Regisztráció Blogot indítok
Adatok
FoA

230 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jubileumi cikksorozatunk utolsó előtti részében, tegnap a Berényiekkel foglalkoztunk, amelyet ide kattintva meg is tekinthettek. Korábban egyébként kiválasztottuk a sorozat eddigi leg karaktereit, felidéztük a kezdeteket, valamint ki lehetett tölteni egy kvízt is. Ma, sorozatunk utolsó részében a…..
A TV2 első napi sorozata, vagyis a Jóban Rosszban indulása után közel 15 évvel döntött úgy, hogy újabb naponta jelentkező szériát készít Mintaapák címmel. A sorozat a kezdetekben még gyenge számokat produkált, később azonban már többnyire jó számokat hozott mindaddig, amíg a járvány miatt le nem…..
A Barátok közt tízezredik részére készülő cikksorozatunk előző, harmadik részében egy kvízt találtok, melyet ide kattintva ki is tudtok tölteni. Ma, sorozatunk utolsó előtti, negyedik részében a Berényiekkel fogunk foglalkozni. Pontosabban azzal a családdal, akinek tagjairól mindig kiderül, hogy van…..
A Barátok közt tízezredik részére készülődő cikksorozatunk tegnapi részében a TOP 5 karaktert választottuk ki, melyet itt tekinthettek meg. Ma, sorozatunk harmadik részében egy kvízt találtok, melyet a TOVÁBB gomb után ki is lehet tölteni!..
Tegnap, jubileumi cikksorozatunk első részében a Barátok közt indulásának körülményeit idéztük fel, valamint arról is írtunk, miben is volt újító a sorozat 22 éve. Ma folytatjuk a sorozat tízezredik részére való felkészülést, cikksorozatunk második részében egy szubjektív listát állítottunk össze,…..
Az RTL klub idén az őszi szezonját ezen a héten hétfőn, vagyis augusztus 3-án, a Konyhafőnök új évada került képernyőre, melyet a stáb még a koronavírus járvány alatt forgatott. Ám nemcsak a hétköznapok alakultak át hétfőtől, hanem a szombat esténként is, ahová ma visszatért a Fókusz Plusz, valamint…..
Augusztus 12-én délután, illetve este kerül adásba az RTL klubon a Barátok közt tízezredik része, amely hatalmas jubileum a sorozat és a csatorna történetében, de egyedülálló a televíziózásban is, hiszen kevés az olyan sorozat, amely 22 éve fut, és ilyen sok rész készült volna belőle. A nagy…..
Egy héttel ezelőtt a 2013-ban indult tévés műsorokról, és az abban az évben történt fontos tévé eseményekről írtunk, ezt itt megtekinthetitek. Előző cikkünkben írtunk a TV2 máig legnagyobb, és legsikeresebb lopásáról, a Sztárban Sztárról, a kis csatornák nagy showműsorairól, illetve az RTL legújabb…..
ReklámInvázió RTL - TV2: 1 - 0 2020.08.04 13:00:20
Mint arról többször is beszámoltunk, az RTL klub és a TV2 is augusztus 3-án, vagyis tegnap indította a őszi tévés szezonját. Előbbi csatornán vadonatúj, tavasszal forgatott részekkel visszatért a civil Konyhafőnök, míg a TV2 a 2 évvel ezelőtt leforgatott, eredetileg a Super TV2-re tervezett Master…..
Miután augusztus 3-án, vagyis ma elindul a TV2 bevezető ősze, augusztus 24-től folyamatosan térnek majd vissza a csatornára a régi kedvencek, valamint egy vadonatúj, formabontó reality is érkezik a csatornára, melyekről a TOVÁBB gombra kattintva lehet olvasni...
Mint azt mi is megírtuk, egy hirtelen döntés értelmében az eredetileg a Super TV2-re tervezett MasterChef VIP augusztus 3-tól a TV2-n tér vissza minden hétköznap este a Tények Plusz után, 19:40 perctől. Nos ez így is volt, eddig. A csatorna ugyanis úgy döntött, hogy az eredeti döntésének…..
Előző héten 2012 őszének műsorait idéztük fel, mely ide kattintva elérhető. Szó volt az RTL II és a Super TV2 indulásáról, és azok kezdeti műsorstruktúrájáról, valamint az RTL klub új vetélkedőjéről, és a TV2 Voice című tehetségkutatójáról is. Ma, a Mit néztünk régen? cikksorozat 27. részében 2013…..
Egy héttel ezelőtt 2012 tavaszának RTL-es, és TV2-es műsorkínálatát idéztük fel, mely ide kattintva megtekinthető. Szó volt a Friderikusz-féle Legyen Ön is Milliomos visszatéréséről, az utolsó Megasztárról, és arról is, hogy minimális időkülönbséggel az RTL klub, és a TV2 is bejelentette, hogy új…..
Mint ahogy azt ma mi is megírtuk, augusztus 3-tól, vagyis nem teljesen két hét múlva ismét visszatér a Konyhafőnök, melynek legújabb, civil évadát a koronavírusjárvány alatt forgatták. A műsor miatt azonban teljesen borul az RTL klub április végétől bevezetett, nyári műsorrendje, melyben csak a…..
A népszerű gasztro reality, A Konyhafőnök (gyártó: Solaz Media) eddig még sosem látott casting epizódjai hatalmas kiborulásokkal, botrányokkal, megható és vicces pillanatokkal, vadonatúj formában augusztus 3-tól minden hétköznap 20:10 az RTL Klubon! Amatőr szakácsok tömegei igyekeznek lenyűgözni…..
Egy héttel ezelőtt, cikksorozatunk 24. részében 2011 műsorait idéztük fel. Szó volt a Való Világ ötödik szériájáról, és annak konkurens műsoráról, az ÖsszeEsküvőkről, amely hatalmas bukás lett még úgy is, hogy a TV2 elcsábította Alekoszt is. Emellett szó esett az RTL klub bukott sorozatáról, a 3…..
Előző héten a 2010-es év műsoraival foglalkoztunk a Mit néztük régen? sorozat 23. részében, melyet ide kattintva megtekinthettek. Szó volt a X-faktor indulásáról, Majka TV2-es átigazolásáról, és a Való Világ negyedik szériájának indulásáról is. Ma, sorozatunk 24. részében a 2011-es év tévés…..
Előző heti cikkünkben 2009 tévés műsoraival foglalkoztunk. Szó volt az új játékmesterrel visszatérő Legyen Ön is Milliomosról, Vágó István TV2-es átigazolásáról, és arról is, hogy rengeteg karaktert ölt meg a TV2 saját napi sorozatában, a Jóban Rosszban-ban. Aki esetleg lemaradt, cikksorozatunk 22.…..
Nyáron ismét napi sorozatként tér vissza a Mi kis falunk! Július 17-től minden hétköznap este 21:00-tól ismét jönnek Pajkaszeg lakói. A Jófiúk kifutása után, július 17-én, pénteken ismét jön az ország legnézettebb sorozata, amely ezúttal nem az elejétől, hanem a negyedik évad első részétől kerül…..
A Cápák között című üzleti showműsor 2019 tavaszán indult az RTL klubon. Az üzleti realitybe olyan vállalkozók mutatják be cégüket, vagy ötletüket milliárdos befektetőknek, "cápáknak", akik eldönthetik, látnak-e fantáziát az üzletben, és megéri-e nekik befektetni egy-egy vállalkozásba. Az üzleti…..
A Mit néztünk régen? rovat előző részében 2008 őszének műsorairól volt szó. Szót ejtettünk a botrányosan rossz XXL-ről, illetve arról is, hogy az RTL klub után rögtön a TV2 is előrukkolt egy egzotikus körülmények között játszódó sztárszivatós realityvel, kevesebb sikerrel, melyről részletesebben itt…..
1 héttel ezelőtt a Mit néztünk régen? cikksorozatban 2008 tavaszának műsorait idéztük fel. Szó volt a TV2 nagyszabású mentalista showjáról, a Kiválasztottról, és arról is, hogy kereken 8 év után véget ért Vágó István vezetésével a Legyen Ön is Milliomos is, de persze ezen kívül még rengeteg…..
Előző héten az RTL klub és a TV2 születésnapi kínálatáról írtunk cikksorozatunkban, melyet itt meg is tekinthettek. A Mit néztünk régen? cikksorozat mai, 20. részében az RTL és a TV2 2008 tavaszi műsorkínálatát fogjuk elemezni, amely tartogat meglepetéseket. A TOVÁBB gombra kattintva kezdődik az…..
Tegnap este megújult, és több fontosabb változás is életbe lépett az ország legnépszerűbb sorozatában, a Barátok köztben. Hétfő estétől több újdonsággal is találkozhattak a nézők, melyekről a TOVÁBB gombra kattintva olvashattok. ..
Előző heti cikkünkben a kereskedelmi tévék jubileumi évének, vagyis a 2007-es tavaszi kínálatot néztük meg újra közelebből. Ma azonban elérkeztünk az őszhöz, amikor is mindkét csatorna fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli. A jeles alkalmat a TV2 ünnepli meg jobban, az RTL inkább nagyszabású…..