Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Peredhil

0 bejegyzést írt és 300 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Peredhil 2014.07.10 19:48:10
@RockerBandy: Darutoll???? Nincs annak valami rossz mellékíze, az Istenért...? Legalábbis a magyar irodalom alapján (ha már a történelemnek nem hiszünk, Móricznak és Mikszáthnak és Nagy Lajosnak stb. tán igen...)
Amikor kicsi voltam, a nagymamám azt mondta, nézzem a gumiszőnyegen, hol a kopás, mert ott szállnak ki-be az emberek a metróból. Vagyis oda érdemes állni, mert ott nyílik majd az ajtó. Hogy így van-e ma is - a hármason természetesen - azt nem tudom, igazából már egyáltalán nem…..
"Semmivel sem vagyunk alábbvalók az angol királyi háznál" - kommentálta Orbán Viktor anyává válását Selmeczi Gabriella. "A Nemzeti Együttműködés Kormánya megmutatta, hogy Magyarország felveszi a versenyt a legnagyobb nemzetekkel, így az Egyesült Királysággal is.…..
Magyaridióta Revízió Mulató 2013.04.03 15:51:42
Gép Ész kolléga gyűjtéséből, Pécsről. Rántott hús biztosan kapható, ha már a céglogóban szerepel. ..
A hír: Ezekre a dalokra dugnak a magyarok. Egy mondatban: Sorrendben: Randi Andi – Felmegyek hozzád – Fel vörösök, proletárok –  Elmegyek, elmegyek – Maradj még – Nem hallod, üvöltök...
Egy mondatban Károly bácsi 2012.11.13 21:36:57
A hír: Egy képen Petraeus, a felesége és a szeretője. Egy mondatban: Nincs nő, aki értené a szeretőt...
A hír: Rogán: A múlthoz nem érdemes visszatérni. Egy mondatban: Mondja ezt az a faszi, aki a főnökével lelkesen építi (újra) a ’80-as évek Magyarországát. ..
Proszektúra Egy büdös zsidó 2012.05.07 21:32:00
Székhelyi egy büdös zsidó, de mondjuk Villont azt tényleg jól tudja.Teller Ede egy büdös zsidó, de mondjuk az atomfizikát azt eléggé vágja.Radnóti egy büdös zsidó, de mondjuk piszokul tehetséges költő.Gábor Dénes egy büdös zsidó, de mondjuk páratlan fizikus.Karinthy Frigyes…..
Peredhil 2012.05.21 22:25:14
@Dr. simonmondja.: "kulturális" rövid "ú"... (Ha már nagy az arcunk... ) Ne mondj semmit, Simon, ha szabad kérnem...
Kettős Mérce A kör bezárul 2012.05.18 13:53:35
Ha tényleg átmegy Orbán javaslata a pártok állami támogatásának elvételéről, a körül bezárul. A Fidesz birodalma a pártrendszert is felszámolja és nagyobb társadalmi ellenállás nem lévén, az utolsó szög is bekerül a magyar demokrácia koporsójába. Amit tudunk, az az, hogy…..
Tisztelt Szerkesztőség!Véletlenül találtam rá az oldalra, ahol olvastam Nikolett levelét. Gondolom nagyon sok hasonló esettel találkoznak, nincs két egyforma, mind elkeserítő. Az én esetem is az.2006. októberében a párommal felvettünk az OTP-től 4 millió forint szabad…..
Peredhil 2011.07.25 02:52:44
@cookszigetek: Bocsáss meg -- bizonyára velem van a baj --, de nem értem a hozzászólásodat. Engem ekézel benne?
Ha igen, akkor válaszolok rá. (Ha nem, és félreértettem, akkor bocsika...)

1.)Az enyém tényleg a hiteles "adósmagatartás", mert fizetem a hitelemet tisztességgel, havi rendszerességgel (és amint írtam, még mindig (!)kevesebb, mint ha forintban vettem volna fel.)

