Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sebastian Knight

0 bejegyzést írt és 1782 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mandiner.blog.hu első posztja, Turul kollégától   Emlékeznek még 2006 nyárelőjére? Még az őszödi beszéd kiszivárgása előtt, de a második szocialista-eszdéeszes parlamenti választási győzelem után voltunk. Gyurcsány épp a topon, a jobboldal épp heveny fejvakarásban. Nem tegnap volt. Tizenegy éve…..
Annyi szó esett a napokban a PISA-tesztről − hát fogtam magam és kitöltöttem egyet, életemben először, hogy lássam, van-e még annyi sütnivalóm, mint egy 15 évesnek. A feladatot sikerrel abszolváltam, 100 százalékos eredménnyel. Erre nem büszkülök – egy komolyabb matek érettségi feladatban például…..
Sebastian Knight 2016.12.15 16:59:30
@bispora:

“A PISA-eredmények már két évtizede szinte mindig megdöbbentik a közvéleményt, de ahelyett, hogy problémákkal valódi szembenézést váltanák ki a társadalomból itt is a politikai haszonszerzés dominálja a közbeszédet. A kommunizmus visszasírása és az aktuális kormányok kritizálása helyett jó lenne inkább szembenézni a társadalmi háttérfolyamatokkal, ahogy a németek is megtették, amikor 2000-ben erősen romló eredményeik voltak.”

888.hu/article-pisa-eredmenyek-ciganysag-kivandorlas
Sebastian Knight 2016.12.15 17:18:18
"Az OECD szerint – az OECD a teszt koordinátora – „A PISA célja, hogy megbízható információkat adjon és hogy az oktatási rendszereket felkészítse a tanulók későbbi élet és karrier eredményeinek javítására. A PISA alapot szolgáltat a nemzetközi együttműködésre annak érdekében, hogy az egyes országok oktatáspolitikája megfelelő legyen”. Ezzel szemben a valóság az, hogy a háromévenkénti mérés és az a tény, hogy a diákok tudását egyfajta nemzetközi verseny, sajátos agyfutam, tárgyává tették, azt eredményezte, hogy a tanítást nem javítják, hanem egyszerűen PISA-kompatibilissé teszik. Magáncégek már tesztlapokat árulnak, melyek napi használata – ígéretük szerint – felkészít a teszt eredményes kitöltésére. És valóban. Azokban az országokban, ahol már jóval régebb óta tesztekkel mérik a tudást, a PISA-eredmények is sokkal jobbak.

Az OECD – megfelelően globális gazdasági indíttatásának – úgy tartja, hogy a teszt eredmények jól mutatják mennyire alkalmas az illető ország ifjúsága globális munkaerőnek. Emögött az a ki nem mondott vélekedés húzódik meg, hogy globális munkaerőnek lenni jó és maga a globalizáció is jó, de legalábbis elkerülhetetlen. Minden további nevelés felesleges. A fegyelmet a vállaltok és a gépesítés, majd a saját eszközeikkel fenntartják a munkahelyeken, amúgy meg mindenki azt csinál amit akar.
...
A PISA-teszt eredményeit sokan egyfajta jóslatként fogják fel. Aki ma jól teljesít az holnap fejlődni fog. Hogy ez mennyire van így, ahhoz tán érdemes szemügyre venni a PISA mintaország, Finnország példáját. Finnország – a kiváló PISA-eredmények ellenére, vagy éppen azért – hat éve gazdasági recesszióban van és jottányit sem fejlődik. Állítólag túl sokat keresnek. Biztosan azért, mert olyan jók az eredmények. Vagy mit kezdjünk például Japánnal? Minden évben az első helyen végeznek, eközben a cégeik a világ a legkülönbözőbb országaiba – mint például a pocsékul teljesítő Magyarország, vagy Szlovákia – telepítik ki a termelésüket, az ország pedig gazdaságilag stagnál. Hol vannak már a ’70-es évek illúziói Japánról, mint a világ vezető ipari hatalmáról?"

aristo.pestisracok.hu/a-nagy-bukas-i/
„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Ez lesz a kérdés, amelyre válaszolhatunk, már azt is tudjuk, mikor: október 2-án. Márpedig ha az ember nem…..
Az egri vár filmdíszletének maradványa a Pilisben Oscarra jelölték a Saul fiát, és a Golden Globe-győzelemmel a háta mögött esélye is van Nemes Jeles László filmjének elnyerni a legrangosabb amerikai filmdíjat. Ritka pillanat egy-egy ilyen siker a magyar filmtörténelemben manapság, így úgy is…..
Vendégszerzőnk, Szerencsés D. Márton írása   Nem féltünk eléggé „Ha elfogadjuk az amerikai történész, John Lukacs javaslatát, hogy a huszadik század 1914-től 1989-ig tartott, akkor e történelmi időszámítás szerint mi most éppen sehol sem vagyunk” – mondta Kertész…..
Magyarország néhány más kelet-közép-európai társával együtt Európa és a válságoktól sújtott egész nagyvilág egyik legbiztonságosabb országa a terrorfenyegetettség szempontjából. Ezt a tanulságos térképet közölte a brit The Telegraph a minap, brit külügyminisztériumi…..
Vendégszerzőnk, Stefano Bottoni történész írása.Első gondolat: iszony és felháborodás.Második: mérhetetlen és egyben beletörődő harag. Éveken át kinevették, megfenyegették vagy hallgatásra kényszerítették azokat a lényeglátó elméket, akik megjósolták a mai és az ehhez…..
Sebastian Knight 2015.01.11 18:17:11
@trigger happy:

"... magukat keresztény konzervatívoknak hazudó ..."

Hol nevezi magát Padilla kersztény konzervatívnak?
Ilyet is régen hallottunk: egyértelmű elismerést és méltatást kapott az ország egy nagyhatalomtól. Ez a nagyhatalom viszont nem más, mint Oroszország. Oroszország egyik legfontosabb politikai és kereskedelmi-gazdasági partnerének nevezte Magyarországot Vlagyimir Putyin orosz elnök,…..
Sebastian Knight 2014.11.20 13:21:41
@Tündér_Lala: @bbjnick:

úgy

csak egy újabb szűklátókörű, buta írás ergétől
Vasárnapra virradóra helyére került a német megszállás áldozatainak emlékművének szoborcsoportja. Az éjjeli órákban, kordonok és rendőrök védelmében emelték be a már álló oszlopok elé az angyalt és a sast. Az eddig sem dicső, eddig sem méltóságos történet…..
Ahogy pár napja napvilágot látott, a Fidesz újra elővette a reklámadó tervét. Az egyéni képviselői indítványok előző ciklusból megismert szép hagyományának megfelelve ezúttal L. Simon László vállalta magára a jogszabályalkotás fáradságos, ámde szép feladatát. A…..
Sebastian Knight 2014.06.05 14:40:56
@Holger Hartland:

"dobálod a szart" "a kommunisták mindenhol ott vannak. Azaz: ti."

^Ez már vinszentnyikek nívója.

Maga egy gyűlölettől elvakult, vaktában vagdalkozó fanatikus lett, millás kiadásban.
Sebastian Knight 2014.06.05 15:23:17
@Holger Hartland:

Én meg azt írtam le, ami a Holger Hartland nikcből látszik.
Sebastian Knight 2014.06.05 21:44:37
@Holger Hartland:

Nem adok a gyűlölettől beszűkült tudatú, össze-vissza vagdalkozó fanatikus bal-libbantak véleményére.
Vendégszerzőnk, Forgács István írása. Nyersen hangzik vagy sem, de ki kell mondani (századszor is!), hogy Magyarországnak csakis akkor lesz érdemi jövőképe, ha végre történik valami cigányügyben. Sokan legyinthetnek persze, hogy ezt mindannyian tudjuk és tudtuk eddig is, ebben…..
Sebastian Knight 2014.06.03 01:28:57
A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző…..
Sebastian Knight 2014.05.20 16:11:52
A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző…..
Sebastian Knight 2014.05.19 23:28:29
@S=klogW:

"... s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még ..."
széllelbélelt, mandarinista eszmék
Új videóval jelentkeztek a Kormányváltás erői. Az Orbán-rezsim károkozása egy percben című műalkotás az MSZP, az Együtt és a DK csatornáján is elérhető, tehát alighanem közös szellemi teljesítményről van szó: Az egyperces hosszúságú, az Orbán-kormány okozta…..
Tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat, ezért most utoljára megemlékezek az én privát Demszkymről. A 2014-es kampány kezdetével esik egybe egy réges-régi kampány emlékének az eltűnése. A vasárnapi bejelentés után hétfőn felvonultak a melósok a csikágói bérházunk…..
Sebastian Knight 2014.02.18 21:05:59
Sebastian Knight 2014.02.18 21:19:16
@Alfőmérnök:

nu, pszichopata, ezért kár volt kimásznod a veremből
Sebastian Knight 2014.02.18 22:13:04
@Alfőmérnök:

