Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SzabDani

24 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Progresszív erők egy Frankenstein-civilizáció védelmében   Nemrég egy fontos, kétrészes cikk jelent meg a Mércén (https://merce.hu/2022/01/22/elvtarsak-ezt-beneztuk-a-baloldal-esete-az-autoriter-jarvanykezelessel/ és…..
Az élhetetlen hétköznapokat hozó, a társadalmat úgyszólván felszámoló járvány is az ökológiai válság része. Nem tudjuk, talán nem is fogjuk megtudni soha, honnan ered a vírus. Könnyen lehetséges, hogy ez is szoros összefüggésben van az éghajlatváltozással vagy az ökoszisztémák pusztulásával. De az…..
  Az évértékelő kissé kopott és avítt műfajnak tűnik, ám 2020 esetében mégis erős kihívást jelent. Egyrészt azért, mert ami velünk történt, még nem lezárt történet, a járványnak még koránt sincs vége, következményeiről pedig csak sejtéseink lehetnek. Másrészt azért, mert ami velünk történt, az…..
A globális éghajlatváltozásnak súlyos, és nagyon különböző következményei lehetnek különböző régiókra nézve. Míg a tengerparton élőknek elsősorban a tenger vízszintjének emelkedésétől és a viharoktól kell tartaniuk általában, addig a szárazföldek belsejében élők inkább az elsivatagosodás miatt…..
    Korábban erős kritikát írtunk az európai Green Dealről, mert az azt jelzi, hogy az EU klímavédelmi stratégiája továbbra is károsanyag-kibocsátásának kiszervezésén alapul. Szóvá tettük azt is, hogy a biológiai sokféleség (biodiverzitás) védelme csak szlogeneket érdemel a deklarációban, konkrét…..
ZÖLD CSILLAG Ha jön a válság 2020.03.04 09:01:58
Jön? Nem tudjuk. Többször megjósolták már az utóbbi években, hogy hónapokon belül tőzsdei összeomlás következik be, melyet globális gazdasági recesszió követ majd. Ezek a jóslatok mindeddig nem váltak valóra, de nem is bizonyultak teljesen megalapozatlannak és hiteltelennek, mert civilizációnk…..
A kapitalizmus (szabad piacgazdaság) mellett ezer meg egy jó indok és érv van -- szemben mindenféle részint elmúlt, részint horrorisztikus alternatívájával. Nem rekapitulálok ezekből egy darabot sem, mert akinek felnőtt korára nem sikerült megérteni őket, az eztán sem fogja. Az maradjon csak Mac…..
Az új évet rendszerint számadással kezdik sokan, így a ZöldEnergia blogon is hasonlóba fágtuk a fejszénket. De nem a saját szemszögünkből, hanem globális léptéken és a megújuló erőforrások szempontjából. Vagyis azt a kérdést tettük fel, hogy vajon mire is elegendőek a bolygón található megújuló…..
Az utóbbi hetekben-hónapokban sok szó esik arról, hogy a politikai élet szereplői, a hagyományosan jobb- vagy baloldalhoz sorolt politikai erők miként viszonyulnak az éghajlatváltozás kérdéséhez. Ennek különös aktualitást ad az, hogy az Eu új, ún „Green Deal” tervéhez hogyan viszonyulnak az egyes…..
November 7-én Erdogan Magyarországra látogat, és fogadni fogja, országunk miniszterelnöke is. Az esemény idejére Budapesten tüntetést szerveznek, tiltakozásul az észak-szíriai Rojavában végrehajtott török agresszió, etnikai tisztogatási kísérlet, ennek magyar kormányzati támogatása ellen,…..
Mire és mennyi energia fogy a háztartásainkban? Persze mindenhol más, de akár a nemzeti átlagok összehasonlítása, akár az energiamixek tételes lebontása sok tanulsággal szolgál. Az valószínűleg senkit nem lep meg, hogy egy átlagos katari több energiát fogyaszt, mint egy átlagos etióp, de vajon a…..
SzabDani 2019.10.03 21:21:26
@Nand: Az lehet, hogy 1 kwh-ot hatékonyan termel meg a klíma, csakhogy sokat is fogyaszt. Az energiahatékonyság nem elég érv vmi mellett, ami egyre tömegesebben terjed. Ráadásul a klíma, és minden hűtőgép működése is F-gázok kibocsátásával jár, melyek szintén üvegházhatásúak. Ez a kibocsátás pedig még elméletileg sem váltható ki megújulóval. Hogy nincs alternatívája? Nekem a sosem volt klímám, persze egy tanyasi vályogházban sokkal könnyebb elviselni a hőséget, mint egy panelben. Végső soron a klíma alternatívája az, hogy nem csak a klímát nélkülözzük, hanem az autót, az importtermékeket, a boltban vásárolható élelmiszerek nagy részét, az ipari termékek nagy részét. Csak így lehet megállítani a klímaváltozást, a többi csak bűvészkedés. Jó, tudom, hogy a nagy többségnek ez nem tetszik, de attól még az van, hogy megyünk a levesbe, ha ezeket nem lépjük meg
Kedves barátaim!   Üdvözlök mindenkit, aki itt van, mert fontosnak tartotta, hogy itt legyen. Sokféle kérdés fogalmazódott meg bennünk az utóbbi években, látva és tapasztalva, miként súlyosbodik egyre környezetünk állapota, és miként kezd omladozni az a világ, melyet eddig magától értetődőnek…..
Az indexen egy érdekes cikk jelent meg, bizonyos termékcsaládról, melyet gyártója a környezettudatos vásárlóknak ajánl., A merinó birka gyapjából készült ruhákról van szó. https://index.hu/techtud/2019/09/17/merino_gyapju_polo_ing_teszt/   Ezúttal elismerik, hogy a legeltető állattartásnak lehet…..
SzabDani 2019.09.22 13:05:49
@midnight coder: Bocsi, de nem talált. Egy Szeged környéki tanyán élek. A régiek p pedig bizony legeltetettek fák alatt is - jobb ugyanis az árnyékban embernak, állatnak is. A fokgazdálkodásról, közösségi gyümölcsökről hallottál már? A fiatal gyümölcsfák köré szúrós ágú, tövises bokrokat ültettek, hogy ne rágják le a legelő állatok. Ma ez egyszerűbben is megoldható, egy dróthálóval
Még egyszer az agrárerdészetes cucc:

mezohir.hu/hir/agrarerdeszeti-ismeretek?fbclid=IwAR1YjDtOpCETwMwaVSTyAzME-H_fM4wvIKhTTF5JmuQwfg2jxctRK7kQxB8
SzabDani 2019.09.26 14:09:40
Korábban sem vitattam, hogy ilyen módszerekkel csak kevesebb gyümölcsöt lehet termelni - ugyanakkora területen. Csak hogy itt pont arról van szó, hogy a jelenleg takarmánytermelésre használt területen inkább legeltessünk - és ültessünk fákat, gyümölcsfákat. Tehát jóval több gyümölcsfánk lehet, amiből kijöhet ugyanannyi, csak sokkal egészségesebb.
A fóliát miért csak kisterületen lehet használni? Lepermetezek 3 fát, aztán tovább viszem a következő 3 alá.
A szerves trágya természetesen nem csak a felső rétegbe jut el. A csapadék is bemoshatja a földbe + az egészséges talajban megvannak azok az egymással szimbiózisban álló mikroorganizmusok, amelyek eljuttatják a tápanyagot a fák gyökereihez, cserébe "folyékony szenet" vesznek át tőlük, és lebontják, ebből lesz a humusz..
Azt nem értem, mi bajod a műtrágyáról írottakkal.
Ami pedig az erdősítést illeti, oké, ne nevezd ezt erdősítésnek. De attól még megvannak azok a pozitív hatások, amelyeket a fák jelenthetnek egy ilyen tájon, mint pl. az Alföld. Több fa, nagyobb csapadékképződési hajlam. A sűrűbben telepített fasorok és kisebb erdők védenek a talajeróziótól és segítenek megtartani a biológiai sokféleséget. Mindez pedig a gazdálkodást is segíti, pl. nem tűnnek el a beporzó rovarok, több lesz a csapadék, több lesz a felhős nap, így kisebbek a hőmérséklet-ingadozások. Ezek a hatások persze csak akkor érvényesülnek, ha ezt az egész országban elkezdjük csinálni - ennek megfelelően kellene átalakítani az agrártámogatási rendszert
A klímaváltozás felgyorsulásáról egyértelműen tanúskodó adatok után, az idei nyáron hatalmas erdőtüzekről érkeztek sorjában a hírek. A közvéleményben a legnagyobb visszhangot az amazóniai esőerdők felgyújtása váltotta ki, de a Föld számtalan más területén is fellobbantak a lángok, és folytatódott az…..
