Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ghun83

0 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hétközi fordulóban a Juventus az újonc Salernitana otthonába látogat, ahol, legalábbis papíron, reális esélye lesz a három bajnoki pont begyűjtésére. "A salernói mérkőzés nehéz lesz, már csak azért is, mert egy idegenbeli mérkőzés. A hozzáállás fontos lesz. Jó mérkőzést játszottunk az Atalanta…..
Ghun83 2021.11.30 14:18:54
@Rocky80: Nem védeni akarom Moratát de ha mondjuk van egy kis időd megnézni hogy hol helyezkedik Morata ebben a videóban Allegri kérdésére akkor választ kapsz arra hogy mit csinál. Onnan senki nem tud mit tenni. youtu.be/dVSdZxFExMg
A rövid győzelmi sorozattal a Juventus megkezdte a felzárkózást a bajnoki tabellán, azonban a címvédő Inter elleni 1:1-es döntetlen, majd az azt követő hazai vereség a Sassuolo ellen megtörte a csapat lendületét, s a listavezető AC Milan-Napoli páros 13 pont távolságra került. Massimiliano Allegri…..
A történelem holtversenyben legrosszabb szezonkezdetét hozta az Öreg Hölgy eddig, egyetlen pontot csak a 2015-16-os szezonban szerzett a csapat három meccs alatt, ezért pedig nem meglepő módon számos sajtóorgánum az Öreg Hölgyet kritizálja. A Tele Lombardia vezetője, Fabio Ravezzani Wojciech…..
Ghun83 2021.09.13 10:46:14
youtu.be/Zj73xQ5-xeI Ezt ide raknám ha nem baj, szerintem sok érdekes dolgot mondanak benne, aki teheti nézze meg ha nem sajnálja rá az időt
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Andrea Pirlo bizonyosan távozni fog a Juventustól, ha a csapat rossz eredményeket ér el a Torino és a Napoli ellen. Az Öreg Hölgy a városi derbivel tér vissza a válogatott szünet után, idegenben lép pályára, majd szerdán a Napolit fogadja a sokszorosan…..
Ghun83 2021.04.01 17:53:53
@Juventino86: Az a baj hogy annyira Allegri imádatod van hogy nem látsz messzebb az orrodnál, ha ide is jönne (legyen igazad) ő sem tudna ennél jobbat kihozni. Persze jöjjön egy tapasztalt edző aki ugyanúgy el fogja mondani az igényeit a terveit, a játékosokat akiket akar. Valószínűleg a felét nem fogja teljesíteni a klub az anyagi helyzetet tekintve de fogadjunk akkor elfogadnád ha mondjuk 3. lenne a csapat ezzel a kerettel max 1-2 változással mert Allegri ülne a padon.
Moise Kean testvére, Giovanni szerint a fiatal olasz futballista 2019-ben nem a vezetőség közvetlen döntése miatt távozott, hanem a játékos akarta elhagyni a klubot. A fiatal olasz csatár 2019 nyarán az Evertonhoz szerződött egy 30 millió eurós ügylet keretében, majd kölcsönben a PSG-hez került,…..
Ghun83 2021.02.19 12:16:15
@m.martin91: Sarri nal még nem volt eladva a fél keret, és még így 8s majdnem elbaszta, te meg ne csak akkor jelen meg amikor épp veszit a csapat mert ha nyerünk akkor általában csöndben vagy.
A Juventus kis hercege, Claudio Marchisio úgy véli, hogy Andrea Pirlo kinevezésével egykori klubja bátor döntést hozott egy egyébként is roppant nehéz szezonban. "Nehéz, mert fogytán az idő, s a labdarúgásban, különösképpen a Juventusnál, mindenki azonnal eredményeket vár. A január döntő hónap…..
Ghun83 2021.01.02 15:27:26
@FeriGjuve: Minden tiszteletlenség nélkül mondom ezen amit írtál már én is gondolkoztam. Eddig csak ekézést olvastam tőle meg m. martintól.
