Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Anyalélekegyensúly

29 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megesett már Veled, hogy elindultál valamit elvégezni, majd mire odaértél el is felejtetted miért indultál? Volt már, hogy elfelejtettél egy találkozót, nem emlékeztél, hogy mit beszéltél meg a másikkal, vagy akár azt sem tudtad, hogy mit olvastál el az előző pillanatban? A figyelem, a koncentráció…..
Szeptember beköszöntével a gyerekeknek nem könnyű a nyári szabad játék után visszaállni az egy helyben ülésre és arra, hogy hosszabban koncentráljanak az tanórán elhangzottakra, feladatokra. Ebben szeretnék segíteni a szülőknek, gyerekeknek, mely gyakorlatok által könnyebben megy a gyerekeknek és a…..
Minden élet az első lélegzetvétellel indul és az utolsóval fejeződik be. Az egészség felé vezető út a légzéssel kezdődik. Miért is ennyire fontos a helyes légzés? Légzés fontossága A keleti orvoslástanban azt mondják, hogy az oxigén belélegzése nem más, mint az életerő bevitele a szervezetbe. Ha…..
A reziliencia egy olyan rugalmas alkalmazkodási képességet jelent, amely által az ember gyorsan vissza tudja nyerni az eredeti, nyugalmi állapotát egy stresszhelyzet után. A stressz fokozottan jelen van mostani életünkben. Ezeket a mentális, érzelmi feszültségeket nem tudjuk elkerülni, viszont…..
Érezted már azt, hogy állandó aggodalmak, félelmek gyötörnek? Folyamatosan elkalandozol és egy berögzült gondolaton kattogsz? Estére pedig elönt a bűntudat, hogy nem is tudod, hogy mi történt a nap folyamán, csak úgy elsuhant az idő, a pillanat, és még a szeretteiddel sem tudtál annyit foglalkozni,…..
Manapság különösen fontos lehet, hogy megfelelően tudjuk kezelni kapcsolatainkat, hiszen rengeteg változást tapasztalunk magunk körül. Minden, ami változásra késztet, az kimozdít minket a megszokott állapotunkból. Az eddigi stresszmentes helyzetek stresszel járhatnak együtt, hiszen nem vagyunk…..
  Sokszor érezzük azt, hogy annyi teendőnk van, annyi mindent bele szeretnénk sűríteni egy napba, hogy aztán versenyt futunk az idővel és végül nem érünk a teendőink végére. Ilyenkor elfog minket az elégedettlenség. Hogyan is lehet jól gazdálkodni az időnkkel? Hogyan szervezzük a napunkat, hogy a…..
Tudtad, hogy pozitív pszichológia vizsgálatából kiderül, hogy 90%-ban saját magunk felelünk boldogságunkért és csak 10% múlik a külső körülményeinken? 40%-ban pedig a cselekedeteink azok, amelyekkel javítani tudunk szemléletünkön. Ez azt jelenti, hogy gondolkodásunk, mindennapi viselkedésünk,…..
Anyukaként, ha szívünkre tesszük a kezünket mindannyian őszintén megvallhatjuk, hogy megfordult már olyan gondolat a fejünkben – főleg a karantén idején-, hogy legszívesebben kirohannánk a világból, vagy elköltöznénk egy lakatlan szigetre, ahol egy hétig nem hallunk gyereksírást, veszekedést, és…..
Év elején nagyon sokan új célokat tűzünk ki, fogadalmakat teszünk, hogy min fogunk változtatni az előttünk álló év során. Új szokásokat kezdünk felbuzdulva kialakítani, elkezdünk intenzíven sportolni, felhagyunk a rossz szokásainkkal. Miután eltelik pár hét, vagy egy-két hónap, azt vesszük észre,…..
Sokszor találkozunk szembe azzal a történettel, hogy két ember egymásra talál, boldogan élnek, majd születik egy gyermekük, és onnantól kezdve eltávolodnak egymástól. Nem egyedi esetről van szó. Anyacoachként elég sok olyan párkapcsolattal találkozok, ahol a gyermek születése után megromlik a…..
Időgazdálkodás Kisgyerekes szülőként az egyik legfontosabb kérdéskör az időgazdálkodással kapcsolatos. Mire, mennyi időnk van? Belefér-e az időmbe? Mikor csináljam? Gyerekkel, hogyan? Főleg a Covid ideje alatt sokszor újra kell tervezni az életünket a szigorítások, bezárások, munkahely elvesztések,…..
Anyalélekegyensúly 2020.11.12 14:04:02
Mi a másik szeretetnyelve? Szerezz örömöt neki ez alapján! Karácsonyt a szeretet ünnepének is szoktuk nevezni. Azért, mert ilyenkor jobban megnyílunk a másik felé, kinyitjuk a szívünket a szeretet befogadására és adására és valamivel kedveskedünk a szeretteinknek, megajándékozzuk egymást. Azért,…..
