Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Contelegend

0 bejegyzést írt és 957 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Inter fiatal tehetsége, Nicolò Barella a Fiorentina ellen péntek este csodálatos gólt szerzett, és kivívta Claudio Marchisio elismerését is, bár egyértelműen tudja, van még miben javulnia. „Mindegyik győzelem fontos, de a hétközi Olasz Kupa-elődöntőn elszenvedett vereség után jól teljesítettünk,…..
Contelegend 2021.02.06 12:14:34
@delpi0823: Nem akarok ezzel hencegni megint, de gyerekkora óta Inter szurkoló, ahogy az egész családja. Szerencsére Bastonival is ez a helyzet. Marotta azért is erőltette pl Barella-t, hogy ne "csak" egy tehetséget igazoljanak hanem olyan játékost akinek minden vágya az Interben játszani. Kell is a sok zsoldos mellé az ilyen elkötelezett játékos , mert Conte arcai mint Vidal nem hiszem, hogy értékelnének bármit is abból, hogy nerazzurik lehetnek.
Szóval nem hiszem, hogy bármikor is a Juve-t választaná az Interrel szemben.
Zaniolo-ról pl köztudott h Juve drukker, nem is csodálom, hogy róla könnyen lemondtak, míg Tonali-val kb a végső aláírás hiányzott csak, hogy Inter játékos lehessen, de jött a Milan és Tonali-nak is fontosabb volt, hogy gyerekkora óta kedvenc csapatában játszhasson.
Szerencsére Olaszországban még értékelik ezeket a fiatal játékosok. Így van esély rá, hogy ne csak felhigult csapatok legyenek , tele zsoldosokkal.
Barella-ról a személyes véleményem, hogy nem láttam az elmúlt években ilyen tehetséges olasz játékost, pedig elismerem a többieket is. Zaniolo is nagyon jó , de nem ennyire , pláne így tele sérüléssel ( szurkolok neki h felépüljön) . Sensi kegyetlen jó tudna lenni, de azok a fránya izomsérülések.... Tonalinak adnék még 1 évet, nem volt sok lehetősége nagy csapatban megmutatni hogy mit tud, de eddig nem vallott szégyent.
Antonio Conte a 2-1-re elveszített meccs után nem sokat tehetett, minthogy kijelentse, a számos hiba után csapata saját magának köszönheti a vereséget. „Alapvetően mindent magunknak köszönhetünk.” - értékelt a vereség miatt nyilvánvalóan ingerült Antonio Conte a RAI Sport számára. „A Juventus…..
Contelegend 2021.02.04 20:59:31
@pott70: Hát igen, a wikipedia egy releváns forrás ha az Interről és a Juveról van szó :) ... Ugye tudod , hogy a wiki nyílt hálózat, ezért bárki beleírhat bármit? Ennyi erővel fogom magam és undorból , tiszteletlenségből beleírom , hogy a Juve amúgy az egyik legutáltabb csapat a világon a simlisség tekintetében amiért bár megbűnhödtek , azóta is arról vakerál mindenki feketefehérben , hogy ez ám nem volt igaz csak elévült (kedvenc Juve-s szavam) az ügy. Ja ja elévült, apropó , hol vannak ezek a dokumentumok amik az ártatlanságot bizonyítják? Mert én a wiki-n nem találok ilyet , de ha bárki megmutatja fizetek egy éves Inter bérletet neki. Már ha a járvány elvonul. De lehet Juve bérlet is , kinek mi. Még esetleg beleírom, hogy ezen mindenki röhög a saját szurkolókat kivéve akik önmosdatásból foggal körömmel ragaszkodnak ehhez az elképzeléshez.
Viszont képzeld, én nem írom ezt le a "történelem" szekcióhoz a Juve-nal, mert nem látok bele az ügybe, és csak azért hoztam fel mert az a mély gyűlölet itt harapózott el 2006-ban és már előbb is említették mint jogalapot a köpködésre :D.
Mindenesetre a világ egyik legjelentősebb csapata és Olaszország legsikeresebb futballklubja a Juve? Okés, az Inter olaszország 3.-ik legsikeresebb futballklubja, és pont annyi BL győzelme van mint a Juve-nak.
Viszont felkeltetted a kíváncsiságom és ránéztem mit ír a Wiki azonos bekezdése az Interről, hát tessék:
"Az Inter – a Juventus 2006-os, bundabotrány miatti kiesése óta – az egyetlen olasz csapat, amely története során mindvégig a legmagasabb osztályban tudott maradni. 2010-ben pedig egyedüli olasz klubként triplázni tudott"
Ezzel a sokkal tényszerűbb mondattal sem érezném magamon azt , hogy ezt dobjam oda egy ellenkező szurkolótáborban, ez elég Szőnyi stílus lenne.. felesleges.
A lényeg szerintem a kommentemben a meccsre irányuló felvetések voltak, és hosszú idő után először nőtt fel az Inter a Juve-hoz annyira, hogy ki-ki meccsnek lehessen nevezni a derbit. Persze ehhez az is kellett , hogy gyengüljön a Juve ez van. Én ennek tudok örülni, ha jól emlékszem itt is sokáig ment a sírás , hogy nincs egy csapat a hazai bajnokságban aki nyomást helyezne a Juve-ra és EMIATT:D nem jön össze a BL győzelem (várj megnézem a wikit...) ... 25 éve ...
Mindenesetre ez a szájkarate felesleges csak vázolni akartam hogy amennyi értelmet láttok ebben, annyi értelme van kb ilyenekkel előhozakodni. Szerintem semmi, szóval a hangsúly legyen a jó egymás elleni meccseken, amiből eddig mindkettő izgalmas volt ebben az évben az én szemszögemből.
