Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Daviid28

216 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Utoljára 2013-ban fordult elő, hogy az Abu Dhabi Nagydíj időmérőjét nem a Mercedes nyerte meg (Mark Webber- Red Bull), amely a hibrid-érában az egyik leghosszabb sorozata volt a Mercedesnek. A szabadedzéseken kétszer is az élen végző Max Verstappen az időmérő legvégén happolta el a pole-t az addig…..
Nagyon izgalmas futamot hozott az F2-esek szahíri főfutama, ahol Júki Cunoda nagy lépést tett a Forma-1-es debütálása felé, miközben Nyikita Mazepin kőkemény védekezéseivel hívta fel magára a figyelmet. Mick Schumacher pedig a tizennyolcadik helyről való indulása ellenére is megerősítette első…..
Lewis Hamilton 2016 után nyert időmérőt Bahreinben, ami Forma-1-es karrierje 98. edzéselsőégét jelentette, így minden esélye megvan arra, hogy az év végére elérje a mérföldkőnek számító százas határt.  De az időmérő most sem csak róla szólt. Russell egy újabb mérföldkövet ért el, a Ferrarik bár…..
  Valtteri Bottasnak most sikerült legyőznie Hamiltont, ezzel pedig karrierje 15. pole pozícióját szerezte meg. Verstappen időmérője a Q2 elején még veszélybe került, ennek ellenére sikerült megszereznie a harmadik rajtkockát. A Nap Hőse pedig volt Red Bullos csapattársa, Pierre Gasly volt, aki…..
Egy igazán izgalmas csatát hozott a két Mercedes között 17. Portugál Nagydíj időmérő edzése, amelyet végül az utolsó pillanatban Lewis Hamilton nyert meg. Max Verstappen ezúttal is a harmadik lett, mögötte pedig zsinórban második alkalommal Charles Leclerc végzett, miközben Vettel már a Q2-ben…..
Lewis Hamilton rekordbeállítása, Nico Hülkenberg zseniális beugrása, Antonio Giovinazzi parádés hétvégéje, Faenza egyéni rekordja, és még megannyi remek teljesítménynek adott otthon a visszatérő Nürburgring. De mellettük Valtteri Bottas egy remek hétvégéje romlott el hirtelen egyik pillanatról a…..
Alighanem a 2020-as Forma-1-es világbajnokság egyik sorsdöntő állomásának volt helyszíne a Nürburgring. A futamot a pole-ból megkezdő Valtteri Bottas előbb hibázott, amivel átadta az első helyet és ezzel a futamgyőzelmet Lewis Hamiltonnak, majd műszaki hiba miatt nullázott. Verstappen lett a…..
Idén először hárman is esélyesek voltak a pole pozícióra a két Mercedes és Verstappen révén. Az időmérőt végül Valtteri Bottas nyerte meg, aki idei évben a harmadik pole pozícióját szerezte meg. Az időmérő legnagyobb sztárja Bottas mellett Charles Leclerc volt, aki negyedik lett a Ferrarival. De az…..
Izgalmas hétvégét hozott a Forma-2 orosz hétvégéje, ahol a bajnokság egy jelentős fejezete lezárult. Miközben Mick Schumacher tovább növelte előnyét a bahreini dupla fordulós szezonzáró előtt, aközben Zhou megszerezte első F2-es győzelmét a nagy balesetet hozó sprintfutamon. Mindezek történtek úgy,…..
A Honda bejelentette, hogy 2021 után távozik a Forma-1-ből, ezzel igazán nehéz helyzetbe hozva a Red Bullt, amely csapatnak nemcsak egy új motorgyártót kell találnia, de még azon is dolgoznia kell, hogy valahogy maguknál tartsák Max Verstappen.   2020. október 2-án, magyar idő szerint délelőtt a…..
Noha maga a futam most sem tartogatott sok izgalmat, néhány versenyzőnek és csapatnak sok örömet hozott, de voltak akik ezt a hétvégét a lehető leggyorsabban szeretnék elfelejteni.   Hétvége legjobbja   Max Verstappen    Azt követően, hogy a két olaszországi hétvégén, két ugyanolyan műszaki…..
A 7. Orosz Nagydíjnak Hamilton 91. futamgyőzelméről kellett volna szólnia, azonban Hamilton már a futam előtt eldobta magától annak a lehetőségét, hogy beérje a győzelmek rangsorába Michael Schumachert egy amatőr hibával. Hibáját Valtteri Bottas most kihasználta, és pályafutása második orosz…..
