Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Qub

0 bejegyzést írt és 186 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Miután a Fideszben végre kimondták, hogy "háttérhatalom", a balliberális média rögtön előásta, hogy annak idején melyik fideszes politikus milyen Soros-ösztöndíjat kapott. A Fidesz pedig volt olyan hülye, hogy hárítani kezdett, és már ott tart, hogy ha kell, visszafizetik a pénzt. Nem kell, és ne…..
Qub 2016.05.28 15:02:40
Ez a Júdea népe front? vagy a Júdeai népfront .. Mit adtak nekünk a Rómaiak? mintha valaha kaptunk volna valami jót az Oroszoktól.. Nem mintha bármi bajom lenne velük de azért megírod a nyugati világban kitalált számítógépeden a nyugati világban kitalált interneten keresztül (amit a nyugati világ pénzelt és adott el neked) a véleményed amelyben elmagyarázod hogy hát nekünk nem ott a helyünk. Az a baj hogy az átlagember számára lehet hogy szar dolog a liberalizmus meg a demokrácia csak jobbat még nem találtak fel. Merthogy létezik a magántulajdon védelme (ami hát lássuk be itt nincs), létezik a személyi szabadság (ami még van de azért nem alakulnak jól a dolgok) , meg azért a liberalizmusban a tetteknek vannak következményei (ami lássuk be itt már nincs - ugyan oda még nem jutottunk vissza hogy a rendőr pofán vág csak azért mert "nála a hatalom" de azért már a fehérgalléros bűnözők bármit megtehetnek). Azért arra kíváncsi lennék hogy a szerző milyen államformában érezné jól magát.. Ahol valaki megmondja neki mindig hogy mit tehet és mit nem? (és itt most nem az általános emberi szabályokra gondolok hogy ne ölj).. Miért jó az hogy mások belepofázhatnak az életedbe? az egyéb rendszereknél - amilyen Mo. is van elég egyetlen rossz mozdulat és már ki is estél a pikszisből. Sőt sokszor még ez sem kell.. Aztán nincs jogorvoslat meg semmi.. Mindig mondtam hogy érdemes elmenni a Terror házába. A legnagyobb tanulsága az hogy még az sem ment meg hogy az alagsorba kerülj ha te vagy az igazgató. Soha.. Azaz folyamatos nyomás alatt - gyakorlatilag félelemben élni - vagy állandóan meghúzni magad hogy ne tűnj fel az éppen hatalmon levőknek - mert semmilyen rendszer nem örök - hát igen szar lehet. Az ilyen rendszerekben soha nem tudhatod hogy vajon holnap nem veled basznak-e ki. Akár végleg.
És hát lehet játszani a forradalmárt csak a lehet hogy valóban létező "háttérhatalom" igen jól meg tudja mutatni hogy milyen is amikor nem akar semmit tenni - nem árt csak nem tesz semmit lásd Venezuela. És Mo valóban nagyon kicsi , egy átlagos multicég az éves nyereségének az 1%-t sem éri el az itt realizált jövedelem. Nekünk sok pénz de nekik. És még így is azt mondom hogy egy csomó dolgot jól próbálna csinálni a Fidesz. Csak ne titkosítanának meg hazudnának folyton bele a képünkbe.. Mert ez hiteltelenné teszi az egészet, ráadásul olyan szinten lopnak ahogy csak tudnak.
Rossz kedvem tele. Van néhány százmillió európai polgár, akiknek igaza van. Van néhány ezer komplett hülye, akik viszont elvben irányítják Európát. Ez a keverék aztán kiad egy olyan helyzetet, amely nem ismeretlen a civilizációk bukásának történelemében. Ha hasonlattal…..
Qub 2015.11.15 17:58:07
@monddazigazatmar: tök nem értem mit akartok.. Franciaország 100 millió dolláros értékben szállít fegyvereket , bombáz , stb stb az USA-val együtt. Persze ne jöjjenek ide.. Ja de akkor mi (Európa) mit is keresünk ott? Mi a faszért adunk el fegyvert? Csak nem az ottani olaj kell mert itt semmi nincs? A kutya nem jönne ide véleményem szerint robbantgatni ha kurvára laszarná mindenki mi történik ott és hagyná hogy intézzék el maguk között ahogy tudják, nem avatkozna be se fegyverrel se semmivel
Qub 2015.11.15 18:56:55
@we dont want arabs here..So what: Egyetértünk.. Csak én nem akarok még katolikusokat (hátha itt kezd el újra robbantgatni az IRA radikális szárnya), szombatistákat, evangélikusokat, zsidókat aztán cigányokat románokat szerbeket németeket szlovákokat baszkokat (az ETA is beszállhat), nácikat, szocialistákat, kommunistákat, alkoholistákat és kereszténynek álcázott tolvaj politikusokat látni ebben a kibaszott országban. Úgy ahogy a többség sem.. Aztán mégis tele van minden velük és kénytelen vagyok igy élni. És nem nem vagyok liberális
Gratulálunk Orbán Viktornak, Kovács Zoltánnak, Habony Árpádnak, és természetesen az egész kormányzati propagandagépezetnek ahhoz, hogy sikerült megveretniük egy szegedi lányt, akinek barátját bevándorlónak nézték a kormány által feltüzelt suhancok. Az a hatalom, amelyik…..
Qub 2015.07.21 22:25:16
@Meridian74: Horda csürhe? Pédául csinál-e olyat bárki hogy leül ezekkel az emberekkel és megkérdezi hogy mihez ért, mit akar, hová szeretne menni és miért? szerintem nem.. Aztán ha tényleg segíteni akarunk akkor pl abban az országban kellene megtenni hogy ne kelljen ezeknek az embereknek elindulni mert ott is meg tudnak élni biztonságban rendesen.. Persze ezek nem könnyű dolgok. Tény hogy könnyebb köpködni és magyarázni hogy húzzál el innen..
Qub 2015.07.21 22:34:10
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hát ez nem lett valami frappáns válasz.. Reméltem hogy mégis átléped árnyékod de most elszomorítottál :( Pedig örök optimista vagyok..