Contelegend 2021.02.04 22:22:13
@Attilio79: Arról nem Conte és Marotta tehet , hogy a kínai kormány hogy s mint szól bele a külügyekbe és a kínai cégek financiális kereteibe. Ilyenre igazából egy vezető hatalomnál sem volt példa kb a 2.-ik világháború óta. Ez van.. én nem fogok kevésbé szurkolni akkor sem ha 10.-ik a csapat vagy Serie C-s, ahogy Ti sem.
Contelegend 2021.02.04 22:24:34
@pott70: Értem és megértem amit mondasz, és az is igaz, hogy nyilván mindenki szégyenkezik , ha tök utolsóként esik ki a BL csoportkörből. A hozzászólásom inkább másra utalt , de te le is szűrted , hogy mire, úgyhogy konszenzusra jutottunk.
Juventus FC blog Dühöngő 2016.03.19 22:39:46
Ez tényleg egy dühöngő, kiélhetitek magatokat rendesen. Itt nincs OFF-olás, jöhetnek a pletykák, az átigazolások, a vélemények, teljesen vegyesen. Akár a Juventushoz tartozik, akár nem (teljesen). A trágárság, egymás mocskolása persze itt sem megengedett, ezért ettől tartózkodjatok! Mindent bele!…..
Contelegend 2020.12.14 16:41:59
@babo0410: Babo azt a viccet ismered hogy Ronaldo bemegy Kozsóhoz a teaházba?

Kozsó - Which is your favourite tea?
Ronaldo - Penaltea :)
Contelegend 2021.01.03 18:16:55
Contelegend 2021.02.04 03:02:42
@babo0410:
Olaszországban törvény bünteti az istenkáromlást, csak ezt sokan nem tudják ezért háborognak ilyenkor. Skriniar 3 meccses eltiltást kapott tavaly emiatt.
Egyébként ezen nem kell annyira hasra esni a Vatikán országában..
A Juventus még minden fronton harcban áll, s kedd este az Inter otthonában lép fel az Olasz Kupa elődöntőjében, majd egy hét múlva, február 9-én Torinóban fogadja a milánói csapatot.  Mindkét csapat a sorozat nyolcaddöntőjében szállt be az Olasz Kupa küzdelmeibe, s a Juventus útja a Genoa, majd a…..
Andrea Pirlo a Napoli elleni meccset megelőzően arról beszélt, hogy a Napoli gyorsasága és labdakezelési technikája különbséget jelenthet a szerdai Olasz Szuperkupa-döntőn, de a Juventus meg akarja mutatni, hogy nem az a csapat, amelyiket a szurkolók az Inter ellen látták csúfosan kikapni. „A…..
Contelegend 2021.01.20 01:38:46
@Juventino86: Barella és Bastoni soha nem lenne Juve labdarúgó. Mindkettő családja ízig vérig nerazzuro, Barella példaképe Stankovic és szinte mindenhol lenyilatkozzák hogy gyerekkoruk óta Interisták. Ezért is alapozunk rájuk. Emellett sosem adná el az Inter pont a Juve-nak őket.
Marotta-ék alapötlete volt , hogy a zsoldos ( Arturo) típusú játékosokat minimalizálják a keretben és mindent megtegyenek , hogy az Inter-ért tenni akaró fiatalokat hozzanak, olyan profik mellett mint Lukaku akik meg egyfolytában sikerre éhesek és szorult beléjük lojalitás.
Visszatérve az alapötletre, sokáig lelett szólva itt a blogon is a 2 srác hiába említettem mennyire tehetségesek, sokat fordult a világ, pedig nem a Juve elleni meccsükből kell kiindulni. Folyamatosan fejlődnek , nem kevés munka van bennük óriási potenciál mellett. Folyton megkapták a lehetőséget a játékra és bízott bennük Conte , ez azért egy BL címre törő Juve-nál nem lett volna alap az előző években. Szóval ez nem csak úgy hirtelenjében derült ki, hogy ők ilyen jók. A vicc, hogy Sensi nagyobb zsugákat tud adni mint Barella aki egy hős már nálunk , mégis balszerencsés az apró olasz, a sok izomsérülésével. (Persze még mindig jobb mint szegény Zaniolo esete)

Javaslom a Juve-nak ugyanezt , most van lehetőség ilyen fiatal olaszokat beépíteni, nincs mit veszteni, és lenne egy kis identitás Ramsey-k helyett. Persze ezeket az olaszokat megkell találni és fizetni is értük
Barella 40m
Bastoni 30m
Sensi 25 m

Esposito nevét is érdemes majd figyelni, bár az ő szíve nem tudom merre húz, ahogy Sensi is valószínűleg az eladható kategória.
De Gagliardiniről pl köztudott, hogy kis juventino :) (tényleg) ha esetleg olasz középpályást szeretnétek.
A feszített iram marad, a Juventus hét közben győzelemmel tért haza az AC Milan otthonából, de vasárnap este már a szezon során nagyszerű teljesítményt nyújtó Sassuolo látogat az Allianz Stadiumba. Andrea Pirlo keretéből hiányozni fog Alex Sandro, Juan Cuadrado és Matthijs de Ligt, akik az elmúlt…..
Contelegend 2021.01.10 21:15:56
Contelegend 2021.01.10 22:23:58
@Szili 72: inkább a csapat lóg ki a Juventusból. De ez egy ilyen idény, sérülés hegyek, covid, feszített tempó. Egyik csapat sem a valódi erejét mutatja. Az Inter-t kivéve, ott Conte a betegség.
