Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Womb Rаider

0 bejegyzést írt és 3088 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azon emberek csoportja, akik akaratukon kívül és vágyaik ellenére nem találnak romantikus és szexuális kapcsolatot, ezért kénytelenek cölibátusban, szexmentesen élni. Ez egyfajta jórészt inkább ferfiakat tömörítő internetes szubkultúra, ahol az érintettek saját sikertelenségüket a másik nemnél főleg…..
Womb Rаider 2020.09.29 14:27:29
@Lorrh: "Aki bolgol az ÁLLIT valamit a világról."

Valamit.. ami ugye nem az abszolút és megkérdőjelezhetetlen igazság.. Bírom azokat, akik rettentően liberálisanak gondolják magukat, ám vérben forgó szemmel rohannak neki mindenkinek, aki nem ért egyet a véleményükkel :))))

És aztán ultima rationak leírnak ilyesmiket:"Aki meg más ember kommentjébe, világnézetébe KÖT BELE az meg destruktív feszültség generáló csupán, nem viszi előre a világ ügyét."

Érzed, mekkora ökörséget írtál? A világot nem az egyetértés viszi előre, nem az, hogy az elsőnek leírt blőd baromságra bólogatunk, hanem az, ha jkétkedünk, vitázunk, bizonyítékokat keresünk és ütköztetünk álláspontokat. Nektek ez nem akar mennei, rögtön bedurciztok, aztán meg már jönnek a pavlovi reflexek. Wombinak akkor sem lehet igaza, mert ő egy hülye fideszes kurva..

"A több ezer kommentedból kb 3-4 db volt amikor mondjuk egy filmet ajánlottál, vagy konstruktivan szóltál hozzá."
Több ezer kommentem a hülyékkel való vitára ment el.. de elmész te a picsába, ha most azt akarod beadni, hogy ti itt mind maximális konstruktivitással vagytok és tévedhetetlenül mondjátok meg a tutit, de én ebbe belerondítok.
"A legtöbb ember a pozitiv megerősítésre vágyik, hogy egyetértsenek vele, kapjon jutifalatot."
De baszki.. ezt most nem írhatod komolyan... az együttbégetés téged motivál? Te attól alszol jól, hogy megsimizik hatan a buksid.. miközben a bunkó Wombit lám, mindenki utálja? Te így pozícionálod be magad a ranglétrán? Vagy mi a fasz?
"Te felsőbrendűnek érzed magad, neked nem kell ez, te pont a konfliktusokban éled ki magad. "
Ugyan.. kettőnk közül rád messze inkább jellemző, hogy szeretsz lereszkedően szólni az emberekhez. Csak, te vagy annyira konfliktiskerülő, hogy nem nagyon mész bele vitába, inkább 'bölcsen' hagyod a fenébe.

"Tipikus skorpió mentalitás."
Páfff... asszem már nincs több kérdésem...

" ÉS ezzel nem barátokat szerzel, hanem ellenségeket. "
Itt nincsenek barátok. (de, vannak, amúgy, csak ők merték megmutatni a valós énjüket, de amit te nem látsz, az nyilván nincs is.)
És már ne is röhögtess, de ki nem tesz arról magasra, hogy Unter, Frau, Vitéz, Taga.. sorolhatnám, mi a szart gondol/hisz rólam? Attól én olyan is vagyok IRL? Vagy attól leszek jobb, ha ők 'befogadnak'?

Most kissé kiábrándultam belőled, egészen új oldaladat villantottad meg, igaz, végül is illeszkedik a mozaikba és megmagyaráz dolgokat.

Az tetszik, hogy bizonyos kérdéseket 'poénosan' igyekszel elütni, kikerülni.. te vájkálhatsz a másikban, de hogy jövök én ahhoz, hogy néhány fura dolgodat firtassam.. ugye?
Womb Rаider 2020.09.29 14:28:47
@Lorrh: "De jó úton haladsz, szeretett vezérünk pontosan ilyen személyiségtípus."

Érdekes, hogy csak vezér/gazda vs. alattvaló/jobbágy relációban vagy képes a világot leképezni magadnak.. vajon honnan jön ez a beidegződés?
Womb Rаider 2020.09.29 14:35:15
@MsIreneAdler: Egy szart.. komolyan hiszed, hogy a 'múltammal' lenne értelme blogot indítani? Hogy az összes 'rajongóm ott tobzódjon? Hogy minden egyes betűt hatszor kelljen megmagyarázni? Ugyan..

"De már kezdek hozzászokni, hogy neked néha többször is le kell írnom a kommentjeimet más szavakkal... :) "
Én már megszoktam.. Cortez mellett másként nem is maradhat életben az ember :)
De ugye te sem érzed kellemesnek? Engem kissé már idegesít, hogy tucatnyi ember igyekszik különféle módokon felreérteni, félremagyarázni.. zsigerből..
Ehhez nem fogok blogot indítani, ezt itt is megkapom :)
A következő részben egy 50 körüli ismerősöm története olvasható...
Womb Rаider 2020.09.29 11:30:36
@Lorrh: "Ott is szoktad védeni az több nézőpont vizsgálatát és az objektivitást? Vagy kipécézted magadnak az itteni blogot? "

Nincs mindenre időm és nőként nem is érzem úgy, hogy a 'feminácik' támadásával szemben nekem meg kéne védenem bárkit is.. pl. azért, mert nem érzem annyira nagynak a fenyegetést..

"Hát de nem is kell! Ez a Cortez blogja, ha ő ilyen egyoldalú világot akar bemutatni, akkor szíve-joga.

Joga természetesen van.. vagyis inkább óvatosan azt mondanám, hogy lehetősége adott.. de vajon mit ér egy ilyen 'lehetőség'?
Mi a cél? Mélyebbre ásni az árkot? Elérni, hogy nem csak a szomszéd, de mindenki tehene IS dögöljön meg?

Én azt üdvözölném, ha az amúgy nyilvánvalóan létező (és hála a Cortez féléknek sokáig fenn is maradó..) árkot valaki be akarná temetni, vagy hidat próbálna eszkábálni fölé.
Annak látnám értelmét, az üres és hazug vádaskodás nem ennek eszköze. Arra is csak ideig-óráig jó, hogy az egy hajóban evezők csalódottságát, kiábrándultságát csillapítsa.