Qub 2015.07.21 22:45:25
@Kovacs Nocraft Jozsefne: 不是 答案
Sergei Guriev, a párizsi Sciences Po közgazdászprofesszora és Daniel Treisman, az UCLA politikaitudományi professzora közös tanulmányában egy új hatalomgyakorlási modell alapjait írták le, melyet ők egyszerűen új autoritarizmusnak neveztek el. Ennek lényege, hogy a társadalom…..
Qub 2015.06.11 12:24:51
@♔bаtyu♔: Ez nagyon szépen hangzik csak ebben az országban nem lehet tervezni. Itt egyik napról a másikra hoz az állam olyan törvényeket amitől tönkremész elveszik a bevételed. Épeszü ember (ahogy az látszik is a statisztikákon ) nem fektet be Mo-n (már úgy értem nemigen hozzák ide a gyárak az új termelést max elviszik). A humán tőkére még építhetünk de arra is egyre kevésbé. És sajnos személyes tapasztalt: nem ismerek olyan magyar céget aki ne zsebbe fizetve mindenhol adót csalva próbálna talpon maradni. Sajnos azok is akiknek egyáltalán nem lenne szüksége erre. Ráadásként ott vannak a politikai réteg újgazdagjai akik csak az állami megrendeléseken híznak de nem fektetnek be igazán semmibe, + a magyar tulajdonú pénzügyi rendszer ahol mindig minden a lopásról szól (Széchenyi Bank Questor stb stb. ) Ennek az országnak lőttek.. Nincs meg a kritikus tömeg aki tisztességesen akar dolgozni és élni. És az ország vezetésébe is csak tolvajokat sikerült választani. Így meg nem lehet
Qub 2015.06.11 13:12:54
@♔bаtyu♔: Hmm nem értem.. Infrastruktúra: Tény nem állunk rosszul az elmúlt 25 évben sok autópálya iroda gyár épült .. Nem olcsón inkább nagyon drágán de épült.. kormány hozzáállása: háború mindenkivel és mindenki ellen, kivételezés, napi szintű korrupciós ügyek, kiszámíthatatlan jogszabályi környezet, gumiszabályok, a NAV és a rendőrség használata fegyverként. Van némi elképzelésem a NAV informatikai rendszeréről és a bemenő adatokról: csak azt nem kapják el csalásért akit nem akarnak.
A humán tőkéről írtam de egyre kevesebb szakember marad itt ezt nagyon nagyon közelről látom, alig találni már megbízható okos alkalmazottat.

A GDP jól hangzik szinte semmit nem mond : az 1-nek a 3%-a sokkal szarabb mint a 100-nak a 2%-a. Közben szétverik az oktatást
holott közgáz könyvek 10 oldal: a technológia fejlődés (ami az oktatással szorosan összefüggő) egy ország termelési görbéjének határát emeli

A beruházások 97%ban EU-s forrás is van :(

Nem látom a csökkenő munkanélküliséget csak hogy lassan a csecsemőket is közmunkásnak számolják. A versenyszféra alig változott 2009 óta, sokkal kevesebb munkahely van mint ahány munkakereső. Ráadásul kurva szarok a bérek, a szakszerverzetek meg nem léteznek, ami kezdemény volt azt az utóbbi pár évben teljesen szétverték.

Mondanál dinamikusan fejlődő magyar tulajdonú vállalatot? Úgy értem olyat aki a versenyszférában van nem az államiban (Mészáros, Elios, Közgép, MVM nem ér ezek nagy része politikai kötődésű kifizetőhely)

Ami itt van az az "elit = korrupt tolvajok" cseréje még nagyobb tolvajokra. Hiányoznak a tisztességes emberek illetve hiányzik az átláthatóság az üvegzseb a mindenkire ugyanúgy vonatkozó törvénykezés. Helyette megy a simli a hazugság a terelés a titkosítás a széthúzás. Ez egy nagyon szép ország lehetne.. Csak hogy egy klasszikust idézzek: Csak sok itt a köcsög
Nem érzed azt, hogy egyre hidegebb és szorosabb az a kéz, amelyik a golyóidat szorongatja? Egyre nehezebben kapsz levegőt, egyre kényelmetlenebb minden és közben még valami elégedettségre gyanút adható hangulatjelzéssel kell operálnod a mindennapokban! Egyértelmű, hogy a farok rossz…..
Qub 2015.01.07 15:40:41
@♔bаtyu♔: Ugyan.. Ezzel is csak az a baj mint a Fidesz legtöbb dolgával.. Van egy alapvetően támogatható ötlet amit aztán a cimborák érdekei és saját lopásaik mentén össze-vissza basznak mutyiznak titkosítanak így lesz belőle valami szar aminek az eredeti ötlethez már csak annyi köze hogy így hívják.. Lásd cigi vs trafikok, most az útdíj, stb stb stb..
Qub 2015.01.07 15:53:43
@♔bаtyu♔: Most írjam ugyanezt Orbán "keletinyitás" Viktorrol vagy Lázár "SántaJánoscontinentaltrafik" Jánosról? Igen ezek ellopják.. Ez nem kérdés hanem tény.. Az hogy mindent titkosítanak már bizonyíték.
Egyetlen dolgot kell tennie a CBA-nak: jobb minőségű termékeket olcsón, jól megfizetett dolgozókkal minőségi helyen kell árulnia: onnantól hidd el az emberek oda fognak járni vásárolni, mindenki ott akar dolgozni és a Tesco meg megrohadhat a pusztában magától.. És máris kiűztük a multikat
Qub 2015.01.07 16:03:35
@Serczeg: Persze.. De ki tiltja meg a CBA-nak hogy vegyen egy-két-három akkora épületet mint a Tesco és jobban megfizetett dolgozókkal jobb termékekkel minőségi kiszolgálással becsalogassa a vevőket.. Senki, mert ez nem cél.. Holott biztosan megtehetné.. Nem szégyen másolni és valóban elkezdeni kiszorítani a multit.. Csak ezek az emberek nem befektetni akarnak hanem folyamatosan kivenni.. Minél előbb minél többet: Baldauf minta pédája az újgazdag mindent ellopó magyar "elit"-nek
Gáz, áram, élelem nincs, szögesdrót, vizesárok, taposóakna lesz Ukrajna keleti határán. Uniós pénzen épül az ukrán műszaki határzár. Ukrajna lesz az új Észak-Korea, amire a saját eszméit ha kell, akár erőszakkal is terjesztő Nyugat már az áldását is adta? Most akkor hol…..
