Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Balambér Kovács

0 bejegyzést írt és 98 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sokan sokfélét írtak és mondtak már a kormány eddigi tevékenységéről a koronaválsággal kapcsolatban. Ideje összeszedni a meghozott intézkedéseket, és mérlegre tenni a döntéshozók eddigi teljesítményét. Szerintünk szabad kritizálni a kormányt koronaválság idején, de ugyanúgy fontos, hogy a pozitív és…..
2019 ősze óta rendszeresen jelentkezik egy netrádiós csoport, akik a „Rádió 9, a kerület civil hangja”-ként helyezték el magukat a helyi nyilvánosság-térképen. A Rádió9-ről bővebben itt olvashattok: „Ha nincs játszótered, teremts magadnak”.  A 2020. március 5-i műsor témája a Bakáts térnek és…..
A tízmillió karanténszakértő és epidemiológus országában elég kockázatos erről a járványügyi kényszerintézkedésről írni, de mivel az elmúlt napok koronavírusos témái (és konteói) között kiemelkedő helyet foglaltak el a főváros lezárásának lehetőségeit taglaló topikok, úgy éreztem, hogy a…..
Totális a káosz a kormányzati kommunikációban, aminek legfőbb oka az, hogy mindenki ahhoz az emberhez próbál igazodni, aki reggel mást mond, mint este. Igen, Orbán Viktor totálisan összezavarja a sajátjait, így például a fáziskésésben lévő TV2 akaratlanul is beletörölte a lábát a miniszterelnökbe.…..
    A blogbejegyzések hozzászólásai között, illetve sok más fórumon is olvasom, látom, hogy laikusok, nem ebben a szakmában dolgozó, az ingatlanközvetítőkkel csak érintőlegesen kapcsolatba kerülők, mennyire rossz véleménnyel vannak erről a szakmáról, illetve ennek a szakmának a képviselőiről.…..
Balambér Kovács 2020.03.02 23:12:58
@ I Love Buda · budai-ingatlankozvetito.business.site/:
Jellemző, hogy arra vagy büszke: lehagytad a mögötted lévőt, pedig akkor dülleszthetnéd a melled, ha kijelentheted: utólérted, sőt lehagytad az előtted lévőt!
Idő hiányában egyszer bíztam meg ingatlanost egy jó lokációjú (ez a kedvenc szava járásotok!) távfűtéses ingatlan eladásával. Első alkalommal én is - a háttérbe húzódva - ott voltam, mikor a közvetítő a bemutató 5. percében hozzám fordul suttogva:
- Hol is a kazán?
Ha azt hiszed ez vicc volt nagyon tévedsz!
A háztartási szilárdtüzelésű berendezéseket érintő szigorítások idén és 2022-ben lépnek életbe. A szándék jó, de állami (és EU-s) támogatással szükséges segíteni az energiaszegénységben élő háztartásokat, hogy ne kerüljenek patthelyzetbe. Az MTVSZ Szénkivezetés programja keretében cikksorozatban…..
Sokszor keresnek meg párok azzal, hogy régóta próbálkoznak, de a baba nem akar összejönni, pedig már túl vannak számos vizsgálaton, és eddig nem találtak eltérést. Mindenhol azt kapják, hogy nincs semmi baj, legyenek türelemmel. Csakhogy már 1-2-3 vagy még több éve tart a türelem, és baba még mindig…..
Az esküvőszervező kérdése két élesen elkülönülő táborra osztja a tömeget. Vannak, akik el sem tudják képzelni, hogy profi segítség nélkül vágjanak neki a szervezésnek, míg mások egyáltalán nem értik, mi az, amit az ember ne intézhetne el saját magának…   Ha már megkérték a kezed, minden bizonnyal…..
Balambér Kovács 2020.02.21 20:05:39
@MAXVAL bircaman közíró:
Te, honnan tudod?
A birkák nem házasodnak, a bégetés meg magadtól is megy!