2.) Ha "mohóságnak" tekinted, hogy egy négytagú családnak vettünk egy 70 négyzetméteres lakást, és "azonnali" mohóságnak, amikor a gyerekeink 4 és 8 évesek voltak... hát... te tudod. Tőlem megelégedhetsz a barlanggal meg az avarággyal is. Én többre törexem, a családom és a magam érdekében is, ezt nem is tagadom. Kellene?

3.) És bizony, úgy gondolom, hogy "nekünk ez jár", mert amióta dolgoznunk kell a férjemmel, dolgozunk, alkalmazottként, bejelentett állással, fizetjük a közterheket, az adókat, gyermekeket nevelünk, (hitünk szerint tisztességgel), támogatjuk idősödő szüleinket, megtesszük amit emberi és állampolgári kötelességünk diktál. (Sőt, még többet is, erőnk szerint... )Bezony,kis ember... úgy gondolom, hogy "nekünk ez jár". Te nem így látod?

4.) Senkit nem "hülyéztem" le. Azt írtam, hogy gonosz, intoleráns és szánalmas viselkedés egy meggyötört emberbe még egyet belerúgni. (Akkor is, ha esetleg önhibájából gyötretett meg...)Ez nem "hülyeség"... Ez vérciki. Ez gennyes dolog. És nem "kívánom"... (ugyan már, van nekem épp elég más, fontos dolgom...) hanem TUDOM, hogy az ő tehene is elkezdhet döglődni. És akkor segítség kell, nem "széttárt kezek". A te tehened is elkezdhet döglődni, és akkor csak reménykedhetsz, hogy nem hozzád hasonlók vesznek majd körül. (
És ehhez a formális vallásoknak nincs közük... ha már ez volt az, amibe megpróbáltál belekapaszkodni.)
Nevezd Istennek vagy istenEKnek... joggal félsz tőlük...
Peredhil 2011.07.25 03:12:02
@Mnofőnix: Tökéletesen helyénvaló, amit írtál. Nem is ezzel volt a bajom a kommentek kapcsán. Az ember igenis gyarló, hibázhat, és megihatja annak a levét. Egy adott szituációban dönthet jól vagy rosszul... Ha jól dönt, oké, ha rosszul, hát bűnhődik, így vagy úgy...

De:
1.) nem hiszem, hogy van itt valaki (vagy bárhol), aki mindig és mindenkor jól döntött.

2.) Konkrétan a hitelek kapcsán:
* egyrészt ne feledjük el, hogy a társadalom teherviselő derékhadát még mindig egy olyan generáció képviseli, akik a Kádár-rendszerben szocializálódtak, amikor nem munkanélküliség volt, hanem "közveszélyes munkakerülés" (KMK, emléxik még itt valaki erre? :-D) És akkoriban nem volt jobb üzlet, mint a bankoknak (egyetlen banknak, persze, az OTP-nek) tartozni.20-30-40 év beidegződését nehéz levakarni.

* A legkvalifikáltabb szakértők sem számoltak egy akkora méretű gazdasági válsággal, ami bekövetezett, közvetlenül a hitelreklám-ajánlat-dömping-lepkehálós vadászat után... (Vagy hitte volna bárki -- nem egy átlagos kisember, az Istenért... -- hogy Amerika csődközelbe kerül...???)

A fő problémám a ridegséggel és a szívtelenséggel volt -- a kommentek kapcsán.

Ha valaki nem vet fel hitelt -- nem luxuskütyüért, könyörgöm, hanem egy élhető életért, mint mi is -- talán jól döntött, talán nem. Habár Piszkos Fred szerint "kockázás nélkül nincs nyereség".

De ha valaki rosszul döntött, és megszívta, hát... legfeljebb nem segítünk rajta (ha nem tudunk, vagy nem akarunk).
De nem járunk diadaltáncot a vérében. Nem tisztességes. És nekem ezzel a hozzáállással van bajom. Nem elegáns, nnna...
Peredhil 2012.02.08 12:11:40
@babraba: kedvesem, nincs igazad... (Kétségbeesett, elkeseredett kiáltó-kommented a szívemig ért, mert akár az enyém is lehetne... Olvasd végig az előző kommentjeimet, ha érdekel -- habár mér régebben történt, de a világlátásom ebben nem változott...)