Qub 2014.12.10 16:10:39
@polyvinyl: Hmmm.. Igazán kedves válasz, felkészült remek érvekkel.. Igen a határzárak ilyenek meghalhat bárki aki azon keresztül akar menni. Lásd USA-Mexikó. És azt is elhiszem hogy vannak emberek akik Oroszország felé akarnak menni , ahogy vannak akik Mexikóba (kis túlzással mert Oroszország nem Mexikó és Ukrajna sem a nyugat). Viszont egyenlőre nem ukrán katonák tartózkodnak Oroszországban hanem fordítva. Értem hogy gaz nyugat meg cionista meg minden és sok mindenben igazad is lehet semmi nem fekete fehér, de arról beszélni hogy szerencsétleneket miért nem engedik átszökdösni a határon a lehetőségek hazájába úgy hogy jelenleg ezen a határsávon úgy és akkor jönnek át az oroszok amikor csak akarnak , és bizonyos ukrán területeket ezek az oroszok tartanak "megszállás" alatt és emiatt ott nincs pénz, élelem és semmi több mint furcsa.. Most őszintén TE mit csinálnál a most nem létező magyar-orosz határon ha tudnád hogy az oroszok bármikor kopogás nélkül bejöhetnek ?? Mit telepítenél a határra???
Drága Barátom! Úgy döntöttem, írok neked. Jobb híján. Mert amikor beszélgetünk, azaz beszélgetni próbálok Veled, sosem hallgatsz meg. Mindig csak lehurrogsz, kicsinyelsz, kioktatsz, nem hagyod befejezni a mondatokat, stb. Egyszóval sarokba szorítasz, elnyomsz, és leépítesz, úgy,…..
Qub 2014.11.19 20:41:57
@f123: Elsőként be kéne fejezni a lopást.. Üvegzsebet minden állami területre.. A katonai és nagyon nagyon szigorú nemzetbiztonsági területeket kivéve minden pályázat nyílt és legalább 3 szereplős.. Aztán nem ártana ha a hülyéket kizárná a párt gondolok itt pl Rezsi Szilárdra vagy L.Simonra.. Ha valaki nem ért az energetikához az NE lehessen rezsibiztos mert fingja nincs róla.. Én sem lehetek eladó a boltban mert nincs hozzá végzettségem.. Ilyen beosztásokra meg hülyéket jelölnek.. Be kéne fejezni a "tisztán politikai kormányzást" mert abból volt it 89 elött 40 év és eléggé szar volt - és az adott területhez értő embereket az adott területen foglalkoztatni.. Na ez legalább 2 év.. Utána meglátjuk
Qub 2014.11.19 22:18:42
@wmiki: És ha nincs ilyen most? Illiberális demokráciát is milyen gyorsan lehetett csinálni pedig az sincs sok helyen.. Miért ne lehetne végre az ország első valamiben? Ha a sok elvtárs nem azon ügyködne állandóan hogy lehet a zavarosban halászni meg hogy lehet mindent titkosítani hanem ezt az energiát beleölnék az átláthatóságba mindjárt jobban állnánk.. Ja hogy szerinted az ember nem ilyen hanem lop? akkor miért nem rúgjuk fel a holdig hogy ne lopj a közösből bazdmeg?
Nem kötném egyetlen személyhez, nem kell " egyszemélyi vezető", bár azért jó lenne ha a magyar politikai életben lenne legalább valaki akit tisztelni lehet.. Arra már nem is gondolok hogy példaképnek állítani.. Hozzáértő szakember gárdák kellenek..
Qub 2014.11.20 08:30:07
@wmiki: Elárulod mi a jó abban hogy mindent titkosítanak? Hogy soha nem tudod vajon holnap kihoznak -e olyan törvényt ami visszamenőleges hatállyal 10 évre kifizettet veled egy csomó pénzt? Ez siránkozás?? Ez düh, pajti.. Dühös vagyok hogy a saját országomban a saját embereink lopnak meg, és még ki is állnak büszkén hogy igen mi ezt tesszük.. Hát kösz bazdmeg.. Minek fizetek adót ha vannak akikre nem vonatkoznak a szabályok???
A négyszögletű kerek erdőben, ahol már száz éve tart a hét szűk esztendő és ahonnan képtelenség kiseperni a sötét középkort, az emberek egyetlen szórakozása a vásári bábjátékos rekeszizmokat nem kímélő előadása maradt, akinek személye mindeddig homályba…..
Qub 2014.11.19 21:34:41
@Larry Silverstein:
Felfogja mindenki, csak a megoldás nem az hogy kibaszunk innen mindenkit .. főleg azért nem mert nem tudjuk pótolni.. Ezért kellene MINDEN pénzt az oktatásba önteni a stadionok helyett mert attól hogy kizárjuk a többieket a miénk még szar marad.. Volt már ilyen 40 évig.. Erről beszélek: NEM szabadna engedni hogy az okos emberek itt hagyják az országot és nem fegyverrel meg törvényekkel hanem pénzzel és megbecsüléssel kellene itthon tartani őket.. Csak az okos embereket zavarják a komisszárok meg a megmondóemberek.. Itt az látszik hogy nem ész kell hanem segget kell nyalni és akkor bármi lehetsz.. De nagyon sokan nem akarnak segget nyalni csak a saját szakterületükön minél jobbnak lenni.. És hidd el őket nagyon zavarja ez a típusú berendezkedés
Qub 2014.11.19 22:03:45
@Larry Silverstein: Na jó éjt, ma már eleget dolgoztál :)
Esküszöm annyira várom egy ideje az adott évben meghatározott következő évi adócsomagnak a módosító javaslatait, mint vártam régen a mikulást. Polgárpukkasztás a köbön, ráadásul a valódi okosságokat és az ország irányát mindig a módosításokbból lehet finomhangolni.…..