Nocsak, mik nem történnek mostanság Debrecenben! A fideszes kulturális alpolgármester, Puskás István vitára hívta Szabó Bence momentumos képviselőt, aki elfogadta a felkérést. A téma: A kortárs képzőművészet jelene és jövője Debrecenben. Legalább 20 éve nem került sor nyilvános vitára fideszes és…..
Az idén még nem írtam le a nevét. Emlegetésével tavaly februárban hagytam fel, amidőn Bangóné kolléganőjével megjelent a képviselőház folyosóján, és az újságíróknak felmutattak egy A/4-es papírlapot. Rajta a szöveg: „Képviselőkbe folytani a szót illendő?” Akkor azon tűnődtem, hogy a magyar nyelv…..
A napokban minden újság megírta, és minden politikus a maga szájíze szerint kommentálta a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözésének hírét. Mi sem akartunk kimaradni a jóból, csak a nagy sietség helyett megvártuk, hogy ki mit mond a témáról. Elolvastunk mindent, majd összeszedtük az érveket…..
Ragadtál már be liftbe? Tudod mit kell ilyenkor tenni vagy teljesen eluralkodna rajtad a pánik? Ne aggódj mi ilyen szorult helyzetben is veled leszünk, csak elő kell majd hívnod a most olvasottakat és minden rendben lesz. :)..
Diákhang Lehetetlenország 2020.02.02 12:11:41
Amikor egy ország polgárainak többsége, de legalább egy jelentős része képes észrevenni azt, hogy pártoktól, emblémáktól, oldalaktól és politikusoktól függetlenül tarthatatlan és zavarba ejtően gyalázatos az, ami az utcán történik, ami a tévében látható, ami az újságban elolvasható, akkor az nem egy…..
Balambér Kovács 2020.02.04 11:41:59
@math0:
Látom DK fan vagy.

Egyébként, meg örülök, hogy elfogadtad amit írtam, hisz azt nem cáfoltad, csak egy kicsit össze-vissza írogattál!
Balambér Kovács 2020.02.04 11:45:26
@Grimbusz Makszimusz:
Nem.
Nehogy már megvegyétek a szemkivágott fehér csukját és a fáklyákat, mert a Nieder hülyeséget beszél!
Balambér Kovács 2020.02.04 18:25:23
@Grimbusz Makszimusz:
" helyre lesztek téve! " ez pontosan olyan, mint amikor egy impotens azt mondja: megduglak!
Mondjuk, te már a helyeden vagy az igaz, a társaiddal együtt érzed az akol melegét is.
Ritka a női pilóta a török nemzeti légitársaságnál, ahol még alig száradt meg a tinta a legfiatalabb kapitánynő kinevezésén...
Balambér Kovács 2020.02.04 00:47:51
2003 szentestéjén egy amúgy is alig hallgatott rádió ügyeletes műsorvezetője ilyet mondott, hogy "kiirtanám az összes keresztényt". Ettől aztán páran magukat olyannyira üldöztetve érezték, hogy ezért kimenjenek az utcára. Volt is ott Döbrentey Kornél, Lovas István, burkolt és nyílt zsidózás, kabátra…..
Balambér Kovács 2020.02.01 19:06:41
@MAXVAL bircaman közíró:

" A liberálisok gyalázzák a magyarokat "...
ha már trollkodsz, szólj a gazdádnak, magyarázza el az alapfogalmakat, ha már te magad képtelen vagy némi kultúrát magadra venni, hogy ne írj ilyen baromságokat!
Tudod mit mondott 6.Lenin:
- Ucsitty!
- Ucsitty!
- Ucsitty!
Hamlet után szabadon: Az agy halála a tudatlanság!
Balambér Kovács 2020.02.01 19:26:36
@MAXVAL bircaman közíró:
Te idióta!
Egy eszmerendszer, hogyan gyalázhat egy népcsoportot????
Balambér Kovács 2020.02.01 19:28:55
@midnight coder:
Bocs.
Nem tudhattam.