Egyre jó: gyűlöletet, ellenségeskedést szítani. Nem old meg semmit, csak pusztít. Én biztos nem tudnék ilyen blogot fenntartani és nyomni a kontentet.. de nem is vágyom arra, hogy ilyen helyzetbe kerüljek.. ilyen mélyre. Innen nem nagyon vezet felfelé út.
Womb Rаider 2020.09.29 11:47:57
@The Cortez: "Pont mint A sorozatrandizót meg a Csajok és Pasikat. "

Ez mekkora ordas hazugság máááááár.. de tökéletesen mutatja, milyen becsavarodott és zavaros, aljas, hazug alak vagy. Nincsenek érveid, csak hazugságaid és rágalmaid, amiket annyiszor elismételtél, hogy a beteg agyadban valósággá vált.
Pszichiáter kéne neked, nem blog.

A Sorozatrandizó bloggazdija a konkrét kérdésemre elmondta, hogy semmilyen formában nem játszottak szerepet a blogján írt (amúgy elenyészően kevés) kommentjeim..

Honnan a bátorságod, hogy mindenkit szimplán meghazudtolj? A CS&P meg nem szűnt meg, csak a hozzád hasonló aljas mocskolódók miatt áttették facebookra a kommentelést :) az nem fekszik , mi?

A többi szamárságodra meg nem reagálnék, mert nem felesleges. Sokstzor megtettem, nem érted, nem akarod érteni, te inkább csak tolod a személyeskedést. Az jobban beválik, mint az érdemi válasz.
Csak kell pár varászszó: férfigyűlölő femináci troll feminista állat. Ennyit tudsz. Stigmatizálni...

Apafej, szar a haditerved, ezért vagy vesztes. Neked valójában nem nekem és a blogot olvasóknak kellene bizonygatnod, hogy milyen szarok is a nők.. mert ettől még maradsz ahol vagy. Ha igazad van, ha nincs. Meg kéne próbálnod találni inkább azt az embert, aki ezzel a személyiséggel is elvisel, aki elfogad, akihez képes leszel idomulni, alkalmazkodni a szeretetért cserébe. És akkor majd felderül az ég és nem kell a meló után az álmatlan éjszakáidat azzal tölteni, hogy országnak világnak igyekszel bebizonyítani egy nyilvánvaló hazugságot. ;)
Womb Rаider 2020.09.29 14:31:37
@Lorrh: Pontosítanád? Mi ebben konkrétan az árokásás? Miből gondolod, hogy te képes vagy a nő bőrébe képzelni magad és átérezni, miként csapódik le nálunk egy-egy ilyen helyzet?

A saját nézőpontodból ez 'normális', de fel sem tételezed, hogy lehetnek más nézőpontok, vélemények.. mi ez, ha nem a férfi gőg, önteltség, túlhízott egó kifejeződése?
Yrénke blogja Megcsalás 2020.09.19 16:50:32
Nem igazán szoktam posztokban magán jellegű sztorikat megosztani, de ez a fejtegetésem igényel némi háttérinformációt. Szóval van nekem egy nagyon jó barátom, akivel szinte gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Volt egy olyan szakasza az életünknek, amikor mindketten nagyon a padlón voltunk, ezt pedig…..
Womb Rаider 2020.09.29 11:50:55
@MsIreneAdler: Ugyan.. de semmi gáz, teljesen természetesen viselkedtek. Amúgy pedig (legyünk őszinték) nekem már nem kell semmit írnom, mindig akad (vagy keletkezik..) olyan kommentelő, aki bármit képes feltételezni, kitalálni velem kapcsolatban ;)
Womb Rаider 2020.09.29 14:12:29
@mgdé: "Mint ahogy Izlandon meg azt, hogy volt némi, nem sok, de nem is elhanyagolható (olvastam kutatást, ahol 10-12 %-ra becsülték - nem folyamatosan, hanem az adott korban/nemzedékben az ivarérett nők között az indián asszonyok arányát - észak-amerikai indián asszony "import" (khm, vélhetőleg nőrablás), szintén a sírok-temetők, valamint a genetikai nyomok alapján.
Amúgy meg, nézz utána, s hátha-hátha bölcsebb leszel."
Tetszik a konzekvens, prekoncepciókon alapuló érvelés.. a bibi ott van, hogy már vastagon mellébeszélsz. Jössz a nőrablással.. miközben én a feleségek baráti alapon való kölcsönzésnek 'hasznosságát' vontam kézségbe. Aztán persze nem maradhat el s zokásos szalmabábozás , meg a nagy igyekezet , hogy meggyőzz valamiről, amivel magam is tisztában vagyok (egy feltételezett fideszes is olvas..) és soha nem is vitattam..

A google-val meg ne fárassz.. előtted pont ugyanúgy ott van, ha nem vagy képes felfogni, hogy nem azért használ feltétlenül mindenki google-t, mert amúgy ostoba tapló, hanem azért, mert a mondókáját egyrészt lusta begépelni teljes terjedelemben, másrészt egszerűbb alátámasztani a saját véleményét (ismereteit) a netről hozott dokumentumokkal.
A mérnök sem attól mérnök, hogy séróból nyomja a HÜTTE-t.. oda vissza, hanem attól, hogy tudja, mit honnan vegyen elő, amikor használnia kell.
Végül: el kéne döntened, hogy mi a célod: bebizonyítani (nap mint nap) minden áron, hogy Wombi hülye, mert lehet, hogy igaz, amit ír, de biztosan rosszul tudta, csak a gúgli... ne légy már ennyire szánalmas.

Minden hozzászólásod nagyobb része erről szól. Mert ostoba és sértődött vagy, aki valami régebbi sérelmét igyekszik újra és újra megtorolni..

"Senki nem tudhat jól sakkozni, érthet a törihez, matekhoz, filmhez, könyvhöz, vagy bármihez, hiszen te úgysem hiszed el neki és ezzel kész. "
Nem, kispofám, ne így szól a sztori.. az igazság azé, aki képes igazolni. Nem a saját kis anekdotáival, nem a nagy hangjával, nem a lehengerlő macsó szövegével, nem a többség támogatásával..
Te erre utazol.
Jössz a hülye dumáddal a "prosti srácokról", meg habonyról.. Ne kelljen már azt gondolnom, hogy tényleg ilyen korlátolt és sematikus módon látod a világot. Te többet olvasod nagy valószínűséggel a PS-t, mert nagyon képben vagy. Én meg ha két-három alkalommal benéztem oda, akkor sokat mondok.. és volt talán 2-3 alkalom, amikor vaélahol szemlézték őket és beleolvastam.

"Örülök, hogy segíthettem, a mai nap sem telt el jócselekedet nélkül.)"
Ócska vagy.. pökhendi, önhitt, felfújt hólyag..
Womb Rаider 2020.09.29 14:14:24
@Puerto Prince: Kérdezd Degenere-t.. ő mindennek tudója.. én is tőle tudok meg egy csomó dolgot magamról.

Nem én vagyok a blog témája, szerintem térjünk vissza ahhoz..
Matyi blokkolásának két hatékony lehetősége van. A kép alatt elmagyarázom. Az egyik az összes komment megjelenítésénél az email cím blokkolása, amivel az összes kommentje eltűnik. Ezt úgy kell, hogy kijelölöd a kommentjét, majd a művelet a kijelöltekkel legördülő menüben a moderálást és tiltást…..
Womb Rаider 2020.09.28 12:41:58
Womb Rаider 2020.09.29 12:09:47
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem értek hozzá.. de meg kell kérdenem, hiszen nyilvánvaló, hogy itt komolya szaktekintélyek gyűltek össze.. szóval minek floodolni? Nem az a lényeg, hogy lehet, vagy sem.. hanem ahogy minek? Az az első lépés a Matyivá válás felé vezető úton..szerintem.
Yrénke blogja MGTOW 2020.05.24 00:42:26
MGTOW. Men Going Their Own Way. A saját útjukat járó férfiak mozgalma. A leírások szerint ez az életmód válasz a radikális feminizmusra. Ezzel tiltakoznak a férfiak az ellen a szerep ellen, amit a társadalom szerintük rájuk kényszerít, vagyis, hogy munkájukkal el kell tartaniuk a náluk gyengébb…..
Womb Rаider 2020.07.28 11:30:56
@Puerto Prince: :O megyek, feltúrom a spamet :)

" A családomban nem volt jellemző még a csók sem, az meg, hogy apám alányúljon anyámnak, miközben az főzött... ááhhh. Elképzelhetetlen lett volna. Így utólag belegondolva kissé aszexuálisak voltak. "

Ööö... lehet, csak a 'gyerek' előtt nem volt szokás.. azért lássuk be, a családon belül, az egyes generációk némileg tabuként tekintenek a többiek szexuális életére.
Engem nem érdekelt a szüleimé, sőt, talán így visszagondolva igyekeztem kizárni és később sem vitattam meg egy szükséges minimumnál jobban egyikükkel sem (anyámnak elég gyenge volt a szíve..:) az meg aztán teljesen kizárt volt, hogy figyelemmel kísérjem életük ezen részét.
Tudtam, hogy csinálják, de nem érdekelt, hogyan.
Womb Rаider 2020.07.28 12:55:09
@MsIreneAdler: Soha nem késő.. egy új világ tárul fel előtted. ;)

Én így, utólag vizsgálva a múltat, azt gondolom, hogy apám eléggé 'aktív' férfi volt, ez több jelből is látszik, a mai napig :)
És mivel rengeteget utaztak kettesben, gondolom nem csak a képtárakat meg a romokat tanulmányozták.
De egy ponton túl lezár az agyam... pedig relatíve kevés tabuval élek.
Már többször olvasgattam red pillhez kapcsolódó írásokat. Pusztán kíváncsiságból.  Gondolom a piros pirula kifejezést nem kell megmagyarázni, főleg a Mátrixból ismerhetjük. De átvitt értelemben használják minden olyan információra, aminek a birtokában gyökeresen megváltozik az ember szemléletmódja…..
Womb Rаider 2020.07.21 15:50:23
@The Cortez: "Nem tudod mik az ideológiád jellemzői? Ezt is el kell neked magyarázni?"
El kéne.. de látom ez is kifogott rajtad. Mit kérdezzek, amire tudsz válaszolni is ..érdemben? Életkorod? Ja.. az is két számjegyű, ott még nem jártok...

"a Nők Szégyene címet már régen elnyerted. "
Pénzjutalom is lesz hozzá? Bár tőled így önmagában is kitüntetésnek fogom fel :)
Womb Rаider 2020.07.22 09:19:18
@Lorrh: jajj, feküdj vissza, bal lábbal keltél..

Töltsd meg tartalommal a topikot... és örülj, hogy nem koslat utának 3-4 manifeszt elmebeteg.
Womb Rаider 2020.09.29 11:19:41
@The Cortez: Látom, te őrségben vagy minden éjjel.. vagy ínhüvely gyulladásod van?
Ha a Red Pill-t bántják, Cortez az első, aki rohan és acsarkodva igyekszik megvédeni.

Az oké, hogy te ezt szent küldetésként éled meg.. de eljátszottál már a gondolattal, hogy mások esetleg másként látnak téged ebben a szerepben?

Mert én pl. azt látom, hogy van egy pasui, aki a magánéletében/kapcsolataiban feltehetőleg kudarcokról tud csak beszámolni.. így nem maradt más lehetőség, valami magyarázat, felmentés kell. Kell találni egy bűnbakot, kell találni 'sorstársakat'.. velük enyhíthető a magány és együtt lehet pocskondiázni és vádolni az 'ellenfelet'.
Támadni kell azt, aki másként él, támadni kell azt, aki nem hiszi el a mesédet.. támadni kell mindenkit, aki nem fogadja el, hogy másokra mutogatva, másokban keresed a hibát.

Azt nem tudom, hogy mit remélsz ettől? Hogy eljő a pillanat, hogy már kihal belőled a vágy és az igény, hogy valaki hús-vér ember közelségét érezd, hogy egy nő szuszogjon melletted éjszakánként?
Mert te folyamatosan azt bizonygatod (implicit formában) hogy te és sorstársaid pusztán áldozatai vagytok ennek a folyamatnak.. nem pedig okozói..részben legalább).
Az uolsó posztod tipikusan így fest.
Sziasztok! Gondolkodtunk róla, legyen-e poszt a témáról. De már a csapból is ez folyik, mindenhol erről olvasni. Mi újat írhatnánk még? Ezért poszt helyett csak egy beszélgetős oldalt hozunk létre. Úgy néz ki még eltart ez az állapot egy ideig, így egyszerűbb, ha egy helyen lehet beszélgetni…..
Womb Rаider 2020.09.23 13:36:48
@szociál: Nos, áldozatokat kell hozni.. vagy vállani az esetleges következményeket.