A Juventus az Udinese elleni 4:1-es győzelemmel kezdte az új esztendőt, s szerda este a szezon egyik legfontosabb mérkőzése következik, hiszen a zebramezesek az éllovas AC Milan otthonába látogatnak, azzal a reménnyel, hogy győzelmükkel csökkenteni tudják a mostanra már jelentős hátrányt. A…..
Contelegend 2021.01.06 21:27:57
@danimester1: Nagyon fura egyébként, nem tudom, hogy a sok fiatal tapasztalatlansága miatt nem sikerül nagycsapatosan tartani az eredményt, vagy mi az oka... Pedig a Juve ebben mindig jó volt. Idegesítően jó... ha vezetést szereztek onnantól kb vége is volt a meccsnek. Na de nem fikázódom csak érdekes az egész, mert papíron innentől kéne könnyűnek lennie.
Contelegend 2021.01.06 21:30:02
@danimester1: Na ha ezt nem fújják vissza akkor az óriási szégyen. Milanisták helyében szégyellném magam de kurvára.
A Juventus csúfos vereséggel, a tabella hatodik helyén zárta az esztendőt, s olyan januárral folytatja, amely alkalmas arra, hogy a címvédő ledolgozza hátrányát, s ismét az élmezőnybe kerüljön, azonban ha az eredmények kedvezőtlenül alakulnak, gyakorlatilag ki is szállhat a bajnoki…..
Contelegend 2021.01.03 21:35:27
@Wizzurah: Nem azt mondtam hogy szar, hanem azt hogy bukta. Bár a megítélése elég relatív egy olyan játékosnak aki élete nagy részében egy bajnokságban játszott ugyanabban a csapatban ( 8 év vagy mennyi) majd a számára teljesen létidegen Serie A-ba érkezik. Szerintem Ramsey-nak és Eriksennek sem szabadott volna elhagyni a PL-t.
Contelegend 2021.01.03 21:50:12
@Juventino86: Dybala sztori kísértetiesen hasonlít Icardiéra. Az emberi oldalát hagyjuk de ha Dybala nem fogadja el a szerződéshosszabbítást és így játszik eléggé leredukálja az árát. Akkor kellett volna elengedni mikor 100-at is adtak volna érte. Icardival is ezt kellett volna tenni.. Így lesz belőle 50. Ezt szintén mint kívülálló mondom.. :D Valahol szégyen ez is, hogy Icardi-n ott szerepelt a kapitányi karszalag annyi ideig, és ez lett a sztori vége.. pénzéhes kis kcsög. Dybala-ból nem néztem ki ezt a showműsort most mégis ugyanezt akarja előadni. Mellesleg őt is a jövő capitano-jának kiáltották ki ha jól tudom. Hol vannak ezek a balfaszok egy J. Zanettitől vagy Del Pierotól...minden hiányzik belőlük amivel hasonlíthatnának a két öregre...de legalább a hajuk szépen bevan lőve mindig.
Contelegend 2021.01.03 21:54:10
@Keniíi: Hát Dybala-val szerintem az igények kontra mit teszek le az asztalra dolog a gond. Szerintem senki nem szidná ha meghúzná magát egy 5millás fizuval és így menne neki.
A Juventus középpályását, Weston McKennie-t választották az év férfi labdarúgójának az Egyesült Államokban 2020-ban. A 22 éves középpályás egy kölcsönügylet keretében került a Juvenutshoz a Schalke 04-től a nyáron, válogatottjában 19 meccsen bizonyította képességeit, és a Juventus mezében is szépen…..
Contelegend 2020.12.19 16:13:57
Contelegend 2020.12.19 18:53:43
@MDaniel98: Nem rossz névsor
Az Atalanta elleni mérkőzésen a Juventus ugyan Federico Chiesa csodálatos bombájával megszerezte a vezetést, végül mégis 1:1-es végeredménnyel zárt, s így kénytelen volt beérni az egyetlen bajnoki ponttal. A szombat esti mérkőzésen a címvédő a Parma otthonába látogatva próbál visszatérni a győzelem…..
Contelegend 2020.12.19 16:16:12
@venember83: @Attilio79: akkor kijelenthetjük , hogy Khedira szuper játékos ? :D
A Juventus még továbbra is adós a jó játékkal a bajnokságban, azonban, ha küzdelmesen is, győzelemmel zárta a torinói városi rangadót és a Genoa otthonába tett látogatást is. Most ennél lényegesen nehezebb feladat vár a címvédőre, hiszen az élcsapattá előlépő Atalanta látogat Torinóba. Andrea Pirlo…..
Contelegend 2020.12.16 20:45:02
@BigP86: Ne merjek? miért mi lesz? lerajzolsz? :D fentebb taglaltam, mennyire unszimaptikus nekem ha valaki a Juve-ra fröcsög, és energiát táplál az utálatba. Chiesa tök mind1 melyik csapatban játszik, nagyon lényegtelen jelen esetben , hogy a Juve alkalmazottja. Szerintem olyanokat művelt amik nem méltóak sportemberhez, de kinek mi. Materazzi is egy szarházi sportszerűtlen ember volt, vannak ilyenek, de azt ugyan nem Te fogod eldönteni , hogy nekem kik ezek :)
Contelegend 2020.12.16 20:49:41
@DelPiero2: Én úgy gondolom, hogy kár elővenni azt a tizit a meccs alakulása szempontjából, ( Chiesa tekintetében más tészta). Megkapta a Juve ? Meg . Belőtte Ronaldo? Nem. Ez ennyi. Viszont ezt a meccset a Juve engedte ki a kezéből, az első félidőben és a második elején sokkal több helyzete volt mint az Atalanta-nak. Sokkal veszélyesebbek. Ha kicsit élesebb ma Morata vagy Ronaldo nem Ronaldozza el ahogy szokta, vagy megissza a penaltea-t , hogy lenyugodjon, most nem lenne gond Pirlo-val sem.
Alapvetően szerintem nem kéne Pirlo-t elővenni ma, jól készítette fel a Juve-t és meglepő, hogy az innovációi ülnek sokszor. Arról már nem Ő tehet , hogy Chiesa és Sandro posztriválisok... Ezt mégis hogy ? Érted, egy balhátvéd és egy jobbszélső támadó aki csatárként is játszott.
Inkább a rossz átigazolási politikának és a szűkös költségvetési keretnek tudható be , hogy az ilyen meccseket nem hozza a Juve most.
Contelegend 2020.12.17 00:06:20
@BigP86: na most jól beszartam ám :)
@Juventino86: kapálóztál már eleget a bannolásért de nem látod be , hogy kevesebb kárt okozok itt mint rengeteg "szurkoló". Semmi sértőt nem írtam a Juve-ra soha , semmi valótlant, és semmi indirekt piszkálást. Minden attól függ , hogy akarod felfogni, nyilván így személytelenül még jobban erősködik mindenki az igazáért , és bátrabb is, de én nem túlzok nem csíp ennyire a pisi 2 szótól, javaslom neked is ezt a hozzáállást.
Nyilvánvalóan nem egy ilyen meccs után a legjobb ötlet ide írnom de a fórum jó része tudja a helyén kezelni, és sok emberrel tudtam jókat dumálni itt, sajnos közülük is sokan távoztak már, mert toxikus környezetet teremtenek a csekélyebb értelmű társak, akik mint már írtam a leghangosabbak, és minden szurkolótáborban megtalálhatók.
Nyugodj meg, semmi baj.
Ráadásul én még mindig azt mondom , hogy ennek a bajnokságnak is a Juventus a toronymagas esélyese, még Paratici hülyeségei , és Pirlo tapasztalatlansága ellenére is.
Inkább örüljünk a nyílt bajnokságnak és hogy a Milan nem húzott el. Peace.
Antonio Conte neve általában felmerül a Juventus vonatkozásában, amikor edzőváltásra kerül a sor, és bár a mester viszonylag nagy támogatottsággal rendelkezik a szurkolók körében, visszatérése mindig várat magára, erre pedig jó okként szolgál a mester csalódást keltő menetelése csapataival az…..
Contelegend 2020.12.10 18:54:18
@babo0410: Legalább a I. Nagy Babo , Itáliának és provinciáinak királya képben van az olasz klubok költségvetésével a-tól z-ig. Nem is értem miért nem alkalmaz a Juve. Reflektálva a marhaságaidra, az Inter nem old meg semmit "okosba" , Marotta kifejezetten azon munkálkodik, hogy ne házon belüli szponzorok állják a játékosok fizetését mint máshol, hogy kilehessen játszani a költségvetést, és egy tisztán átlátható modell-t építsen. Az , hogy néhány adat nyilvános, amit lehoz a Nemzeti Sport és onnantól te azt szajkózod az semmit nem jelent, ettől függetlenül az Inter tovább akart jutni, és Conte balfaszságának köszönhető , hogy ez nem jött össze. Idén fix, hogy az Inter nyeri a bajnokságot, és a költségvetést ez egyenesbe hozza, ( nem hiszem, hogy a BL-ben bárki ellen lett volna esélye továbbmenni az Inter-nek , ha úgy adódott volna, tehát minusz 10 millió euró ment a levesbe ) .
A bajnoki címért cirka 25 jár, elég lesz az is. Ettől függetlenül Conte-tól szabadulni kell az év végén az Internek, mert nem lép előre semmit ez a csapat, és végre megoldódni látszik amit évek óta kért oly sok Juve drukker, legyen kihívója "otthon" is az együttesnek.
A te okosságaid mellett viszont gratulálok a Juve-nak, hiába van darabokban a Barca, az ellenük vívott meccsen megmutatták, hogy egy ki ki mérkőzésen nagyon tetszetősen és hatékonyan tudnak játszani, remélem minél tovább jutnak idén, és végre nem ilyen PSG szintű identitás nélküli csapatokat kell nézni az egyenes kiesésben.
Contelegend 2020.12.10 18:58:50
@babo0410:
Ja és , Chiesa-t ezekkel a kondíciókkal nincs az az Interista aki bánná , hogy nem az Interhez került, 15 m körül megérte volna, Locatelli jónak tűnik de ott van egy Sensi, aki ha egészséges még jobb is mint a Sass-os srác, Barella-ról nem beszélve. Tonali-t sajnálni még korai, nem fért bele a portfolólióba , egyelőre Vidalnak , bármilyen borzasztó is , jobban örülök ingyen mint neki, most nincs ideje az Internek fiatalokat beépíteni. És hiába szeretnéd azt szajkózni mennyi az öreg játékos , magas fizuval , ezek 1-2 éves szerződések 90%ban INGYEN érkezőkkel, (Sanchez, Vidal, Kolarov stb) és nagyrészük bőven hozzátud tenni pozitivan a játékhoz. Nem hasonlítgatok, de 40m Kulusevski eddig negyed annyit nem csinált mint Sanchez, úgyhogy először nézz körül otthon.
Aki miatt megkövetem magam az Mckennie, nem számítottam rá , hogy ilyen "könnyen" beilleszkedik, lehet az új Pogba-t találta meg a Juve?