Én párton kívüli voltam!
Neked könnyebb, az "elvtársi félórákon" megtanulhattad!
Csajok, semmi pánik! A válaszoló férfiak több mint háromnegyede NEM a nő külsejét kívánja meg. Olvasd el, hogy egy valódi nő mit írt a norbiféle férfi társaknak. (Kép: Piqsels)  Mindenekelőtt köszönöm annak a 311 férfinek, aki kitöltötte a kérdőívet! Mit köszönök? Azt, hogy felvállaltátok a…..
Archiregnum Baki 2020.01.30 22:32:18
Október óta néhány hatalmi pozíciót ellenzékiek birtokolnak, ebből következik, hogy most már nem csak ők kritizálnak, hanem őket is számon lehet kérni. Ellenzék-kormány konfliktusban nem egy civil áll szemben az államhatalom gépezetével, akivel akkor is szolidárisak vagyunk, ha éppen hibázik, hanem…..
Balambér Kovács 2020.02.01 00:02:59
@MAXVAL bircaman közíró:
"Hontalan Andrást isrmerve, szinte biztos, hogy ő ütött először. " Ismerni sehonnan nem ismerheted, hisz az Ég meg a Föld soha nem találkozik, csak a te 2-es IQ-s agyadban! Ha már itt tartunk: te fehér vagy fekete birka vagy? (nem arra kédezek, sötét vagy-e? Azt tudom.)
A Fidesz új kommunikációs stratégiájában ezúttal is Orbán Viktor jelölte ki a fő csapásirányt azzal, hogy két kártérítési ügyben is a bíróság döntésével szemben foglalt állást. Hivatkozási alapja az volt, hogy a társadalom igazságérzete sérül, ha kártérítést kapnak az államtól a szegregációba…..
Tudjátok egyetlen dologgal nem számoltam mikor elkezdtem a történetem kiírását blog formájában. Ez a dolog pedig a kommentelők voltak. Azt már említettem Nektek, hogy van egy másik blogom is, ott nem nagyon jellemző, hogy kommentálnának az olvasók. Na nem úgy itt! Először meg is lepődtem, hogy…..
Balambér Kovács 2020.01.26 00:08:00
@MAXVAL bircaman közíró:

Nálatok az a jó, ha minél kövérebbek vagytok nem?
  Picsog itt mindenki.   Folyton azt mantrázzuk, hogy technológiai fejlődés meg kápluszeff meg innováció, aztán mikor az ország tisztán saját forrásokból végrehajtja a forradalmat sejtető kísérletet, hogy a világon elsőként interjúvol mesterséges intelligencia egy hivatalban lévő főpolgármestert,…..
      A Goop, vagyis Gwyneth Peltrow weboldalának karácsonyi reklámocskáját mutattam már nektek. Ebben arra buzdít a szinésznő, magunkra is gondoljunk az ünnepek okán és lepjük meg magunkat egy jó vibtárorral. Ám, ha ez nem lenne elég, Gwynth most egy vagina illatú gyertyát dobott piacra.…..
Mértani vonalak, egy 50 méteres kőasztal és egy elsüllyedt sziget a tó mértani közepén. Egy térképész különös elmélete...
Balambér Kovács 2020.01.14 20:12:13
Gábor könnyen röhög sírva, illetve sír röhögve január közepén az elromlott kazánja mellett, de ha nem lenne infra panel, boiler, kandalló és fűtő klíma a házban, az ő mosolya sem lenne őszinte. Mit tehetünk, ha pont időben, a tél elejére beszerelt, jó sok pénz és időt felemésztő vadiúj kazán az év…..
Már alá is írt egy megállapodást a Disney-vel egy szinkronszerepre Meghan sussexi hercegnő - adta hírül a brit Sunday Times újság vasárnap. A szinkronszereplésért kapott gázsit Meghan egy elefántokat az orvvadászokkal szemben segítő szervezet, az Elephants Without Borders (Elefántok Határok Nélkül)…..