saját elfojtott késztetéseidet vetíted ki rám
Az állam, ez az örök Leviathán többször is lecsapott saját védtelen áldozataira Európa innenső fertályában a huszadik században, annak középső évtizedeiben. A történelemkönyvek lapjairól, regényekből, fényképekről és tévéfelvételekről ismert sötét korszakról nem…..
Sebastian Knight 2014.02.08 23:05:19
2014 az I. világháború századik, a rendszerváltás huszonötödik, valamint korszakalkotóan legendás és mértékadóan befolyásos lap-ősünk, az Utolsó Figyelmeztetés születésének tizenötödik évfordulója. Az 1999-es indulás körülményeiről és az első évekről ebben a…..
Sebastian Knight 2014.01.26 21:27:18
@Alfőmérnök:

Megint projektálsz, Psycho.
„Legyen ismét Békemenet!″ – hirdette meg Bencsik András az e heti Demokrata vezércikkében, amiben a paksi erőmű múlt héten bejelentett orosz bővítését a magyar függetlenség diadalaként ünnepli (igaz, a szerző már harminc éve is kötődött érzelmileg a…..
Sebastian Knight 2014.01.24 15:08:07
A Kutatópont szerdán hozta nyilvánosságra a nyolcezer 15 és 29 év közötti fiatal megkérdezésével készült felmérésének eredményeit Magyar Ifjúság 2012 címmel. A kutatásból készült első kiadványban tíz témakörről esik szó, a családalapítástól, a sporton át, a…..
Sebastian Knight 2013.09.22 02:11:56
@ Bell & Sebastian 2013.09.20. 21:36:24

konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=298:magyar-allampolgarsagu-fogolycsoportok-a-naci-lagerrendszerben-&catid=35:naci-fogolykartonok-

ennyit a nagyonszakértő társadalomkutatók pontosságáról

"... Számos embert pedig azért kevertek bajba, mert segített az üldözötteken. Különösen sok ilyen eset fordult elő a nyilas uralom idején. Feljelentés alapján hurcolták el és végezték ki például Schlachta Margit szociális nővért, aki rendje Bokréta utcai otthonában zsidókat rejtegetett. ..."

hu.wikipedia.org/wiki/Slachta_Margit
„A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.” (Sir Winston Churchill) Úgy esett, hogy Krisztus előtt 216-ban Cannae mellett szembekerült egymással Hannibál és a két konzul,  Lucius Aemilius Paullus valamint Gaius Terentius Varro vezette…..
Sebastian Knight 2013.07.20 13:25:43
@ALFI:

kár erőlködnöd
Sebastian Knight 2013.07.20 19:02:18
Sebastian Knight 2013.07.21 02:05:12
Mandiner blog Kell-e nekünk Pride? 2013.07.01 16:31:00
Nem homofób ultrák és rózsaszín tangás fiúkák, hanem hétköznapi meleg-, pontosabban lmbtq-aktivisták vitatkoztak egymással arról, szükség van-e a Pride-ra és különösen a felvonulásra. A Humen Magazin Kell-e nekünk Pride? című vitaestjén szó esett arról: az elmúlt években…..
Mandiner blog Föld, föld! 2013.06.24 13:01:00
A 21. század magyar radikálisai kiscicák a Monarchia-korabeli ellenzékhez képest. Régen ugyanis még az obstrukció is jobb volt, emlékezzünk csak az 1904-es esetre, amikor a dühös ellenzékiek nemes egyszerűséggel feldarabolták a nemzet szentélyének üléstermét – és nem…..
A külhoni magyarsággal kapcsolatos kérdésekhez egyszerre értő és érző alapállásból közelítő Magyar Narancs egyik szerzője, Aradi Endre a héten A magyarság elszékelyesedéséről címmel értekezett a székely veszélyről. Talán olvasóink emlékeznek rá, néhány hónapja…..
Sebastian Knight 2013.06.23 01:03:12
@Namida7:

www.youtube.com/watch?v=9B5IsDwOFls

http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Albert_Tezla_Az_amerikas_magyarok_1895_1920_I_II_&id=2100335894&type=10

moly.hu/konyvek/albert-tezla-egy-szivvel-ket-hazaban
Mandiner blog Weöres 100 2013.06.22 15:01:00
SzázadvégHuszadik század vége: az idősebbfáradtan nyalogatja sérülésétmit háború és diktatúra ejtett,s az ifjabb tombol emléktelenül.Korszak-váltás. Tagolt beszéd helyettnéhány tucat indulatszó elég,míg füst-gatyában és már ismerősens lomhán megérkezik az…..