A környezetünk védelme bátran kijelenthetjük, hogy nem olcsó mulatság, de mégis különböző okai lehetnek annak, hogy az emberek a környezettudatos megoldások helyett az elterjedtebb, ugyanakkor károsabb, szennyezőbb alternatívát választják akkor is, ha lenne lehetőségük másra. Nemrég írtunk arról,…..
SzabDani 2019.08.04 13:33:41
@Boar.: nem vagyok "fotelkörnyezetvédő", én is tanyán élek, és így termelek kaját magamnak. Attól, h. te ezt nem tudod elképzelni, képzeld, lehetséges, és nem én vagyok az egyetlen, aki csinálom. igen, ilyen módszerekkel valamivel kevesebb terem, csakhogy annak a beltartalmi értéke sokkal magasabb. Az ipari módszerekkel termelt zöldségekben már alig van pl. vas, kalcium, magnézium és vitamin. Uígy más élelmiszerek esetében is így van ez, és mindezt mindenféle szintetikus szarral vagy pl. Indonéziából importált pálmazsírral, étrendkiegészítőkkel stb pótolják, a termőtalaj pedig közben tönkremegy. Igen, sokkal több embernek kéne ezzel foglalkoznia. Nem, nem mindenkinek, de az, h. csak a lakosság 5% foglalkozik mezőgazdasággal az fenntarthatatlan, mert ennek egyenes következménye az ökológiai válság (az iparosított mezőgazdaság tönkreteszi a talajt, kinyírja az ökoszisztémákat és a klímaváltozáshoz is hozzájárul.) A "valóságban élő emberek" azok, akik, akik egy mesterséges és marketing-eszközökkel irányított valóságban élnek - és ez igaz sajnos a magukat zöldnek gondolók jelentős részére is. A fotelhez épp itt ragaszkodtok, nyilván kényelmesebb, mint megragadni a kapa nyelét.. A következményekkel pedig épp ti nem törődtök, vagy egyszerűen letagadjátok, h. egyáltalán vannak problémák a rendszerrel vagy annyit mondtok csak, h. ezt úgysem lehet megváltoztatni. vagy? A fikázáson kívül vannak megoldási javaslataitok? Minden így jó ahogy van? A fogyasztói idiotizmusnak való megfelelés a realitás mércéje?
1.TŰZSZERÉSZ VÓTAM ANNAKIDEJÉN Gyerökök, ha nem velem történik nem hiszömee! Órdita szomszéd hogy mönnyekkodaja keritéshöz mee nagybaj van! hajnal kétóra van és nemértöm hogyeza galád méé éngöm tanálmög mikó amúgysincs jóvéleménnyee rúllam! kibotórkálok meemimást töhetnék nem haggyajabba!…..
  Legutóbb az Indexen érdekes írás jelent meg a mezőgazdaság jövőjéről, melyet az ENSZ és a Világbank megbízásából készült hosszú tanulmány alapján állítottak össze. Az írás végkövetkeztetése az, hogy a jövőt nem a biofarmok jelentik, mert azok lassan és alacsonyabb hatékonysággal dolgoznak, hanem…..
    A jelenlegi globális kapitalista rendszer és a fogyasztói társadalom nem fenntartható. Nem fenntartható, mert folyamatos gazdasági növekedést generál, amely növekvő energiafelhasználáshoz és növekvő fogyasztáshoz vezet. Nem fenntartható, mert a termelési és az értékesítési rendszere a…..
Schiffer András mindig éles szemű megfigyelő, jó tollú kritikus és pontos diagnoszta volt, akár a jogállamot leépítő Orbán-kurzust, akár a neoliberális politikákat vette célba. Rendszerkritikája tíz évvel ezelőtt – másokéval együtt – képes volt irányt mutatni a hazai zöld mozgalmak jelentős(ebb)…..
        Mondhatnám, hogy semmi bajom a Mércével és általában a mércizmussal, Alexandria Ocasio-Cortez-től a brit egyetemi diákszövetségig, de ez nem lenne egészen igaz.        Egy Kapelner Zsolt nevű CEU-doktorandusz (ja, ez most egy ilyen poszt) elmagyarázza Oakeshottot, világforradalomra hív az…..
  A cikk első része: A kapitalizmus a magyar vidék és a környezet ellen 1.rész: Hová tűnt a magyar parasztság?   a, A globális kapitalista rendszer fenntarthatatlan A globális kapitalista rendszer, a fogyasztói társadalom és a további urbanizáció több szempontból is teljesen fenntarthatatlan.…..