Adatok
newlifeofadriana
34 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Életem legjobb időszaka úgy múlt el, hogy fogalmam sem volt róla, hogy az volt életem legjobb időszaka. Túlságosan el voltam foglalva azzal, amit éppen problémaként éltem meg.
Szar érzés visszanézni, és azt látni, hogy azért nem tudtam örülni annak ami van, mert azzal voltam elfoglalva, ami nincs.…..
Ezt a helyet úgy fedeztem fel, hogy egyszerűen csak elhaladtam mellette. Instagramon egyáltalán nincsenek jelen, a facebook oldalukon is csak néhány poszt van még 2020-ból, vietnamiul. Kívülről nem is sejtené az ember, de az enteriőr nagyon rendben van, friss, modern, némi bájos ázsiai giccsel…..
Különös dolog a boldogság.
Keressük, kutatjuk, de nem leljük. Várjuk, hogy megérkezzen az életünkbe, de nem jön, vagy legfeljebb pillanatokra kacsint ránk.
Meg vagyunk győződve róla, hogy mivel itt belül nincs meg, ezért bizonyosan kívül kell lennie. Céloktól tesszük függővé, a külvilágban…..
Kedves Te, aki rettegsz. Te, aki tehetetlennek érzed magad. Te, aki kétségbe vagy esve. Te, aki utálod az egészet. Te, aki legszívesebben elbújnál egy sarokba, amíg valaki vissza nem csinálja ezt az egészet.
Hozzád szólok most. Azért írok most neked, mert van tapasztalatom arról, hogy mivel jár, ha…..
Újra itt vagyunk, te meg én. Különös izgalom van bennem, ahogy az ujjaim mozdulnak a klaviatúrán és a képernyőn megjelennek az első karakterek. Fogalmam sincs hova tartunk, csak jöttem, hogy találkozzunk.
Sokszor akartam írni, nagyon sokszor, de valami visszatartott. Nagyon intenzív folyamatok…..
"Te inspiráltál."
Ez a mondat késztetett arra, hogy újra billentyűzetet ragadjak, még akkor is, ha nagyon nehéz.
Azért kezdtem el ezt az egész blogot, mert úgy éreztem, adni tudok rajta keresztül. Néhány inspiráló gondolatot, lehetséges szemléletmódot, megértést, elfogadást, paradigmaváltást,…..
Nem írtam egy ideje. Úgy tűnt, hogy zajlik az élet. Kaptam egy külföldi állásajánlatot, amit végül nem fogadtam el, aztán most megint ott vagyok, ahol a part szakad, begyulladt gerincvelői idegekkel, durván megváltozott testérzékeléssel.
Tavaly kiműtötték a bölcsességfogaimat, és a jobb alsónál…..
Kicsit elszámoltam magam ezzel a kihívással. 22-én kezdtem, ezért logikusan azt gondoltam, hogy 21-én ér véget, de július 31 napos volt, ezért tegnap telt le a 30. nap. Mint az életben mindig, megint egy olyan ponton vagyok, ahol választanom kell, hogyan értékelem ezt az egészet, milyen gondolatokat…..
Ez a bejegyzés 2017.12.22-én íródott egy zárt fórumra. Az oldal hamarosan megszűnik, ezért úgy döntöttem, átemelem ezt az írásomat ide a blogra.
Hatalmas a nyomás rajtunk. Megfelelni.Először a szülők felé. Jó gyereknek lenni, szépen viselkedni, nem csalódást okozni. Nem értjük, miért olyan…..
Több napja csak időutazom. A hétvégét a családommal töltöttem. Felmerült egy kérdés a háziállataink időrendiségét illetően, és hogy meg tudjam válaszolni, elkezdtem feltúrni a 3-4 évvel ezelőtti fotóimat. Szoktam néha megállni, és visszanézni a bejárt útra, de most valahogy nagyon különös volt látni…..
Észrevetted már, hogy van egy hang a fejedben, amelyik szüntelenül kommentálja a világ eseményeit?
Ott van reggel, amikor felébredsz, és megállapítod, hogyan érzed magad éppen. Amikor sorra veszed, mennyi mindent kell elintézned aznap. Amikor elindulsz munkába, és a villamosmegállóban neked jön…..
Ma megint úgy vagyok, hogy nyomaszt, hogy minden nap írni kell. Persze nem kényszerít rá senki, de ha már egyszer kitaláltam ezt a kihívást, jó lenne végigcsinálni. Az a baj, hogy elvárom magamtól, hogy szívből jöjjön, amit írok, de magától nem minden nap jön . Erre mondta nekem a drága barátnőm,…..