Szar lehet amúgy szegényeknek, egy időre szünetel a occó bulikázás, nem lehet az olcsó pesti lányokat hajkurászni
Womb Rаider 2020.09.24 08:36:09
@szociál: Jó, de legalább nem kell kimenni sörért!
Womb Rаider 2020.09.28 12:09:28
@LucretiaBorgia:

"Jönnek a történelmileg jól bevált címkék, Virustagadók. "
vs.
"Működik a diktatúra."

:P

Egyébiránt örülök, hogy élsz és virulsz!
Most olvastam mekkora átverés volt a hidrogénes kamion.  Általában eléggé szkeptikus vagyok a hidrogénes meghajtással.  Először is nagy a hidrogén túlfeszültsége.  Majd a hidrogént összepréseljük (mechanikai munka, hőveszteség)  Majd vagy elégetjük vagy üzemanyagcellában felhasználjuk.  Kb 60…..
Womb Rаider 2020.09.21 09:56:27
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Utánanéztem.. Hát, van ott gond bőven.. nyilván nem egy TOKAMAK, de van hőmérséklet, van korrozív anyag.. az 50%.. kinek félig tele, kenk félig üres a pohár.
Womb Rаider 2020.09.23 13:37:52
@GyMasa: Na, ebből biztos nem lesz interkoninentális járat :)
Womb Rаider 2020.09.24 08:34:19
@GyMasa: Jó, de gondolj bele, hogy (tekintve a hidrogén energiasűrűségét) mennyi üzemanyagot kéne egy nagyobb távot repülő gépbe 'tankolni'..
Rövid távra oké, talán megvalósítható, de vajon gazdaságos? (Nyilván, ha egy rendelettel eltörlik a fosszilis üzemanyagok felhasználási lehetőségeit, akkor nem lesz más.. de olcsó biztos nem lesz.
A cím megtévesztő, filmek amikben nem buziznak, de filmbuziknak valók ,mert jók :P..
Womb Rаider 2020.09.17 13:29:08
@szociál: Miért? Baszki... a mosoda nem zárhat be..
Womb Rаider 2020.09.21 10:05:28
@szociál: JL teljesen elkutyult.. minden szarban szerepel és eddig se nagyon voltam oda a fejéért :)
Eccerűen antipatikus.
Womb Rаider 2020.09.22 09:58:32
@szociál: "Orlando Bloom"
:( Pfff... sírok ezektől a tenyésztett, bugyinedvesítőnek szánt széppasiktól. Ugyanaz a szint, mint a GoT göndör fürtű subás varjúja.

Ridley meg mán ilyen. Kicsit didaktikus ugyan, de azé' ez mindig kavarja :)
Matyi újabb posztot cseszett szét és az adminja nem tesz semmit. https://diakhang.blog.hu/2020/09/16/koronavirus_mint_szekertabor-ideologia#comment-form..
Az 1-es szintű MGTOW egy sokak számára érthetetlen kategória, de könnyen lehet, hogy mégsem akkora baromság, mint amilyennek eddig tűnt...
Womb Rаider 2020.09.10 09:53:30
@The Cortez: " Te honnan tudod, hogy mit gondolnak?"

Szerinted mit gondolhat egy ÉRTELMES olvasó valakiről, aki újra és újra megrágalmaz egy embert, akit egyébként nyilvánvalóan nem is ismert , megrágalmaz valamivel, aminek bizonyításához semmit sem tud felsorakoztatni?
?? Na, érted a kérdést? Állítasz valamit, semmilyen módon nem bizonyítod, az állítás sértő, degradáló.. így ez egy szép, kifejlett rágalom.

"Mi volt a rágalom?"
Több is volt.. pl: a gyerekeim gyűlölnek, a férjem impotens, a gyerekeim elhagytak, szégyelnek.. csak, hogy nagyon messzire ne menjünk vissza :)

Viszont látom, megint nem sikerült semmit elolvasnod abból, amit belinkeltem.. vagy nem tudtad értelmezni.. mert azt a témát szépen elengedted.
Womb Rаider 2020.09.10 13:36:19
@The Cortez: "Te sem tagadtad, hogy külföldre menekültek, legalábbis az egyik."

Hol olvastál olyat, hogy menekült? Még mindig ragaszkodsz a hazugságodhoz?

"Ha a férjed meg nem lenne impotens, akkor nem rágalmaznál ezzel másokat, amikor már kifogytál az érvekből."
???? öööö... ez most komoly? Ennyit tudtál összevakarni a szürkeállományodból?
Egyelőre ott tartunk, hogy érveid neked nem voltak, viszont a posztodban fellelhető hamis állításaidra hozott cáfolatokkal semmit sem vagy képes kezdeni.

Talán praktikusabb lenne, ha azokat próbálnád kultúrember módjára bizonyítani, ahelyett, hogy a neked ellentmondóknak esel neki minden egyes alkalommal. Vagy az is megteszi, ha beismered, légbőlkapott állítások voltak, nincsenek meg az eszközeid az igazolásukra.

Ennyire nem lehetsz szánalmas, hogy minden kérdésről oda lyukadsz ki, hogy mi a helyzet Wombiék családjában..
Womb Rаider 2020.09.14 13:55:45
@The Cortez: "Használjak inkább eufemizmusokat?" A célnak az is bőven megfelel, ha ragaszkodsz a tényekhez és nem traktálsz mindenkit a fantáziád szülte tévképzetekkel.

"Végül megint ideokádtál valami hulladék statisztikát, ami sehogy sem passzolt össze a példamondataimmal."

Hogy te képtelen vagy értőn olvasni, azt ne nekem ródd fel. Pontosan passzoltak és cáfolták az állításaid. Azt értem, hogy te ezt sérelmezed, de akkor légy szíves állj elő egy statisztikával ami téged igazol.

"Ennyire nem lehetsz szánalmas, hogy minden kérdésről oda lyukadsz ki, hogy mi a helyzet a férfi vitapartner személyével, illetve egészségével. "
Elmész te a p...ba. Nézd már vissza mit művelsz.
Magyarország Ormánya többféle propagandát futtat egyszerre: sulykolják a gazdaság dübörgését, riogatnak Sorossal, nyomatják a migránskérdést, orrvérzésig erőltetik a Blue Pillt stb. A címből adódóan, most egyértelműen a legutóbbi témával fogunk foglalkozni...
Womb Rаider 2020.09.10 14:44:55
@The Cortez: "Kirepültek. Van saját életük, amiben te már nem vagy benne és nem is leszel."

