Regisztráció Blogot indítok
Adatok
lp75

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Olyan érzésem van, mintha még épp csak most tettem volna ki az “Egy év Svédországban” posztot, de közben már el is érkezett a “Két év Svédországban” megírása. Az első év kicsit mozgalmasabb volt, akkor még minden az új élet kialakításáról szólt: költözés mindössze egy csomagtartónyi holminkkal és…..
Tehát ennek is eljött az ideje. A minőségen és az előadáson még bőven van mit csiszolni, de mindenkinek el kell kezdenie valahol. Az első SvédÉlet vlogban Älmhultbe látogattunk, ahol az Ikea Fynd áruházát vettük célba. :)  ..
lp75 2019.04.03 00:01:46
Nagyon kevés olyan termék van, amihez egyáltalán ne lehetne hozzájutni Svédországban, és szerencsére ezek közül is sokat elkészíthetünk saját magunk, némi kreativitással. A nem kapható dolgokat pedig ellensúlyozza az a rengeteg más, amihez Magyarországon (szinte) lehetetlen hozzájutni. A három nagy…..
Nos, ezt már terveztük egy ideje, de most jutottunk el odáig, hogy komolyan elkezdtük nézegetni a “kisautókat”. Egy olyan, 9-10 éves kisautó kategóriába sorolható járművet szerettünk volna, amivel meg tudom tenni a munkahelyemig azt a napi 5 kilométert, és alkalmas kisebb bevásárlásokra is, valamint…..