Nem azt érdemled meg, "amit ki tudsz fizetni"... ahogy írod... Hanem egy élhető, emberi életet. Mindössze ennyit mondtam.
És ha mégsem azt kapod -- a történelmi/politikai/gazdasági környezet miatt (hiszen az ittlévők mindegyikének őse bujkált éren-nádon az életéért rettegve, török elől, tatár elől, német elől, orosz elől...) az baj. Nagy baj és igazságtalanság. Mindössze ennyit mondtam.
Ilyen helyzetekben különböző túlélési technikák vannak. Mindössze ennyit mondtam.
És főleg azt mondtam ezen régi kommentjeimben: hogy ha valakinek az ő -- helyesnek tartott túlélési technikája nem jött be -- azt el lehet siratni, vagy afölött el lehet nézni... de semmiképpen sem járunk diadalt a sírjukon.
És ezt ugyanaz a világnézet mondatja velem, ami nem engedi, hogy téged (vagy engem) csak pénzben mérjünk. Hogy csak annyit érsz/annyit érdemelsz, amit ki tudsz fizetni.
Hát az Istenért... ezért tanultál munka mellett? Ezt tanultad?
A te túlélési technikád nem a hitelfelvétel. Oké. De senki más ne vegyen fel hitelt, mert te nem tartod helyesnek...??? (Megkockáztatom a kérdést: tanárképzőn végeztél?) És ha belebukik a hitelbe, örülsz, mert neked lett igazad??? Nem ez a felelős értelmiségi magatartás. Mindössze ennyit mondtam.

És megismétlem. Én is többet érdemlek, mint amit ki tudok fizetni, ahogy -- gyanítom -- te is. Hogy a valóság más szabályok szerint játszik... hát... oké. De az elvi síkot el ne vitasd magunktól.
Ne pénzzel mérd magunkat, nem vagy te Lázár János... (A 10 éves kislányom akkor mennyit érdemel...???)
Sorozatunk LXV. részében ellátogattunk Vona Gábor honlapjára, hogy megismerkedjünk Magyarország miniszterelnök-jelöltjének ízlésével. Nem árt tudni, mire számíthatunk akkor, ha a szocik még egy pár évig folytatják mexokott töketlenkedésüket. Nem merítettük még ki a…..
Publius Egy tüntetés tanulságai 2012.01.22 15:34:00
Számomra igen meglepő volt olvasni az index tudósítását, mely több tízezres vagy akár százezres tömegről számolt be a békemenet keretében. Őszintén szólva azt hittem, hogy kudarc lesz az egész, elmegy néhány száz ember, és ennyi. Ezzel a feltételezésemmel egyébként…..
Peredhil 2012.01.22 23:44:21
@Rockie: Jó, hát ha erős az "agyhalott" kifejezés, akkor legyen mondjuk "butaság"...

Butaság nem felismerni azt, hogy aki a Fideszt nem bírja, nem szereti, kártékonynak, demagógnak tartja, sőt a komcsi "urambátyám viszonyra építő, személyi kérdésekben kizárólag pártvonalon döntő, kiüresedett fantazmagóriák populáris jelszavaival hadba hívó, az aki nincs velünk az ellenünk van megosztásra épülő, külső ellenségkép keresésével a maguk fontosságát biztosító" technika dermesztő örököseinek látja őket, az nem komcsi, nem gyurcsányista, nem náci.
"Ezekre" éppúgy nem kell, nem szabad szavazni, mint "azokra"... És EZT nem felismerni szerintem is ostobaság.

Talán egy deáki passzív rezisztencia ideje jött el. A döntés nem feltétlenül vagy-vagy...

(Egyébként nem tudhatom, hol élsz és hogyan, hány éves vagy, mit csinálsz, de őszintén érdekelne -- komolyan mondom --, hogy milyen komoly egzisztenciális/érzelmi/szellemi hátrány ért mondjuk a "tetves Gyurcsány" alatt.) Megírod?
Peredhil 2012.01.22 23:52:29
@szubjektiv: Tőled is megkérdezném azt (vagy hasonlót), amit fentebb Rockie-ról, mert őszintén érdekel, és mert végre nem elvakult gyűlölet, meg unalmas, tartalmatlan frázisok fröcsögnek a kommentekből, hanem valóban egy másfajta vélemény... Tehát:
Mi az, ami annyira rohadtul vacak volt '89 óta, hogy nem elég idővel, lassan, próbálkozva, hanem bármi áron (!!) (akár gyalázatos eszközökkel is), de meg kell változtatni?
Remek történet kapott szárnyra Pécsről. Valakik december 6-ra virradó éjjel Mikulás-sapkát húztak a városban minden szobor fejére. Mint az elkövetők írják, egyetlen céljuk a mókázás volt. Másnap a hivatalos szervek természetesen elkezdtek rendet tenni, de aztán visszakoztak,…..
Peredhil 2011.12.13 12:26:13
@mojoking77: Legalább van ilyen erről az oldalról is, nem csak az "emútnyócévet" visszaböfögő, hervasztó Lencsés István, meg tucatnyi hülye unokatestvére.
Vagy az unos-untalan komcsizó és Orbánt éltető trollokat nem untátok? Csak Máriát? en
Ha Mária ezen a szűrőn néz, hát ezen a szűrőn néz... Vagy esetleg nem volt igaza pl. a Semjénre tett célzással? Emlékszik valaki...?
A "le is lövethette volna" egyébként egy klasszikus, régi vicc poénja, ami ráadásul manapság lassan megint kezd helytálló lenni.
Tessenek leszállni Máriáról és rászállni Lencsés Istvánra meg Fergie-re -- ha már annyira-nagyon-ó be... zavaróak a trollok.
Magyaridióta IDDQD 2011.11.15 00:54:00
- Ismertem egy embert El Pasóban. Egyszer meztelenre vetkőzött és beleugrott egy kaktuszbozótba. Én is azt kérdeztem tőle, hogy "miért"?- És mit válaszolt?- Azt, hogy pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. (Párbeszéd A hét mesterlövész c. filmből) Kétségtelen tény,…..
Peredhil 2011.11.17 13:45:31
Bátor az, aki ezt a hírt így meri kommentálni, és tökéletesen igazat adok neki, de a dolog nem új, és szociológiailag jól megmagyarázható, amint azt a magyar társadalom egyik legnagyobb társadalomtudósa, Rejtő Jenő ki is fejtette, Gustav Bahr, a neves földrajzkutató eltűnése, és a megkeresésére indított expedíció kapcsán:

"A tömeg szíve megmozdult! Valaki sínylődik a távoli óceánon! A szomszéd lakásban megőszül egy zongorahangoló, és senki sem törődik vele. Viszont az eltűnt kutatót a csendes-óceáni szigeten mindenki szívből sajnálja, mindenkit dühbe hoz a felelős tényezők hanyagsága, és a polgárok zöme úgy érzi, hogy rokona lett az elveszett kitűnő tudósnak. A polgárok szeretik, ha kitűnő egyénekkel rokonságba kerülnek. Természetesen nevetséges volna azt mondani, hogy ne küldjön a távoli ismeretlen szigetre néhány dollárt ennek a tudósnak.

És ez a fő. Értik?

