Regisztráció Blogot indítok
Adatok
takria

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megint jól láthatóan egy olyan problémarendszer, ahol a jó megoldás nem lenne drágább a rossznál. Sőt! Egyszerűen hihetetlen, hogy mióta és mennyit teszetoszáskodik a fővárosi vezetés a tisztítóban képződő szennyvíziszappal, miközben az még hasznos alapanyag is lehetne. A Sétáló Budapest program…..
takria 2019.07.03 20:42:10
@Couch Club Szunyi:

Kopipészttel nyomod ezt a sablon dumát? Ezt nyomta az LMP is vagy 10 évig, mit sem törődve azzal, hogy közben újra meg újra kétharmadhoz segítették Orbánt. Idén májusban elég egyértelmű véleményt mondott a tevékenységükről az ország, ti se számítsatok többre.

A ti bűnötök viszont sokkal nagyobb, hiszen most egyrészt esély lenne legyőzni a Fideszt, másrészt volt egy előválasztás, és ha lett volna egy csipetnyi kis gerinc bennetek, elindultatok volna, leverhettétek volna Karácsonyt, ott volt a lehetőség. Onnantól, hogy az előválasztásról gyáván kisunnyogtatok hiteltelen minden egyes szó ami kijön az szátokon, hiszen innentől egyértelműen Tarlós és Orbán érdekét szolgáljátok, mert ugye aki úgy indul, hogy közben pontosan tudja, hogy nem fog nyerni, az egyértelműen a Fidesz érdekét szolgálja, nem másét.

Hiába nyomod itt Karigerit meg a parkolómaffiát (a mocsok, hogy nem tudta egymaga lebontani a 30 éve működő rendszert 4 év alatt, felháborító, tényleg) mert ti konkrétn a Fidesz maffiát fogjátok hatalomban tartani, miközben most először (és kb utoljára) esély nyílna a leváltásukra.

Tudod van az a mondás, hogy ami úgy néz mint egy kacsa, úgy jár mint egy kacsa, úgy hápog mint egy kacsa, az valószínűleg egy kacsa. Akinek a tevékenysége a Fidesznek kedvez, az a Fidesz embere, ennyike.

Érdekes egyébként, hogy arról már nem szívesen beszéltek, hogy Puzsért Ungár Péter tolta be a kampányba, az LMP-t is ő vette rá, hogy álljanak Puzsér mögé. Aranyos, ahogy Karácsonyt parkolómaffiázzátok egy tartózkodás miatt, közben Schmit Mária fiától, Mészáros Lőrinc üzlettársától várjátok a politika megtisztulását. :)

Ugye nem baj, ha hánynom kell tőled?
takria 2019.07.03 20:56:49
@bozon:

Aha persze, Tarlóstól vesztek el. Mert a Fideszesek, akik az összes Soros kampányon, migránsozáson, CEU bezáráson, MTA beszántáson, Putyin szopáson át kitartottak a Fidesz mellett, majd a Sétáló Budapestre fognak szavazni, meg 2%-os Puzsér Róbertre. Bármit is szedsz, le kéne jönnöd róla!

Te komolyan el is hiszed amit mondasz? Egyszer azért megpróbálhatnád elmondani a tükörbe is, nem hiszem, hogy kibírnád röhögés nélkül.

Azt ne hazudd már nekem, hogy te komolyan elhiszed, hogy Tarlóssal és Karácsonnyal szemben Puzsérnak van bármi esélye nyerni!

Azt ne hazudd már nekem, hogy te komolyan gondolod, hogy Tarlós leváltásra több esély van úgy ha két jelölt indul ellene, mintha csak egy indulna.

Ne nézzük már hülyének egymást öcsi!

Teljesen lényegtelen a programotok, mivel onnantól, hogy fület-farkat behúzva sunnyogatatok ki az előválasztásról teljesen hiteltelenek lettetek. Nem véletlenül állt ki mögületek még az LMP és a Jobbik is.

Semmit nem csinálsz se te, se a Robikád, csak mocsok módon hazudsz. Pontosan tudjátok, hogy veszteni fogtok, pontosan tudjátok, hogy nem Tarlóstól vesztek el szavazatokat, mégis külön indultok és közben úgy tesztek mint akik nem tudják, hogy ennek pont Tarlós hatalmon maradása lesz az eredménye. Aztán persze amikor majd megkapjátok a 2-3%-otokat, akkor majd rohadtul meg lesztek lepve, hogy jéééé.

Ja, most lehet még nagy pofával előadni magatokat, csak majd amikor a választás után a szemébe kell nézni mindazoknak, akiket átbasztatok, az lesz majd a fincsi.