Qub 2014.11.13 11:42:13
@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Szerintem meg sokkal jobb lenne ha üvegzsebet növesztene az állam és a beszerzésektől a kiadásokig MINDENT felrakna a netre átláthatóan kezelhetően.. (Na jó a katonai és nemzetbiztonsági kérdésekben engedékenyebb vagyok azokat lehet titkosítani) Aztán valsz hirtelen kiderülne hogy az állam a pénz feléből is igen jól el lenne csak abba kéne hagyni a lopást meg a saját zsebre dolgozást.. Én pl a pártokat is megszüntetném.. Csak és kizárólag emberekre lehet szavazni mindenkinek lenne 2 órája amiben elmondhatja miért dolgozik mit akar elérni hogy segíti az országot aztán választhatunk
Qub 2014.11.13 12:21:40
@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Nem akarsz autoriter vezetést? De már az van: nézd meg azt a fejetlenséget ami az internetadóval kapcsolatban ment amíg nem tért haza a vezér és csapott az asztalra.. Hülyébbnél hülyébb nyilatkozatok a legfőbb vezetéstől össze-vissza.. Az RTL klub adózatásának semmi köze a nyereséghez NEM nyereség hanem bevételadó.. Ha nyereségadó lenne és annak a 40%-át akarná elvenni az állam nem lenne ekkora hőbörgés.. Ha érted a különbséget.. És ki dönti el hogy hol van az indokolatlan nagy nyereség? Mészáros Lőrinc arányaiban sokkal nagyobb nyereségrátával dolgozik a bevételeihez képest százalékosan sokkal több pénzt vesz ki a cégből mint az Rtl.. A közgép nyeresége sokszorosa az Rtl-nek.. A MET-ből 10 milliárdokat szednek ki magánemberek.. Akkor miért nem ezeket adóztatják elsőként? Kinek fájna a Közgép adóztatása? Vagy a MET adóztatása?
A KARD Illegitim 2014.11.07 06:30:00
Rég használtuk már ezt a bélyeget, hát most újra elővehetjük a fiókunkból. Poroljuk le, gyönyörködjünk benne. Aztán ragasszuk rá a NAV-ra és kezdjünk el hányni. Mert a NAV-botrány elérte azt a fázisát, amely illegitimmé tette az egész adóhatóság működését. Most már…..
Qub 2014.11.08 10:12:43
@Blogger Géza: Dehogy nem kellene jelentenem.. Külön szabályzat van rá zéró toleranciával, ha bárki bármilyen korrupciós üggyel összefüggésben van vagy arról tudomása van azonnal jelentenie kell a vezetésnek és a belső ellenőrzésnek. Ilyenkor visszakérdeznek.. Ha ők jönnek rá azonnal kirúgnak. És ez egy versenyszférás cég.. A NAV-nál ennél biztosan sokkal de sokkal szigorúbb belső szabályok vannak.. Gondolom meg lehet nézni a NAV belső szabályozását,mégiscsak az adófizetők által fentartott állami cégről beszélünk. Ha nem így van a NAV-nál akkor viszont tényleg nem érdemes adót fizetnünk
Qub 2014.11.08 11:57:53
@bölcsbagoly: "a olyan esetekről tudott volna, hogy a rajtakapást szándékosan elmulasztották volna, vagy hogy a rajtakapottat kenőpénzért futni hagyták volna, az tényleg konkrétum. De ilyen nem volt a zöld dossziéban sem" - idézet vége.. honnan tudod hogy nem volt ilyen a zöld dossziéban? látta valaki a zöld dossziét.. má úgy értem azokon kivül akire azt mondjuk hogy lopnak (és itt a teljes politikai elitről szó van) hol vannak a becsületes politikusok?
Hogy valaki az Echo TV-n, az RTL Klub kamerája előtt, vagy az Országgyűlés elnöki székében fontolgatja az Európai Unióból való kilépés gondolatát, teljesen közömbös aspektus. Hogy az illető szimbolikusan október 23-án teszi ezt, nem enyhíti és nem súlyosbítja a…..
Qub 2014.10.26 17:37:29
@polyvinyl: Nem kívánva az említetteket védeni - csak mert ők is elmehetnek a picsába - ezzel csak egy baj van: jelenleg NEM azt kommunikálja az Orbán kormány hogy NE függjünk senkitől és NEM szól be az oroszoknak hogy menjetek a kurva anyátokba voltatok itt eleget csak a "hanyatló" nyugatnak.. Na most ha én független akarok lenni akkor nem dörgölőzöm sehová és nem fogadok el senkitől adományokat és pénzeket hanem a saját erőmből megoldom a problémáim.. És köszönjük voltak itt eleget az oroszok.. Ha nem tudok saját erőből atomerőművet építeni akkor olyan erőművet építek amihez megvan a tudásom.. Vagy elküldöm az embereimet hogy tanulják meg amit tudni kell az adott technológiáról és megépítem magam.. Ennyit az önérzetről
Qub 2014.10.26 18:08:00
@JohnDoeTheReal: Korrektek? Honnan tudjuk? Nincs semmi amiből eldönthetnénk a "csippentett a szemével és én tudtam hogy jót akaron " kívül.. Mi nem Németország vagyunk és nem is Svájc. Csak néz rá a térképre. Lehet hogy nem oroszpárti: de azt a típusú autokrata vezetést tekinti etalonnak ami tőlünk keletre nagyon dívik. Mi meg ott vagyunk ahol vagyunk és közvetlen melletünk már a "nyugat" van ahol az állampolgárok mint adófizetők sokkal jobban beleszólhatnak az életükbe mint mi. És nem szeretném ha mi lennénk a következő Ukrajna..
