Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lanzafame

0 bejegyzést írt és 2398 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tegnap délután folytatódott a sajtóban a még vasárnap este megkezdődött szópárbaj Guido Vaciago, a Tuttosport főszerkesztője, és a Juventus mestere, Massimiliano Allegri között. A sajtóban megjelent információk szerint a mester az Olimpico folyosóján megfenyegette a főszerkesztőt, például fülei…..
A Juventus ma hivatalosan is bejelentette, hogy menesztette vezetőedzőjét, Massimiliano Allegrit, akinek az Olasz Kupa döntőjében mutatott magatartása összeegyeztethetetlen a klub értékeivel. "A Juventus bejelenti, hogy menesztette Massimiliano Allegrit a férfi első csapat vezetőedzőjeként…..
A szerdai kupadöntő előtt Massimiliano Allegri a hagyományos sajtótájékoztatón a Salernitana elleni meccsel kezdte mondandóját, s kifejezte reményét, hogy ezúttal csapata jobban fog teljesíteni. „Nos, reménykedünk a jobb teljesítményben. Megvalósítottuk a BL-helyet illető célkitűzést, most pedig…..
Lanzafame 2024.05.15 09:41:48
@venember83: Jaj, merevedést írtam? Merevségre gondoltam, taktikai merevségre. Mereven vágjuk majd a fát a tizenhatosunkon belül egész este, még hátrányban is.
A szezon végéhez közelítve a Juventus elérheti legfőbb célját, s egy győzelemmel bebiztosíthatja helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásának mezőnyébe. Ehhez adott az ideális ellenfél, hiszen a már biztos kieső Salernitana együttese látogat a zebramezesek otthonába, így a három pont begyűjtése…..
Lanzafame 2024.05.12 19:33:23
@Thuglife!: lassan jön a hajrá, ideje bedobni a csodafegyvert: fussanak többet a kapu elé.
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint nyáron már el is hagyhatja a Juventust a januárban igazolt Tiago Djaló, a pletykák szerint a portugál futballistát a vezetőség szeretné bevonni Riccardo Calafiori átigazolásába, akit a Bologna 25 millió euróra értékel. Januári érkezése óta a komoly…..
Lanzafame 2024.05.11 15:19:02
@Leram7: @szabo2323: Gatti nem egy labdazsonglőr és nagyon kérdéses, hogy négyvédős rendszerben mire képes, főleg, ha Motta elkezd bűvészkedni a középpályára feltolt belső védőjével vagy egy beforgatott szélsővédővel. De ugyanez elmondható Bremerről is, aki szintén egy "favágó", és nem láttuk még négyvédős rendszerben, csak egy ötvédős kiscsapatosan bekkelő közegben, ahol könnyebb neki villogni. Menjen szépen Angliába, amíg fizetnek érte.

Én eladnám Bremert 60-70 körül, Gatti pad, Huijsent kipróbálnám (álomvilág kategória, mert eladjuk), Calafiorit el kell hozni, Rugani pad, Danilo pedig olyan szerepet kapjon, mint anno Cáceres, egyúttal ne legyen kezdő, vagy ha igen, max. jobbhátvédként.

A legjobb az volna, ha lenne egy világos elképzelés, hogy milyen típusú futballt akarunk, ahhoz igazítani edzőt, és utána igazolásokat. Ne fordítva, Gattitól induljunk el felfelé, mert ez a kapkodás és tűzoltás nyírta ki a klubot az elmúlt 6 évben. Nagyon bízom Giuntoliban.
A Juventus legendás védője, Giorgio Chiellini nemrégiben a BSMT podcastban beszélt múltjáról, és szóba került úgy a legendás BBC védőtrió megszületése, mint Cristiano Ronaldo torinói pályafutása. „A Juventus a Serie B-ben jobb volt, mint a Serie A-ban szereplő csapatok többsége. Nemzetközi bajnokok…..
Lanzafame 2024.05.11 15:09:01
@venember83: egyetértek
Mirko Di Natale tegnap egyértelműen fogalmazott a Juventus helyzetével kapcsolatban, és a klubnál dolgozó forrásokra hivatkozva azt mondta, hogy jövőre a csapatot egy fiatal és feltörekvő edző fogja vezetni, és az egyetlen valós és konkrét név, ami felmerült a klubon belül, az Thiago Motta volt. Az…..
Lanzafame 2024.05.09 23:40:58
@Shyr Kahn: nem láttam erről tudományos kutatást, de meggyőződésem, hogy így van, elég kimenni egy random stadionba bárhol.