A szomszéd zongorahangolónak küldhetnek tíz dollárt, tehát megtalálja a módját, hogy diszkreditálja az ilyen tolakodó nyomort! Az asszony ruhái, a gyermekek dohányzása, a zongorahangoló könnyelműsége (öt év előtt egy négyágú ezüst karos gyertyatartót vett a nagyanyjának) okai a bajnak. Legyünk őszinték: a zongorahangolót nem meri sajnálni, mert néhány dollárral segíthet rajta. Az emberi részvét éppen fordítottja egy kirándulásnak. Mennél távolabb fekszik térben a szánalom célja, annál gyorsabban és kényelmesebben eljut hozzá megértő embertársainak szíve!

És gyorsan másról beszélnek. Kicsi tragédia, közeli szegénység, tehát kínos. Ezért talál olyan hatalmas visszhangra minden roppant igazságtalanság. Roppant igazságtalanságokon nem lehet apró adományokkal segíteni, és ez fokozza a sajnálkozó egyének biztonságérzetét. A közügy mindenkinek kedvenc magánügye. De végre is egy ember baját, akinek a felesége idei zöldborsót vesz, amikor még ennyi és ennyibe kerül kilója, nem lehet közüggyé felfújni. És ha már itt tartunk, miért jár a leánya állandóan új selyemharisnyában? Miért nem teszik össze a pénzt?... Látja, ilyen emberek, mint ez a Gustav Bahr, ötcentes szivarokat szívnak... A sógornőm mondta, aki jól ismer néhány híres tudóst, mert kölcsönkönyvtára van. Az ilyen embereken, mint Hangoló Anton és családja, nem lehet segíteni... Látta, hogy a kisfiún szakadt harisnya van? Hát ez az!... Mindenki lehet szegény, de engedje meg, rongyosan azért nem kell járni! Annak nem muszáj lenni! Az unokafivérem sokszor együtt van minisztériumi emberekkel, mert jó társaságba jár, és azt mondja, hogy ez a Gustav Bahr mindig olyan rendes és tiszta volt, mint aki most jön egy skatulyából. Istenem, csak megtalálják szegényt! Tudja, hogy én meg az uram nem aludtunk egész éjjel?!

És sajnálják és ennek még gyűjtenek is esetleg, és ha majd előkerül, meggyanúsítják és pletykáznak róla."

;-))
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár hazánk növény- és állatvilágát védelmező, felfegyverzett természetőröket, rangereket ígért, akik hathatósan képesek fellépén a terepjárós és vadászbűnözőkkel szemben. Akik nemcsak a védett növény- és állatfajokat, de adott…..
Peredhil 2011.10.13 21:17:22
@az újdonság garázsa: Jó, akkor a kedvedért pontosítom tegnapi kommentemet (bár az itt lévők jelentős része enélkül is megértette...) Az állat meghal vagy megdöglik – hogy mikor melyik kifejezést használjuk az nem pusztán, nem kizárólag és nem elsősorban nyelvészeti kérdés.
(Úgyhogy ne lovagolj ezen az egy aspektuson, mintha valami nagy bölcsesség lenne, mert nem az hanem az ezerszínű valóság, és az ember és állat közti gazdag kapcsolat meg nem értése, el nem fogadása, és ezáltal egyetlen – pillanatnyilag nagyon frappánsnak tűnő (nyelvi) – mozzanatra való leredukálása.)
E hosszú, és többszörösen összetett mondat megfelelt egyébként kifinomult nyelvi érzékenységednek...?

***********

A kommentek összességében meg kicsit félrecsúsztak (szerintem), mert itt nem az a fő kérdés, hogy kilőjük-e a kóbor állatokat, vagy veszett-e egy macska, vagy veszélyes-e a madárkákra...
Az a fő kérdés, hogy nem fotóztatom le magam egy kilőtt házimacsekkal, nagy büszkén, mintha valami oroszlán vagy tigris lenne... Ez véleményem szerint nagyon ciki (ahogy fentebb írtam, komoly frusztrációról árulkodik), még akkor is, ha veszett volt, vagy veszélyes, igazi "pszichovérházicica..."
Ez a fotó sajnos mindenképpen nagyon ízléstelen és szomorú...
Másképp képzelek el egy megörökítésre méltó hőstettet, de ez talán az én hibám...
Kettős Mérce Idegen testek 2011.07.22 13:54:00
A zsidózó jobbikos képviselő nem ámokfutó, hanem próbatámadó. A Véleményvezér bloggal nem értek egyet abban, hogy a politikai logika az antiszemita Lenhardt Balázs lemondását kívánja. Talán inkább pont ellenkezőleg. „mert Lipótváros büszkesége, amely a hazai…..
Peredhil 2011.07.23 01:25:58
Borzasztó, szent-esztelen vakmerőség ilyen közegben észérvekkel előhozakodni, de én kockáztatok...