A Juventus közleményt adott ki, amelyben a klub megerősíti, hogy Fabio Paraticit tájékoztatták a védelemhez való jogáról a Luis Suárez üggyel kapcsolatban. A Perugiai Bíróság ügyészi irodája vizsgálja az Atlético Madrid csatárának olasz nyelvvizsgáját és állampolgársági kérelmét, amelyben érintett…..
Contelegend 2020.12.05 22:47:31
@MdewC: Ez inkább az a kategória, hogyha valaki meg nem engedett eszközöket használ , bárhol , bármilyen körülmények között , az csalásnak minősül. Nem? Lehet ez nem akkora horderejű dolog persze, és abban is egyet értek veled, hogy komoly problémák vannak a ligában ha ilyen eszközökhöz folyamodik egy klub és megússza. De remélem nem sáros a Juve egyetlen alkalmazottja sem, és nem volt vesztegetés bizonyítható módon mert szörnyű lenne megint úgy bajnokságot nyerni, hogy nincs Juventus.
Contelegend 2020.12.06 00:03:04
@MdewC: Csak hogy ne értsd félre az előző kommentet, én is úgy gondolom, hogy teljesen felesleges ilyen alja hadműveletekkel befolyásolgatni az olasz bajnokságot, függetlenül attól, hogy melyik csapatot érinti. Ezért remélem nem lesz belőle semmi.
A Juventus magabiztos, tetszetős és eredményes játékkal aratott 3:0-ás győzelmet a Dinamo Kijev ellen, s ma este már a bajnokságban folytathatja formáját, ahol városi rangadó vár a címvédőre, ugyanis a Torino FC látogat az Allianz Stadium-ba. Andrea Pirlo keretéből sérülés miatt hiányzik majd Gigi…..
Contelegend 2020.12.05 19:06:00
@Rikoo: Ha a Juve-nál nem lenne Ronaldo, fele ennyi pontja lenne a csapatnak, Pirlo meg végig sírná az összes meccs előtti éjszakát.
Egyet értek veled egyébként, de azért lássuk be , minden csapatba kellenek olyan klasszisok akik kitudják húzni a szarból a csapatot. Messi, Aguero, Neymar, Di Maria, Kane, Suarez, Ibra.....stb
Contelegend 2020.12.05 19:10:04
@Leram7: Conte volt a példaképe edzőként szerintem. Totál ugyanazok a kliséi.
Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a Juventus először a létszámfelettivé váló játékosoknak szeretne búcsút inteni, mielőtt bárki is érkezne a csapathoz, de azért a megbízhatóbb források szerint kiszemeltek így is akadnak, ilyen például Robin Everardus Gosens is. Németországban született, Hollandia…..
Contelegend 2020.08.19 22:09:48
@Kmarcika: nem orrnehéz ez egy kicsit így? Gosens, Cuad sem a védekezésről híresek , bár tudnak ha kell. Arthur sem az a tipikus vkp. Szerintem ilyen módon a Juve átmenne Atalanta-ba és 6-7-8 gólos meccseket hoznátok :D
Juventus FC blog Mercato 2018.09.29 19:48:50
08.12. HIVATALOS: Filip Kostić 2026-ig tartó szerződést írt alá a klubbal, átigazolási díja 12+3 millió euró 08.10. HIVATALOS: Nicolò Fagioli 2026-ig hosszabbított a klubbal. 07.20. HIVATALOS: 41+8 millió euró fejében Glieson Bremer csatlakozott a Juventushoz, 2027-ig kötelezte el…..
Contelegend 2020.08.19 17:09:24
@hellan:
- 4 főnek 16 és 21 éves kora között az adott klub ifiakadémiájában kellett játszania
- 4 főnek 21 éves kora előtt 3 évet kellett bármelyik olasz klub ifiakadémiáján játszania

Ennek tükrében nem lehet, hogy van sansz van egy Zaniolo megszerzésére? Vagy Locatelli?
Contelegend 2020.08.19 17:22:01
@hellan: értem, pedig mindketten elég magas szintet képviseltek a szezonban, azért biztos van az a pénz .
Contelegend 2020.08.19 21:46:08
@babo0410:
" És neked Icardi 58m-ért való eladása jó üzlet? Már ha a PSG megveszi. Mert szerintem Icardi többet ér. "
:) :) Már megvették Babo. Nekem Icardi 58 + bónuszokért eladása a legnagyobb áldás. Egy öntelt, kereten kívüli , feleségtolvaj faszfejért ennyit kapni, főleg úgy , hogy 13m-ért vette az Inter? (2 év volt hátra a szerződéséből) Ez nem jó üzlet? Ezzel csak az Inter járt jól, ráadásul ha továbbadják olasz csapatnak még 10m -t kapnak Marotta-ék érte, ezzel végülis egy "antiJuve" záradékot létrehozva. Ezeket azért írom , hogy képben legyél.
Na de akkor ha szerinted Mancini, Pioli, Spalletti rossz edzők, esetlegesen középszerűek , mivel a jó fogalma ezek szerint relativ, kérlek mondj 5 olyan edzőt aki szerinted jó. Azért akik stabilan az olasz első osztály top csapatai környékén mozognak nem degradálhatóak így ahogy Te teszed. Egy egyszerű fórumozó. Én is az vagyok és persze az Inter drukkerek az eredménytelenség közepette bárkit elküldenének a picsába ugyanúgy ahogy a Juve drukkerek Conte-t , Allegri-t, Sarri-t. Minden nézőpont kérdése. De egy edzőt ezek szerint a kupák határoznak meg szerinted? Vagy mik? De tényleg? Mert ha a Mezőkövesd edzőjét leszólod azt megértem , mert a magyar bajnokságban sok szakmaiatlan döntést hoznak , sokszor a pénz dominál egy egy húzás indítékaként.. De mi itt az egyik top liga edzőiről beszélünk.