A Schrödinger macskája néven elhíresült gondolatkísérlet lényege, hogy egy macska be van zárva egy dobozba egy méreggel teli üvegcsével, amiből senki nem tudja, hogy mikor szabadul fel a gyilkos méreg. Amikor egy órával később feltesszük a kérdést, hogy él-e a macska, a macska szuperpozícióban van:…..
Ismered az érzést, azt a mardosó, kellemetlen érzést, ami akkor hasít beléd, amikor szembesülsz egy lehetőséggel, amit elvesztegettél? Amikor tudatosul benned, hogy ott volt, a tiéd volt, nem ragadtad meg, és nem tér vissza többé?
Álltam a konyhában valamelyik reggel idén tavasszal, és azon…..
Miután kijöttem a kórházból, nem sok fogalmam volt arról, hogy merre is kezdhetném keresni a válaszokat a rengeteg kérdésre önmagammal és a létezéssel kapcsolatban, úgyhogy elmentem egy csomó emberhez.
Voltam természetgyógyásznál, auratisztításon, kineziológusnál, coachnál, hipnózison, spirituális…..
Nem megy most az írás. Jelentőségteljes folyamatok zajlanak bennem, sokéves önhazugságokra ébredek rá, és fedezem fel a mintákat, amik mentén tudattalanul alakítottam az életem történéseit.Leültem tegnap is írni, de csak nem állt össze kerek egésszé a történet. Bíztam benne, hogy ha alszom rá egyet,…..
Figyelem ezeket az önmagukkal és az életükkel tökéletesen rendben levőnek tűnő embereket, és elszégyellem magam. Elszégyellem magam, mert ugyan 4 éve invesztálok rengeteg időt, energiát, pénzt, türelmet és kitartást önmagamba, mégis sokszor megrekedve érzem magam. Elszégyellem magam, mert még csak a…..
Követek egy csomó embert, akiről úgy érzem, hogy hasznos információval bírnak számomra. Írókat, előadókat, motivációs trénereket, spirituális tanítókat, coachokat, agykutatókat. Jó ideje elkezdtem tudatosan szelektálni mindazt az információt, ami körülvesz. Először leiratkoztam azokról az…..
Ez már a negyedik nekifutásom ma. Azt veszem észre, hogy rendszeresen elakadok az írásban, több dolog miatt is. Először is túl sok minden van, amit meg szeretnék osztani, túl komplex a kép, amit interpretálni szeretnék. A nagy egészben pedig minden összefüggésben van mindennel, az egyik kis…..
Szombat óta készülök erre a bejegyzésre, de túl későn értem haza, és mivel nagyon komplex a téma, aludni szerettem volna rá egyet. Tegnap terveztem befejezni, de aztán maga alá gyűrt a PMS... Erről szintén készülök írni, mert szerintem nem beszélünk róla eleget, de ma valami sokkal érdekesebb dolog…..
Soha nem töltöttem még annyi időt bezárva magamba mint akkor. Úgy értem, korábban mindig csináltam valamit, mindig le volt kötve a figyelmem, nem sokat volt időm gondolkodni. Ha meg esetleg mégis, akkor általában a napi teendők pörögtek az agyamban, vagy az, hogy mennyire elegem van, és legyen már…..
Lelassult a világ körülöttem. Nem tudtam mást csinálni, csak feküdni, és gondolkodni. Gondolkodni azon, hogy miért történik ez velem. Miért pont velem történik? Miért pont ez történik? Nem lehet, hogy csak puszta véletlen az, hogy most ott fekszem pelenkában a sok haldokló öregember között egyedüli…..
Ma reggel azt írta nekem valaki, hogy nagy erő kell ahhoz, hogy így felvállaljam a dolgaimat.
Az elmúlt években nagyon sokat hallom ezt. Hogy lenyűgöző, hogy milyen erős vagyok. Én meg ilyenkor csak mosolygok, mert tudom, hogy egyszerűen csak nem tapasztalták, hogy az nem erő, ha nincs más…..
Ma végre megfogalmazódott az, hogy miről is szól nálam ez a blogolás dolog, hogy miért írok, mi a célom vele.
Tegnap is ma értem haza, így megint megcsúsztam a bejegyzéssel. Úgy látszik, ez egy ilyen hónap.
Ma különösen fáradt vagyok. 9 óra alvás után is alig tudtam kimászni az ágyból, és még…..
Ma MR vizsgálaton voltam. Tudni érdemes, hogy enyhe klausztrofóbiám van. A liftbe pl. gond nélkül beszállok, akkor szokott para lenni, amikor tudatosodik bennem, hogy valahova be vagyok zárva. Előjött már vonaton, amikor az ajtók már becsukódtak, de a szerelvény még hosszú-hosszú percekig nem…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz