Regisztráció Blogot indítok
Adatok
DOrsi

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2019.04.01. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Filmklub Ernelláék Farkaséknál 2019.05.06 15:32:43
Egy lakás, két család. Az egyik itt él, tele a mindennapok kisebb-nagyobb problémáival, a másik külföldre ment, ahonnan kényszerűen hazatér. Az összezártságban növekszik a feszültség, régi és újabb sérelmek jönnek elő. De a helyzet vajon inkább erősíti vagy gyengíti a kapcsolatokat?..
DOrsi 2019.05.09 12:40:55
Ehhez a filmhez kevés hozzáfűzni valóm van, mert úgy érzem, hogy nagyon sok mindent megbeszéltünk a vita alatt. A magyar mentalitást, a magyar lakást, az érdekes családi dinamikákat: hogy a váratlan helyzet, hogyan gondolkoztatja el az embereket, illetve milyen régi sérelmeket juttat eszükbe. Tulajdonképpen hasonló filmet rendezhetnénk minden családi összejövetelünkről. Érdekes volt a gyerekek szerepe: hogy milyen viszonyban vannak a szülők a kisfiúval, hogy a gyerekét ki hogyan szereti, illetve szerinte hogyan kellene a szeretetnek megnyilvánulnia. Vagy a nagylány hogyan hibázik, amikor a szüleinek akar segíteni, és olyat tesz, amire soha nem "tanították". Szintén izgalmas volt az irigységet látni működés közben, hogy hogyan keserítik meg az emberek a saját életüket, amikor azt számolgatják, hogy a másiknak mije vagy mennyije van. Éppen ezért nem gondolom, hogy hosszú távon jól működne az együtt lakás - átmenetileg mindenkinek felfrissülést, és új lehetőségeket teremt, de aztán ismét a feszültségek vennék át a meghatározó szerepet.
Filmklub Káin gyermekei 2019.05.08 18:01:02
Három kamasz, akik büntetésüket töltik a fiatalkorúak börtönében Magyarországon, a nyolcvanas években. Három gyilkosság, amiért megbüntették őket. Majd eltelik harminc év, és az egykori kamaszok újra a kamera előtt ülnek, visszatekintve egykori önmagukra. Ki lehet-e törni, vagy az ifjúkor bűnei…..
DOrsi 2019.05.09 12:28:09
Nekem is nagyon "tetszett" a film! És nagyon tetszettek Melani fenti kategóriái! Viszont én kifejezetten sajnáltam mind a három filmben szereplő embert. Én úgy érzem, hogy SENKI nem érdemel ilyen sorsot! Ezeknek az embereknek nem 15 éves korában, hanem születésükkor pecsételődött meg a sorsa. Ezzel nem felmenteni szeretném őket, hiszen a gyilkosság nem elfogadható megoldás, egyik esetben sem. Különösen nem, hogy az ő életükben még csak nem is megoldásról van szó, hanem inkább véletlen/szerencsétlen balesetről... Saját magamról is tudom, hogy milyen nehéz a rossz mintákból kikeveredni, a rossz szokásokat levetkőzni, és el tudom képzelni, hogy emberfeletti erő kell egy ilyen sors megváltoztatásához. És még akkor is ott fog munkálkodni a tudatalattiban. Mind a három ember esetében láttuk, hogy ez egy negatív spirál: hogy a kétségbe esés esztelen dolgokra készteti őket, ami aztán még nagyobb bajba sodorja őket.