Félre ne érts, én sem azt mondom, hogy ez az olasz edző trió hűha kategória, de szerintem letettek annyit az asztalra, hogy ne lehessen őket ilyen legyintés szerűen elintézni. Ezért kérnélek rá , hogy a jelen korból mondj 5 edzőt, aki szerinted JÓ. Biztos menni fog, mert van a top ligákban majd 80 csapat, ez majdnem 80 edzőt jelent. Van merítési lehetőséged.

Ezt a témát inkább a dühöngőben taglalnám, mert nem kapcsolódik a mercatohoz, de hogy azzal kapcsolatban is kérdezzek Tőled, őszintén kíváncsi vagyok , hogy reális keretek között ki az a 3 játékos , akit te most elhoznál a Juventus-hoz , akikkel szerinted szintet tudna lépni a jelenlegi csapat. Tekintsünk el attól, hogy Higuain-nak és Khedira-nak távoznia kéne. Említs nekem esetleg egy csatárt, egy középpályást és egy szélsővédőt.
A legfrissebb pletykák szerint a Juventus Douglas Costa vagy Federico Bernardeschi játékjogát kínálhatja annak érdekében, hogy megszerezze az Atlético Madrid középpályását, Thomas Parteyt. A 27 esztendős ghánai válogatottat korábban hírbe hozták az Arsenallal is, azonban úgy tűnik, hogy Andrea…..
Contelegend 2020.08.14 17:33:49
Ha az elmúlt hetek mercato hírei igazak a Juve-val kapcsolatban, nagyon nyugodtan fogom várni a következő bajnoki szezont. No offense de Paratici 2 éve valahol nagyon bealudt, és Pirlo-nak nagyon nem lesz könnyű dolga. Túl sok játékost kell így beépítenie , nulla tapasztalattal, ráadásul ezek a Partey féle rizikós megoldások igencsak arról árulkodnak , hogy megvan kötve a kéz az igazolásoknál.
Arthur egy muszáj csere volt a költségvetés miatt, oké, még bele is fér, mert egy motiválatlan Pjanic-nál többet ér.
De előbb írták is Emre-t , aki miben rosszabb mint Partey? Az év eleji cetlis dolognál még Savic volt a legnormálisabb név a listán de azért ezek a R. Jimenez, Dzeko, D. Silva, Locatelli nevek nálam nem a siker zálogai. Dybala nem fogja mindig megmenteni a klubot, szóval kíváncsi leszek nagyon a következő 2 hónap eseményeire. Mindenesetre lehet pofára esek és olyan igazolások lesznek Juve részről , hogy leesik az állam, de egyelőre a Pirlo-val összekapcsolt 3-4-2-1-ben nem garantált, hogy mindenki az elvárások szerint fog muzsikálni. Mondok egy Inter példát, Skriniar 4 védővel bárki bármit mond , a liga egyik legjobbja volt ( Persze lehet azt mondani elfogultan , hogy Bonucci sokkal jobb, szerintem Bonucci-t megmentette nagyon sokszor, hogy tud előre ívelni amúgy csapnivaló védő az igazán nagy nevek között ) , majd a Conte féle 3 védős rendszerben csak árnyéka lett önmagának. Cuadrado-nak jól jöhet ki a lépés de ugyanmár, azért ő sem lesz fiatalabb, talán Dybala, Kulusevksi is profitálhat . Egyelőre nagyon sok a kérdőjel nálatok, és teljesen megértem, ha nem elégedett jó néhány ember az ilyen Partey féle nevekkel.
Contelegend 2020.08.14 18:01:45
@Sunny21: Pletykaként kezelem, és az elmúlt 9 évhez mérem. Kíváncsi leszek mik Pirlo elképzelései.
Közeleg már augusztus 29.-e, a blogfoci napja, jelentkezni pedig továbbra is bátran lehet. A terv annyival változott, hogy mivel a Bajnokok Ligája döntője egy héttel korábban lesz, ezért értelem szerint a közös meccsnézés elmarad, azonban a foci után ugyanúgy lesz lehetőség beszélgetni, enni-inni. A…..
Contelegend 2020.08.06 15:06:13
@del pipi: ha godpiero és ádika is megy , akkor megoldom , hogy én is tudjak ! viccen kívül :D
A Corriere dello Sport értesülései szerint a Juventus szívesen erősítené keretét az Atalanta csatárával, Duván Zapatával idén nyáron. A sportnapilap beszámolója szerint a bianconero klub vezetősége próbálja már előre látni a szezont követő eseményeket, ezért a kolumbiai játékos Gonzalo Higuaín…..
Contelegend 2020.07.20 17:15:30
@Juventino86: @Cannavaro: Szerintem az adminok ha elolvassák az első kommenttől ezt , akkor tisztán látják azt a tömeges kapakasza ellenszenvet amit diktáltok.
Az , hogy olyan mint egy kutya egy román faluban szerintem nem kisebb sértés minthogy : elmegyógyintézetbe való, börtönbe való, beteg, minden Inter drukker egy gusztustalan féreg stb :) A különbség az, hogy az enyém egy helytálló vélemény. Majd meglátjuk.
Contelegend 2020.07.20 17:27:19
@Juventino86: Kifejezetten jelzem, hogy bármikor szívesen találkoznék veled. Ha gondolod megbeszélhetjük ezeket a sérelmeket. Rajtad múlik.
Contelegend 2020.07.20 17:41:19
@hellan: Konkrétan tényleg ennyi történt, utána tudtam is pár emberrel beszélni erről, de ennek a 3-4 emberkének az is probléma, ha egy CÉLPONTOT minősít az ember se nem pozitivan se negativan.