Korlátolt, otromba, szánalmas, frusztrált hozzáállás egy embertársunkat egyetlen jellemzője alapján megítélni.

Egy ember -- mint egy gyémánt -- mindig más oldalát szikráztatja fel az adott szituációtól függően, amiben van. Én mondjuk szülői értekezleten szülő vagyok, munkahelyemen szerkesztő-fordító, barátnőimmel víg haver, férjemmel feleség, a vízköves mosdó előtt háziasszony cillittel... hadd ne soroljam tovább...
És az előfordulhat, hogy egyszerre több oldalam szikrázik fel, de az sohasem, hogy MINDIG, MINDEN HELYZETBEN csak egy és ugyanaz...
Két gyerek anyukája vagyok. Mindig, minden körülmények között. De sok olyan pillanat van az életemben, amikor ez nem kap hangsúlyt.
Katolikus vagyok, vagy református, vagy zsidó vagy wicca, vagy ezek közül több egyszerre... De nem eszerint működöm mindig, minden helyzetben. És aki csak ez alapján akar megítélni, reagálni rám, használni engem, bárhol is legyek, bármit is tegyek... az mellényúl. Az hibázik. Az veszít. Értékeket veszít belőlem. Saját maga lesz kevesebb.
Idézném a "Kutya Mandovszky" c. regényből, amikor a többedgenerációs, magyar református lelkészcsaládról kiderült a zsidótörvények kapcsán, hogy ők zsidók, és a 80 éves, süket, református magyar nagymama a szokásos keddi kártyanapján tudta ezt meg. Azt mondta:
"-- Én nem vagyok zsidó. Én römi vagyok."

@Benfranklin: Ha egy kínai kifőzdés megtanulja a te finnugor nyelved jó néhány szavát, hogy nemes honfitársaidat kiszolgálhassa, azt viszont természetesnek veszed, ugye...?
Peredhil 2011.07.23 01:43:16
@Pszientológus: Szegény kis emberem, egyetemi diploma nem nagyon számít, (sokunknak van, tudjuk, mit jelent, mennyit ér, hogy lehet megszerezni... Nem nagy szám, lássuk be.)

De a nácik alapvető jellemzője, hogy önmagukat meghatározni csak mások ellenében tudják (másokkal összehasonlítva, másokhoz viszonyítva, másokhoz képest lehetnek csak ilyenek vagy olyanok... no persze, jobbak... -- értelmezzem, magyarázzam még?)
Önmagukban nem állnak meg.
Nekik a saját értékük önmagukban kevés.
Amit elértek, azzal harmóniában élni nem tudnak, (másokhoz kell mérni az eredményeket, és mindig van, akinek más, akinek több, akinek jobb jut).
Saját hibájukért a felelősséget nem merik vállalni (--> bűnbak kell).
ETTŐL náci valaki.
Soha nem vagy önmagad. Hanem valaki NEM vagy. (Nem vagy zsidó/cigány/komcsi/akármi... Bármit értél el az életben, van valami esendő. szánalmas fruszráció, ami ami arra sarkall, hogy ne magadban és az életeben keresd a harmóniát, hanem másokhoz képest, mások ellenében... Maga lehet a pokol.)