Egyértelmű számomra, hogy ezeknek az embereknek segítségre van szükségük. De ki fog nekik segíteni? A rendszer? Az állam? Szerintem, ez most is látszik, hogy nem működik. Az elvek jók, csak a jogszabályi háttér nem elég a gyakorlati megvalósításhoz. Sajnos valódi eredményt csak személyes elköteleződéssel lehet elérni. Ember és ember között. Mondhatnám, hogy mindannyiunk részéről - de inkább úgy fogalmazok, hogy egyre többünk részéről. A korábbi egyetemi kurzusok során már többször tapasztaltam, hogy a gyermekvédelemben nagyon elhivatott emberek dolgoznak. De nagyon-nagyon nagy teher egy másik ember vagy család sorsáért felelősséget vállalni, és hosszabb-rövidebb idő után elfáradnak. Főleg, hogy nagyon alacsony a siker aránya. Tisztában vagyok azzal is, hogy senkit nem lehet megmenteni a sorsától, ha ő nem akarja. Valószínűleg akkor működne jól a dolog, ha a segítők mögött ott állna egy egész csapat, aki segít nekik: pszichológus, szupervizor, és még egy csomó másik ember, aki szintén abban hisz, hogy mindenki érdeke ezeket az embereket felemelni. És igen, még gyermekkorban kell elkezdeni. Ha valakit sikerül megtanítani arra, hogy önálló legyen és felelősséget vállaljon a saját soráért, akkor szerencsére az ő gyereke már azt fogja eltanulni. Így ha a "bebukottak" előtt lennének jó példák, és szépen lassan egyre több jó példa, akkor lenne miben hinniük. Egy viszonylag egyszerű és alapvető példa: egy nőnek tisztában kéne lennie azzal, hogy annyi gyereket vállaljon, amennyit el tud tartani (nem tizenkettőt!). Ez ma már egyszerűen megoldható, és akkor számában sem lennének olyan sokan a hátrányos helyzetű gyerekek.
Szerencsére egyre többen vannak, akik valódi segítséget akarnak nyújtani (legalábbis az én környezetemben), akik nem csak pénzt/ruhát adnak, hogy majd valaki más oldja meg a problémát. Bár ez sem elhanyagolható, és fontos lépés a folyamatban! Van egy barátnőm, akit pár éve kezdett foglalkoztatni a segítő szakma, és azóta intézetis mentorált gyerekei vannak: 4 testvér. Minden héten jár hozzájuk, tanul velük, kisebb-nagyobb dolgokban segít nekik. De ez egy hosszú távú elköteleződés! A személyes felelősségvállalásban nagyon nehéz eltalálni az arányokat: hogy a saját határaimat is megtartsam, de mindig elérhető legyek a segítségre szorulónak, amikor szüksége van rá. A mi szomszédunkban is lakik egy hajléktalan nő. Az utca egyik oldalán áll a mi házunk, szemben pedig erdő van, és ott lakik egy tákolmány kunyhóban. Most már évek óta ismerem, mindig köszönök neki, és néha beszélgetni is szoktunk. De még nem tudom a nevét. Korábban a párjával lakott a kunyhóban, és amikor építkeztünk, akkor a férfinak többször is adtuk munkát, hogy legyen pénze, és könnyebb legyen nekik. Kölcsönt is adtunk neki. De sajnos nagyon sok probléma volt vele: alkohol, nem tudott kijönni a kollegákkal, feljelentgetett, nem adta meg a pénzt, nem tartotta a szavát, stb. Kb. 3-szor küldtük el, és 3-szor kapott új lehetőséget. De aztán világossá vált, hogy egyáltalán nem szeret/akar dolgozni. A férfi végül elköltözött. Most már csak a nő lakik az erdőben, és ez volt az első tele egyedül. Ő tőlünk kapja az áramot, télen vizet, meleg ruhát, van hűtője, tv-je, telefonja, és vagy 40 macskája... Cserébe ő kiteszi a kukákat, és télen segít a hóeltakarításában. Érzem én is, hogy ez még nem az az igazi segítség. Ahogy megismertem, és ahogy évek óta egymás mellett lakunk, nagyon sokat változott a belső ellenállásom. Az elején azt akartam, hogy ne legyen közöm hozzá. Aztán egyre több elfogadással és együttérzéssel voltam iránta. A télen sokat gondoltam rá, hogy vajon hogyan boldogul egyedül. Láttam, amikor nagy kidőlt fákat cipelt az erdőből. Vagy amikor egész vaddisznócsorda vonult a házikója felé. Továbbra sem érzem azt, hogy a barátnője szeretnék lenni, pedig lehet, hogy sokat jelentene neki, ha kéthetente elbeszélgetnék vele 1-1 órát...
Filmklub Az állampolgár 2019.04.13 11:15:11
Az állampolgárság sokkal többet jelent a hivatalos elismerésnél, papíroknál: emberi viszonyokat, összetartozást és közösséget, de ugyanígy benne van a menekülés, a harc a hivatalokkal és a küzdelem az előítéletekkel. Ahhoz, hogy mindez érzékelhető legyen, szembesülnünk kell saját hazánk…..
