóbbi pedig egy…..
A coach közösségünk pár hónapja elkezdett egy magazint szerkeszteni. Havonta írunk bele cikkeket. A GROW modell és a spiraldinamika szerint most a komfortzónából való kilépéssel foglalkozunk, és nekem természetesen azonnal a másik közösségem, a Toastmasters jutott eszembe. Néhány hónappal ezelőtt…..
Időnként megnő azoknak a száma, akik a "de rég láttalak!" helyett "most te akkor mivel is foglalkozol pontosan?" kérdéssel üdvözölnek. Egy kedves ismerősömnek volt egy hasonló posztja pár éve, amiből azt gyanítom, hogy őt is ilyesmivel bombázták. Ő akkor tulajdonképpen azt fogalmazta meg, amit én is…..
Két kedvenc gyakorlatom a business coaching folyamatban a SWOT analízis és az értékfa. Az előbbi a klasszikus SWOT-ból indul ki, annyi finomítással Polgár Lili keze által, hogy a pozitív fókusz címszó alatt a gyengeségek (weaknesses) és veszélyek (threats) átneveződtek fejlesztendőkre és…..
Brené Brown kutató, szakterülete a bátorság és sebezhetőség. A kettő összefüggéséről ír és tart előadásokat, a TEDTalk előadását mára többen, mint 48 millióan látták, ami nem csupán a témaválasztásának, hanem a humorral fűszerezett remek esetbemutatásnak is köszönhető. Végül, de nem utolsósorban…..
The main reason I initially joined Toastmasters was not to practice public speaking, but to develop leadership skills and to gain an overall insight into what makes a good leader. I have been interested in the topic since I started my own company 11 years ago. Namely, as a freelance translator,…..
I started to realise the importance of having a mentor only later in life. Well beyond the time when a mentor could actually help me change my life or career path. Nevertheless, I am grateful to all the teachers and mentors in my life, eventhough at the time I was not even aware of the concept of…..
Másfél évvel ezelőtt volt szerencsém részt venni a Kreatív iskolák c. könyv megjelenése kapcsán létrejött beszélgetésben, a Mentorháló szervezésében. A beszélgetés mindkét előadója tartalmas, színes útravalóval ajándékozott meg bennünket, de én most azt emelném ki, amit az algyői általános iskola…..
Amikor tíz éve belevágtam a vállalkozói létbe, még én is úgy tekintettem rá mint pusztán gazdálkodási formára, egy jogi megnevezésre, amellyel csupán annyit jelzek, hogy milyen módon tudom kiszámlázni a megbízóimnak az elvégzett munkát. Ez legfőképp annak köszönhető, hogy nem igazán voltak a…..
Amióta iskolásak a gyerekeim megfigyeltem, hogy a jelenlegi oktatási rendszerünk miért fél és nem támogatja azokat a gyerekeket, akikben megvan a potenciál, hogy vezető legyen. Persze ebben a kérdésben így megfogalmazva implicit módon benne van a véleményem, hogy nem fogadja el őket, sőt,…..
Minden nyelvtanár egyben pszichológus is, mert tudnia, éreznie kell, mikor van a diáknak rossz napja, mikor nem evett óra előtt, mikor veszett össze a szerelmével stb. Vélemények megoszlanak arról, hogy ezeknek teret is kell-e adni, én anno nem tudtam nem tudomást venni róluk, így gyakran…..
Tanárként és szakfordítóként a szavak erejében hiszek. Sőt, prózai okból mondhatni belőlük élek. Mindig is érdekelt és fontos volt számomra a nyelvhelyesség, a kifejezések pontos használata, szerintem így tiszteljük a nyelvünket a legjobban (és nem merev szabálykövetéssel vagy nyelvújítási…..
  The best way to illustrate my second target speech is probably through an infographic. As a translator and linguist, and especially as a teacher, I use the power of words. To put it more bluntly, I live off of words. But as a coach, I use and believe in the art of silence. Silence is…..
Leading and Parenting / Leadership or Parenthood While I was contemplating whether to use nouns (passive) or verbs (active) in the title of my speech, I came across a quote from Michelle Obama, who said in one of her interviews that "Parenting is a verb." What she means by this is that parenting is…..
Simon Sinek A jó vezetők esznek utolsónak (Leaders eat last 2014.) című, itthon 2017-ben megjelent könyvében kifejti a hormonok hatását az emberre, mint társasági lényre és rámutat arra, hogyan lehet/kell a hormonok hatásait kihasználni csapatépítési céllal, az előnyünkre fordítva a hormonok adta…..
A coaching tulajdonképpen élethosszig tartó tanulás, ahol a tanulás nem tárgyi tudás megszerzése, hanem önmagunk megismerése. A coachinggal ugyanis olyan eszközöket kap az ember, amellyel nemcsak egy adott krízist tud átvészelni vagy egy adott problémáját megoldani, hanem az élethez való…..
Mikor és miért döntöttél úgy, hogy coach leszel? Nagyon régóta szemezgettem coach képzésekkel, 2015-ben fogalmazódott meg bennem egész konkrétan, hogy szeretném ezt a szakmát megismerni, de tavalyig nem volt erre alkalmam. Szegedi vagyok és nem vagyok mobilis, így csak egy online képzés jöhetett…..
Amikor 10 évvel ezelőtt kezdtem a vállalkozásomat, nem volt előttem példa, nem voltak egyszemélyes vállalkozást vezető ismerőseim, így nem sok tudatosság sem a vállalkozásfejlesztésben. Tulajdonképpen nem is így mutatkoztam be, hogy vállalkozó vagyok - részben mert akkoriban ez még szitokszónak…..
1. Mikor és miért döntöttél úgy, hogy coach leszel? Ez egy hosszú út volt. Önmagam keresésének az útja. Önmagammal való találkozásom útja. Mondhatnám, hogy akkor kezdődött ez a belső elindulás, amikor beteg lettem és összeomlott az addigi biztonságos világom.  De igazából sokkal hamarabb indult,…..
Mikor és miért döntöttél úgy, hogy coach leszel? Tavaly júniusban, Polgár Lili intenzív coach képzésének első napján. A képzésre inkább kíváncsiságból mentem el, egyáltalán nem voltak olyan ambícióim, hogy coachként dolgozzak. Úgy voltam vele, hogy ha a megszerzett ismereteket fogom tudni…..