Regisztráció Blogot indítok
Adatok
petegabi77

29 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Már az 1868-ban tartott országgyűlésen döntés született egy központi pályaudvar létesítéséről, amit először a Rákóczi és a Nagykörút találkozásánál képzeltek el. Sok minden közbejött, amire végül 1881-ben elkezdték építeni, és végül 1884-ben csendben, minden felhajtás nélkül egy meleg augusztusi…..
petegabi77 2021.06.14 18:42:45
@gigabursch: Pont itt ezek között a képek között van egy olyan, ahol látszik, hogy valami hosszabb szöveg van a táblán. A nagyfelbontású, így valószínűleg olvasható szövegű kép nekem nem ér meg 2000Ft-ot.
Minden év május 10-én a madarak és fák napjáról emlékezünk meg. Számos civil szervezet mellett a MÁV is együttműködik a Magyar Madártani Egyesülettel, s különböző megoldásokkal támogatja a hazai madárpopuláció fennmaradását. 2015. július 23-án a MÁV budafoki 25 méteres rádiós tornyára rendhagyó…..
Magyarországon számos vasútállomáson láthatunk forgalomból kivont járműveket szobormozdonyként kiállítva. Legnagyobb részük a nagy darabszámban készült híres mozdonysorozatok egy-egy ikonikus járműve, de helyenként találkozunk igazi ritkaságokkal is. Szerkezetszám/sorozat: MÁVAG…..
A körvasúton utazva többször megakadt a szemem a sínpár közvetlen szomszédságában egy érdekes emlékmű hátoldalán. A minap Istvántelken dolgoztam, de mivel jóval a kollégák előtt odaértem, tettem egy kis kitérőt a Rákos út vasutat elérő végéhez, hogy ezúttal végre a másik oldalát is megismerhessem.…..
A Zirci Ciszterci Arborétum főbejárata előtti parkolónál óhatatlanul megakad a látogató szeme egy családi ház tetejéből kiemelkedő kerek kupolában. Igen, ez bizony egy csillagvizsgáló kupola, mégpedig Lohrmann Ervin egykori magán-csillagvizsgálója. Nem volt ez másként most 2020 őszén (amikor a…..
Az 1950. augusztus 20-tól teljes mai hosszán üzemelő Úttörővasút számos művészt megihletett. Az egyes állomásokon megtalálható mozaikok mellett festményeken is visszaköszön az úttörők által működtetett vasútüzem. A 2020 nyarán már 70. éves múlttal (helyesebben nagybetűs "Múlttal") rendelkező…..
PeteGabi A Keleti pontos idő 2020.03.25 00:37:35
Ezúttal egy sok ember számára fontos időjelzőt és találkozási pontot, a budapesti Keleti pályaudvar jellegzetes homlokzati óráját nézzük meg kicsit közelebbről. A vonathoz siető átlagosan napi 117 ezer felszálló utas közül még manapság is nagyon sokan felpillantanak az órára, hogy vajon ráérnek-e…..
2019. december 10-én Szolnokon a MÁV nyugdíjazta az egyetlen karakterenként lapozó pergőlapos solari&udine összesítő tábláját: 13 órakor végleg megszűnt a csarnokban az utasok által jól ismert jellegzetes „klattyogó” hang. Az összesítő induló és érkező kijelzők különlegességét az adja, hogy…..
Celldömölk vasútállomáson az állomásépülettől Szombathely felé, egy szépen gondozott területen az 1989. évi vasutasnap alkalmából emlékparkot rendeztek be. Itt találjuk az 1871. szeptember 1-én megnyílt vasútvonal 100 éves jubileumára avatott emlékművet. A két zászlórúddal övezett faragott kőtömbön…..
PeteGabi Celldömölk utascsarnok 2019.12.26 09:57:07
Celldömölköt a vasút már 1871. szeptember 1-én elérte: ekkor nyílt meg a Magyar Nyugati Vasút Székesfehérvár - Szombathely - Gyanafalva országhatár vasútvonal Szombathely - Kis-Czell közötti szakasza, és folytatásaként a Kis-Czell – Győr közötti szárnyvonal. Alig egy évvel később már vasúti…..
Szinte napra pontosan egy éve Zalalövőn avattunk fel egy 100 éves távírópózna emlékhelyet, így idén is boldogan tettem eleget a Pályavasúti területi igazgatóság Szombathely részéről Tóth István főnökségvezető úr szíves meghívásának, hogy ezúttal Celldömölk vasútállomásán nyissuk meg a MÁV első…..
Zalalövő térségének korabeli távíróhálózata az itteni vasút megjelenése előtt a közút mellett létesült, melyet a Magyar Királyi Távírda épített. Kezdetben egy, hamarosan két szál távíródrótot szereltek az oszlopokra. Az egyik vezeték a kistávolságú, a másik a nagyobb távolságú távírászatot…..