Már megint ott vagyunk, hogy olyasmiről alkotsz véleményt, amiről nincs ismereted és vagy olyan buta, hogy 'továbbgondolod'..

Leírom, hogy egy hozzád hasonló genetikai zsákutca is értse: Teljesen normális, hogy a gyerekek felnőtté válásukkor önálló életet kezdenek, aminek ettől még továbbra is részei a szülők, és természetesen majd részei lesznek az ő gyerekeik is.
Ha te ezt is félre tudod magyarázni, akkor vagy nagyon aljas mocsadék troll vagy, vagy szimplán egy defektes hülyegyerek.

"Nem derült ki mitől butaság. Infobuborékról halandzsázol, de megint elkövetted a kormány seggynyalását :) Persze, hogy tettek a családpolitikáért, Blue Pill-pártként ez talán elvárható tőlük."

Az állításaid cáfoltam, te nyomorult. Tényszerűen. Te pedig sokadjára sem vagy képes külső véleményeket és adatokat mutatni a saját állításaidat igazolandó.

A te összes érved ennyi: "Én, Cortez így gondoltam, ezt írtam, ez a valóság. Ezt senki nem kérdőjelezheti meg mert itt nekem van igazam."

Lássuk be.. ezen nem változtat az sem, ha 7/24 szapulsz engem, ha ócsárolsz, ha sértegetsz, ha rágalmazol. Szimpla tényekkel nem tudsz vitába szállni, égeted magad.

"Mi köze a kommentek számának az érdeklődéshez?"
Már miért ne mutatná az érdektelenséget, ha senki nem kezdeményez interakciót? Vannak, akik fifikásabbak, simán letiltják a kommentelést, az mégsem olyan égő, mint az ürességtől kongó kommentszekció.

"A te blogodon hány komment is van?"
Miben mentség ezen blogok számára, hogy én nem írok blogot? Megpróbálod elmagyarázni?

"Mivel a 20-szor feltett kínos kérdéseimre egyszer sem volt képes válaszolni, csak tekeregtél, összevissza magyaráztál, meg elkezdtél még az anyád picsájába is belekötni, csak válaszolni ne kelljen, így pihensz. Jelezd, ha már felkészültél a válaszokkal! "

Annyira édi, hogy a 'tekeregtél' szócskát beépítetted a szótáradba, mint a 'projektál'-t :)))

De állok elébe, jöhet a 20* feltett 'kínos' kérdésed. És mellékesen: annyi, de annyi kérdésedre válaszoltam, annyi, de annyi hülyeségedre mutattam rá és annyi, de annyi válasszal nem tudtál mit kezdeni, hogy nem hiszem, hogy sokat javít a helyzeteden, ha még egyre válaszolok.. de legyen!
Womb Rаider 2020.09.14 10:02:16
@The Cortez: Haggyá má' lógva. Kit hülyítesz ezzel? Milyen kérdéseidre nem válaszoltam?

"A sokszor feltett, számára kínos kérdésekre nem válaszolt, "
Husi... te még arra sem tudtál válaszolni, hogy mi a végzettséged/munkád.. ez még csak nem is számít kínos kérdésnek..
Amúgy pedig bármire is válaszolok, mindent kiforgatsz, vagy egyszerűen félrelököd, mert az szerinted nem igaz. Nem cáfolsz, ahhoz nudli vagy, csak kijelented, hogy ez valótlanság.
Nevetséges.

(az külön cukker, hogy Neytiri1 mit össze buzog, mozgalmárkodik, miközben másutt tüntetőleg elhatárolódik, érdektelenségre hivatkozással :)
Womb Rаider 2020.09.14 10:05:46
@vitéz Beverneky: :))) Diorella-Geiger-RSS... Neytiri mindenütt agitált, aztán mikor célhoz ért, rögtön le is szarta a bloggazdit :)
A vicc, hogy amúgy Geigerrel sem és Cortezzel sem nagyon ért egyet, de most félretette az ellentétet, mert nagyobb, fontosabb cél lebegett a szeme előtt. Megszállott...
No rázzuk fel magunkat, itt egy régnemvolt újabb kvíz.  Hajrá! Hány jó válaszotok volt?        ..
Womb Rаider 2020.09.14 09:48:44
@Lorrh: Lehetett volna még az Elvesztegetett idő, a Nincs Idő, vagy Fábry "Húsz órá''-ja.. vagy talán az 5 óra 40.. darabra stimmlne is :)
Szoci és a tjúk ól Non-stop-Off 2018.03.09 18:36:06
      Ami a csövön kifér. Itt lehet politizálni is, de csak itt! Aki csúnyát ír moderálom, a legcsúnyább szó a kutyafája ! :P..
Womb Rаider 2020.03.23 12:29:49
@Lorrh: "Volt, hogy párizsból iderepült a specialista valamit megszerelni, amit itthoni ember is bőven meg tudott volna csinálni. Tizedakkora napi bérért. Nem túlzok. "

Ez még a jobbik eset, mert volt valami konkrét tevékenység a háttérben.. de az 'adóoptimalizálás'-nak vannak kreatívabb módjai is, amit a multik előszeretettel alkalmaznak és vastagon kihasználják, hogy a KEu országok 'baráti' kormányai pl. egy szépen csillogó Francia Becsületrendért az anyjukat is .. a ravatalon.
Útelágazódós D210 nagyon baráti kapcsolatot ápolt a franciákkal.. akkoriban ment a szabadrablás .
Womb Rаider 2020.03.23 13:32:40
@Sir Bates dö Hól: A 'kiküldött' tudósítói munkát nagyon köszönjük, nem is igazán kérdőjelezte meg senki, hogy ott minden a legnagyobb rendben és a legjobb eredmények mellett történik.. de már meg ne sértődj, a lesajnáló-lekezelő-lereszkedő huhogás az, amire idehaza most a legkevésbé van szükség. Örülj, hogy ott vagy, én is örülök.. mi meg majd csak elleszünk valahogy a messzire szakadt gazdag, okos és szép 'távhazafiak' vuduzása nélkül.
Womb Rаider 2020.09.10 11:07:55
@Szőkenőő: Boldog, boldog, boldog születésnapot!