Ja és akkor sem hivatkoznék rájuk, ha épp Allegri takarodását követelnék molinókon.
Lanzafame 2024.05.10 12:38:34
@Rikoo: A játékosok gyökérsége automatikusan nem menti fel Allegrit. Igazad van abban, hogy az ultrák előnye, hogy közelebb vannak a játékosokhoz, mint mi. A játékosok emberi minőségével kapcsolatban igazuk lehet, elég ránézni a klub TikTok-csatornájara, amit McKennie kezel mellékallásban, és a klub új high-tech social media/marketing épületét, ami valami egészen bicskanyitogató.
Lanzafame 2024.05.10 16:21:42
@Rikoo: konkrétan a játékosokról írtam és a klub torz hozzáállásáról a social mediával (Juventus Creator Lab) kapcsolatban, nem Allegriről. Nyilvánvaló, hogy felelősek azok is (leginkább azok), akik nem tudnak letenni az asztalra, majd követni egy értelmes sportszakmai koncepciót.
Massimiliano Allegri a római döntetlen után a DAZN munkatársainak értékelte a mérkőzést, és már a Salernitana elleni meccs fontosságáról is beszélt. „Kockáztattuk ma a meccs elvesztését, egy olyan meccs elvesztését, amit nem tudtunk megnyerni, különösen a második félidőben, ahol több kedvező…..
Lanzafame 2024.05.06 14:02:36
@juve2121: Bologna, Girona, Leicester, Leverkusen: itt kész játékosokból, sőt világklasszisokból állnak, álltak a keretek, igaz?
Lanzafame 2024.05.06 14:30:21
@juve2121: olyan erős érveket tettél ide, hogy nincs mese, leteszem a fegyvert.
Lanzafame 2024.05.06 17:16:39
@Rikoo: arra céloztam, hogy egy jó edző legyen képes a nem a legerősebb keretből is építeni valamit, ha nem is egy, de legalább 3 év alatt. Nem látom ennek a munkának az eredményét, igazából a munkát sem.

Láttunk volna legalább csak egy évet 2021 óta, amikor flow-ba kerül a csapat, világ- és Európa-bajnokokkal, brazil, olasz, francia, lengyel válogatottakkal, néhány tehetséges fiatallal.