Meg az , hogy én miért írok ide Inter drukkerként? Mi köze van ehhez bárkinek? Miért ne beszélgethetnék itt csomó emberrel? Ezzel jönnek folyamatosan , elmagyaráztam utána levő kommentekben is, hogy mit hogyan értettem, hogy kell felfogni de nem segített. Egymásba kapaszkodva fröcsögnek meg próbálnak fogást találni.
A L’Équipe hasábjain megjelent cikk szerint a Juventus a legtöbbször büntetett csapat, ami a tizenhatoson belüli kezezéseket illeti, illetve az Öreg Hölgy javára ítélték a legkevesebb büntetőt tizenhatoson belüli kezezés miatt. A francia napilap Gian Piero Gasperini, 2-2-es meccset követő…..
Contelegend 2020.07.14 13:16:50
@pedronegroo: A bajnokságban amin nem győzött a Juve és született gól:

(A bajnokság elején volt egy 0-0 a Fior-al)
Lecce - Juve - 1-1 (Mindkét csapat büntetőt kapott)
Juventus - Sass 2-2 (A Juve kapott büntetőt)
Lazio - Juve 3-1 ( A Lazio kapott büntetőt de Immobile kihagyta)
Napoli - Juve 2-1 ( Nem volt büntető)
Verona - Juventus 2-1 ( Bonucci kezezés, Verona tizi )
Milan - Juve 4-2 ( Véleményes Milan tizi, Bonucci kezezés)
Juventus - Atalanta 2-2 ( Véleményes Juventus tizi)

A Juventus eddig 12 tizenegyest kapott , amit egyedülállóan 100%-ban értékesítettek.
A Lazio 15 tizenegyese mellé 80%-os eredményesség társult, ez szintén 12 értékesített büntetőt jelent.
Contelegend 2020.07.14 13:18:46
@Contelegend: pontosítok, a tabella élén állókból egyedülállóan, valamint a statisztikából az derül ki nekem, hogy összességében 0 pontot "vettek" el.
Contelegend 2020.07.14 14:29:18
@pedronegroo: Én is arra céloztam, hogy ahol tévedtek , azt erőből behúzta a Juve. Na meg azért kiegyenlítődnek remélhetőleg ezek a tévedések minden csapat javára/kárára egy idényen belül.
Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus a Genoa támadója, Andrea Pinamonti, valamint az AS Roma szélső védője, Riccardo Calafiori személyében két fiatal játékost is szeretne leigazolni. A Genoa csupán idén februárban szerződtette 18 millió euróért Pinamontit, azonban az Internek elővételi…..
Contelegend 2020.07.03 16:56:02
@JuventusFanatikus: oké oké bevallom, tippeltem.
Contelegend 2020.07.03 17:00:43
@del pipi: @JuventusFanatikus: @Rikoo: Egyébként annak kéne drukkolni, hogy Griezmann és Jesus jöjjön a Serie A-ba. Nyilván ezt a Juve és az Inter engedheti meg magának, és persze sok esély még arra sincs , hogy az egyik jön csak valamelyik csapathoz. Nagyon felvinné a bajnokság nívóját két ilyen játékos, ráadásul mindkét csapat jóljárna bármelyikkel.
És hát mióta a Ronaldo Torino-ba igazolt valamint olyanok történnek ( persze ez nem akkora dolog, de anyagilag elég példátlan ) mint a Hakimi transzfer, én már nem tartok semmit sem lehetetlennek.
Contelegend 2020.07.03 17:30:00
@JuventusFanatikus: Na ja, szerintem amiket leírtál azok nagyon szépen fedik a valóságot.
Véleményem szerint épp ezért nem kell keseregni mikor Milik a favorit , mert valószínű , hogy a nagy pénz a középpályára van tartogatva.
Persze más lenne a helyzet, ha most nem szárnyalna Dybala, de úgy tűnik egyelőre meg van a helye.
Nem is tudom talán neki egy 4-4-2 , 4-4-1-1, 3-5-2 -ben a visszavont ék szerep áll a legjobban de valahogy szegény gyerek egész eddig annyira poszt nélküli volt, hogy csak a saját zsenialitása mentette meg az eladástól, valamint a marketing értéke.

Nem tudom meddig tervez a Juve Ronaldo-val de az Ő helyzete nagyon behatárolja mindenkiét. Persze ez a kijelentés lerágott csont, így a portugál és Sarri miatt szinte fix a 4-3-3.

Jesus-al kapcsolatban, bár az előző kommentemben írtam mekkorát szólna ha Ő vagy Griezmann a Juve-ba vagy az Inter-be igazolna, nagyon egyetértünk. Dybala akkor a szélre lenne rakva? Jesus is egyébként inkább a bal szélről szeret befelé támadni.
Talán a legjobb döntés Ronaldo elengedése lenne egy nagyobb összegért , de ez megint egy másik történet. Vegyük alapnak , hogy marad.

Griezmann egész jól muzsikált a jobb szélen de Ő is Dybala-hoz hasonló szerepben játszott kimagaslóan az Atletico-ban. A Barcelona-nál Messi nyilvánvalóan birtokolja a jobb szélső posztot, pedig egy Ronaldo - Dybala - Griezmann sorral azért lehetne hengerelni. Nem hinném , hogy a francia jelenleg sokkal drágább lenne mint egy Jesus.

