Adatok
szilva73
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Noha fel lehet építeni a várakozást, és ez egy ideig jól is működik (személyes tapasztalat), amikor eljön a pillanat, hogy tényleg költözni kell, sokszor nehéz egy ilyen gyökeres változást elfogadtatni a gyerek(ek)kel. Különösen, ha mindehhez országot is váltunk, nem is…..
A mi óvodánk - nem idiotizmusból beszélek többesszámban, csakis azért, mert én és a gyerek is egy óvodába jártunk, csak időben némileg eltolódva - egy szimpla földszintes épület volt az én időmben, amire aztán ráhúztak egy emeletet, mikor a gyerek járt oda. Egykor talán…..
szilva73
2010.07.09 10:29:56
Sziasztok, nekem mindkettő tetszik, de ha feleennyire lennének szépek, ötletesek, színesek, akkor sem lenne kérdés, hogy ide járna a gyerkőcöm, ha hasonló létezne a környékünkön....
Találtam egy ugyancsak gyönyörű, gyerekörömforrás norvég óvodát, ilyesmit is szívesen látnék a közelben (ok, már megelégednék azzal is, ha országhatáron belül létezne:-)
www.archicentral.com/kindergarten-troms%C3%B8-norway-70%C2%B0n-arkitektur-2728/
További jó blogolást!
Szilvi
Találtam egy ugyancsak gyönyörű, gyerekörömforrás norvég óvodát, ilyesmit is szívesen látnék a közelben (ok, már megelégednék azzal is, ha országhatáron belül létezne:-)
www.archicentral.com/kindergarten-troms%C3%B8-norway-70%C2%B0n-arkitektur-2728/
További jó blogolást!
Szilvi
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
egy félévessel és egy 3,5 évessel érkeztünk külföldre, meghatározott időre (2+2 év) Apa munkája miatt. A félévesnek értelemszerűen mindegy volt, de a 3,5 évest az elején megviselte a dolog. Annak ellenére, hogy én azt gondoltam, hogy egy ennyi idős gyereknek ott jó, ahol ott van a családja. Ez így is van nyilván, de neki is fel kellett dolgoznia, hogy az imádott nagypapája, nagymamája nincs itt, a barátaival sem találkozik. A baráti kötődést sem gondoltam ilyen mérvűnek egy 3,5 évesnél, mielőtt kijöttünk volna. Persze az első napok, hetekben semmi nem volt, mert az az újdonsággal telt, mint egy nyaralás. Aztán leesett neki, hogy maradunk (tudta előre,de addigra tudatosult). Hiányzott a régi szobája, a megszokás. De nem úgy kell elképzelni, hogy egész nap vinnyogott, hogy haza kell menni. Napközben tök jól érezte magát, és este lefekvésnél, amikor egyébként is megy a lelkizés, akkor elmondta, hogy ő nem szeret itt lenni, haza akar menni, és Apa meddig fog itt dolgozni, mert sokkal jobb Budapesten, mint itt, és mikor megyünk már találkozni az ő barátaival, meg a mamáékkal, stb. Ezt egyébként szörnyű volt hallgatni, ahogy kis felnőttként, teljesen megértve a szitut, halkan, hiszti nélkül elmondja, hogy ez így most éppen nem kóser neki. Jött a szaranya érzés, hogy minek rángatni ezt a szerencsétlen kiskölyköt, és kitenni egy ilyen érzelmi megpróbáltatásnak. Tudtam persze, hogy ezzel a külföldön töltött pár évvel ő csak erősödik, tapasztal, hasznára válik, de ott akkor, abban a pillanatban ezt nehéz volt ismételgetni magamnak. Kb. két-három hónap kellett, amíg teljesen elmaradtak ezek az esti honvágy-megbeszélések a kiköltözés után.
Aztán elkezdte az ovit, nulla nyelvtudással. Itthon nem járt előtte oviba. Semmi baj nem volt vele, ami nem lett volna egy magyar oviban is. Az első 3 hónapban csak magyarul beszélt az oviban, aztán hazajöttünk nyári szünetre, visszament, és egész mondatokban kommunikált külföldiül:-) Most két éve, hogy itt vagyunk, már perfektül beszél. Imádja az ovit, a kis barátait. De van honvágya egy-egy hosszabb otthonlét után (pl. karácsonyi szünet).
Amiket az elején próbáltam,mint pozitív ellensúly: rengeteg családos program, ahol jól érzi magát, hogy lássa, itt is van élet. Kerestem direkt olyat is, ami otthon nincs, hogy ez is egy pozitívum legyen Budapesttel szemben. Barátok, nagymamáék eljöttek (ez ugye távolság kérdése is, van, ahol nem megoldható) meglátogatni, könyvek, amik a beilleszkedésről, a másik elfogadásáról szólnak (hiszen itt ő lett a kisebbség az oviban, és ennek megélését tartom az egyik legfontosabb haszonnak a nyelvtudás mellett). És egyszerűen csak figyelni rá, szeretni, mint egyébként máskor is:-)
Összegezve, nem gondoltam, hogy egy ilyen kisgyerek ennyire tisztán lát és ért mindent, és ilyen kifinomult érzelmileg. Teljesen normális dolog a honvágy, amivel foglalkozni kell, és igen, pozitív dolgokkal kell ezt ellensúlyozni, de nem eltussolva a negatív vonulatokat sem. És időt kell neki adni, hogy feldolgozza a változást. De ez ugyanaz lenne, ha Budapestről Szombathelyre költözne, leszámítva a nyelvet (egyébként nálunk a nyelvnek semmi köze nem volt ehhez a honvágy témához).