Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MacTom

37 bejegyzést írt és 411 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Onlinemarketing blog Vitatkozni 2010.01.18 15:39:45
Vitatkozni jó. Én legalábbis szeretek. Persze csak akkor, ha értelmes vitát lehet folytatni. Nem vagyok konfliktus-kerülő, legalábbis vitában nem. Ebből aztán néha problémám is támad.Például simán belemegyek olyan helyzetekbe, amiből már valódi konfliktus is kialakul, ráadásul…..
Twitteren már olvashattátok, hogy rászántam egy estémet a Snow Leopard kivégzésére. Kapcsolatunk viharos szakasza néhány nappal a telepítés után kezdődött, ekkor vettem észre, hogy az újraindítás után egy oldalra rendezi az ikonjaimat az asztalon (később ezt már bármikor meg…..
Ma délután végre elindult a Szörcs.hu publikus béta változata, vagyis mától kereshetünk vele. Próbálgathatjuk, ismerkedhetünk vele. Mivel Hírbehozó elég sok dolgot leírt róla, így én ezt nem ismételném, inkább egy másik vetületről beszélnék kicsit.Most is, és korábban is…..
MacTom 2010.01.14 22:58:33
Onlinemarketing blog Definíciók 2010.01.11 23:35:38
A definíció erejére úgy 2001-2002-ben kellett rájönnöm. Történt ugyanis, hogy nekem kellett megírnom az Index.hu médiaajánlatát, és ehhez le is kellett írni, hogy melyik hirdetési forma micsoda. Ezt ahogy kell meg is tettem, majd az anyag értelemszerűen kikerült az Index.hu-ra is.…..
MacTom 2010.01.12 19:37:49
Azt eddig is tudtam, hogy az Internet Explorer egy nagy rakás szar. Viszont nem tudom, van-e valami értelmes és elfogadható magyarázat arra, hogy ez a hulladék miért képes ilyen szinten szétbarmolni egy ember egész éjszakai munkáját? Hihetetlen. Az összes értelmes böngésző a bal…..
MacTom 2010.01.09 23:29:08
Néhányan már olvashattátok twitteren, hogy tegnap elhoztam az XMS 27 colos iMacjét. Egy igazi szörnyeteggel van dolgunk, lássuk a konfigurációt: 4 magos, 8 szál kezelésére képes, 2,8 gigahertzes Intel Core i7-es processzor 8 gigabájt memória 1 terabájt merevlemez Ati…..
A statisztikák szerint a kisvállalkozások 75%-a a marketing stratégia hiánya miatt megy csődbe. Mit jelent ez kicsit érthetőbb nyelven? Nincs átgondolva, pontosan mitől is lenne ő jobb vagy más, mint a versenytársa hogyan fogják őt megtalálni a vevők hogyan fogja…..
Ahogy kedves barátom szokta mondani: annyi itt a marketinges manapság, ha eldobsz egy követ, biztos egyet eltalálsz. Hiszen ha körbenézünk, mindenhol marketingesbe botlunk, akinek nagyon jó tippjei, letölthető eBookjai és számtalan más fantasztikus megoldása van. Megoldások. Kész…..
MacTom 2010.01.04 23:18:29
Karácsony alkalmából végigutaztuk a fél országot, ettünk minden rokonnál, közelinél-távolinál, elfogyott rengeteg alkohol, halmokban állnak a széttépett ajándékcsomagolások. Körülbelül másfél tucat emberrel találkoztunk, ekkora merítésből óhatatlanul is akad egy-egy…..
MacTom 2009.12.30 08:16:54
Appleblog Karácsonyi ének 2009.12.24 11:21:00
December 24-e van, két nappal mögöttünk az év legsötétebb napja, ma meg már itt a karácsony. Gondolom a legtöbben épp a gyomrukat készítik, mi már reggel óta főzzük, sütjük, keverjük a kajákat, igazi karácsonyi illattornádó söpör végig kétpercenként a lakáson. Egy…..
Ha csak Doransky bejegyzéseit olvasnám a neten, akkor egyértelmű, hogy 2009-2010 a mobil és a közösségi megoldások éve. És ha így visszatekintek, azt kell mondjam: Matyinak rengeteg dologban igaza van.Persze nem egy annyira kocka világban élünk, hogy mindenkire igaz legyen ez a két…..
MacTom 2009.12.22 23:01:14
@heliox: így van. a rövid mobilos videók néha a vezető hírekben vannak, mert ezek a kis kütyük a helyszínen vannak. Legyen az baleset, bankrablás, celeb, vagy bármi ami manapság bulvár.
Onlinemarketing blog Kínos 2009.12.21 21:47:04
Megmondom őszintén, tök kínos ez az erőlködés itt a reklámszakmában. Mindenki valami jópofi, olcsó karácsonyi valamit csinál, küld ezt-azt e-mailben. Meg még a Kreatív is szívküldizik, mikor éppen mivel. Most éppen az AC/DC egyik legelcsépeltebb kommerszrokjával. Nekem már ez…..
Greyhound blog Az új logó 3D-ben 2009.12.07 09:11:00
Szokás szerint a kedvenc játékommal (After Effects) játszottam a hétvégén. Eredetileg az új logóhoz tartozó új intrót akartam összedobni, de annyira megtetszett ez a mátrixos zoom + time-remapping effekt, hogy elszórakoztam vele kicsit. Az intró is hasonló háromdimenziós…..