Ghun83 2021.01.02 20:11:18
@Juventino86: Persze meg lehet a saját véleményed de kicsit át estél a ló túl oldalára, de akkor elmondom mi a baj jelenleg, nem Pirlot védve hanem reálisan gondolkozva. Abban igazad van nem is vitatom hogy tapasztalatlan,és kapott egy feladatot hogy fiatalítsa a csapatot ami nem egyszerű neki de szerintem másnak sem. Folyamatosan új edzőt követelsz, tegyük fel jön is új aki esetleg neked is megfelel, az majd el kezdi formálni a csapatot a saját elképzelése szerint, gondolom igényt tart majd x játékosra akiket nem biztos hogy meg tudunk szerezni. Ha nem jön akkor abból dolgozik majd ami van mert lássuk be nem áll jól anyagilag a csapat a kialakult helyzet miatt ami nem az edző bűne jelenleg. Ha neki sem úgy ahogy szerinted kéne egy újjáépítés során, mert benne van a pakliban akkor gondolom megint jön a hozzunk másik edzőt dolog amit nem lehet csinálni. Személy szerint én Sarrinál is türelmes voltam most is az vagyok de lásd be olyan elvárásokat támasztasz jelenleg a jóllakotságod révén is gondolom ami jelenleg annyira nem biztos hogy kivitelezhető. Jó 27 éve vagyok Juve drukker drága fateromnak köszönhetően akinek hála volt szerencsém látni a csapatot élőben Olaszországban és az a véleményem minden rosszindulat nélkül hogy egyszer el kellet jönnie ennek az időszaknak is amit fel kell fogni. Persze rossz érzés ha nem megy a csapatnak de most ez van.
Cristiano Ronaldo az Instagram-fiókjában értékelt a tegnapi meccs és lényegében az idei év kapcsán, számos hátráltató tényezőről beszélt, és egyben a szurkolókhoz fordulva a támogatásukat is kérte. „A tegnap gyenge teljesítménnyel és az elfogadhatótól igencsak távol lévő eredménnyel lezártuk a…..
Ghun83 2020.12.23 17:31:07
@JeetTrader: Legalább végre próbál valaki reálisan látni dolgokat, de sajnos azt vettem észre hogy sokan itt csak akkor írnak vagy foglalkoznak a csapatta amikor valami nem stimmel vagy kikapunk és jönnek a több évnyi edzői tudásukkal. Élmény volt olvasni hogy valaki végre próbál reálisan látni. :)
Ghun83 2020.12.23 19:22:47
@DelPiero2: Ebben igazad van de nem erre a részére gondoltam. Hanem arra hogy amit sokan leírtak már itt ha nem megy a szekér akkor mindenki szar. Kezdem azt gondolni néha hogy néhány szurkolónak az felelne meg ha ki rúgnánk mindenkit nem indulnánk a bajnokságban egy évig.
A Juventus magabiztos, tetszetős és eredményes játékkal aratott 3:0-ás győzelmet a Dinamo Kijev ellen, s ma este már a bajnokságban folytathatja formáját, ahol városi rangadó vár a címvédőre, ugyanis a Torino FC látogat az Allianz Stadium-ba. Andrea Pirlo keretéből sérülés miatt hiányzik majd Gigi…..
Ghun83 2020.12.05 21:12:50
@Juventino86: Ez érthető, hogy szar látni, nincs is semmi gond evvel, és meg lehet mindenkinek a saját véleménye is de az is érthető mások részéről hogy már lassan az is Pirlo hibája hogy nincs elég vizes kulacs, vagy az hogy a labdaszedő fiú lassan adja vissza a lasztit.
A Ferencváros elleni hazai győzelemmel a Juventus bebiztosította helyét a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat együttese között, azonban a csoportkör még nem ért véget, s a torinóiak még harcban lehetnek a csoportgyőzelemért, s szerda este a Dinamo Kijev csapatát fogadják az Allianz Stadiumban. Andrea…..