Lewis Hamilton 96. pole pozícióját igazán kalandos körülmények között szerezte meg, ugyanis a Q2-ben nem sokon múlott, hogy mért idő nélkül kiessen. Ám egy másodperccel a Q2 leintése előtt felért, bejutott a Q3-ba, ahol aztán körrekorddal megnyerte az időmérőt. Max Verstappen pedig a hibázó Bottast…..
Mick Schumacher győzelmét hozta az F2-es Orosz Nagydíj főfutama. Yuki Tsunoda végzett a második helyen, a harmadik helyért pedig az utolsó méterekig folyt a harc Ilott és Ghiotto között, ahol végül 25 ezred döntött.   Helyi idő szerint negyed 11-kor vette kezdetét a Forma-2 orosz állomásának…..
A Carlin csapat dominálta a Forma-2 Szocsiban megrendezett időmérőjét, ahol a csapat házon belüli csatáját végül a Red Bull japán protezsáltja, Yuki Tsunoda nyerte meg, aki hat ezreddel győzte le a sokáig esélyesebbnek tűnő csapattársát, Jehan Daruvalát. Mick Schumacher időmérője is jól alakult,…..
Igazán emlékezetesre sikeredett az F2 mezőnyének mugellói hétvégéje, ahol láthattunk egy parádés futamgyőzelmet, Mennyből Pokolba menetelést, új arcot a dobogón, na meg ez volt az a hétvége, ahol Mick Schumacher F2-es karrierje során először átvette a vezetést a bajnokságban.     A hétvége embere…..
Nem mindennapi futamot hozott a Forma-1 történelmének első, de remélhetőleg nem utolsó Toszkán Nagydíja.   Hétvége legjobbja   Daniel Ricciardo   A hétvége legjobbja címet nálam Daniel Ricciardo nyerte meg annak ellenére is, hogy végül a dobogós helyezés nem jött össze. Mióta a Renault…..
Lewis Hamilton győzelmével zárult az elképesztően őrült első Toszkán Nagydíj, ahol nem kevesebb, mint három állórajt is volt. Bottas lett a második, Albon harmadik helyezésével pedig első Forma-1-es dobogós helyezését szerezte meg.   Verőfényes napsütés fogadta a Forma-1 mezőnyét Mugellóban, a…..
Amit szombaton a biztonsági autós fázisok elvettek tőle, azt vasárnap egy hibátlan, nagyszerű versenyzéssel Christian Lundgaard visszaszerezte. Második F2-es győzelmével pedig a bajnoki címért folyóküzdelembe is visszaverekedte magát. Deletraz lett a második, Vips pedig első dobogóját szerezte…..
Elképesztően fordulatosra, izgalmasra sikeredett a Toszkán Nagydíj véghajrája, amit végül a tizennegyedik helyről rajtoló Nikita Mazepein nyert meg csapattársa, Ghiotto és Deletraz előtt. Shwartzman kiesett, Ilott nullázott, így az ötödik helyen célba érő Mick Schumacher átvette a bajnokságban a…..
Lewis Hamilton karrierje 95. pole pozícióját hozta a Toszkán Nagydíj időmérő edzése. A szabadedzéseket domináló Valtteri Bottas végül Ocon hibája miatt nem tudott a Q3 végén javítani, így második lett, míg a harmadik rajtkockát ezúttal is Max Verstappen szerezte meg.    Verőfényes napsütés fogadta…..
Eddig nagyon Valtteri Bottasnak áll a zászló, aki mindhárom mugellói szabadedzése az élen végzett. Azonban nem bízhatja el magát, mivel csapattársa mellett Max Verstappen is ott van a nyomában. Ahogyan arra számítani lehetett, a pilóták teljesen odavannak a mugellói pályáért. A pénteki két…..
Azt követően, hogy a monzai hétvége mindkét futamát dobogós pozícióban fejezte be, Christian Lundgaard karrierje első F2-es pole pozícióját szerezte meg, öt ezreddel megelőzve Dan Ticktumot. Mick Schumacher időmérője nem alakult jól, sérült padlólemezzel csak a tizenötödik lett, miközben Ilott…..
Nemcsak a Forma-1-es Olasz Nagydíj, hanem a Forma-2 is történelmire sikeredett. Azonban nemcsak Mick Schumacher győzelme volt az egyetlen kiemelkedő esemény a hétvége során, ugyanis volt itt egy futamgyőztes kizárás, és több nagyszerű felzárkózás.   Mick Schumacher a győztesek útján   Mick…..
Azt követően, hogy szerda este a közösség média oldalain Sergio Perez bejelentette, év végén távozik a Racing Pointtól már biztosra lehetett venni, hogy az Aston Martin Sebastian Vettel vezetésével tér vissza a Forma-1-be, aminek megerősítésére csütörtök délelőtt kilenc óráig kellett…..