De a realitás valószínűleg az amit írsz, mert sok játékostól kéne a Juventus-nak megszabadulnia ahhoz, hogy rendbe tegye a kp-t és egy ilyen szintű igazolást még véghez vigyen. Ráadásul Milik nem egy rossz játékos, viszont nem is nevezhető egy korszakos zseninek így a jövőben ha Ő marad a csere azzal is jól jár a Juve. Ráadásul még eladható is marad , ha elkerülik a sérülések.
A Juventus nem túl meggyőző teljesítménnyel tért vissza a pályára a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált kényszerpihenőt követően, s az Olasz Kupa döntőjében elszenvedett fájó vereség után most a bajnoki versenyben próbálja tartani, vagy lehetőség szerint növelni előnyét az üldözőkkel…..
Contelegend 2020.06.22 22:23:50
@venember83: fura látni , hogy egy ilyen erős csapat ilyen nehezen indul be , nem azt várnám , hogy a tizenegyesben kell bízni. Az első 25 percben szinte mindent megölt ez a bologna , persze sportszerűnek nem nevezhető módon, és utóbbi közrejátszhat abban , hogy könnyebben ítéljék oda a tizit. Nem offenzíva indítása a cél, eddig sem volt az , viszont a második gól már olyan amilyet az ember várna :)
Contelegend 2020.06.22 22:29:42
@venember83: megértem, azért is írom , hogy ne támadásnak vagy valami arrogáns kritikának értsd amit mondok, csak vélemény.
Több hírforrás egymással egybehangzó állítása szerint Arthur Melo kész elfogadni a Juventus ajánlatát, s így a brazil játékos Miralem Pjanić játékjogáért, illetve némi pénzért hagyhatja el az FC Barcelonát. A játékoscsere már hetekkel ezelőtt megvalósulhatott volna, azonban a katalánok játékosa nem…..
Contelegend 2020.06.22 15:14:08
@rockitbaby: Bár írjátok, Pjanic formája eddig is kifogásolható volt, de a Barca pletykák óta méginkább. Nos Martinez-el ugyanez a helyzet. Nem lennék meglepve azon, ha az elit tikitaka brigád vezetőségének egyik módszere lenne indirekt módon a kinézett játékosokat rávenni a szarabb játékra az aktuális klubjukban, hogy lejjebb vigyék az árukat. Láttunk már ilyen húzást tőlük, persze nincs kimondva, és számtalan üzletágon belül lehet ilyen simliskedéseket látni, de én hajlamos vagyok elhinni ezt.
A Sport Mediaset értesülései szerint a Juventus Douglas Costát ajánlhatja a Chelsea középpályása, Jorginho megszerzése érdekében. Aligha okozna meglepetést, ha a brazil-olasz játékos ismét követné egykori mesterét, hiszen előbb a Napolinál, majd később a Chelsea-nél is együtt dolgozhattak, azt…..
Contelegend 2020.06.09 22:56:46
@Rikoo: akkor nem értem miert nem örülnel neki Khedira vagy Matuidi helyett.
Contelegend 2020.06.09 23:10:34
@Rikoo: mondasz olyat aki reális opció és szerinted szükség van rá?
Contelegend 2020.06.10 12:55:09
@Andras74: mindig az kb 2-3 havonta :) annyira lehetetlen egy ilyen üzlet , hogy ennél nyugodtan lehet mondani, hogy soha nem fog bekövetkezni.
Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus lecsúszhat egyik legfőbb kiszemeltjéről. Sandro Tonaliról, mivel az ifjú középpályás az Intert részesíti előnyben, s így a milánói klub jár a legközelebb az üzlet nyélbe ütéséhez.  A Sky Sport Italia szerint a huszadik életévét májusban betöltő tehetség…..
Contelegend 2020.06.05 14:57:29
@Lanzafame: 1, mondtam , hogy a közelmúltban nem voltak ilyen klasszisok az Internél, az előző kommentemben, 2 a könyökömön az jön ki, hogy régen minden jobb volt, nem a gyalázkodás.
Chiesa átka szerintem az, hogy egy posztos játékos. Talán 4-3-3ban a jobb szélen használható lenne, de amit kérnek érte, abból a pénzből egy ilyen posztra jobbat is kapni. 4-4-2 -ben lenne az igazi neki, de így meg kb egy top csapat nem játszik Olaszországon belül.
Contelegend 2020.06.05 15:42:05
@Lanzafame: pontosítok, a közelmúltban nincsenek, a régmúltban voltak :) de nem szeretek túl sokáig a múltban ragadni :)
@JuventusFanatikus: Én a felfedezést elég relatívan értelmezem. Az Inter már akkor is tudta, hogy nagy tehetség , de ahogy írod, eltékozolták Spalletti kérése miatt, és mert így tudták állni a Naing bizniszt. Végülis ha javítani akarom magam, nekem a Roma fedezte fel őt, mert ott kapott igazán lehetőséget nagy csapatban , ami nagy szó, míg Pogba ugyanez veletek kapcsolatban.
Szóval vegyük ketté, egy dolog, ha valaki kiszúrja és kineveli, más pedig ha igazán bíznak is benne. Én utóbbi felé hajlok.
Zaniolo-nál nekem az a kérdés, miért mondtak le ilyen könnyen róla.. szóltak róla pletykák, hogy nem a legegészségesebb játékos, és hajlamos a sérülésre és hát most is lábadozik. Attól függetlenül, hogy esélyesen nálatok köthet ki, kívánom neki, hogy kerüljék el a sérülések.
Contelegend 2020.06.05 18:10:32
@Rocky80: Én úgy gondolom, hogy épp emiatt ez egy nagy lehetőség egy rendszerváltásra :)
Kivéve , ha elkölt a Juve idén és jövőre is 150 milla körül, és mindenki beválik az igazolt játékosok közül.