Regisztráció Blogot indítok
Adatok
limbekcs

22 bejegyzést írt és 668 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nyolcadszor halljuk Uthred bemutatkozását a Magyarországon forgatott sorozat elején, és olyan gyorsan vágtattunk át a korai angol történelmen, hogy el is értünk Bernard Cornwell első két regényének a végére. Egy haditanáccsal kezdünk, ahol Wulfshere próbálja győzködni…..
limbekcs 2018.11.24 16:33:02
Kedves Qedrák!

köszönöm mindezt a sok jó hogyvolt az első évedról! (fordulok is rá a másodikra, "kisvártatva"... : )

főleg köszönöm azt, hogy kedvet csináltál hozzá, hogy elkezdjem nézni is, ne csak olvasni.

Erről sajnos az jutott eszembe, hogy kategóriákba sorolom a hogyvoltokat, már most:

- első ("ismeretterjesztő") típus (mint pl. ez itten): olyan sorozatokról, amikkel még nem találkoztam, de mostmánakkó tuti megnézem, vagy (és itt ne keressünk ellentmondást : ) olyanról, amit úgyis nézek, de azért jó olvasni az apró kimaradt részleteket, összefüggéseket - meg különben is, jól írtok ti, kérem szépen...

- második ("helyettem") típus: mikó Sixx, Candy, Bruti (meg hadd ne soroljam, még kik) csüdig dagonyáznak a trashben önfeláldozón, hogy nekem ne kelljen... (monnyuk ez is inkább olyankor szórakoztató, hogy ha az alap műsor is "jó" - ugye hányszor röhögtem magam már szénné a "terasz nem lehányt/lepisált részén", miközben teljesen képben voltam azzal, hogy ki kivel van, bár ugye a tv-nézős kollégákkal szemben én csak a hogyvoltos neveken (pl. pókmajom) voltam képes azonosítani a szereplőket... : )

- harmadik ("ún. memória") típus: mikó pl. Gabba elővesz valami régijó sorozat, hogy észveszejtő pontossággal leírjon minden képkockát (amit a szívemben őrzök : ), és még óvatosan ravasz poénokkal is szórakoztat közben...

ööö... említettem már, hogy köszi szépen? : )

nemcsak a kedvcsinálást, hanem az ismeretterjesztést is, eleinte rám is fért a "ki kivel van" típusú rácsudálkozások kapcsán...

(duplaplusz a Vikings-es referenciák!)