Mostantól már te is szavazhatsz az országgyűlési választásokon és kérhetsz magadnak egy fél tequilát a Háromlépcsősben ! Egészségedre!
Szoci és a tjúk ól Hahahóta 2019.01.12 13:09:32
Jöhetnek a viccek, éljen a humor! :)..
Womb Rаider 2020.06.29 12:15:55
@Szőkenőő: "Nem vagyok sorozatfüggő, de már nagyon vártam az Operatív törzs évadzáró epizódját."

:) Kiadják blue-ray-en is, lesz rendezői változat, meg backstage :) tervezik az eredettörténetet, ahol Cili néni kislány korától indul a sztori, meg lesznek spin-offok, sertéspestis, ebola és genitális herpesz vonalon.
Womb Rаider 2020.07.21 17:22:53
@Egon Estragon: Jó nagy lába lehetett... lehet, hogy nem is Pascal, nem is Newton, hanem a Yeti volt!
Womb Rаider 2020.09.03 10:57:34
@Szőkenőő: Nagy góbé a Pista bá' :)
Womb Rаider 2020.07.17 11:01:49
@The Cortez: "Mit lehet kiforgatni egy földön fekvőbe való belerúgáson?"
Maradj a valóságnál.. nem kell túlspilázni, aki tud olvasni (és érti is, veled ellentétben ait olvas) az látja, hogy semmi ilyenről nincs szó. Nem feküdt ő a földön , sőt, arra volt ereje, hogy valakit szidjon és ócsároljon, aki ott nem tudta megvédeni magát. A történet egyik felét láthattuk, amiben nyilván csakis az egyik félnek volt felelőssége, annak, aki nincs ott :) (És nő..)

"A verbális erőszakod, amit te annyira tagadtál, az egyértelmű, a barátnőd csak eszembe jutott, hogy ő is megjegyezte. "
Kiről beszélsz? Verbális erőszak.. ja.. ha egy nő megvédi az álláspontját, az erőszak. Ha a félnótás cimborád mocskolódik, veled karöltve, az pontosan mi is???

Mondom, sokadjára: nézz utána, mi a projekció, mert rosszul használod.. ;)
Womb Rаider 2020.07.17 13:17:06
@The Cortez: Óbégass, csak kis csipasz :) Vitaképtelen hazudozó kis gyökér vagy.

"Fordított esetben nem lennél ennyire az igazság bajnoka. És te ugatsz kettős mércéről."
Az egyik dolog megtörtént, a másik a beteges képzelgésed hozománya. Szerinted ki nem szarja le, hogy mit haluzol? marad a talajon, a tényeknél.

"Az az erőszak, amikor agresszívan próbálsz kihúzni belőlem dolgokat. "

Anyámasszony katonája... a nagy férfi, aki még a korát sem meri elárulni...na, ne röhögtess. Egy szar elbaszott algoritmus vagy, akit erre nem készítettek fel.

És még te akarod elmagyarázni férfiaknak, hogy mi az élet? Röhejes lúzer.
Womb Rаider 2020.09.02 12:13:03
@Hemi12: "Nekem vannak ilyen sztoriajaim első kézből is, mint ahogy mindenkinek."

Hát hogyne! Alap, hogy legyen. Mindenki más csak lódít, de te ismered a világot, mindenről tudsz, nálad futnak össze a szálak :)
Lehet, hengerből megvan a 12, de a kerekekkel mi a helyzet?
Yrénke blogja PUA - Pick Up Artist 2020.07.29 09:07:02
  Nagyon sokféle írást, hirdetést és videót találtam a témában. A közös bennük az az, hogy szinte kivétel nélkül mindegyik ingyen fellelhető tanács egy fizetős tanfolyam felé próbál terelgetni minket. Na de nézzük az egyik oldal megfogalmazásában, hogy mi is az a PUA:   "A PUA röviden egy olyan…..
Womb Rаider 2020.08.06 11:00:03
@PeniValdes: Azt mondod, nem érsz meg 5 év kitartást?
Womb Rаider 2020.08.06 11:53:15
@Lorrh: Azt nem tudhatod, hogy másnak nem kellett-e.. a lényeg: hősszerelmes, Peni rabulejtette a szívét..és kész.

(bele nem merek gondolni, milyen kérges lehet szegénynek a tenyere.. erre azért érdemes lesz majd odafigyelni, ha élesedik a dolog :)
Womb Rаider 2020.08.06 12:27:35
@MsIreneAdler: Több vasat tart a tűzben.. végső soron ez is egy stratégia.
Vakáció van, ilyenkor nálam vannak a gyerekek kétszer két hetet. Legalább lehet strandolni, kirándulni velük, jobban összeszokunk, mint a hétvégi rövid láthatásokon. Láthatás: még a szó is undorító egy apa számára, aki ott volt a gyerekek születésekor, pelenkázta, etette, altatta, fürdette őket,…..
Womb Rаider 2020.08.05 11:37:26
@Neytiri1: Csak egy kérdésem volna.. Miért törölted Frau-t ? Látom, általánosságban a tőled megszokott fellengzős semmitmondó ömlengést fogod tolni, de ez olyan egyszerű kérdés, amit magad is gyakorta nekem szegeztél, hát talán nem okoz problémát megválaszolnod..
(De csakis az igazat, a színtiszta igazat..)

"aztán úgy döntöttem, hogy nem megyek ebbe bele. "
:) Nem is kell.. azt úgysem tudnád megmagyarázni, mi ez a különös vonzalom , amivel rajtam csüngsz..
Yrénke blogja A ribanc kalkulátor 2020.07.07 23:22:31
Ki számít ribancnak?   Technikus úr blogján olvastam erre a kérdésre egy nagyon figyelemre méltó számítást:   "Egy nő akkor ribanc, ha a jelenlegi életkorából kivonjuk azt az évet, amikor elveszítette a szüzességét és ha a kapott szám kevesebb, mint ahány szexuális partnere volt." (a teljes…..
Womb Rаider 2020.07.16 09:10:29
@Puerto Prince: :)))

Nekem meg ez jutott eszembe:

"“Tengerészek, nagy merészek, rájuk gondolni se jó

akkor basznak a legjobban, amikor süllyed a hajó.