Karácsonyi érzés Ismét elérkezett az adventi időszak, már sok helyen karácsonyi díszbe borulnak a házak, a fák, meggyújtottuk az első adventi gyertyát, és kezd elfogni minket az igazi karácsonyi érzés…Milyen is ez az érzés? Fel tudnád idézni, hogy Neked melyik volt az egyik legszebb karácsonyod?…..
Elérkezett az adventi időszak. Az advent szó eljövetelt és felkészülést jelent. Jézus eljött, és újra eljön, adventben erre készülünk. Lelkileg. Ráhangolódva. Megtisztítjuk lelkünket, kinyitjuk a szeretet befogadására, mivel nem könnyű átélni mindezt az időszakot, ha csak úgy beleesünk. Ezért…..
Ép testben ép lélek vagy ép lélek által ép test?  Az egészséges életmódra manapság egy egész iparág épült. Fontos is, hogy megfelelőképpen ápoljuk, óvjuk testünket. Egészségesen táplálkozunk, jó minőségű vitaminokat szedünk, többször eljárunk sportolni? Testünk szempontjából ezek igen fontosak, de…..
Mit tegyünk, ha rágódáson kapjuk magunkat? Veled is megesett már, hogy valami rossz történt Veled és napokig azon rágódtál? Újra és újra végigpörgetted magadban az eseményt, mely egyre jobban feldühített, egyre negatívabb beállítódást kapott?  Azon agyaltál, hogyan lehetett volna másként, mit…..
A pozitív gondolkodás hozzáállás kérdése? Sokat hallani manapság a pozitív gondolkodásról, arról, hogy ez által mennyi jót tudunk bevonzani életünkbe. De tényleg mindenki tudja, hogy ez az optimizmus mit is jelent valójában? Nem azt kell gondolni ez alatt, hogy egész nap csak mosolyogva lehet…..
A hála ereje Előző cikkemben, melynek címe: Hogyan tudunk igazán boldogok lenni? felsoroltam, hogy milyen gyakorlatokat tudunk beépíteni az életünkbe, hogy az boldogabb legyen. Elsőként a hálával fogunk foglalkozni.  A hála a szeretet gyökere az egyik legértékesebb dolog, amit ember birtokolhat. A…..
Boldogságra születni kell? Tudtad, hogy pozitív pszichológia vizsgálatából kiderül, hogy a boldogság csak 10%-ban múlik a társadalmi elhelyezkedésünkön, külső körülményeinken? A maradék 90 % bennünk rejlik. 50 %-ban a génjeink felelnek azért, hogy boldogok vagyunk-e, 40%-ban pedig a cselekedeteink…..
Szeptember közeledtével minden kisgyermekes családban, nagy készülődés zajlik. Ugyanis az ősz beköszöntével elkezdődik a bölcsőde, óvoda, iskola. Akiknél ráadásul ez az első napokat jelenti egy új környezetben, azoknál még nagyobb az izgalom. Ilyenkor nem csak a szükséges felszereléseket kell…..
1.Menjünk a szabadba! Menjünk a szabadba, mozogjunk, kiránduljunk, sétáljunk! A gyerekek szeretik felfedezni a körülöttük lévő természetet, szeretnek szaladgálni. A szabad levegőn ők is jobban érzik magukat, és jobban le is fáradnak, így este könnyebb lesz az elalvás is. :) Ne riasszon vissza a…..
Amikor már gyerekkel nyaralunk,máshogy fog lezajlani egy nyaralás, mint azelőtt. Nem fogunk tudni órákat olvasgatni a strandon, ez inkább már egy aktív pihenés lesz, mint lazulós nyaralás. Viszont akkor hozhatjuk ki belőle a maximumot, ha azt a gyerekekhez igazítjuk, és olyan helyekre megyünk, olyan…..
Hogyan szeressünk, hogy azt a másik is érezze című cikkem után, amiben a felnőttek szeretetnyelvéről írtam, most a gyermekekre térek ki. Ahhoz, hogy gyermekeink szeretettel teli felnőtté válhassanak, fontos, hogy már egészen kicsi koruktól biztosítsuk őket szeretetünkről, valamint az is, hogy ezeket…..
Drága Férjem!   Egy nyári reggelre ébredtem. Kellemes álmom volt az éjjel. Azt álmodtam, hogy érzékien táncoltunk a közös zenénkre, és szerelmesen öleltük egymást, mint, ahogy a filmekben, amikor egy romantikus jelenetet játszanak. Felkeltem az ágyból és kiléptem a szobánkból. Te márt fent voltál,…..