Erre vagy büszke? (Ó, szegény kis ember, legyen neked könnyű a föld...)
Peredhil 2011.07.23 01:44:29
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Közben én is kommenteltem egy üveg pezsgő mellett, két hét pazar szabi után... Hol tartunk...??? ;-DDD
Egyszerű választóként gondolkodom, nem vagyok sem szakértője, sem avatottja, de főként nem kitüntetett véleményformálója a kérdésnek. Számomra az egymás mellett elbeszélést legszemléletesebben az alábbi vicc illusztrálja:Egy alkalommal, amikor a prímás vonójába…..
Peredhil 2011.07.13 15:41:50
@ArgonX: De értik a lényeget. Csak azt nem értik, amit csárli hárper egy korábbi komentjében tökéletesen összefoglalt: Hogy egyházakra meg szutyok stadionokra hipp-hopp, előkerülnek a jócska 10 milliárdok?
Magyaridióta Baby on door frame 2011.07.11 14:32:00
Peredhil kollegina alátámaszthatja, mennyire ki nem állhatom az autóba szerelt "Baby on board" matricákat, fityegőket és lógattyúkat, mivelhogy számomra semmilyen pluszt nem jelentenek és nem adnak, sem vezetéstechnikailag, sem a figyelem szempontjából. Az én szememben az…..
Peredhil 2011.07.12 17:19:21
@Bigskorpio: :-DD
"Miért nem harangoztak Vecsésen, amikor jött a megyéspüspök...?" Ismered?

De nincs igazatok a sok szarkazmussal. Igenis sok értelmes és hasznos dolog történt, ott van mindjárt a terek, repterek átnevezése (enélkül nincs élhető élet, lássuk be).
Soroljam még? Ej-ej, nagggyon kritikusak vagytok. Latabárt tudom idézni: amióta a Széll Kálmán téren szállok le s fel, "más érzés..."
Hadd kezdjem egy fél mea culpával: mostanában újra elolvasgatom a Véleményvezér cikkeit, és meglepődve tapasztalom, hogy legalábbis Orbán kapcsán normalizálódott a szerzők fejében egy jó néhány gondolat. Ez tehát az én szemszögemből nézve pozitív fejlemény. A tegnapi és…..
F.-né mai levelében is a hétvégi tortúráról ír, s az ő történetében is van minden: ordibáló vasutas, tömött motorvonat, ájuldozó nyugdíjasok, bömbölő gyerekek... Ráadásul a késésben lévő vonatra várakozóknak bemondta a hangosbemondó, hogy a beérkező vonatokra…..
Peredhil 2011.07.12 16:13:58
@cicmen: Ezt a bejegyzést kár volt megírni, kis barátom...
1.) Ha nagy meleg van, az emberek szeretnek vízpartra menni. Pl. Agárdra. Pihenni, hűsölni, élvezni a napot, a fényt.
- Nem -- a szádba rágom a választ együgyű kérdésedre -- a hőségriadó NEM azt jelenti, hogy le KELL menni Agárdra, de miért ne tehetné meg bárki, aki erre vágyik, méghozzá európai körülmények között? (te persze le ne gyere vízpartra hőségriadó esetén, ott szakadj szét a kánikulában, ahol vagy, a lelketlenségeddel együtt.
2.) A vonat pontosan 47 percet késett. (1/-1 óra) Megnyugodtál? Most már érted, miről van szó?
3.) Gonosz, szívtelen, intoleráns, érzéketlen volt a kommented. MI a francért írtad.
Hülye cicmen.
A Fent és Lenten mától tilos a kommentelés. Jön Szalai Annamária! Jön Koltay András! Mindenkit kikészítenek!! Félelem és rettegés! Itt nem állhatunk meg, ez denevérország! Az utolsó szó jogán: Orbán Viktor pojáca! Schmitt Pál gyík! Lehet kommentelni!..
Több hónapos közös előkészítő munka után aláírta a társszabályozásról szóló szerződést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a számos internetes kiadót - így az Index, illetve az Origo kiadóját, valamint a Sanoma Media Budapest Zrt.-t - tagjai közt tudó…..