MacTom 2009.12.12 15:04:32
GROLKO@: "0" tudással nagyon nehéz! ha Photoshop, 3d, és NLE-(valamilyen vágó szoftver komolyabb ismerete) nincs, akkor komoly gyötrődés lehet autodidakta módon AE-t tanulni. Jómagam Mac-es vagyok és eddig csak a FinalCut Motion nevű, az After Effects-hez hasonló képességű alkalmazását kezeltem. Iskolába is járok, ahol vadul tanulom a dolgokat. Mégis, mostanában , mikor letöltöttem az AE-t, ráncoltam a homlokomat párszor... pedig nem nulláról megyek. Nagyon nehéz lehet annak, aki még a TimeLine alapó nem lineáris mozgókép szerkesztésben sem jártas. Aztán akkor jön a VAS problémája. Én az AE-t nem a munkagépemre, hanem egy macbookra tettem fel, (Core2D-2,66, 4GRam, 7200-as HDD) szóval egy nem gyenge gép, inkább átlagos. Na, amikor egy 35 másodperces intro anyag (effekt pluginok nélkül) fullHD renderelésre kiírta, hogy 1 óra 32 perc, akkor hidalás.... Szóval ha az ember munkát is szeretne végezni vele, és látványos munkát, akkor windózon is, mac-en is a Core i5, i7, i9 az ajánlott és a 4GRam a nagyon minimum. Persze nem lelombozni akarlak, egészen biztos, hogy töknulláról is meg lehet tanulkni bármit! Kérdés, hogy mennyi benned az akarat. Azt hallottam, nemsoká indul itthon AE oktatás, igaz a MacAkadémia csinálja majd és az osztályteremben Mac gépek lesznek. De nem hiszem, hogy a Win és a Mac AE verzió annyira kölünbözne, hogy aki elvégzi, ne tudna utána win környezetben is simán dolgozni.
Onlinemarketing blog Te leszel az? 2009.12.16 23:13:00
Még pár nap, és karácsony előtt pár pillanattal lejár a Legyél te Magyarország NetMiniszterelnöke jelentkezési határideje, vagyis egy nagyon fontos fordulóponthoz fogunk érkezni: kiderül, kik szeretnének indulni.Tudom, a 18-24 év közötti korhatár eleve szűk célcsoport, de…..
Az Apple fanatikusok évek, ha nem évtizedek óta megváltóként várják, hogy az Apple itthon is megnyissa az irodáját, mert ettől várják a külföldön oly természetes, magas színvonalú szolgáltatásokat. Aztán a nagy álom teljesült, megérkezett hozzánk is az Apple, de ahelyett,…..
Végre, végre, végre! :) Megjött, egyenesen Hong-kongból az az okos kis eszköz, amit rommá fogok gyötörni az elkövetkezendő időszakban: egy timelapse-időzítő a fényképezőgépemhez. Régóta érdekel a téma, eddig leginkább csak gyönyörködtem a szebbnél-szebb…..
Kedves hűséges és alkalmi olvasóim, szeretném örömmel jelezni felétek, hogy elkészült új honlapom a www.mactom.hu  url-címen.Ez az új honlap lesz hivatott a Motion Graphics  területen elkövetett munkáim bemutatására, és annak a tevékenységemnek a reklámozására.…..
MacTom 2009.12.15 14:00:58
@xsolutions: Igaz! De már eső ütán köpönyeg. Azért kösz.
Közeleg a karácsony, és szeretnék adni valamit a blog olvasóinak. Bécsi tanuló tártsaimmal/kollégáimmal készítettünk pár karácsonyi footage-et, amelyek ingyen letölthetők a Vimeo oldalamról. (Vimeo, jobb alsó  sarok: Download Quicktime version") Az anyagok adatai:…..
MacTom 2009.12.04 08:33:31
@nyarizsu: Örülök, hogy tetszik....
MacTom 2009.12.14 11:41:13
@Gargas: nem kaptam meg. Küldd a papai@tamas.co.hu -ra ismét légyszives!
A reklámügynökségek éltetét sokan sokféleképpen feldolgozták már. Ezek közül talán a legnagyobb klasszikus a Truth in Advertising című kisfilm, de a Process címet viselő szösszenet sem rossz (ebben azt mutatják be, hogy nézne ki a stop tábla, ha most találnák ki, és…..
Az ilyen napot szeretjük, amikor egyik hazai Apple-tematikájú anyag váltja a másikat. Reggel ugye megtudtuk, hogy rövidesen megérkezik Magyarországra az iPhoto Book, most meg arról adunk hírt, hogy a Kaposvári Egyetem művészeti képzését átállították Macintoshra. Ahogy megtudtam,…..
Hogyha befogod a szemem, jobb, ha befogom a számMert a vakvilágba nem beszélek, ne haragudj rámHogyha kinyitom a szemem, akkor kinyílik a számAmit látok, arról szólhatok csak, ne haragudj rám (Zorán)Van abban valami félelmetes, hogy a közösségi kommunikáció hazai erejét egy…..