És persze önmagában nem a korrupcióról szól csak "figyelmeztető lövés", de mégis : nem lehetne hogy a sok korrupt szemét politikust felkössük végre? Sokkal jobban szeretném ha a politikusokra és vezetőkre fel lehetne nézni. Itt meg MINDENKI tudja hogy lop a rogán a szíjjártó a simon a vida a mészáros a kóka, az orbán ésatöbbi ésatöbbi.. Elég volt.. Minek fizetek adót feleslegesen???????????????????
Qub 2014.10.26 18:48:12
@polyvinyl: ez a legnagyobb probléma amit írsz: Miért hiszed azt hogy elfogy a pénz? Miből gondolod hogy ha nyugaton elfogy a pénz akkor a keleti részt nem rántja magával hiszen nyugat a felvevő piaca a keleti áruknak? (egyébként fogja lásd 2008).. Miből gondolod hogy az a típusú autokrata vezetés ami gyakorlatilag predesztinálja a kevés gazdag-sok szegény megosztású társadalmat elég nagy felvevő piac és kereskedelmi partner lehet számunkra tényleges fizetőképes kereslettel. És hogy mi ugyanezen társadalmi berendezkedéssel egy elégedett társadalom lehetünk?

És akkor a kérdés: hová menjek ha azt mondom hogy nekem senki nem parancsol , ÉN fizetem be az adót tehát én mondom meg hogy mire költsék és ha valaki ellopja azt ahogy teszik itt ezt folyamatosan azt azonnal le kell tartoztatni és börtönbe vagy követ a nyakába és a folyóba vele. Vagy azért fizessek hogy mások ellopják?
Van egy ország, ahol az adóhivatal szervezi az adócsaló maffiát, ahol a söralátétes-egysávos adócsökkentés kormánya évek óta a legkifacsartabb unortodox adókkal húz le, a bevételekből minden sarki óriásplakáton rezsicsökkentést hirdetve. Egyszer biztos készül belőle egy…..
Qub 2014.10.23 13:37:59
@$pi$: Na most akkor rövid fejszámolással: válaszoljunk dollárban.. átlagosan kb 3000$ keresek havonta teljesen legálisan tisztán mindent befizetve.. ahhoz hogy ezt megkapjam a cégnek 6000$ kell kifizetni összesen (bruttó fizu + járulékok azaz 3000$ alapból az államnak megy). Majdnem mindent amit veszek 27%-os áfa terhel de van amiből még sokkal több megy az államnak pl benzin. azaz a fizetésemből valójában ~ 2100 $ tudok felhasználni és 3900$ az államhoz kerül.. Ezek után nekem van e jogom arra hogy elküldjem az összes hazug korrupt velejéig rohadt rabló cinikus állami politikust akinek az lenne a dolga hogy szolgálja a hazámat és ne élősködni akarjon rajtam hanem tegye rendesen a dolgát . Ha nem megy kereshetek máshol is munkát.. De ha csak tolvajok maradnak mit csináltok?
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Véletlenül se higgye, hogy maga miatt jöttem el. Kevés maga ahhoz. A jelenség miatt jöttem el, amellyel ön súlyosan visszaél. S hogy miért tartom mégis fontosnak mindezeket "Tisztelt Miniszterelnök Úr!" megszólítással leírni? Így talán jobban…..
Qub 2014.09.15 22:42:14
Egyet soha nem fogok megérteni : honnan tudják a új kommunistákat ( Fidesz hivők - és itt fent találni lehet jópárat) abban az országban ahol már visszamenőleges törvénykezés van, ahol a rendőrséget az ügyészséget a nav-ot önkényesen használják, ahol az állam mindenbe bele akar már pofázni - de tényleg mindenbe kezdve attól hogy egy vállalkozás mit hogyan és mennyiért árulhat addig hogy a gyerek melyik könyvet választhatja abból az egyből, ahol már a lepkefingot is titkosítják valamiért - szóval ezek az emberek honnan tudják hogy őket valamiért nem dobja ki a NER? Nézzétek meg a terror házát.. Az épület legtöbb parancsnoka maga is ott végezte a pincékben.. Egyszerűen ezek a rendszerek nem racionálisak és nem védenek senkit. Ez a legnagyobb hiba az egypárt rendszerrel: nincs kontroll. Elég egy minimális hiba, sőt elég csak a hiba gyanúja.. Igenis kellenek a liberálisok. Ahogy kellenek a jobboldaliak és kellenek a baloldaliak. Mert egyensúly kell és tisztességes emberek kellenének akik ha már felesküdtek nem lopnak nem csalnak nem állandóan ellenséget és harcot keresnek. Akik nem azt nézik hogy tehetik tönkre a másikat felfogják hogy a civil adófizető emberek a főnökeik.. Persze ez utópia itt. Borzasztó állapotok vannak a társadalomban.. Észérv, szakértelem már nem számít. Valójában nincs is.. Helyette hit van meg "Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!" módszerek.. Én meg csak azt tudom mondani hogy ideológiailag nem vagyok elég képzett :). se bal se jobb oldalra.. És 6 millió másik ember se. Csak élni szeretnék lehetőleg nyugat - európai színvonalon, lehetőleg úgy hogy minél kevesebbet basztasson hülyeségekkel az állam.. Ugyanis nem az a dolga..
Qub 2014.09.15 23:14:49
@krakkik: az első rész igaz de hogy megszünt a zavarosban halászat az erős túlzás sőt inkább azt mondanám egészen más szintre emelkedett: 444.hu/2014/09/15/a-8-legidiotabb-beszerzes-amirol-nemzetbiztonsagi-okbol-nem-tudhatunk/ .. Soha nem rohangált még ennyi Mr 20% vagy Mr 50% mint ma Magyarországon.. Persze tudom ne a 444-et hozzam példának :(
Az egyes külföldi, vagy külföldi leányvállaltokkal is rendelkező magyar külföldi pénzintézetekkel kapcsolatban súlyos kifogásként jelenik meg, hogy a magyarországi kölcsönfeltételek kialakítása során jóval kedvezőtlenebb feltételeket állapítanak meg, mint külföldön.…..