DOrsi 2019.05.09 11:02:07
11 éves voltam, amikor a legjobb barátnőm nyaralni ment Amerikába a szüleivel, és soha többet nem tért vissza. "Disszidáltak" (ma már nem is használjuk ezt a szót : - ). A mai napig emlékszem, hogy romjaimban hevertem. Valódi gyászfolyamaton mentem keresztül, és több mint egy évig tartott kiheverni az elvesztését. Aztán szerencsére újabb pár év után levelezni kezdtünk, és tartottuk a kapcsolatot. Nagyon-nagyon nehéz időszakon mentek keresztül. És mindent átéltek abból az elutasításból, ami a filmen is megjelent. Mindenfélét ígértek nekik, aminek aztán semmi köze nem volt a realitáshoz. Egyik másik valóság csapta őket arcul. Az apukája mérnök volt, az anyukája pedig orosz tanár. De hosszú éveken keresztül csak takarítottak... Nagyon lassan végül az apukájának sikerült mérnöki munkát szereznie, és 20 év alatt eljutott arra a szintre, amit itthon hagyott és ami megfelelt a képességeinek. Nekünk barátnőknek nagy szerencsénk volt, mert a rendszerváltás után haza is tudtak látogatni. Csodás volt közel 10 év után újra látni egymást! Szerencsére, most már egész sűrűn jönnek látogatóba, és a gyerekeink is jóban vannak. Ma is ő a legjobb barátnőm - és minden alkalommal ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.
Egy másik gondolat, amit a film ébresztett bennem, hogy pont mi magyarok nagyon is jól ismerjük a hazáját elhagyó, és külföldön új életet kezdő emberek sorsát. Nekünk illene megérteni a helyzetet, sőt lehetnénk a legegyüttérzőbbek. Hiszen szinte minden családban van már ilyen történet: akár a háború utáni, akár az 56-os, akár a mostani fiatalok kivándorlását nézzük. Hány magyar dolgozik az osztrák vendéglátásban? Gyakorlatilag nem tudunk sehova úgy elutazni, hogy ne botlanánk valahol ott élő magyarba. Akkor hogy lehet, hogy ilyen keményen és kegyetlenül tudunk bánni az "idegenekkel"?
Amikor Svédországban éltem, és a saját bőrömön tapasztalhattam a kirekesztettséget, akkor az egyik legjobb barátom egy szudáni néger fiú volt. Wilsonhoz nagyon hasonló karakter volt. Emberi minőségében sokakon túltett, jólelkű volt, intelligens és nagyon jó humorérzéke volt. Nagyon szerettem. A személyes élmény miatt Wilsont is a szívembe zártam, és ha akkor ismertem volna, nagyon szívesen segítettem volna neki. Kicsit jobban kapcsolódva a filmhez - nagyon érdekes volt, hogy Mari pont azért haragudott meg Wilsonra, amiért beleszeretett: az emberségességéért. Szerintem Wilson az elveszett lányait látta és szerette Shirinben, és felelősséget érzett a lány és a gyermeke iránt. A közös cipő és a kiszolgáltatott helyzet csak szorosabbra fűzte a kapcsolatukat. Nagyon-nagyon sajnáltam, hogy Mari ezt nem érezte át, és nem értette meg (pedig azt gondoltam volna róla, hogy elég intelligens hozzá). Igazi dráma, hogy ő okozta a vesztüket.
Filmklub 2019.03.21 18:11:12
Miként viselkedünk egy olyan helyzetben, ahol az elvárások veszik át az uralmat az erkölcsi érzék felett? Vajon elnyomhatja-e a személyiségünket  egy felvállalt társadalmi szerep? Philip Zimbardo nagy vitákat kiváltott stanfordi börtönkísérlete megpróbált választ adni ezekre a kérdésekre - olyan…..
DOrsi 2019.04.08 15:10:28
Szuper jó film volt! Az első két film után felértékelődött bennem a német filmgyártás! Nekem kifejezetten tetszett az eltúlzott vége, és a két női szereplő bevonása is a filmbe - megfűszerezték a történetet. Érdekes volt, hogy a kutató hölgy nem volt elég erős/erélyes ahhoz, hogy kiálljon az igazáért, amiben egyébként mélyen hitt, sem a kollegájával szemben, sem a rabokkal szemben. Nehéz eldönteni, hogy egyéni ereje hiányzott-e, vagy női mivolta nem volt elég ahhoz, hogy érvényt szerezzen akaratának. Vele szemben megfigyelhettük, hogy a professzort egoja, hogyan viszi tévútra, hogyan vágyta a sikert, és nem érdekelte, milyen áron (más kárán) és hogyan szerzi meg.
Szerintem a másik női szereplő szintén hozzátett a történethez, hiszen véletlenül pont a "börtönbe vonulás" előtti éjszakán találkozik a 77-essel, aki a legszörnyűbb helyzetekben pont ebbe az emlékbe kapaszkodik (mintegy külső horgonyként használva a nőt), vajon hányszor bánta meg ilyenkor, hogy csatlakozott a kísérlethez?
Egy előző kommentálóhoz hasonlatosan nekem is megcsapta a fülemet, amikor a kísérlet elején a kutatók hangsúlyozzák, hogy nem elég eljátszani, "Önök most foglárok!". Kötelező volt azonosulni a szereppel. Mióta megszületett az első gyerekem (10 éve) nagyon sok időt és energiát szánok arra, hogy lehetőleg minél inkább önmagam legyek - az a tiszta, legbelső mag vagy lényeg, ami bennem van. Sok önismereti munka, hogy pont ne a felvett szerepeim, ne a tanult viselkedés mintáim határozzanak meg, hanem minden helyzetben önmagam tudjak maradni. Nem könnyű. Ez kb. olyan, mint amikor valaki hirtelen kívülről vagy fölülről meglátja magát, vagy két lépést hátralép. Viszont megéri, mert sokkal pontosabb és több rétegű képünk lehet egy helyzetről, és látjuk a valódi motivációkat. Így nem kiabálok a gyerekeimmel, amikor valójában a férjemmel volt vitánk, és rá haragszom. Szintén nem kiabálok a gyerekeimmel, ha hangosak és jó kedvűek, és engem viszont nagyon zavar, mert nem tudok ellazulni, és nekem nincs jó kedvem, stb. A lényeg az, hogy azt gondolom, őrként is nagyon zavart volna a rabokkal szembeni igazságtalanság, és a kegyetlenkedéshez nem lett volna elég erős motiváció, hogy vadidegen férfiak "elég keménynek, és elég férfiasnak" tartsanak. A saját belső erőmet (és férfiasságomat vagy nőiességemet) én ismerem a legjobban, és ezért egy külső vélemény nem tud benne elbizonytalanítani.
Az őrök nagyon gyorsan eljutottak a fekvőtámasz-büntetéstől a meztelenre vetkőztetéshez és az alvásmegvonáshoz. Pedig a kutatók az első büntetések után figyelmeztették őket az arányosságra - csak aztán nem kérték számon! Hasonlóképpen, amikor először elnézték a foglároknak, hogy kamerán kívül büntettek, akkor átléptek egy határt, mert onnan már csak a raboknak kellett betartaniuk a kísérlet szabályait, az őrök elhitték, hogy valódi hatalom van náluk, és nekik mindent szabad. Nagyon izgalmas volt nézni a kedves, jópofa énekes átalakulását. Ha valódi, hozzáértő szűrés lett volna a kísérlet elején, akkor a légiutas kísérő nem kerülhetett volna be. De film utolsó egy harmadában két kérdés foglalkoztatott: miért nem állítják meg az őrök az őrült társukat, és miért nem hívja valaki a rendőrséget.
Filmklub 2019.02.20 10:38:59
Lehet-e kísérletezni a társadalommal, egy csoporttal vagy egy osztállyal akkor, ha az szükségképpen befolyásolja az életüket és gondolkodásukat? Meddig mehet el a pedagógia egy jelenség bemutatásában és érzékeltetésében? Vajon mi magunk mennyire lennénk fogékonyak egy hasonló manipulációra?..