köszi,
Csabi
Anna felfedezése mérföldkő lehet az európai művészet történetében: Alessandro Baricco: Mr. Gwyn, Helikon kiadó, fordító [ez a rész a blog hagyományainak megfelelően elveszett a postán - a szerk.], olvasószerkesztő [újabb technikai hiba - a szerk.], 49. oldal: „…vacsora…..
Egy hegyvidéken kezdődik a negyedik évad, ahol Ragnar vágtat sebesen, ki tudja merrefelé. Az egyik hegy oldalában valami fényességet lát, elmosolyodik, és elindul. Mikor odaér a hegyoldalba, kiderül, hogy a fény forrása egy hatalmas arany kapu, viking motívumokkal faragva. A kapun…..
hogyvolt Vikingek 3x05 - A bitorló 2015.09.21 15:00:00
A viking sereg hazafelé tart Wessex-ből, és fixációja jeléül Ragnar ismét Párizsról faggatja Athelstant. A néző ennek a felfokozott érdeklődésnek csakis örülhet, hiszen ez egy remek ostrom ígértetét hordozza magában, amit filmen látni mindig öröm. Athelstan tehát mesél és…..
hogyvolt Vikingek 3x04 2015.09.14 15:00:00
Kattegat. A királynő csarnokában vagyunk, és a vándor újból megnyugtatja a beteg, síró csecsemőt. Siggy pedig tovább aggodalmaskodik, hogy ki lehet ez az ember. Wessexben a vikingek visszafelé igyekeznek a csatából a palotába, de útközben tábort vernek a folyóparton. Björn…..
hogyvolt Vikingek 3x03 2015.09.14 13:00:00
Az előző rész végén azt hittük, hogy mindenféle álomképpel ért véget az epizód, pedig dehogyis. A három faluban maradt feleség álmában feltűnő vándor most a valóságban is megjelent. A kezét „valahogy”, „alvás közben” megvágta, és most szállást kér a lányoktól.…..
hogyvolt Vikingek 3x02 - A vándor 2015.09.08 11:00:00
Szóval áll a hoppon maradt ellenséges sereg a túlsó parton, és nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. A győztes sereg meg ünnepel, Kwenthrith hercegnő is bebaszcsizik a győzelem örömére. Ragnar megkérdi tőle, hogy miért utálta annyira az öreget, a trónbitorló nagybátyját, mire a…..
Miután az előző részben Kurdakow a jól szituált antipatikus fiatalember (JSZAF) segítségét kérte, az elvitte a kórházba, ahol egybeköti a kellemest a hasznossal: miközben vallatja a zenészt az aranyról és felhasználásáról, a doki helyrerántja a lábát. Kurdakow a látvány…..
hogyvolt Vikingek 3x01 - Zsoldosok 2015.09.07 11:00:00
Az előző évadban ott hagytuk abba, hogy Ragnarék cselesen leszámoltak az ellenséggel, így igazából az évad happy enddel végződött. Úgyhogy tulajdonképpen nem fel kell venni a fonalat, hanem új fonalnak kell elindulnia. Rajta!  Intro: Lagertha az öreg rémfejű jósnál…..
Én még az a generáció vagyok, akinek az iskolai szüneteiben minden reggel hétkor elkezdődött a Szünidei Matiné (vagy mi volt a neve), lényegében ugyanaz, mint a most futó Kölyökklub, csak tartalmasabb gyerekműsorokkal. És a kilencvenes évek végén/kétezres évek elején még a…..
limbekcs 2018.08.01 15:33:51
@szde: tényleg jó ez, most kezdtem el nézni - de már az első hogyvoltod hatására felírtam a listára... : )

egy megjegyzés: nem az orvos Dr. Schmidtet zsarolják, hanem a jogász dr. Adenauert, aki, ha jól értem, odahaza Kölnben, főpolgármesterként segített sokat a családnak - és aki majd 49-ben az NSZK első kancellárja lesz (egy másik sorozatban : )

a varrott kezű pap pedig "véletlenül" a bosszú istenét fűzi bele részletes módon az imájába...

már csak azt nem tudom, előbb hogyvoltozzak és utána nézzek epizódot, vagy fordítva

mindegy, jó mókának ígérkezik így is, úgy is : )
limbekcs 2018.08.15 01:21:19
@szde: közben rájöttem, ez olyan hogyvoltokra volt igaz, ahol előtte már "olvastam a könyvet" ... : )

és a forradalmi gyakorlat tényleg azt mutatja jónak és használhatónak, amit írsz : )

nyilván lazán is alig kapcsolódik, de ezen a tánc vonalon nemigen jutottam tovább Liza Minellin ( = a csudálatos Cabaret c. egész estés, színes, magyarul beszélő ámerikai filmújdonság), és osztom az értetlenségedet afelett, hogy miközben a cselszton az legyen charleston (if any), de akkor mér kell megmátrixoltatni hősünket az amúgyis festésre váró falon.
limbekcs 2018.08.15 02:43:20
@limbekcs:
ja és hogy jahogy: ha az Adenaueres részt pontosítanánk, az már szinte spoilerságért kiált, Anna!

de van ám még, ahonat ebből a lóravaló gázos maszkból jött... : )
A szovjet nagykövetségen kezdünk éjjel, a nagykövet nagyban keres valamit egy elemlámpa segítségével, majd amikor megtalálja, telefonál a kormánytanácsosnak, hogy nemsokára találkozhatnak, megvannak a kért papírok...
Mini Arno a dzsindzsásban rovarokat szedeget, majd az elhagyott gyártelepen nézegeti frissen szerzett zsákmányait. Amikor zajokat hall, elindul az irányába, egy pár szexel az egyik koszos részen, mire a gyerek tipikus kiskamaszviselkedést produkálva rájuk önti befőttesüvegének…..
Az első nagyjából 2 percben azt hittem, belecsöppentem valami musicalbe, Helga és Gereon álomvilágába, ahol égő serpenyők között gyerekmentes életben dalolásznak és táncolnak (innen üzenem a sorozat készítőinek, hogy ne erőltessék Volker Bruch komplikált mozgásformáit, mert…..
limbekcs 2018.08.01 21:47:43
A kezdő jelenetben egy motorost látunk, amint egy pipacsmezőn mákonyföldön száguld keresztül. Jegyezzük meg a fickót, mert ő a főszereplő, meg a motort is, mert még elő fog kerülni. A jelenet alatti narrációból megtudjuk, hol vagyunk és mikor: a jövőben, valószínűleg…..
A Netflix elég gyakran rendel be egy új sorozatot, így nehéz is tartani a lépést a tempójukkal, másrészt nem mindegyikről lehet elsőre tudni, hogy mekkora durranásnak ígérkezik. Amit viszont ma jelentettek be, az két szempontból is érdekes...
A Kék fény legendás műsor volt, egyrészt Szabó László és állandó partnere, az SZTK keretes szemüveg miatt, aztán ugye itt ütköztették a szocialista erkölcsöt, meg hasonló elveket a bűnözők, rendzavarók, virgonckodó ellenzékiek világával, aztán azért is legendás volt,…..
A Sherlock kapott egy spacialt, azaz különleges, a "rendes" történethez nem illeszkedő epizódot, amit vélhetően karácsony tájékán mutat majd be a BBC és az amerikai PBS, de ez csak tipp, meg nem erősítette senki. A sorozat ha minden igaz, jövőre folytatódik, de van egy olyan…..
limbekcs 2015.07.12 19:25:30
kedves sixx,

elnézést az offért és nem kenyerem a fasszopkodás, de baszki ilyen lényegretörően kedves és informatív időjárásjelentést (párdon, -előrejelzést) még életemben nem olvastam, mint most a címlapon.
index.hu/belfold/2015/07/12/hetfon_sapka_sal_csutortotol_strandpapucs/

pedig nem ma kezdtem és hát az időkép.hu sem ügyetlen - legalábbis pontos lényegretörésben.

szóval köszike : )

(ja, a disclaimer: reménytelenül fehér a bőröm - persze a kölkeimé is : )
Mostanra hagyomány lett kedvenc blogunkon, hogy ha nyár, akkor szünidei matiné. Az olvasó tömegek igényének megfelelve volt már itt tüskevárazás, tenkesezés, cipőledobás, keménykalapozás, bányászás, úthengerezés, idén pedig útjára bocsátjuk az Indexen februárban már…..
hogyvolt Illetlenek 2/2 2015.06.05 13:00:00
A Zsiguliban megenyhül a hangulat, Császár, a sofőr egy faluszéli ház mellett leparkol, az udvaron mindenféle göncök száradnak, hátha a háziakkal lehetne valamit boltolni ruhaügyben. A sofőr többször is hangosan köszön, de senki sincs otthon, csak egy tyúkanyó szaladgál föl és…..
limbekcs 2015.06.12 01:21:18
Deres alatt Ramsay és húszfős szabadcsapata eredményes volt, annak ellenére, hogy a logika és az észérvek (na jó, a Trónok harcán belül uralkodók nem) azt diktálják, hogy egy maroknyi partizán nem tud nagy kárt tenni egy kibaszott hadseregben, de igen, tud, felgyújtanak pár…..
limbekcs 2015.06.12 00:52:55
Meereen Dany ugyan a harci veremből kihozatta Ser Jorah-t, a titkos vírusgazda/hősszerelmes lovagot, és kistermetű kísérőjét, Tyriont, a nagyszájút, de ez egyelőre csak azt jelenti, hogy nem egy poros gladiátorarénában fejezik le őket, hanem mondjuk egy piramis belsejében. Jorah…..
limbekcs 2015.06.03 00:37:41
@Felagund: "mystical fucking" - hát ezt majd igyekszem észben tartatani... : )

(amúgy a bockó blogja tényleg eltűnt? ejnye...)
Ez most nem olyan lesz, mint szokott lenni, mert csak. A képminőségért elnézést, elbasztam. ..
limbekcs 2015.05.12 09:15:07