Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PataPete

8 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Beatles nevéhez  több film is kötődik. Kiadásuk alapján ha sorrendbe helyezzük őket a  Hard Day’s Night (Nehéz Nap Éjszakája) az első. Ez a Beatles rajongóiról és a zenekar életéről szól, készítésének célja az volt, hogy sokan lássák, és ez meg is történt, illetve a zenekar körülötti kultuszt is…..
A Junk ismerős lehet azoknak, akik jártasak Paul McCartney szóló karrierjében. A szám McCartney 1970-es Every Night című albumában jelent meg. Azonban azoknak, akik a Beatles történelmében nem járatosak, új információ lehet, hogy akkor már régóta késznek mondható volt ez a szerzemény. Ezt az is…..
  A Strawberry Fields Forever javarészt John Lennon műalkotása, de  hasonlóan a többi Beatles dalhoz a többi tag is segédkezett benne, George Martinnal együtt. Lennon a Strawberry Fields Forever alapjait 1966-ban Spanyolországban való tartózkodása idején írta meg, azonban a remekmű csak ‘67 végén a…..
A Lovely Rita című Beatles dal a zenekar 1967-es Sgt Pepper’s Lonely Hearts Club Band című albumában mutatkozott be. Ez az album a Beatles azon művei közé sorolható, amelyek kísérletezés céljából készültek. A Sgt Pepper a Beatles legtermékenyebb időszakából származik. Az album felvétele 700 órába…..
1964-ben, amikor a Beatles a csúcsán volt, Ringo Starr-nak mandula gyulladása lett. Brian Epstein a koncertsorozat lefújása helyett megbízta George Martint, a Beatles producerét, hogy keressen valakit, aki helyettesíteni tudja Ringo-t. George Martin választása Jimmie Nicol-ra esett. A dobos 1957-ben…..
PataPete 2020.03.27 18:54:31
@J.W. Booth: Jogos az észrevétel, hogy ha így nézzük, itt a 6. Beatle-ről beszélhetünk.
Kevesen tudják, hogy a Beatles egyetlen hivatalos fotósa 1965-ig egy magyar származású fényképész volt. Sok Szlovák fórum post és blog állítja, hogy Hoffmann szlovák, és ez valamilyen mértékben igaz is, mivel a Királyi Magyarországon született 1912-ben, azonban apja halála után édesanyjával Zsolnára…..
A Beatles el kapcsolatos legismertebb teória szerint Paul McCartney 1966. november 9-én egyes pletykák szerint lehajtott az útról, más verziók szerint belement egy kamion vagy egy villanyoszlopnak ment neki az Aston Martin típusú autójával és úgy karambolozott és vesztette életét egy sok vitával…..
 A Szervo motor nagyon sokoldalú  kütyü. A Szervo motorok lényegében csak kisebb mozgatásokra használhatók, ez alatt azt értem hogy nem tud pörögni csak 180 fokkal tud elfordulni maximum. így hogy ha mondjuk egy autót akarunk készíteni akkor mindenképpen egy Stepper motorra lesz szükségünk ami tud…..