De a flow-ba kerülés helyett inkább legyen tudatos építkezés a klubnál, ahhoz passzoló edzővel és játékosokkal a kapkodás és a rombolás helyett.
A legújabb sajtóértesülések szerint a Borussia Dortmund erősödő érdeklődést mutat a Juventus fiatal védőjátékosa, Dean Huijsen iránt, aki a jelenlegi szezont kölcsönben az AS Roma kötelékében tölti. A mindössze 19 esztendős Huijsen 2021-ben a Malaga együttesétől érkezett Torinóba, ahol az U17-es…..
Lanzafame 2024.04.30 14:20:20
@venember83: mindkettőt eladjuk szerinted?
Lanzafame 2024.04.30 14:36:44
@venember83: igen, ez elég életszerű forgatókönyv. Kiárusítani potom pénzért, akiért 3 használt koton értékénél többet lehet kapni, egyben magunkra rohasztani rosszabb képességű és idősödő játékosokat. Mindezt azért, hogy mérsékeljük korábbi rossz döntések hatásait. Ördögi kör.
A Milan elleni mérkőzést követően a Tuttosport szerint a mester két szabadnapot adott a keretnek, mert nagyon feszült a helyzet, elégedetlenség, csalódottság és keserűség jellemzi a csapatot, és így remélhetőleg ki tudnak kapcsolódni a játékosok. A keretbeli elégedetlenséget jól mutatta például a…..
Lanzafame 2024.04.29 12:42:53
@gomorra21: nagyon érdekes amit írsz, mert ott aztán nem lehetett panaszkodni gyenge keretre, az egy BL-esélyes garnitúra volt.
Lanzafame 2024.04.29 16:24:58
@Pavel1988: Olyan keret volt, ahol még voltak játékosok, akik legalább láttak már éles helyzeteket, esetleg nyertek 1-2 kupát. Ronaldo mellett kiemelném Mandzukicot, Khedirát, Chiellinit, Cuadradót. Cancelóval kapcsolatban azzal egyetértek, hogy nem jobbhátvéd, valaki mégis ott erőltette, amikor látszott, hogy előrébb gyilkos lehetne. A lényeg, hogy volt egy szezon, amikor Allegrinek volt egy a mostaninál jóval erősebb kerete, de egy idő után ott sem látszott semmiféle tudatosság vagy munka.
Nicolò Schira friss értesülésekkel számolt be Michele Di Gregorio kapcsán, az újságíró értesülései szerint Cristiano Giuntolit a kapus Angelo Peruzzira emlékezteti, s a Juventus elképzelése az, hogy a Monzától csatlakozik az olasz hálóőr a következő idényre, s ő lesz Mattia Perin utódja, tehát…..
A Juventus egy korábbi játékosa, Alen Bokšić a La Gazetta dello Sport riporterének nyilatkozva osztotta meg gondolatait a zebramezesekről ,s természetesen szó esett a Torinóban töltött évekről és a jelenlegi csapatról is. "Ha a Juvéra gondolok, az első kép a Borussia Dortmund ellenében elveszített…..
Lanzafame 2024.04.25 12:09:19
@Pavel1988: egyetértek, a cseréik is jobbak, mint a kezdő játékosaink.
A Juventus célja az olasz bajnokságban mindössze annyi maradt, hogy az élmezőnyben végezzen, s ezzel biztosítsa helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában, azonban van még lehetőség arra, hogy a csapat egy trófeával mentse a nehezen menthető szezont. A zebramezeseknek ehhez meg kell őrizniük az…..
Lanzafame 2024.04.24 10:20:50
@juve2121: "Szóval ezek után az edző fejét követelni, szerintem butaság, miközben a bajnokságban dobogón vagyunk és bent vagyunk az olasz Kupa döntőjében!"

Van igazság a többi mondatodban, de Allegri mentegetése az eredményekkel azt feltételezi, hogy az adott szurkoló nem nézi, vagy ha mégis, nem látja a meccseket, ezt a nagy nullát, amit produkálunk. Amiben a legszomorúbb, hogy ma meccsek 95%-án ugyanazt "csinálja" a csapat. Vagy direkt a semmit kéri tőlük valaki, vagy valami olyat kér tőlük, ami lehetetlen. Mindkét eset alkalmatlanságra utal.

Ha meg nem érdekel maga a játék, a meccs képe, csak az eredmény, akkor elég frissítgetni a telefonon vagy a teletexten vagy csak megnézni utólag, hogy mit játszottunk. Belegondolva nem is biztos, hogy rosszul teszi.
Massimiliano Allegri a Mediaset számára értékelt a döntőbe jutást érő 2-1-es római vereség után. „Nos, szenvedős meccs volt ez, tudtuk, hogy ez várható. Aztán rögzített helyzetből kaptunk azonnal egy gólt, s volt egy két helyzetünk rögtön az első félidőben, egyik Dušan Vlahović, a másik Gleison…..
Fabio Caressa a Sky Sport Italia műsorában a Juventusnál várható változásokról beszélt, s a híres újságíró szerint bőven lesznek változások a keretben. „A Juve változni fog, Cristiano Giuntoli megkapta a jogkört erre, személyesen őt bízta meg ezzel John Elkann a részvényeseknek írt…..
Ugyan Itália már nem képviseltette magát a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, az olasz csapatok nagyszerűen teljesítenek a kisebb európai kupasorozatokban, s ennek köszönhetően eldőlt, hogy bizonyosan öt olasz résztvevő vághat majd neki a Bajnokok Ligája új, átalakított kiírásának. Az Európa-liga…..
Lanzafame 2024.04.19 12:56:36
Na, akkor ezt is megoldottuk, mostantól még kevesebbet kell tenni, elég az 5. hely is, célozzuk meg azt.

