Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Péter Pápai

73 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Tab S6 nálunk is járt teszten néhány hónapja, az S7 persze pontosan ezt a vonalat folytatja, kiegészítve azzal a trenddel, amit a Note széria is alkalmaz már egy ideje, azaz most is kaptunk rögtön egy „+” (plusz) változatot...
Második generációjához érkezett a Fold széria, a Samsung harmadik hajlítható kijelzős mobilja pedig ügyesen orvosolja elődje hiányosságainak egy részét...
Két névvel három változatban mutatkozott be a Samsung idei tollas csúcsmodellje. Minimális újitás és komoly drágulás tavalyhoz képest, kétféle kiszerelésben...
MIvel mi magunk is nemrég kaptunk rá az okostelefonok eme igencsak ritkás szegmensére - azaz a strapamobilokra - így feltétlen szükségét éreztük hírt adni ezen piac egyik legismeretbb márkájának legújabb készülékéről, azaz a CAT S62 Pro-ról...
Csupán két hét szólt masszívan az Apple legolcsóbb újdonságáról földön-vízen-levegőben, de azóta is a csúcskategórián innen, százötvenezer forinton túl szinte minden valamire való készüléket párba állítanak a 2020-as iPhone SE-vel, írott és videós tesztekben egyaránt. De mire ez a nagy felhajtás…..
Te is dührohamot kapsz az aktuális csúcsmobilok árcímkéitől? Elmondjuk, szerintünk mi a baj...
A koronavírus még sajnos egy darabig mindennapos téma lesz, így a mai adásban is kénytelen-kelletlen helyet kapott. Az iFater 28. adásában ismét kicsit kitértünk arra, hogy is segítheti elő a technológia néhány okostelefonos alkalmazás képében a COVID elleni küzdelmet és ezúttal a pozitív példa…..
Olcsóbb ARM processzoros Apple gépek jöhetnek, miközben itt az új P40 család a Huawei-nél, a Folding@Home projekt kölcsönkérné a processzoridődet, a Samsung Galaxy S10 Lite meg kicsit fura...
Rég nem övezte már ilyen hosszú felvezetés és várakozás egy Apple termék bejelentését, pedig a 2020-as iPhone SE végképp nem egy csúcskészülék..
Szinte biztos, hogy már mindenki telítődött a koronavírus (lánykori nevén Covid-19) hírekkel és bármilyen témával, ami ezzel kapcsolatos, ám az iFater mai adásában nem is a vírus tech világra tett hatásaira, következményeire koncentrálunk, hanem megpróbáltunk valóban hasznos információkat…..
A P széria frissítésére még nagyjából egy hónapot kell várnunk, a Huawei mára is hozott némi mobilos nyalánkságot az első hajlítható okostelefonjuk frissítésének képében...
  A minap felröppent egy hír, miszerint az LG és a Samsung egy új megközelítésből tör a hordozható számítógépek életére azzal, hogy beépített akkumulátoros hordozható monitorokat készülnek piacra dobni, kifejezetten mobilokhoz tervezett használatra. Külső monitorok hasznáalta eddig sem volt…..
Minimálisan újragondolt számozás, maximális kamera központú megközelítés - nagyjából így lehetne összefoglalni a tegnap este leleplezett Galaxy S20 triót. A Samsung ugye elvileg lezárta a Galaxy csúcsmodellek első 10 évét tavaly, úgyhogy idén rögtön ugrottak is egy nagyot a számozásban. A 20-as…..
  Az Acer gyakori vendége műsorainknak, különösen az olyan őrültésgeiket szeretjük, mint mondjuk a Triton 900, mely egy tébolyult gamer “laptop”-nak bizonyult. Már a teszt során is említettük, hogy a gyártó több gamer gépéhez hasonlóan ebből a szörnyetegből is készített egy úgynevezett ConceptD…..
A 21. adással zárja az évet az iFater podcast, melyben ezúttal sem tudtunk elsétálni néhány adatvédelmi aggály és egy-két ezzel kapcsolatos hír mellett, úgyhogy jól ki is veséztük azokat, a maradék időben pedig alaposan körüljártuk a Samsung legkomolyabb táblagépét...
Eheti csapongó besezélgetésünk a robotikától az autóiparon át a rákkutatásig mindeféle témába belekapott kicsit és persze erre a hétre is jutott teszt, melynek tárgyát, vagyis a Honor Band 5-öt meg is nyerheti az, aki mindössze két kérdésre válaszol...
iFater Tesztpadon a Honor Band 5 2019.12.06 18:50:38
Manapság fitnesz karpántokat beszerezni már nem olyan kihívás, mint mondjuk egy pár éve volt, pontosabban nem úgy kihívás, mint akkor: Régebben a szűkebb választék mellett az igen komoly árakkal is meg kellett bírkóznia az aktív életmódot digitalizálni kívánók gyomrának. Ellenben most már akkora a…..
Alapjaiban eltérő koncepciót kaptunk a hajlítható kijelzős okostelefonokra a Motorolától, mint amiket korábban láthattunk. Merthogy amíg a Samsung és a Huawei is telefonnak hívja eszközeit, melyek óriási hajlítható megjelenítőt kaptak, de inkább tűnnek összecsukható tabletnek, addig a Motorola képes…..
Újra podcast, friss és ropogós, ráadásul most nem csak élményt kaphatsz azzal, ha meghallgatod a legújabb adást - figyelj és nyerj! ..
...azaz a gyártó 108 megapixeles "kamerás szörnyetege", melynek más néven ugyan, de pár napja ejtették meg kíani debütálását. Hazai árakat még nem, de európai árcímkét már tudunk...
Okosnak okos, sőt, még alkalmazásokkal is tovább "okosítható", de valahol mégis félúton jár az aktivitás követő órák és a valódi, bővíthető tudású okosórák közt. Bemutatkozott a Xiaomi Mi Watch...
Felső-középkategóriás hardverrel, brutális kamerával és egyben remek fotós képességekkel debütált a Xiaomi MI CC9...
Bár már az őszi bejelentések lecsengtek az Apple háza táján és lassan minden bejelentett termék és szolgáltatás piacra kerül, a cupertinói gyártó azért még néha meg tudja lepni a közönséget. Például egy AirPods Pro bejelentéssel...
Végre itt a Pixel 4 és Pixel 4 XL, vagyis a Google saját csúcsmobiljainak negyedik generációja, ám első pillantásra úgy tűnik, hogy miközben a konkurencia nem győzi kiszolgálni az újabbnál újabb igényeket, a keresőóriás lassabb tempót és összeszedettebb szoftveres oldalt kínál, de egyre erősebb…..
Masszív időutazás - röviden talán így lehetne jellemezni azt a legálisan közzé tett gyűjteményt, mely a 90-es évek PC sikerienk javát gyűjti össze és kínálja teljesen ingyenesen letölthetővé annak darabjait...