Ghun83 2020.12.02 19:31:00
@Juventino86: Csak kíváncsiságból kérdezem, kire gondolnál? Mennyiért miből igazolnánk neki? Esetleg a tapasztaltabb mester sem hozza az eredményeket amire vágyunk?
Ghun83 2020.12.02 20:46:17
@Juventino86: Milyen igazolásokra
Ghun83 2020.12.02 20:47:32
@Juventino86: Mármint kiket igazolnál
Gianluca Di Marzio szerint a Juventus vezetősége elkötelezett Andrea Pirlo mellett, így fel sem merülhet, hogy elbocsátanák a szezon vége előtt. Az egykori Juventus-csillag Maurizio Sarrit követően kapta meg a vezetőedzői kinevezést, azonban az év elég döcögősen indult, és kilenc forduló után a…..
Ghun83 2020.12.01 15:16:38
@Knob: Oké ez is egy álláspont de ellen példának ott a Liverpool esete, Kloppnak aki ugyebár jóval rutinosabb mint Pirlo az első évében csak a 8.ik hely jött össze majd a 4.ik aztán a második. Magyarul arra akarok rámutatni hogy ha esetleg Pirlo helyett jön egy rutinos edző és esetleg hasonló utat járna be a csapattal, akkor az oké lenne.
Ghun83 2020.12.02 13:25:25
@Knob: 1977,78,84,2005,2019, ekkor első volt a Pool ugyebár, 1985, 2007, 2018, ekkor második helyen végeztek. Nem tudom milyen 20 évről beszéltél de nem is ez a lényeg. A választ megadtad, ha egy rutinos edzővel kezdet volna fiatalítani a csapat akkor esetleg elfogadható lenne a 5. Ik 6 ik hely.
Ghun83 2020.12.02 15:27:27
@Knob: Ezek nemzetközi címek mivel arról volt szó eredetileg. De rákereshetsz te is.
A hétközi nemzetközi kupamérkőzésen a Juventus biztosította helyét a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, s szombat este már a bajnokságban folytatja, az újonc Benevento otthonába látogatva kell megszereznie mindhárom pontot. Andrea Pirlo keretéből továbbra is hiányzik a csapatkapitány…..
A Juventus a Ferencváros elleni 2-1-es kiszenvedett győzelemmel biztosította a helyét a legjobb tizenhat között, hála Álvaro Morata góljának, amely a 92. percben érkezett Myrto Uzuni és Cristiano Ronaldo góljait követően. „Más hozzáállást akartunk mutatni a pályán, de tudjuk, hogy ezeknél a papíron…..
Ghun83 2020.11.25 20:53:52
@babo0410: Engedd el haver, itt úgyis csak azt lehet hallani amit egy két önjelölt bl-t és bajnokságot megnyert edző mond. Nem értik meg hogy most nem tellik Haalandokra meg Mbapékra. Ez van sajna. Bezzeg az olasz drukkerek többsége felfogja.
Ghun83 2020.11.26 08:15:58
@RCdorset: Egyetértek , mint ahogy én is írtam azt erősítetted meg te is. Nem is tudom miért nem innen van edzője a csapatnak, ja mert kb csődbe vinnék a klubbot a jelenlegi helyzetben :D. De azért legyünk reálisak, nekem is sok minden nem szimpi a csapatnál csak látszik az is hogy sok a kényszerhelyzet. Plusz úgy játszanak játékosaink hogy nem fittek 100%- ig. Ha nem lenne a válság meg merem kockáztatni hogy más játékosok jöttek volna.
Ghun83 2020.11.26 09:58:37
@RCdorset: Pontosan, én is hozzátenném javítva önmagamat hogy nem is az hogy nem szimpatikus a csapatban egy két dolog inkább az hogy meglátszik az hogy nagyon új a játékosoknak a helyzet amit meg kell szokniuk úgy ahogy te is írtad. Igen építkezés van ezt el kell fogadni szerintem sokan tudták hogy eljön majd ez az időszak. De sajnos az álomvilágban élő emberek ezt nem tudják megérten, nekik most mindent azonnal vagy semmit a szitu :D
A formálódó Juventus komoly erőpróba előtt áll, hiszen az FC Barcelona csapata látogat az Allianz Stadiumba. Ami Andrea Pirlo keretét illeti, a legfontosabb kérdés az maradt, hogy Cristiano Ronaldo mai koronavírus-tesztje milyen eredményt hoz. "Meg kell várnunk az eredményt. Úgy gondolom, hogy ez…..
Továbbra is izzik a Sarri-szál az olasz sajtóban, s a Sportitalia állítása szerint az utolsó akadály is elhárult az útból, mert a Chelsea kész elengedni a szakembert a Juventushoz. A pletykáról a Sportitalia munkatársa,  Alfredo Pedullà számolt be, aki közelről követi a…..
Ghun83 2019.06.01 12:34:39
@Andras74: Elvileg sokak reményei szerint eredményes támadó focit.
Az olasz sajtó legújabb értesülései szerint hamarosan megoldódhat Massimiliano Allegri pótlásának kérdése, hiszen a Tottenham Hotspur csapatát irányító Mauricio Pochettino igent mondott a Juventusnak. A La Gazzetta dello Sport arról számol be, hogy a Juventus sportigazgatója,…..
Leonardo Spinazzola nagyon meghatottan nyilatkozott az első elnyert címét követően, és elmondta, hogy szívesen maradna hosszú távon a Juventusnál. „Ez az első scudettóm, a vasárnap csodálatos nap volt számomra, amit a feleségemmel és a fiammal ünnepeltem. Hihetetlen volt!” -…..
Pénteken hivatalossá vált, hogy lezárul egy korszak a Juventusnál, hiszen a klub bejelentette, hogy a következő szezonban már nem Massimiliano Allegri ül majd a zebramezes csapat kispadján. A Juventus elnöke, Andrea Agnelli, valamint a leköszönő Allegri szombaton sajtótájékoztatón beszélt az…..
A klub hivatalosan megerősítette, hogy nem Massimiliano Allegri fogja ellátni az edzői feladatokat a Juventusnál a 2019/2020-es idényben. A mester és az elnök, Andrea Agnelli, együtt fog sajtótájékoztatót tartani szombaton 2 órától az Allianz Stadium erre a célra fenntartott helyiségében. A…..
Ghun83 2019.05.17 14:58:40
@del pipi: Persze jogos, csak arra értettem én is, hogy nehogy az legyen sajnos hogy az új kezdet egy roszab kezdet legyen. De persze adom a véleményedet, várjuk ki a végét
Federico Chiesa és Nikola Milenković a Fiorentina talán két legértékesebb futballistája, és sok esetben a csapat vezérei és húzóemberei. A két fiatal futballista a csalódást keltő szezon kevés reménysugarainak az egyike, miután az idei évben a firenzei csapat a középmezőnyben…..
Ghun83 2019.04.20 12:09:06
@kovta23: +1 neked, ez az összeg csak a vételre vonatkozik, akiket gondolom sokan szeretnének nem ennyiből lehetne kihozni plusz a fizu.
Massimiliano Allegri a Fiorentina elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón igencsak kevés szót ejtett a szombati bajnokiról, több szó esett a BL-kiesésről és Cristiano Ronaldo jövőjéről. „Ő testesíti meg a Juventus jövőjét, csodálatos szezont tudhat maga mögött, és ugyanez várható jövőre is.…..
Az Ajax elleni vereséget követően a Juventus kész megújítani nyáron a keretet, részben aláhúzva ezzel Andrea Pirlo meglátásainak a helyességét, a legégetőbb probléma pedig a középpálya átszervezése lehet. A pletykák számos középpályást hírbe hoznak a Juventusszal, így…..
A Bajnokok Ligájából való kiesés az Ajax ellen továbbra friss seb a Juventus vezetősége számára, ám a szakemberek azon gondolkodnak, hogyan tudnak előre tervezni és megfelelő stratégiát kidolgozni a nyári célpontok megszerzésére. A klub mesterének a kiléte nem kérdéses,…..