@venember83: a rutinos lengyel támadóra célzol? Jó helyen van ott, pont egy BL-ért küzdő erős középcsapatban a helye. Izé, várjunk csak...
Lanzafame 2024.04.19 17:21:18
@venember83: Pawel Dybałára gondoltam
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Kenan Yıldız válhat a megújuló Juventus arca, ezt pedig a klub a 2028-ig érvényes hosszabbítással erősítheti meg. A lap szerint a felek már megegyeztek a hosszabbítás tekintetében, a bejelentés pedig a BL-szereplés bebiztosítása után történhet meg, vagy…..
Romeo Agresti legfrissebb beszámolója szerint a Juventus a tárgyalások végső fázisánál tart Felipe Anderson szerződtetése ügyében, a Lazio játékosa nyáron ingyen csatlakozhat a Juventushoz. Az újságíró szerint a védelembe első számú opció Riccardo Calafiori, a Bologna ígéretes fiatalja. Federico…..
Lanzafame 2024.04.15 18:32:15
@babo0410: értem, hogy nem hangzik túl jól ez a 2 Lazio-játékos és szerintem sem lennének túl előremutató igazolások, de azért Luis Albertót triplanullának nevezni elég erős, ha láttad akár 10 percig is játszani az embert.
Lanzafame 2024.04.15 21:20:10
@Rikoo: +++

Luis Albertóban szerintem is lehet még kakaó, alulértékelt zseni, rossz korba született az adottságaival, kicsit úgy mint Dybala.
Roberto Baggio a minap a Tuttosport számára adott hosszabb interjút, amelyben beszélt a Juventus és az olasz válogatott helyzetéről. „A tízes poszt eltűnése? A poszt követelményeinek jól felel meg Kenan Yıldız, akit nagyon kedvelek, szerintem hihetetlen jellemzőkkel rendelkezik. Ugyanakkor…..
Lanzafame 2024.04.15 18:34:35
@gomorra21: Pirlo adta azt a lasztit :)

Nekem is nagy szívfájdalmam, hogy gyakorlatilag lemaradtam Baggióról.
A Juventus a Torino ellen egy ponttal volt kénytelen megelégedni egy gólhelyzetekben viszonylag szegény meccsen, amelynek a végén a házigazdák örülhettek volna, ha a feltehetően orrtörést szenvedő Wojciech Szczęsny nem véd nagyszerűen. „Jó mérkőzésünk volt, voltak gólszerzési lehetőségeink, és a…..
Lanzafame 2024.04.14 21:34:37
@Zsltrk977: nem kell komolyan venni, ez csak a szokásos, híres toszkán irónia.
A Radio Bianconera számára megszólalt a Juventus egykori játékosa, Franco Causio, aki az idei év kapcsán a játékosok egyéni felelősségét emelte ki. „Az idei év átmeneti év számunkra, klubként, célunk a BL-be visszatérés, illetve az Olasz Kupa-döntőbe kerülés. Az európai sorozatba való bejutás…..
Lanzafame 2024.04.11 10:11:50
@Shyr Kahn: megpályázom Allegri pozícióját ezek alapján. A lényeg, hogy nem kell semmi érdemlegeset csinálni sem a meccseken, sem a felkészítés során, csak felküldeni a csapatot. Szünetben esetleg bemondok annyit, hogy "fussatok előre, mert abból lesz valami", ahogy a mester tette a Lazio-meccsen.

@Rikster91: "Maga a játékunk szisztémája és sablonossága egy 3 éves projekt eredménye, ami az Allegri féle játékelemeket tökéletesen szimbolizálja. Unalmas, körbepasszos, sémákat nélkülöző."

Ahogy körbeírod, valójában pont szisztéma nincs, csak ad hoc futball, minden meccsen ugyanaz a semmi.
Luciano Moggi a minap a Libero Quotidiano hasábjain osztotta meg véleményét a Juventus jelenlegi helyzetéről és a Massimiliano Allegrit illető kritikákról. „A pletykák szerint Massimiliano Allegri mellékszereplő, aki továbbá felkészületlen is, de érdemes tisztázni pár dolgot, mielőtt a 31. forduló…..
Lanzafame 2024.04.10 13:11:17
@Evoken: @Wizzurah: véletlenül nem attól lesz valaki jó edző, ha Leicester-féle kerettel bajnokságot nyer vagy ha a Bolognával versenyben van a top 4-ért?