PeteGabi IT Evolúció kiállítás 2019.11.30 23:03:39
2018. február 28-án az Óbudai Egyetem állásbörzéjén, a MÁV standon vártuk a szakmai gyakorlat vagy nyári munka iránt érdeklődő hallgatókat, illetve potenciális munkatársainkat, álláskeresőket. Az érdeklődő diákok között megtalált bennünket néhány olyan kiállító vagy partner cég is, aki a portékáját…..
PeteGabi Debrecen Nagyállomás 2019.10.11 08:49:39
Sajnos a debreceni vasútállomás sem úszta meg a világháborús pusztításokat, az eredeti indóház helyén 1894-ben átadott gyönyörű Pfaff Ferenc féle impozáns állomásépület is több bombatalálatot kapott. A félig rombadőlt épületet sajnos nem újították fel, csak a minimálisan szükséges szintre állították…..
PeteGabi Győr vasútállomás 2019.09.29 10:04:44
Ezúttal Győrbe, a szülővárosomba látogattam. A kollégiumi évek és a néhány év munkába ingázás során az erre járókhoz hasonlóan a városból a Honvéd liget felől érkezve menet közben sokszor felpillantottam a pénztárcsarnok homlokzatán található hatalmas domborműre, ám ma álljunk meg egy kicsit és…..
II. Pályavasúti Szakmai Nap és VI. Aranycsákány Krampácsverseny a Füstiben 2015. június 6-án már másodszor került megrendezésre a Vasúttörténeti Parkban a Pályavasúti Szakmai Nap, amelyen a hagyományos krampácsverseny mellett szakmai előadásokon ezúttal a vasúti távközlés fejlődését ismerhettük meg…..
PeteGabi Urania-sternwarte Zürich 2019.09.12 17:52:42
Zürich bemutató csillagvizsgálója 2014-ben kinyílt a svájcibicska a zsebemben: akkor a nyitás előtt pár perccel a csillagvizsgálóhoz érve már csak a megtelt táblával találkozhattam, s lógó orral távoztam az 50 méteres toronyból... 2 évvel később, 2016. április 29-én végre rám mosolygott a…..
Podmaniczky Rendezvénykastély – Távírómúzeum, 2019. szeptember 5.   2019. szeptember 5-én a Távírómúzeum szervezésében Győri György egy szép Naprendszer-modellt, egy u.n. nagy oráriumot mutatott be az érdeklődőknek a rákoskeresztúri Podmaniczky Rendezvénykastélyban. De mit keres egy ilyen…..
A MÁV Szombathelyi Területi Igazgatóság Széll Kálmán utcai igazgatósági épületében egy remek vasúti kiállítás található. A gyűjtemény kivételes alkalmakkor a nagyközönség számára is látogatható. Így volt ez 2019. június 22-én a Múzeumok Éjszakája programsorozat részeként is, ahol a vasútüzem…..
Székesfehérvár 1951-ben újjáépített vasútállomásán a pénztárcsarnokban találjuk ezt két a szocialista-realista stílusban készült festett faliképet. A fenti fotó panorámaképként itt megtekinthető...
PeteGabi Szekszárd váróterem 2019.08.13 08:57:49
Patay László 1983-ban festette meg Szabó Dezső elpusztult falfestményei helyett a váróterem két oldalára felfüggesztett két pannóját. Az egyenként is hatalmas (30m2) felületen az egyik a városra koncentrál, míg a másik környékre jellemző tájat, embereket ábrázolja. Ez az emléktábla a felújítás…..
Párizs Gare de l’Est Hall d'Alsace nevű bejárati csarnokán szinte nem is lehet úgy átmenni, hogy Albert Herter amerikai festőművész hatalmas, 12x5 méteres festményét meglássuk. A szignó szerint 1926-ban, közel 100 éve készült műalkotás a “Gyalogos katona indulása - 1914 augusztus” (Le Départ des…..
Ezt a két szép festményt Reinprecht Károly festőművész készítette. Az alkotások az Istvántelki Tanműhely lépcsőházát díszítik. A Keleti Pályaudvarról készült képen az előtérben egyértelműen azonosítható egy 424-es vasparipa, míg a háttérben a V55 001-es villanymozdonyt látjuk, amit 1950-ben…..
Ismét egy mozaik. Ez a példány a Gyermekvasúton Széchenyi hegyen található a pénztárak felett, s még az Úttörővasút szellemét hirdeti. Göllner Miklós es Jánossy Ferenc munkája 1953-ból...
PeteGabi Nyíradony 2019.08.11 17:51:12
Nyíradonyban a forgalmi irodában még 2007-ben, félhomályban fotóztam ezt a szép festményt a szekrény felett, ami magát az állomásépületet ábrázolja.A szignót sajnos nem találtam rajta. Ugye megvan még? Egy évvel később, 2008-ban így nézett ki az állomásépület: Az alapmotívumok ugyanazok, de a…..