A sirályok, a sirályok, rájuk gondolni se jó

akkor szarnak a fedélzetre, mikor tiszta a hajó.

A kormányos, a kormányos forgatja a kereket

minden egyes kikötőben csinál 5-6 gyereket,

A kapitány, a kapitány hogy ne kapjon reumát

70 fokos hőpalackba mártogatja a faszát,

A technikus feltalálta az elektromos pinát

véletlenül beledugta, jól megrázta a faszát

A távírász, a távírász adja le a jeleket,

ha elromlik készüléke, a faszával integet,

Néger matróz fasza hossza 70 centi, 70 láb,

Ha eltörik a főárbóc arra kötnek vitorlát.”

és így tovább

Sajnos nem jut eszembe több. Pedig volt valami a hajószakáccsal is.

Valószínűleg a faszával kavarta meg a levest."
(nem én jegyeztem le, csak ezt találtam;)
Womb Rаider 2020.07.21 16:52:23
@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Fú... ez annyira izgi és piszkos.. le merted írni, hogy ... én nem is merem..

Mellesleg, ha szigorúan nézzük, a felsorolt fogalmak nem ekvivalensek.. de ettől még olyan piiiszkos és izgi...
Womb Rаider 2020.07.24 10:18:45
@Lorrh: Hááá... Matisz nagyapa tiszta Peter Dinklage :)
Eredeti cím: La fille de MonacoStílus: VígjátékNemzet: FranciaÉv: 2008..
Womb Rаider 2020.07.21 08:28:41
@The Cortez: "Állhatna akár 3 ponton is, a tartalom a lényeg, amit a te femináci agyad nem akar befogadni."

Ja, biztos így van..

"Még mindig nem derült ki, hogy ezt honnan veszed. "

:))))) Ezek konkrét tények.. pontos számokkal, korcsoportos bontásban.Ez az a film, amit a barátainak nem ajánl az ember, na... persze, az is igaz, hogy Markos-Nádas és Sass Józsi emlőin cseperedett korosztálynak ez vicces.. de mondhattam volna a wannabe stand up-os generációt is. Megvannak az igazodási pontok, megvan, kivel illik azonosulni és lehet csapkodni a cimbi hátát a büfében: Aranyapám, ilyenek a nők! De mi megfejtettük őket!
Hajrá ;)

P.S.
Előttem mellesleg felsejlett egy haranggörbe is..
Womb Rаider 2020.07.21 15:46:06
@The Cortez: "gy van, de alap dolgokat hogyan is várhatunk el egy feministától?"

Na, el ne szaldjon már veled a paripa, hogy a te véleményedet ne lehessen megkérdőjelezni, elutasítani...

"És hol vannak ezek a tények?"
Jó helyen. Keresd meg.

'Ki ajánlotta a barátainak, te balfasz?'
Ezzel azt próbáltam érzékeltetni, hogy gyenge muzsika, nívótlan, repetitív.. uncsi, lapos karakterek.

"Ki az anyád mondta, hogy vicces?"
Vígjáték...
...A komédia vagy vígjáték olyan drámai műfaj, amelyben a világot komikusan ábrázolják, ezzel a nézőt nevetésre ösztönözve. Ellentétekre épül: valóság-látszat, értékes-értéktelen. Az ilyen művekben gyakori egy-egy élethelyzet humoros ábrázolása, emellett a félreértések is fontos szerepet kapnak....

Ha tragédiát akartál írni, akkor még most javítsd.

"Bizony mondhattad volna a Való Világot meg az ÉNB-t is, de azt nem merted, mert mégis csak a te szinted. "
Erre miből következtetsz? Kicsit előítéletesnek érezlek.. nálad ez valami becsípődés, hogy aki nem osztja a nézeteid, az csakis félhülye komzumidióta ... libsi femináci.. esetleg mangina lehet.
Hozzád képest egy faék egyenesen űrtechnológia.
Womb Rаider 2020.07.22 09:17:45
@The Cortez: "Mutasd!"

Ott találod az IMDB-n..
Puzsér 2016-ban összeválogatta a civilizált ember 5 frontját. Most rajtunk a sor, hogy ennek mintájára listába szedjük a racionális, red piller férfi 5 legnagyobb ellenségét...
Womb Rаider 2020.07.16 14:46:36
@The Cortez: Fajtát emlegettél.. de látom, észbe kaptál és most mellébeszélsz :))

"Nem csak a korról van szó."
De, csak arról van szó. Mellesleg, te a kezdetektől lapítasz, nem mersz magadból semmit felvállalni a beteg eszméiden kívül.. a nagy titkolózás közben azért indirekt módon , a stílusodból, az elszólásaidból (lásd: fajtád) egy nem túl megnyerő ember profilja körvonalazódik. Korlátolt vagy, buta, műveletlen és végtelenül arrogáns, agresszív. Ha az életben ennek csak tizede megjelenik, akkor eléggé marginalizálódott alak lehetsz, ha meg nem úgy sem jobb, mert a kétarcúság , a feltoluló gyűlölködés visszanyelése minden energiádat lekötheti és teljesen kiüresít. Elvesztél...
Womb Rаider 2020.07.17 11:09:07
@The Cortez: "Fajtársat. Még ennek sem tudod a jelentését?"
Áááá... én semmit sem tudok..

De legyen.. fajtárs.. mivel negatív kontextusban merült fel, gondolom, te valami magasabb rendű 'fajba' sorolod magad.. megtudhatnám, hogy miként is van ez a felosztás nálad?

Én (és még ki?) tartozunk a ...........fajba. Ezzel szemben te (és még kik) tartoznak a ............fajba.
Csak a tisztánlátás végett.
Bár te nem szeretsz egyenesen válaszolni, mert az veszélyes, kiderülne hogy vagy lövésed nincs a valóságról, vagy képtelen vagy megindokolni, bizonyítani az állításod.

" Az enyémből még mindig megnyerőbb körvonalazódik ki, mint a tiédből. "
Ezt mire alapozod? csak úgy mert az nem lehet, hogy ne te legyél a jobb, vagy mi?

Egy trágár, hazug, műveletlen, buta, alattomos sunyi kis faszkalap vagy, de lehet, vannak, akiknek ez jobban bejön.. ez megeshet.