Tényleg az a jó edző, aki top 4-es kerettel a top 4-ért harcol, hulladék játékkal?

Evoken: "A pályán lévö vezéri szerepet nem Allegri tölti be, de eleve hogy jön ide a keret épitése és kezelése?"

Minek edző akkor? Alakuljanak maguktól az emberközi viszonyok az öltözőben, igaz? Ennyi erővel csapatkapitány sem kell. A szabadrúgásokat is az végezze el, aki épp úgy érzi, hogy. Minek vezető az öltözőbe?
Lanzafame 2024.04.10 13:37:33
@Wizzurah: Zidane-nal elfogult vagyok, miatta lettem Juve-szurkoló. Nekem vele nem az a fenntartásom, hogy azzal a Madriddal bárki nyert volna 3 BL-t, ez teljesen agyhalott mondás szerintem, igenis volt mögötte edzői teljesítmény (pl. a jó Allegrit is csúnyán lemeccselte Cardiffban, pedig az a két csapat egy szinten volt, sőt).

Zidane-nal kapcsolatban nekem az a rossz megérzésem van, ami Allegriről bebizonyosodott: kellenek alá a klasszisok, könnyen lehet, hogy nem tud szarból várat építeni. Ide most egy olyan edző kellene, aki mankókat, játékelemeket, rendszert ad a sajnos nem topszintű játékosainknak. Mindezt egy világos, reális, hosszú távú sportszakmai stratégiába ágyazva: legyen vége a vezetői szintű kapkodásnak. Giuntoliban bízom, hogy van elképzelése és tudja mit akar.
Lanzafame 2024.04.10 13:42:05
@Evoken: ezek az edzők 10-15 fős stábbal dolgoznak, köztük pszhichológusokkal, de nekik is fontos skilljük, hogy tudjanak bánni az emberekkel, tudjanak csapatot, közösséget építeni. Ha nincs vezér, akkor nem hátradőlök, hanem kihozom az arra leginkább alkalmas játékosból. Ha nincs csapategység, akkor teszek azért, hogy kiépüljön.

Ne mentsük már fel az eredmények után a munkája alól is.
A Juventus kedd este végre győzelmet ünnepelhetett, kétgólos előnnyel várja így a csapat a római visszavágót, de a meccset követően Massimiliano Allegrit még az első félidőben visszavont büntetőről kérdezték. „A bírók és a VAR döntéseit tisztelni kell, szóval nem látom semmi értelmét ezen döntések…..
A Juventus kapusa, Wojciech Szczęsny a DAZN kamerája elé állt a Lazio elleni vereség után, és a csapat által átélt nehéz helyzetről beszélt. „Igen, a szurkolók azt kérték, hogy menjünk minél közelebb a szektorukhoz. Egy ilyen pillanat tudatosítja az emberben, hogy mindenkinek többet kell tennie,…..
Lanzafame 2024.04.01 00:29:13
@Wizzurah: szóról szóra megfogalmaztad, amit akartam
A Juventus a válogatott szünetben nehéz menetelésre készülhetett, hiszen a hátralévő kilenc bajnoki számos kihívást tartogat nívós olasz csapatok ellen, s ezen kívül Massimiliano Allegri csapatának még az Olasz Kupa kétmeccses elődöntőjében is bizonyítania kell. Szombaton a Lazio az ellenfél…..
Lanzafame 2024.03.30 19:28:05
@venember83: kiscsapatként nagy dolog Rómából ponttal távozni. Az 5-4-1-gyel és a támadások büszke tagadásával meg is lehet a pont. amiért jöttünk. Már csak 25 perc, bizakodó vagyok, hogy kihúzzuk.
Lanzafame 2024.03.30 19:29:37
@Apuleius: ne legyél kishitű, bármikor becsúszhat egy szöglet.