Qub 2014.09.02 21:31:42
@hanta boy: Tekintve hogy a bankok a PSZÁF - azaz az állam - és a közreműködő közjegyzők és jogászok nélkül f1ng@ni sem tudnak sok-sok éve (ha láttál már PSZÁF vizsgálatot akkor tudod miről beszélek) , ezt azért elég merész kijelentésnek érzem.. Inkább azt mondanám hogy nem véletlen hogy néhány embernek öntözés nélkül is megnőtt a lakása.. Nagy népi játék ez az állami vezetők között és a banki vezetők között. Az egyik profitot akar a másik meg hagyja magát megvesztegetni és olyan szabályozást hoz ami ezt megengedi. Simán meg lehetett volna oldani. Csak nem volt érdek ott fent..
Elég aljas a kérdés. Egyrészt már meghaladott (a demokrácia is elúszott, a mai baloldal is elpusztul), másrészt a kérdés maga kívül esik a liberális demokráciában elfogadható gondolkodáson. Ugyanakkor a baloldal nem tudta megvédeni a liberális demokráciát, tehát a sorsát…..
Qub 2014.08.15 11:09:14
@room_101: +1
Az mszp úgy lopott hogy közben nem csinált az országért semmit és hellyel közzel békén hagyta az embereket csak magával foglalkozott.. A fidesz úgy lop hogy ideológiát gyárt mögé, ellenséget keres, mindent és mindenkit be akar sorolni és megmondani mindent miközben mindenbe amibe valóban pénz és lehetőség van arra rátenyerel. Az első legalább meghagyta az illuziót hogy bármit elérhetsz itt akár tisztességesen is pusztán azzal hogy tanulsz és eladod a szaktudásod. Mára ez eltűnt.. És ma ott tartunk hogy a legnagyobb "fehér" foglalkoztatókat bankok telekom tv stb-re nyomják a legnagyobb különadókat miközben az egészségügytől oktatástól vonnak el folyamatosan.. Ezek a foglalkoztatók szépen csökkentik a létszámot mindenhol.. És ezek a szakemberek (mérnökök, orvosok,tanárok, nyelveket beszélő diplomás, a versenyszférában dolgozó emberek nagy része) külföldön kezd új életet.. Mindemellett a magyar versenyszférában levő magyar cégek MINDIG trükköznek és a szürke vagy a fekete zónában is dolgoznak/dolgoztatnak. Úgyhogy mindegy kire szavazunk már nem kell sokat várni hogy Bulgária szintjére süllyedjünk. Nem vagyok biztos benne hogy a fent említett középréteg a fideszre fog szavazni és abban sem hogy az mszp-re.. Kár hogy egyre kevesebben vannak
Kedves mélykeresztény családszakértők, elmentek ti bizony a halál retkes faszára! Hogy miért? Na, figyeljetek! Gyakori téma ugye, hogy az európai demográfiai folyamatok kedvezőtlenek, öregszik a kontinens blablabla, és Magyarország ebben az értelemben Európa egyik éllovasának számít. Éppen ezért…..
Qub 2014.07.30 15:50:46
@egybarat: ebben csak az a baj hogy míg a mnyp legalább ~3,2 millióval el tudott számolni, ugyanezen időszak alatt az állam sajnos semmivel nem tud elszámolni. Nincs egyéni számla, nincs semmi. Sőt 2010 óta semmi nem kötelezi az államot arra hogy nyugdíjat fizessen, nem véletlenül lett átnevezve a fizetési címszó.. Ha jut jut ha nem jut nem jut. Én nem is az anyagiakat különböztetném meg a mostani és 30 évvel ezelőtti állapotokhoz képest hanem a tudatot : hiába van 13 éve folyamatosan munkahelyem valahol, hiába jobb a fizetés, minden nap kérdés hogy másnap lesz e még munkahelyem és be kell e mennem dolgozni. A szüleim is végigdolgozták az életüket de tudták hogy ha nem lesz háború akkor 5 évre előre tudják mit fognak csinálni. Én a jövő hónapban is bizonytalan vagyok, annyira gyorsan változik minden. Persze, képzem magam dolgozom próbálkozok de nincs ma biztos pont. Ma elveszik a trafikot holnap a mnyp-tárt holnapután nem kell földet túrni aztán 98%-os különadó stb stb.. És "bármikor megtörténhet bármi" hogy idézzek is.. És ez nem a gyereknevelésre ösztönöz..
„Voltál már úgy, hogy nem tudtad ébren vagy-e vagy álmodsz?” – kérdezi Neo, a Mátrix című film hőse. Ez a film, melyben az emberi tudat számára mesterséges világot alkotnak. Olyan világot, amellyel eltakarják szeme elől az igazságot!Én jó ideje úgy érzem, hogy itt…..
Qub 2014.07.02 20:52:18
@Kón Bandit: Tudod mit nem értek? Miért jó számotokra az hogy egy csomó embernek rossz ebben az országban. A gazdaság nem olyan mint a politika, ott nem csak a más kárára lehet előrébb lépni.. De ebben az országban a gazdaságot is politikusok akarják irányítani miközben látszólag nem értik a működését. Lásd RTL klub kontra kormány.. Egy kibaszott törvényt nem tudnak úgy megfogalmazni hogy ne kelljen 3szor módosítani egymás után. És látszólag mindent amiben egy kis pénz van azt megpróbálja lenyúlni az állam. De ott az emberek nagy része nem a piacgazdaságból élt így nem is tudja jól működtetni az adott szektort, mert nem érti. Nem véletlen a sok bedőlő cég a szemétszállítástól a kéményseprőig a víz-gáz cégek stb stb.. Néha elmegyek a Terror házába ahol egy óriási tanulságot lehet levonni: semmi sem tart örökké, azok közül akik vezették az intézményt nagyon nagyon sokan ugyanott végezték és ugyanúgy küldték őket a halálba ahogy ők tették másokkal.. És én most is azt érzem hogy ha nem kezd el valóban ÉRTELMESEN dolgozni ez a kormány ÉRTELMES emberekkel akkor rövid időn belül elfogy a felosztható erőforrás és akkor a NER saját magát szedi szét.. És az se nektek se nekünk -azaz magyarország polgárainak - nem lesz jó )
Orbán először 89-ben győzte le a kommunizmust. Kicsit. Nagy Imre temetésén gyászolt 4 kommunista koporsója mellett. Na jó, legyünk méltányosak. Mert Orbán akkor még elmagyarázta, és az ünnepi műsorban is, hogy a pesti srácok koporsója is ott volt, és az 56-os kommunisták azon…..
Qub 2014.06.23 09:29:53
@Larry Silverstein: Amig a versenyszférában dolgozva (IT) az elmúlt hónapban 5 felmondott kollegámból 4 külföldre ment tovább dolgozni, addig nem nagyon lehet vele vitatkozni.. Még négy ilyen év és nem lesz aki adót fizessen mert a cégekkel együtt az emberek is elmennek. Nem hiszem hogy Bulgáriának kellene az etalonnak lennie. Ahol a főiskolát egyetemet végzett fiatalok 80%a külföldre megy élni és nem is megy haza. Nem mintha a töketlen MSZP jobb lett volna de legalább nem csináltak semmit. És ez volt a jobb. A fidesz konkrétan újraoszt és nagyon nagy károkat okoz. Főleg a fejekben, azzal hogy itt nem érdemes vállalkozni, nem érdemes dolgozni hiszen nem tudhatod mit hoz a holnap, mikor lesz az az üzleti szféra ahol dolgozol "ellenség" és a profit lenyúlva "törvényesen".. Körülöttem egy csomó felnőtt ember van aki el tudja dönteni hogy mit akar tanulni hogy akar dolgozni mit akar nézni a tévében hány gyereket szeretne stb nem kell nekik megmondani. Sőt a legtöbben igen idegesek lesznek amikor valaki megmondja hogy mit kellene és hogyan tenniük az életükben.. Számomra a miniszter egy munkakör nem hatalom, mivel én (is) fizetem. És ne parancsolgasson nem az a feladata
Qub 2014.06.23 09:41:01
@Larry Silverstein: Áttételesen van köze.. Ugyanis az 1 misiből is jól meg lehet élni. Az a nem mindegy hogy tudod-e hogy a következő 5 évben nyugodtan dolgozhatsz, vagy mivel totálisan bizonytalan az üzleti környezet a cégek bármikor leépíthetnek és elhúzhatnak.. Németországban, Belgiumban nagyjából látod előre.. Itt meg mindenki csak várja hogy az adott szegmens mikor fogják beolvasztani a nagy állami rendszerbe
Qub 2014.06.23 09:47:26
@Larry Silverstein: Én csak a saját tapasztalatom tudom ismertetni, mert ugye csak annak a statisztikának hiszek amit magam hamisítok.. Mindenesetre itt gondolkodó emberekre nincs szükség.. Igen, szerintem is jó lenne ha létezne tőkeerős magyar nagyvállalkozói réteg akik rengeteg embernek adnak munkát.. Hát ez most nincs, illetve akik léteznek azok csak a saját zsebüket tömködik lásd Mészáros Lőrinc féle ~ 150 milliós bér 2xx embernek kontra 800 milliós osztalék saját magának.. Mindezt kizárólag állami megrendelésekből .
Néhány napja egy hírportál talpra állításán fáradozó ismerősöm hívott fel azzal, hogy vállalnám-e az oldal szerkesztésének koordinálását, esetenként néhány ütősebb véleményanyag megírását, hogy a naiv lelkesedésen kívül valamivel-valahogyan előrébb vigyük a…..
Qub 2014.06.06 09:12:05
@♔batyu♔: Mellébeszélés, az adók miatt.. Őszintén egyszerűen nem értelek benneteket.. Ti is pontosan tudjátok hogy kurvára nem az adóról szól ez az egész hanem a média ellenőrzéséről, fegyelmezéséről. Csak azt csak úgy csak akkor mondj amit én akarok különben szétszedlek. Engem nem érdekel hogy a fidesz vagy az mszp vagy bárki más csinál hülyeségeket, de hányok attól hogy itt ahelyett hogy jó megoldásokat választanának egy egy probléma megoldására, erőből le akarnak nyomni mindent pusztán azért hogy a stiklik ne derülhessenek ki. És ráhúzzák a nemzeti köntöst meg a "zemberek védelmét".. Volt már ilyen ebben az országban sok sok évig.. Miért kell tapsolni ahhoz hogy visszamegyünk 40 évet?
Qub 2014.06.06 09:19:59
@♔batyu♔: ebben az esetben haladni kellene a korral. A varázsszó: reklámszűrő. És soha többé nem kell reklámokat nézned
Qub 2014.06.06 09:35:18
@♔batyu♔: "Ezért nem érdekel a kérdés, pontosabban úgy érdekel, hogy fizessen csak minél többet, hiszen e rendszer fenntartásában már semmiféle érdekeltségem nincs".. na ezért írtam mészárost meg simicskát.. fizessenek ők is sokkal többet.. vagy elég ha visszafizetik.. fizessenek a tv adók is.. csak ne büntetésből meg nem megzsarolva az egész iparágat.. meg ne azért rugdaljanak ki szerkesztőket mert megírja az igazságot ami egy miniszternek (magyarul szolgának) nem tetszik. Azért kicsit sajnállak benneteket ilyenkor.. Egyrészt felesleges amit csináltok hiszen pár száz pár ezer ember olvassa ezt az egészet. Másrészt bizonygatni valamiről hogy az jó miközben a dolog csak büntetés céljából jön létre és nem a polgárok védelmében - nagyon nem lehet jó.. Hát hiába a pénz nagy úr..
