Regisztráció Blogot indítok
Adatok
György Attila Révai

0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nagy Lajos, utolsó lovagkirályunk halála után némi bizonytalanság volt a nemesség soraiban, hiszen Lajosnak csak négy leánygyermeke született, s kettő még az apa életében el is hunyt. A két életben maradt leánya közül Mária volt az idősebb, aki 1371. április 14-én született Budán, három évvel…..
Hekus Dönci, a kamaraerdei ügy, a szőkített hajú gyilkos Sántha Dezső, az ámokfutó Richter Richárd, a martfűi rém és a rendőrgyilkos Soós Lajos. Benzinkút- és gyerekrablás, családirtás és a zuglói nyilasper... Biztos vagyok benne hogy az olvasók közül nincs olyan, aki legalább egyikről - ha nem…..
Egy három posztból álló minisorozat következik. Három eset (ami tulajdonképpen sokkal több is lehetne), három különböző fázisban levő történet, az egyszeri civil pedig azt keresi, hogy hol tud még időben, de már becsatornázható, feldolgozható módon visszajelezni – ha egyáltalán. Ne feledjük ugyanis…..
A világ két pontján is nagyon komoly háborús konfliktus van kialakulóban: az egyik Kína partjainál, Tajvan szigete közelében, a másik pedig Ukrajnában a Donyeck-Luhanszk szakadár területek mentén. Mindkét helyzet súlyos nemzetközi válságot, sőt háborús veszélyt hordoz, mert a Föld három legerősebb…..
Hogyan is nevezzük az egyedülálló nőket, akik még gyerekeket is nevelnek? Lehetőleg maximum két szóban és úgy, hogy ne hangozzék hivatalosan? Az angolban valahogy frappánsabb a Single Mom, mint amire magyarul képesek vagyunk: az egyedülálló anya túl hosszú és hivatalos elnevezés, a leányanya nyilván…..
1914. július 28-án Ferenc József osztrák császár és magyar király hadat üzent Szerbiának, a magyar férfiak pedig már aznaptól fogva vonultak a laktanyákba, hogy csukaszürkébe öltözve minél gyorsabban a frontra menjenek. Az emberek örömujjongva, dalolva indultak a frontra, mindenki harci lázban…..
Az Orbán-kormányról a 2010-es hatalomra jutása óta már nagyjából ugyanazokat lehetett elmondani mint most, a törekvései lényegében ugyanazok mint régebben, de sokak számára nem áll össze ez a kép. Pozitív és negatív vonásokat közel hasonló arányban tartalmaz, élethelyzet, felfogás, világnézet, sok…..
György Attila Révai 2020.12.12 19:25:49
Zéró izzadtsággal 0:2-re lépte le a Malmö a magyar kupagyőztes Honvédot az Európa Liga selejtezőjében. Az eredmény nem Bódog Tamás kudarca, hanem sokkal inkább a magyar foci elégtelen bizonyítványának próbavédése. Azt, hogy az esti meccsből baj lesz, arra már a felvezető műsorból következtethettünk.…..
Mindig ez van: a demokrácia játékszabályait a hatalomra törekvő, elvtelen, „pávatáncot járó” politikai erők kijátsszák és a joghézagokat kihasználva szembefordulnak az alkotmányos renddel. Majd az általuk aláásott rendszert „alkalmatlannak és hanyatlónak” bélyegzik, viszont megígérik a választóknak,…..
Sem a botrány, sem az évtizedes várakozás nem szakíthatta el szerelmétől Podmaniczky Júliát, az aszódi kastély kisasszonyát. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár/ vasárnapi Újság 1910..
1919. február 21-én Kun Bélát és több más kommunista vezetőt letartóztattak, mivel az aznapra hirdetett munkásmegmozdulás lövöldözésbe torkollott és ebben négy rendőr életét vesztette. Másnap reggel mintegy hatszáz rendőr rohanta meg a Gyűjtőfogházat, ahol Kun Bélát és társait tartották fogva...
Vannak persze ellenérvek, vannak akik szerint fizessen a katás, a 40% jogos, van pénze, minek sumákol? Fizessenek a gazdagok, ahogy az már lenni szokott. Nos, volt amikor a KATA értékhatára 6 millió volt, akkor az év elején befizettem vagy másfél millió plusszt az előző évre, ha az emlékezetem nem…..
A hét legfurcsább interjúja az Azonnali.hu-n látott napvilágot. A portál két munkatársa, Bakó Bea és Hutter Marianna kereste meg a volt budapesti főpolgármestert. Beszélgetésük nyúlt, mint a rétestészta, és egyre ingerültebben fogalmaztak. A két újságíró azt firtatta például, hogy amikor még…..
„Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit teszek” – Orbán Viktornak ez az önleleplező, pávatáncra utaló mondása talán aktuálisabb, mint valaha. A szavak és a tettek a koronavírus okozta válságban sincsenek összhangban: az előbbiek a válságkezelésről, az utóbbiak viszont nem kis részben a…..