Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gamerkultúra

14 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Felnőtt az a generáció, aki már az egész életében nagyjából hozzáfért az otthoni számítógéphez és a különböző videójáték konzolokhoz. Lehet, hogy van olyan köztük, aki versenyeken is indult és már vannak gyerekei is. Lehet, hogy el se gondolkoztak, akkor, hogy ez egy ekkora iparággá növi ki magát és…..
Gamer szubkultúra Budapesten 2019.05.16 13:34:43
Nem csak móka és kacagás   2018-ban az „Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan is a mentális rendellenességek közé sorolta a videojáték-függőséget.” Mint a világ más pontjain, így hazánkban is, ez komoly kérdéseket és problémákat vet fel. A szobájukba bezárkózó fiatalok, kik a képernyőt…..
  Mielőtt mélyebben elemeznénk a gamerek fanbázisát, nem árt, ha elsősorban tisztázzuk magának a szónak a jelentését. Fannak számít az, aki egy adott dologért, személyért rajong. Nem csak szereti, hanem mélyebb odafigyeléssel is követi az adott személy tevékenységeit, vagy az átlagosnál nagyobb…..
A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság PUBG versenye ezúttal is megrendezésre került, azonban most nem a pontgyűjtés és a győzelem állt az első helyen, hanem az adománygyűjtés. A gamerek, támogatók, sőt az egész Magyar E-sport Szövetség szeme előtt egyetlen cél lebegett a nemrég megrendezett PUBG…..
Tényleges sportnak tekinthető a versenyszerű videojáték használat? Erősen megoszlanak a vélemények a témában, de az biztos, hogy egy egyre erősödő iparággal van dolgunk. Évi szinten 24 milliárdos forgalmat generál, egyre népszerűbb a PuGB és a Fortnite, a konzolokat használó gamerek száma pedig…..
Norbert, 15 és fiú Mi az az élmény, ami miatt kijössz egy ilyen eseményre?Kíváncsiság. A rendezvényekkel még ismerkedek, a játékokkal nem. Van egy közösség, akikkel együtt játszotok?Igen, osztálytársak. Beszélgettünk suliban és elkezdtünk a játékokról beszélgetni. Gyakran veszel részt ilyen…..
Videojáték kommentátor, 30 éves férfiMilyen céllal jársz gamer eseményekre?Azért szoktam kijárni, mert ismerek kb. mindenkit. Az e-sportban már jó pár évetevékenykedem, úgyhogy igazából azért, hogy lássak ismerős arcokat. Semmi extra. Akkor te gyakran részt szoktál venni ilyen jellegű…..
A Magyar Telekom programjában fiatal gamerek és youtuberek „tanítják” az orosházi nyugdíjasokat a digitális eszközök használatára, ezzel pedig lehetőséget adnak az idősebb generációnak a felzárkózáshoz.   Az Alpha generáció, vagyis a 2010 után született gyerekek már mondhatni okos eszközökkel a…..
  A Coca-Cola Esport Center által szervezett eseményen jártunk márciusban, ahol jobban megismerhettük a gamer szubkultúrát interjúalanyainknak köszönhetően. Az első két interjút olvashatjátok:  1)Látogató, 25 év körüli srác: Miért látogatod ezeket az eseményeket? Most vagyok ilyen rendezvényen…..
MGamer kocsmák Magyarországon A Gamer kocsmák célja amellett, hogy helyet biztosít a hasonló érdeklődési körű számára kikapcsolódni, rendszeresen szerveznek gamer bulikat, versenyeket, közösen nézhetik kedvenc játékosukat vagy csapatukat. Nem csak a gamereket, mindenkit szeretettel várnak, aki…..
A napokban is megrendezésre kerülő MondoCon „egy rendkívül szórakoztató animés és geek rendezvény”-ként hírdeti magát, de őszintén szólva, azért annál mégiscsak kicsit több.   A 2008-ban indult rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson azok számára, akik szeretnének biztonságos környezetben…..
Gamer versenyek Van létjogosultsága? Ha meghalljuk azt, hogy gamerek versenyeznek, bármilyen játékban, akkor egyből az a kép jelenik meg a legtöbb ember fejében, hogy ez mekkora marhaság. Ilyeneket mondanak: „Egész nap én is tudnék a gép előtt ülni”, vagy „Ez nem is sport, mert nem mozognak”.…..
Gamerek, kockák, e-sport…   Ha ma azt mondjuk, hogy gamer, geek vagy kocka, a legtöbbünkben megjelenik a sztereotipikus kép egy szemüveges, pattanásos, tinédzser srácról, aki egész nap csak számítógépes játékokkal játszik és elhanyagolja szociális kapcsolatait. Azonban ha a mélyére ásunk a…..
Sziasztok! Hat fős csapatunk célja, hogy blogunk segítségével bemutassuk a budapesti gamer szubkultúra jellemzőit és ismertető jegyeit. Természetesen ki fogunk térni a magyarországi helyzetre, valamint megítélésre is a nemzetközi viszonylatokban, hisz ez elengedhetetlen. Mégis, az mondható el, hogy…..