"Itt megint egy projektálás történt."
ROTFL... ugye, milyen jó, hogy megismertettelek a szóval, azóta mindent ezzel igyelszel félresöpörni, és lássuk be, ez még mindigg sokkal coolabb, mint azt mondani:Te most magadbó' indúsz ki!
Egy baj van, hogy azt nem tanítottam meg, hogy hogyan kell értelmezni a fogalmat..
Womb Rаider 2020.07.17 13:12:29
@The Cortez: Késő, öcsipöcsi... a vonat már elment. Menj, mert Tibike lepisilte a homokvárad de előtte fújd ki az orrod.

"Mint ahogy soha senkinek nem tanítottál semmit. A fiaidnak sem. "
Nyilván, ha te mondod..
Yrénke blogja Szintelmélet 2020.06.28 13:35:09
Az első fura dolog, ami szembe jött velem itt a blogok világában az a szintelmélet. Persze én is hallottam már, hogy valamelyik nő tízes vagy erős nyolcas, de nem gondoltam, hogy van egy objektíven elfogadott rendszer, ami lehetővé teszi a besorlást. Mert ugye elvileg, aki nekem mondjuk ötös, az…..
Womb Rаider 2020.07.14 08:58:45
@PeniValdes: Talán mert funkcionalitásukra szűkítve szemléled őket. Ránézel, visszanéz.. úúúúgy... és tudod, hogy rohadtul egy húron pendültök. és tudod, hogy nagggyon jó lesz. (néha mégsem, de idővel a hibaráta csökken)
Womb Rаider 2020.07.15 13:39:51
@PeniValdes: És azzal mégis mi a gond? Persze, oké, nem adod alább, csak a legjobb.. annál csak feljebb csúszhat a léc.. de közben az idő telik.. és a beérett gyümölcs a legzamatosabb, vitán felül.. de aztán ez is elmúlik...
Womb Rаider 2020.07.16 09:11:50
@PeniValdes: A Nádudvari húsipari vállalat forgalmaz véres hurkát, nem egy nagy puki, de éhséget csillapítani megteszi ;)
Geiger Strucckoponyák 2020.07.04 11:21:52
"Gyalog, porosan, egyszerűen demokratán jött a fiatal szociálista pap, Szűcs Dani. Szűcs Daniból éjjel-nappal úgy kiállott a demokrácia, mint egy keresztben álló szekérrúd: mindenki beleütközött, bárhogy kerülgette. Lágy, lapos sapkája, nagy fakó csokor-nyakkendője, nemesen kopott kabátja: minden…..
Womb Rаider 2020.07.07 10:48:57
@tarsadalom: "a feminizmus miatt tönkrement családok,"

Aha.. a sok hülye feminista jól kibaszik a féfiakkal és ezért még arra is hajlandó, hogy egyedül, gürcölve próbálja felnevelni a fondorlatos módon megkaparintott gyerekeket.. ja, ez tényleg világ jelenség..

Néha azért jól esne, ha a nagy sarkos megállapításaid mögé valami független forrásból jövő adatot, statisztikát, tanulmányt mellékelnél.
Mert nekem semmi kétségem, vannak emiatt szétesett családok.. mert hát az agresszív feminista nem hajlandó tovább gyomrozni a férje térdét.. de az is érdekes lenne, ha látnák az érme másik oldalát, amikor a család a férfi nem lankadó farka okán vagy csak szimplán szenvedélybetegségei miatt hullik darabjaira.
Az arányok meg külön érdekesek lennének. Az nem pálya, hogy a saját példádból próbálod projektálni a nagy megérzéseid és téziseid.

Lássuk fehéren, feketén, objektíven, milyen mértékben felelősek nők, férfiak a család instabilitásáért, diszfunkciójáért.
Womb Rаider 2020.07.07 12:41:04
@békaapu: "de aki a MATRIX erőművében akar áramforrás maradni, az rossznéven veszi ha nyitogatod a szemét."

Morpheus, te vagy az? Esetleg Tank? Tank jú, Dzson, tankoljon!
Yrénke blogja Kapuzárási pánik? 2020.04.17 23:50:45
Nem, még mindig nem tervezem,hogy blogom lesz :) Csak szeretném lekötni a felesleges agyi kapacitásom egy kis írással. A minap érdekes cikkre bukkantam az egyik tipikus női portálon. Egy házas nőről szólt a feltehetően fiktív írás, aki egész életében csak a férjével volt, 25 éve tart a kapcsolatuk…..
Womb Rаider 2020.06.11 19:29:38
@savanyú a narancs ( Villanyfényes): csak szólok,hogy te pedig önmagadat ismételgeted :) amii nem lenne tulajdonképpen baj.. a gond abból fakad, hogy butaságokat mantrázol.. miként ezt mindig is tetted :) nem fejlődsz.
Womb Rаider 2020.06.15 09:05:56
@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Hűűű... naggyon intellektuális.. Tudsz mást is?
Womb Rаider 2020.07.02 09:21:55
@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Azé' szembetűnő, hogy 12 év konstans gyűlölködés mennyire eltorzított.. Komoly bajok lehetnek nálatok IRL, ha muszáj volt létrehoznod csak azért egy nicket, hogy kiereszthesd a gőzt, hogy a frusztrációd enyhítsd...

Szegény, szegény beteg ember :(
Yrénke blogja A Múzsa 2020.06.08 08:42:27
  Amikor olvasgattam MGTOW ügyben szembe jött velem egy félmondat, miszerint a férfiak nem élhetnek női energia nélkül, és hogy a MGTOW követők egyáltalán nem nőgyűlölők, mert igenis szükségük van nőre, pontosabban EGY nőre, A nőre, ő pedig a Múzsa. Ennek először nagyon megörültem. Hogyne, hisz…..
Womb Rаider 2020.07.01 09:16:49
@MsIreneAdler: Hát inkább hívd át magadhoz, és csak azt engeded be a csapatból, akiben látsz fantáziát!
Womb Rаider 2020.07.01 13:40:53
@MsIreneAdler: Igen, eljött az aranykor, amikor már nem csak egy filmszínésznőnek kell átjutni a szereposztó díványom, de már a filmet megnézni vágyó mozirajongónak is!
Womb Rаider 2020.07.01 15:17:28
@MsIreneAdler: Sötétben minden partner fekete ;).. meg különben is ilyenkor: jól csak a kezével lát az ember.. valami ilyesmit énekelt Jámbó Zimmy , a Király