A reklámadó kétségtelenül a legvisszataszítóbb produktuma a Fidesz-kormánynak – eddig, mert lássuk be, számtalanszor hittük már, hogy ennél rosszabb, pitiánerebb és arrogánsabb lépés már nem lesz. Az unortodox jelzőt kapó előző bagázs a különadókkal, alkotmány…..
Qub 2014.06.05 18:48:39
@Benjamin Eisenberger: Hát persze.. Mert lassan már nincs itt dolgozó.. Hogy a pics@ba adóztasson olyanokat akik nincsenek?? Szerinted ki a f@sznak van kedve úgy dolgozni hogy nem a tudásod meg a szakértelmed értékelik hanem azt hogy mekkora a nyelved és azt hogy tudod a megfelelő politikus seggébe nyomni?? Most komolyan amikor reggel felkelsz és belenézel a tükörbe mi néz veled szembe? Hogy lehet bárkinek is lefeküdni ennyire?? És mindegy hogy az rendes komcsi vagy fidesz komcsi.. Hogy lehet hogy emberek ennyire gerinctelenek egyenek?
Régen írtam, hát most billentyűzetet ragadok, mert van, ami már sok(k). Hetesi Zsolt anno kiválóan megalkotta az "erkölcsi pszichopata" kifejezést, amit mind a mai napig szeretek használni (káromkodhatnék is, de minek), valamiért most eszembe jutott. Nem tudom, Rapcsák András tudta-e,…..
Qub 2014.06.04 12:37:37
@Frady Endre: az egyik legjobb mostanában.. +1
A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző…..
Qub 2014.05.30 11:04:41
@ingyenebed: NULLA POLGÁRI (CITOYEN) MENTALITÁS... Nálam ez a lényeg.. Valószínűleg nagyon naiv vagyok de egészen egyszerűen mindig elcsodálkozom amikor szándékosan keresztbe akarnak tenni, mellébeszélnek az általad (is) felhozott vádakkal illetnek bárkit is.. Ki a f@szt érdekel hogy régi komcsi, fidesz komcsi , néger, meleg, zsidó, cigány?? Ne ártani akarjon hanem építeni / segíteni.. Minek megosztani így? Az egyén csak akkor tud fejlődni ha a közösség is fejlődik.. Nálunk meg uralkodni akar néhány ember a többség meg szolga akar lenni. Mert az kényelmes.. Magyarországon kreált háborús övezet van amiből az értelmes emberek ki akarnak maradni, csak nem hagyják őket..
A Papp László Tamás cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott az elmúlt napokban. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában. Várjuk a…..
Qub 2014.05.10 13:47:58
@Bolsi Buster: igen nagy a baj.. azért nagy a baj mert mindent - látszólag legalábbis - mindent kritika nélkül fogadsz a narancsoldalról és véded a védhetetlent is.. pl ilynekekkel: a szocik lenyúlták.. a szocik hál istennek már a fasorban sincsenek és kurvára nem érdekelnek bennünket.. engem arra tanítottak hogy egy problémát próbáljak meg több oldalról megfigyelni és abból levonni a következtetést majd kiválasztani egy lehetséges megoldást.. Te másról sem beszélsz csak arról hogy amit OV és a fidesz mond az az egyetlen igaz szent járható út, mindegy mit és hogy csinál.. ez nem tényeken alapul, nincs benne a saját véleményed - ha lenne akkor biztosan lenne kritikád is - hiszen nem lehet mindent jól, ahogy nem lehet mindent rosszul csinálni.. amit képviselsz itt az vallási ithez áll legközelebb .. vagy egyszerűen ezért kapsz pénzt hogy az ilyen blogokon próbálj "ellenzék" lenni.. sokkal hitelesebb lennél ha időnként megírnád hogy mi az ami nem teszik, nem csak a dicshimnuszokat zengenéd.. odafigyelnének Rád.. szerintem..
Qub 2014.05.10 14:34:17
@Bobby Newmark: én azt nem értem hogy lehet ezt csinálni.. tudom hogy a pénz nagy úr de mégis.. soha nem tudnék dicshimnuszokat zengeni emberekről.. a politikus az egy foglalkozás, olyan mint az utcaseprő a fodrász meg a mérnök csak más a feladata.. Nem tudom biztos engem is meg tudnának venni de forintban minimum 9 jegyű összeget kellene fizetni havonta .. Talán ez az az ár amiért szigorúan ideiglenesen de eldobnám az elveim.. alatta nem biztos hogy reggelente fel tudnék úgy kelni hogy tükörbe nézzek.. Még hogy bárkinek is nyaljak.. hihetetlen.. mindenesetre baromi kiváncsi vagyok mekkora fizuval is jár ez..
A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző…..
Qub 2014.05.10 08:59:18
@vadkelet: Nálunk elfelejtett kialakulni az elit.. Ahogy Orbán Viktor mondta: ez egy következmények nélküli ország.. és a legnagyobb baj hogy felelősség nélküli is. Itt csak olyan "politikusok" vannak akik vizet prédikálnak és bort isznak.. És be is vallják.. Ne azt nézzék amit mondok hanem amit csinálok.. Túlburjánzott mindenhol gumiszabályokkal és joggal operáló állam amely révén a legegyszerűbb dolgoknál is falakba ütközöl 25 éve, ma meg már az állami szférában bénult döntésképtelen emberekkel.. Gyakorlatilag nem tudhatod hogy egy adott szabályt hogyan értelmeznek.. Lásd devizahitelesek.. Egész egyszerűen senki nem mer felvállalni semmilyen döntést. Az "elit" tudja hogy a rájuk ruházott hatalom komoly felelősség is.. Dél-Koreában lemondott pár fejes a kompkatasztrófa után.. Nálunk ilyen nem történhetne meg, nincs is olyan hogy elit.. Szerencsevadászok, pártkatonák, maffiatagok, köpönyegforgatók, a szájukból segget csináló emberek vannak ma a politikában (tisztelet a kivételnek, biztosan elenyésző számban vannak tisztességes emberek is)..