DOrsi 2019.04.05 21:27:35
Nekem is nagyon tetszett a film! Előttem a többiek már nagyon sok mindent elmondtak - ezeket nem szeretném megismételni, próbálok másra koncentrálni. Nagyon izgalmas volt nézni, hogy hogyan változnak meg a csoportban (osztályban) betöltött szerepek, hogy alakulnak át az erőviszonyok és pozíciók. Érezhető volt a csoportdinamika átalakulása, és hogy korábbi ellenfeleket közel hoz egymáshoz a változás. Számomra Karo és Tim személyes átalakulása is nagyon érdekes, hogy hogyan hozza ki az új helyzet a személyiségük másik oldalát - ami korábban is ott volt, csak nem annak megfelelően működtek. Nem lett belőlük 5 nap alatt más ember. Az emberek változnak, de komoly átalakulások akár évekbe is beletelnek. Pl. a színházi próbán Karoval szemben kiálló lány a valóságban gyorsan utánaszaladt volna, és bocsánatot kért volna Karotól. Megrémült volna a saját bátorságától, és másnap újra alárendelődött volna. Aztán talán egy hónappal később egyszer megint kiáll magáért, majd megint vissza. Vagyis az önérvényesítés gyakorlása és elsajátítása hosszabb időt vesz igénybe. Vagy ott van a kételkedő-ellenálló gazdag fiú, akiből szintén nem lesz egyik napról a másikra 100%-os támogató. Még ha úgy is dönt, hogy benne szeretne lenni a csapatban, akkor is időről időre előbújik belőle a korábbi kételkedő. Tehát itt is tetten érhetnénk egy oda-vissza csúszkálást. Ezért bennem is nagyon erős volt az érzés, hogy egy ilyen helyzet kialakulásához nem elég 5 nap, szerintem nem zajlik le egy ilyen folyamat ennyire gyorsan; inkább pár hét, vagy inkább hónap.
Fantasztikus volt viszont látni a közösség varázsát, a valahová tartozás felemelő élményét, az elismerés és a hasznosság érzésének motiváló hatását, és hogy mekkora lelkesedést, bátorságot mobilizált, és milyen gazdag fantáziáról tettek néha tanúbizonyságot a gyerekek az ügyük érdekében. Miután valóban nem volt "ellenség" a láthatáron, nem egészen értettem, hogy miért rombolásba fordul ez az energia. Ennyi erővel, a közösség akár megvédhette volna a gyengéket, vagy segíthetett volna az öregeken és a rászorulókon. A filmen megjelenik egyébként a vizilabda csapat párhuzama. Ugyanezt az összetartó közösséget egy sportcsapat mentén is fel lehet építeni. Ugyanaz a vezetőjük, ugyanúgy van csapat-egyenruha, szolgen, köszönés, jelkép, az edző tekintélye, a csapat egymásra utaltsága, stb. Miért pont a Hullám?
Nekem nem volt egyértelmű a tanár felelőssége sem: végig olyan érzésem volt, hogy ő folyamatosan tisztában volt azzal, hogy ez csak játék, színház... Nagyon sok jelenetben volt olyan kiszólása, ami erre utalt, saját magára vonatkozóan is, és a többieknek is sokszor szólt, hogy "nyugi, ez csak egy project!" A diákok a szélsőséges dolgokat majdnem mindig iskolán kívül csinálták! Az első momentum, amikor a közösségi összetartozás a határok átlépésével jár, és a diákok túlzásba esnek, az a város összefirkálása, amiről a tanár csak napokkal később, az újságból értesült - viszont akkor azonnal reagált rá. Kifejezetten intelligens, a fiatalok problémáira érzékeny tanár benyomását keltette bennem, nehéz elkézelnem, hogy csak így "kicsúsztak a kezéből a dolgok". A filmben megjelenő kisebbségi érzése sem lehetett újkeletű, bizonyára korábban is hangot adott neki, illetve voltak ilyen jelek a munkájában és a kapcsolatában is. Nem volt köze a Hullámhoz. A másik tanárral fennálló konfliktusa sem az anarchia - autokrácia projectek körül alakult ki. Egészen biztos vagyok benne, hogy több tanár is féltékeny és irigy volt rá, mert Wenger közel állt a diákokhoz és ők megbíztak benne. Ezt pedig csak az igazán jó tanárok mondhatják el magukról - szerintem nem kellett semmit sem bizonyítania. Valójában csak egy dolgot csináltam volna másképp: nem csak a diktatúra kellékeiről beszéltem volna a gyerekeknek, hanem a működéséről, hatásáról, pszichológiájáról is. Hamarabb kérdeztem volna meg a gyerekektől, hogy hogy érzik magukat, mi változott, mit szólnak az új fejleményekhez...
Nem tudom mennyiben volt szükségszerű a tragikus végkifejlet; a project tekintetében valószínűleg nem. Inkább szerencsétlen egybeesésnek érzem. Timnek komoly problémái voltak. Már a film elején drogfutárkodást vállal az elfogadás és a szeretet reményében. Elég labilis, nagyon ragaszkodó, és kiszámíthatatlan. Rendszeresen csinált szélsőséges hülyeségeket. Valószínűleg a Hullámtól függetlenül is hamar nagy bajba került volna.
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása